Magyarország nemcsak megtalálta a válságból kivezető utat, hanem a magyar emberek közös terveket is kovácsolnak a jövőre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Tamásiban, a város sportcsarnokának avatásán.
Bírósághoz fordult Delphine Boel, aki II. Albert belga király házasságon kívül született gyermekének mondja magát, hogy jogi úton, DNS-vizsgálattal állapíttassa meg, valóban az uralkodó a vér szerinti édesapja.
Megdicsérte a román titkosszolgálatokat kedden Bukarestben John O. Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, aki szerint a román hírszerzés "kiváló".
Szerdán a déli megyékben még melegebb lesz, északkeleten viszont enyhül a hőség - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott figyelmeztetéséből.
Csapatkapitányt igazolt az Alba Fehérvár kosárlabda csapata, amely magas ember poszton erősített Tóth Norberttel, aki a PVSK csapatát hagyta el a bajnok kedvéért.
A címben említett ellenszenv kissé túlzó lehet, bár a portugáliai kajak-kenu Európa-bajnokságon készített fotók bizony árulkodnak. Douchev-Janics Natasa nem olyan kelendő portéka Magyarországon, mint korábban.
Nem kell új helyszínt keresni a néhány nap múlva kezdődő budapesti masters vízilabda Európa-bajnokságnak, hétvégére ugyanis sikerül kitakarítani a Hajós-Széchy Nemzeti Sportuszodát.
Budapest – Megdöbbenésének adott hangot a miatt a levél miatt Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, amelyet Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke írt a Kúriának.
Az összes magyar részvény kikerülhet az MSCI-indexből, ha tovább esik a Magyar Telekom, márpedig ma tovább ütötték a magyar piacot az új Varga-csomag miatt.
Legalább 13-an meghaltak, amikor szakadékba zuhant egy turistabusz az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen kedden a késő délutáni órákban - jelentette a rendőrség tájékoztatása alapján a kínai média.
Budapest — Varga Feri (43) újra apuka lesz. A Megasztár felfedezettje évek óta boldog házasságban él Balássy Betti (32) énekesnővel, akivel már van egy közös kislányuk, Rozi (2).
Budapest — Rövidnadrág-forradalom tartja lázban a magyar vasutasokat: a jegyellenőrök megelégelték a hőségben szinte elviselhetetlen hosszú nadrágot - értesült róla a Blikk.
Göd — Születendő babája örömére vásárol Oslánczi-Laferton Annabella (23) abból a 15 ezer forintos Alexandra-könyvutalványból, amelyre a Blikk Bumm nyereményjátékán tett szert.
A háztartások közel 40 százaléka tervez utazást a 2013-as főszezonban, 3,9 százalékponttal több, mint egy évvel korábban; a többség belföldi pihenést tervez, az úti célok közül továbbra is a Balaton a kedvenc, a második helyen Észak-Magyarország áll. A belföldi utazások ösztönzésében fontos szerepe van a SZÉP-kártyának - hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Magyar Turizmus (MT)…

A háztartások közel 40%-a tervez utazást a 2013-as főszezonban, jelentős a hosszú hétvégék szerepe is. A magyarok többsége belföldi pihenést tervez. A célpontok közül továbbra is a Balaton a kedvenc, a második helyen Észak-Magyarország áll.
A hétfői meglepetésszerű költségvetési kiigazító intézkedések a Citi elemzője szerint azzal magyarázhatók, hogy a közelgő választások miatt a kormány populista intézkedéseihez megfelelő költségvetési...
Noha a Continentalról abroncsai révén leginkább a téli időszakban, illetve azt megelőzően hallunk sűrűbben, a gyártó a nyári hónapokban sem pihen, sőt, ilyenkor a fokozottabb biztonság érdekében számos fontos pontra hívja fel a figyelmet. A balesetek az utóbbi években csökkentek, de emellett a fokozott figyelem továbbra is indokolt.
A DVSC-TEVA közleménye szerint Horváth Zoltán a hajdú-bihar megyei csapatban folytatja karrierjét. A támadó a mögöttünk álló szezonban az Eger csapatát erősítette.
Bronzérmet nyert a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Varga Katalin összeállítású magyar női tőrcsapat kedden a zágrábi vívó Európa-bajnokságon.
Eddig 4525 dohánytermék-kiskereskedelmi engedély iránti kérelem érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri igazgatóságaihoz, és 3021 engedélyt adtak ki - közölte a NAV kedden az MTI kérdésére.
Az adóelkerülés elleni küzdelem globálissá tételét és a szíriai konfliktus politikai megoldását sürgeti a nyolc vezető ipari hatalom (G8) Észak-Írországban rendezett kétnapos csúcstalálkozójának kedd este ismertetett közös közleménye, amelyben azonban nem esik szó Bassár el-Aszad szíriai államfő távozásáról.
Budapest — Varga Feri (43) újra apuka lesz. A Megasztár felfedezettje évek óta boldog házasságban él Balássy Betti (32) énekesnővel, akivel már van egy közös kislányuk, Rozi (2).
Rio de Janeiro — Strandolással és röplabdázással készült az olasz labdarúgó-válogatott a Japán elleni szerda esti (M1, 23.50) mérkőzésre a Konföderációs Kupán.
Eddig 4525 dohánytermék-kiskereskedelmi engedély iránti kérelem érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri igazgatóságaihoz, és 3021 engedélyt adtak ki - közölte a NAV kedden az MTI kérdésére.
Lemondott vezetői megbízásáról a balatonalmádi Magyar-Angol Kéttannyelvű Gimnázium és Kollégium igazgatónője - tájékoztatta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ balatonalmádi tankerület igazgatója kedden az MTI-t. A gimnáziumra jogellenes adatkezelés miatt háromszázezer forintos bírságot szabott ki az év elején a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH).
A németországi Saarlouisban legördült a szerelőszalagról az első Focus Electric, a Ford legelső, európai gyártású elektromos járműve: a Focus Electric vezeti be az autógyártó elektromos hajtású modelljeinek kínálatát Európában, jövőre érkezik a C-MAX Energi plug-in hibrid és a vadonatúj Mondeo Hybrid.
Noha a Continentalról abroncsai révén leginkább a téli időszakban, illetve azt megelőzően hallunk sűrűbben, a gyártó a nyári hónapokban sem pihen, sőt, ilyenkor a fokozottabb biztonság érdekében számos fontos pontra hívja fel a figyelmet. A balesetek az utóbbi években csökkentek, de emellett a fokozott figyelem továbbra is indokolt.
Eddig 4525 dohánytermék-kiskereskedelmi engedély iránti kérelem érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri igazgatóságaihoz, és 3021 engedélyt adtak ki - közölte a NAV kedden az MTI kérdésére.
Ma délelőtt, Párizsban kezdődött az a per, ahol a két francia válogatott labdarúgó Karim Benzema és Franck Ribéry is a vádlottak padján ül. A vád: fiatalkorú prostituált szolgáltatásainak igénybevétele.
A tavalyi évhez hasonlóan idén nyáron is a nyíregyházi Sóstói Stadionban játssza le nemzetközi mérkőzéseit a Debrecen labdarúgócsapata - mondta el Róka Géza klubigazgató kedden az MTI-nek.
A román első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Ceahlaul Piatra Neamt vezetőedzőjeként folytatja pályafutását Miriuta László (Vasile Miriuta) korábbi magyar válogatott labdarúgó.
Első ízben rendezi meg szombaton a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) - hagyományteremtő céllal - a Magyar Úszás Napját, amelyen vízbe száll a vegyesúszás négyszeres olimpiai és világbajnoka, Darnyi Tamás is.
Fontos mérföldkő elé érkezett az amerikai jegybank Nouriel Roubini közgazdász professzor szerint. Az amerikai gazdaság még mindig gyenge, a munkaerőpiacon is problémák vannak, és az államadósság is...