Kéthetes csúcson a forint, az euró árfolyama már elérte a 290 forintot - augusztustól módosul a távolléti díj számítása - a járműipar húzta felfelé az ipari termelést áprilisban - a miniszterelnök azt sejtette, hogy újabb gazdaságpolitikai lépésre készül a kormány - Nézze meg itt >>
Az Európai Bizottság összességében üdvözli azokat az eddigi magyar kormányzati válaszokat, amelyeket a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatos brüsszeli aggályokra adtak - mondta az uniós végrehajtó-javaslattevő intézmény pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján Olivier Bailly szóvivő. Közölte, hogy két kérdésben az eddigi válaszok alapján bízni lehet az ügy rendeződésében, a harmadikban pedig…
A magyar férfi vízilabda-válogatott bejutott az elődöntőbe a Cseljabinszkban zajló Világliga szuperdöntőjében, a pénteki negyeddöntőben ugyanis 8-4-re legyőzte a brazil csapatot.
A hétközi meredek kiugrás után, a forint erőteljes korrekcióját követve többheti mélypontra, jóval 300 bázispont alá csökkent a magyar államadósság-törlesztési kockázat fedezeti ügyleteinek költsége a pénteki londoni jegyzésben.
A hazai befektetőknek illetve tőzsdével szemezőknek nem hiszem, hogy be kellene mutatni Soros György milliárdos magyar származású amerikai üzletembert, illetve a tőzsdén elért sikereit. Érdemes is rá figyelni, hiszen alapja a Soros Fund Management évente átlagosan 20%-os hozamot ér el.
Az Európai Unió statisztikai hivatala szerint 0,5 százalékkal csökkent a foglalkoztatottsági ráta az eurózónában 2013 első negyedévében az előző negyedévvel összehasonlítva és 0,2 százalékkal zsugorodott a 27 tagországból álló Európai Unióban.
Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója, független országgyűlési képviselő pénteken Budapesten tartott, demonstrációval egybekötött sajtótájékoztatóján arra szólította fel Gyulay Zsoltot, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetőjét, hogy mondjon le a Magyar Olimpiai Bizottságban (MOB) betöltött tagságáról.
Az OTP 2013. június 13-án 133 320 darab törzsrészvényt értékesített az OTP Bank Nyrt. és Bankcsoport Javadalmazási Politikája keretében. Így az OTP Bank Nyrt. saját tulajdonában lévő OTP...
A Komárom és Esztergom közötti vasútvonalon Dunaalmásnál az árvíz negyven méter hosszan kimosta a sínek alól a vasúti töltést. A helyreállítást a víz visszahúzódása után, várhatóan a jövő hét elején kezdik meg - közölte a Mávinform sajtóügyeletese pénteken az MTI-vel.
Automatikusan a Magyar Pedagógus Kar tagjai lesznek az állami, önkormányzati fenntartású intézményekben oktató tanárok, miután a parlament pénteken leszavazta azt, a fideszes Pósán László által beterjesztett módosító indítványt, amely választhatóvá tette volna a pedagóguskari tagságot.
Dr. Csányi Sándor a tegnap bejelentett 55 darab Magnolia Finance Ltd. által kibocsátott kötvény mellett további 20 darabot vásárolt hasonló paraméterek mellett. A MOL arról számolt be, hogy Dr....
A kormány a brüsszeli kritikák hatására elfogadta és az igazságügyi miniszter pénteken be is nyújtotta az Országgyűlés elé az alaptörvény ötödik módosítását, amely október 1-jével lépne hatályba - tájékoztatta az MTI-t a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).
A Quaestor ma reggel tartott sajtóeseményén Háda Bálint, vezető elemző ismertette a társaság elemzőinek a nemzetközi gazdasággal valamint a tőkepiacok helyzetével, kilátásaival kapcsolatos véleményét...
A játék színvonalának emelése és a sérülések elkerülése érdekében át kellene alakítani a kézilabdás versenynaptárat Kálomista Gábor, a magyar bajnok és kupagyőztes MKB Veszprém társelnöke szerint.
Az MNB egyelőre tovább csökkentheti az alapkamatot, hiszen az infláció alacsony, ha azonban a közelmúltban a világban lezajlott hozamemelkedés tartós lesz, az a hazai kamatcsökkentési ciklus végét hozhatja a QUAESTOR Zrt. vezető elemzője szerint.
Kazahsztán az elmúlt hónapok során jelentős stratégiai aranyvásárlásba kezdett azzal a céllal, hogy a devizatartalékaikon belül 12-ről 15%-ra növeljék a felhalmozott arany mennyiségét.
Amikor felmerül bennünk annak a gondolata, hogy családtagunkról jól megszokott környezetében szeretnénk a továbbiakban gondoskodni, elfog a kétely, vajon hogyan tudjuk a biztonságos kórházi ellátás körülményeit otthonunkban biztosítani, kitől tudunk ehhez segítséget kérni.
Az idén 20. évfordulóját ünneplő Életpálya Alapítvány üzletiterv-író versenyén olyan 18-35 év közötti fiatalok vehettek részt vállalkozási ötletükkel, akik Magyarországon szeretnének hosszú távon fenntartható, sikeres egzisztenciát teremteni. Az idei versenyre több mint 60 jelentkezés érkezett, amelyek közül a Shell Innovációs fődíját egy bio növénykondicionáló szert kifejlesztő testvérpár nyerte,…
Élesen bírálta a kormány oktatáspolitikáját a szocialista Kunhalmi Ágnes és az LMP-hez tartozó Osztolykán Ágnes azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet pénteken rendeztek a fővárosban.
Mintegy 130-150 millió korona összegű készpénzt és több tucat kilogrammnyi aranyat is elkobozott a cseh korrupcióellenes rendőrség csütörtöki akciója során - jelentette be Robert Slachta, a korrupcióellenes rendőrség (ÚOOZ) főnöke egy pénteki prágai sajtóértekezleten.
A római-parti árvízvédelmi mű ügyében szültetett MTA-szakvéleménnyel kapcsolatban a főpolgármester mai sajtótájékoztatóján elmondta: annak az a lényege, hogy az Akadémia a parti árvízvédelmi fal...
Jelentõsen javult csütörtök délután óta a nemzetközi befektetõi hangulat, ami segített abban, hogy a forint folytassa szárnyalását a fõbb devizákkal szemben pénteken is. Ebben az...
Az Egyesült Államokban él egy egykori SS irányítású ukrán egység parancsnoka, az SS Galícia hadosztály volt tisztje - derítette ki az AP amerikai hírügynökség.
Tarlós István mai sajtótájékoztatóján a római-parti árvízvédelmi mű ügyében szültetett MTA-szakvélemény mellett a Margit-szigeten keletkezett károkról is közölt információkat. A főpolgármester...
Az árvíz levonulását követően a budapesti strandok hétvégétől újra várják a felfrissülni vágyókat. Új csúszdákkal, új szolgáltatásokkal, számos kedvezménnyel, családi jegyekkel, Strandváró nappal készül a BGYH az idei szezonban is....
Az Európai Bizottság összességében üdvözli azokat az eddigi magyar kormányzati válaszokat, amelyeket a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatos brüsszeli aggályokra adtak - mondta az uniós végrehajtó-javaslattevő intézmény pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján Olivier Bailly szóvivő. Közölte, hogy két kérdésben az eddigi válaszok alapján bízni lehet az ügy rendeződésében, a harmadikban pedig…
Tíz-tizenöt centiméterrel szélesebb vezetőfülkékre lenne szükség a Forma-1-es autókban ahhoz, hogy a 2011-ben elszenvedett súlyos ralibalesetéből felépült Robert Kubica visszatérjen a világbajnoki sorozatba.