2013. június 18. kedd

jún. 18
11:07
1700 embernek int búcsút a Symantec (HR Portál)
Az új elnök-vezérigazgató már fél éve beígérte a menedzsment karcsúsítását és a kiemelten fontos üzleti szektorokra szűkített fókuszt. Ennek egyik következménye a most megszellőztetett 8 százalékos leépítés, írja a bitport.
jún. 18
11:09
Már keresi új dolgozóit az Audi (Privátbankár)
Közel 1200 álláskeresőt hívott be kétnapos győri toborzórendezvényére az Audi, amely múlt héten avatta új járműgyárát a kisalföldi megyeszékhelyen.
jún. 18
11:09
Fogalma nincs senkinek, mit hoznak a nyugdíjas évek (HR Portál)
A leendő nyugdíjasok nagyon bizonytalannak ítélik meg saját kilátásaikat, és az időskorra való felkészültség szintje tavalyhoz képest még csökkent is – állapítja meg az a kutatás, amelyet 12 országban végeztek el az AEGON megbízásából. Az állami pillérnek ennek ellenére még mindig meghatározó a szerepe a leendő nyugdíjasok szerint is.
jún. 18
11:12
A Miami kész a fordításra (Agroinform)
A Miami Heatnek az utolsó két hazai mérkőzését meg kell nyernie ahhoz, hogy megvédje bajnoki címét.
jún. 18
11:15
Őrizetben egy autókat és motorokat felgyújtó férfi (Blikk)
jún. 18
11:18
Egyre kevesebben vesznek francia autókat (Portfolio)
Az áprilisi 1,7 százalékos emelkedés után májusban 5,9 százalékkal csökkent az új autók regisztrációjának a száma. Ilyen gyenge májusi adatra az elmúlt 20 évben nem volt példa, ráadásul a most...
jún. 18
11:18
A magyar bankkártyák titka: miért kell olyan sokat várni? (Pénzcentrum)
A kormány célja a készpénzhasználat visszaszorítása, ezáltal pedig a feketegazdaság csökkentése - állítja az NGM helyettes államtitkára, aki a tranzakciós illeték tegnap bejelentett emeléséről is beszélt....
jún. 18
11:18
Cseh sajtó: előre hozott választás lenne az üdvös megoldás (ATV)
Petr Necas miniszterelnök lemondása után az előre hozott választás jelenti a jelenlegi csehországi belpolitikai válság legjobb megoldását - ez a többségi vélemény a keddi prágai sajtóban.
jún. 18
11:18
Button: egyenlő esélyt a nőknek a ranglétra megmászásához! (Auto Pult)
Jenson Button szerint a nők is érvényesülhetnének a motorsportban, ha esélyt kapnának a fejlődéshez fiatal korban. Ron Dennis azok ellen emelt hangot, akik vaskos szponzori szerződéseket kötnek az F1 mellett, mivel ezek elterelik a versenyzők figyelmét.
jún. 18
11:20
Megmenekülhetnek az állampapírok a 6%-os plusz adótól (Portfolio)
A Parlamentnek hétfőn beterjesztett adóemelésekről szóló törvényjavaslathoz már kedden megérkeztek az első módosító javaslatok. A gazdasági bizottság egyik módosítójában azt javasolja, hogy az...
jún. 18
11:20
Sokkos állapotban ütött meg egy terhes nőt a BKV-sofőr (ATV)
Azonnali hatállyal felfüggesztette állásából a BKV az egyik Combino vezetőjét, aki bántalmazott egy szabálytalanul közlekedő gyalogost hétfőn kora este Budapesten - közölte a cég kedden az MTI-vel. A közlekedési társaság vizsgálja az esetet.
jún. 18
11:21
Audi-gyárbővítés - Toborzónap 1200 álláskeresőnek (ProfitLine)
Közel 1200 álláskeresőt hívott be kétnapos győri toborzórendezvényére az Audi Hungaria Motor Kft., amely múlt héten avatta új járműgyárát a kisalföldi megyeszékhelyen.
jún. 18
11:22
Gyenge statisztika miatt ütik az autógyártókat (Portfolio)
Az elmúlt hetekben kisebb korrekció bontakozott ki a nemzetközi piacokon, ami elsősorban a kínai gazdaság lassulásától való félelemmel, valamint a Fed eszközvásárlási programja körüli...
jún. 18
11:23
Devizapiaci körkép: EUR/HUF, EUR/USD, CHF/HUF (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
jún. 18
11:24
Várt felett a ZEW index (Portfolio)
Tovább javultak a német gazdasági kilátások. A ZEW üzleti hangulat indexének értéke 36,4 pontról 38,5 pontra emelkedett, miközben az elemzők 38,1 pont körüli értékre számítottak. A ZEW legfrissebb...
jún. 18
11:26
Megindult a forint is (Portfolio)
A kezdeti megingás után gyorsan erősödésbe váltott a forint a keddi kereskedésben. Ebben szerepe volt egy vártnál kedvezőbb német adatnak. A befektetők egyébként a Fed holnapi kamatdöntésének...
jún. 18
11:27
Tranzakciós adó: évi 5 ezerrel marad kevesebb a zsebünkben (Adózóna)
Új adócsomagot kapunk augusztustól, amiben a fő szerepet a tranzakciós adó közel duplázása és a kamatadó 6 százalékos Egészségügyi hozzájárulással (eho) való kiegészítése játssza. A tranzakciós adó frissen, év elején került bevezetésre – akkor még kérdés volt, hogy vajon a bankokat érintő adóból az ügyfelek is kapnak-e. Mára a bankok közötti verseny az első hónapok utáni helyezkedést, átárazásokat…
jún. 18
11:30
NHL: kérdéses a Chicago csatárának játéka (Sport365)
Sérülés miatt kérdéses a chicagói Marian Hossa szereplése az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének következő, magyar idő szerint csütörtök hajnali, bostoni mérkőzésén.
jún. 18
11:30
Koscielnyt a Barca és a Bayern is akarja (Agroinform)
Laurent Koscielny ügynöke megerősítette, a védőért a Bayern München és a Barcelona is érdeklődik.
jún. 18
11:32
Konföderációs Kupa: a súlyos vereség ellenére is boldog a tahiti kapitány (Sport365)
Büszke csapatára Eddy Etaeta, a brazíliai Konföderációs Kupán a Nigériától elszenvedett 6-1-es vereséggel debütáló tahiti labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
jún. 18
11:33
Árvíz - Csaknem 363 millió forintnyi adomány érkezett (Gondola)
Az árvízzel összefüggésben 362 millió 930 ezer forint adomány érkezett a nemzeti összefogás számlaszámára és SMS-eken keresztül.
jún. 18
11:33
Altatót rakott az ovisok ételébe! (Blikk)
Tagadja a vádakat az az óvónő, akit azzal gyanúsít a rendőrség, hogy a napköziben gyógyszereket tett a gyerekek ételébe, hogy azok átaludják a napot.
jún. 18
11:34
Videó: szétfejelte csapattársát, kiállították (Sport365)
Vicces piros lapot hoztak össze az ukrán elsőosztályban szereplő Hoverla Uzhhorod játékosai. A csapat egyik támadója, Volodymyr Lysenki úgy összeszólalkozott saját csapattársával, a középpályás Mirko Raicseviccsel, hogy az tettlegességig fajult. A fejelésből pedig piros lap lett.
jún. 18
11:35
Meglovagolta a 22 tonnás állatot! - Videó (Blikk)
Meglovagolt egy cetcápát egy kaliforniai tinédzser. A 19 éves fiú a floridai Fort Myers partjainál horgászott, amikor megpillantotta a hatalmas teremtményt a vízben, majd a vízbe ugrott és a megkapaszkodott az állat hátúszójában és 10 másodpercig úszott az cetcápával.
jún. 18
11:36
Nagyvállalatok figyelem! - Indul 2013-as Relocation Felmérés (HR Portál)
Kevés cég veszi a fáradtságot arra, hogy megkérdezze ügyfeleit, milyen problémák gyötrik. Egyik ilyen kivétel az Expat-Center, aki már évek óta végez felmérést. Cziczárdi Györgyi relocation szakemberrel beszélgettünk.
jún. 18
11:36
Button: egyenlő esélyt a nőknek a ranglétra megmászásához! (Auto Pult)
Jenson Button szerint a nők is érvényesülhetnének a motorsportban, ha esélyt kapnának a fejlődéshez fiatal korban. Ron Dennis azok ellen emelt hangot, akik vaskos szponzori szerződéseket kötnek az F1 mellett, mivel ezek elterelik a versenyzők figyelmét.
jún. 18
11:39
Mérsékelt kocogással csökkenthető a halálozás kockázata (WebBeteg)
Akik rendszeresen kocognak, tovább élhetnek, mint azok, akik életének ez a fajta mozgásforma nem része. Ezt igazolja egy Dániában folytatott kutatás eredménye.
jún. 18
11:42
NGM: a kormány célja a készpénzhasználat visszaszorítása (Infostart)
A kormány a feketegazdaság visszaszorítása eszközének tartja a készpénzhasználat korlátozását, ezzel is élénkítve a gazdasági versenyt - mondta Kisgergely Kornél, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden egy budapesti konferencián.
jún. 18
11:45
Lesz-e nyugdíja? - egy kutatásból kiderül (Privátbankár)
Nehéz életkörülmények várhatóak, a magyarok és a franciák különösen pesszimisták.
jún. 18
11:45
Az elmúlt évtized legnagyobb drogfogása (Infostart)
Csaknem egyéves nyomozás eredményeként az elmúlt évtized legnagyobb heroinfogását jelentették be a rendőrök Dél-Kínában - számol be a sina.com hírportál.
jún. 18
11:48
Jövő vasárnap rajtol Nagy László nemzetközi kézilabdás tábora (Agroinform)
A rendezvénynek az elmúlt évekkel ellentétben idén nem Spanyolország, hanem Veszprém ad otthont.
jún. 18
11:54
Vártnál jobb lett a német ZEW index (ProfitLine)
Némiképp a vártnál nagyobb mértékben emelkedett júniusban a német ZEW gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe.
jún. 18
11:54
A nemesfémeket és a nyersolajat is adják a befektetők (Portfolio)
Idegesek a befektetők az amerikai jegybank soron következő ülése előtt, melytől a Fed eszközvásárlási programjának jövőjével kapcsolatban várnak újabb fejleményeket. A pénznyomda körüli...
jún. 18
11:54
A vártnál kedvezőbben alakultak a bérek az első négy hónapban (ATV)
A vártnál kedvezőbben alakultak a keresetek az első négy hónapban elemzők szerint, ami elsősorban a prémiumok kifizetésének köszönhető.
jún. 18
11:56
330 forintra csökkentette az MTelekom célárát az Ertse (ProfitLine)
Az Erste a ma megjelent vállalati elemzésében a korábbi 420 forintról 33 forintra csökkentette a Magyar Telekom részvényére vonatkozó célárát. Mindemellett az ajánlás is módosult, tartás helyett már csökkentésre javasolja a papírt.
jún. 18
11:56
További lazítana az EKB? (Portfolio)
Távol áll tőlünk, hogy visszavonjuk a rendkívüli intézkedéseket - nyilatkozta Mario Draghi, az EKB elnöke alig egy héttel a kormányzótanács kamatmeghatározó döntését követően. Draghi szerint a...
jún. 18
11:58
Most már tényleg mindjárt vége a megszorításoknak (Portfolio)
Közel van az a pillanat, amikor a magyar gazdaságpolitikában már csak a gazdaságélénkítésről kell beszélni, de egyelőre be kell fejezni a költségvetési stabilizáció terén évekkel ezelőtt elkezdett...
jún. 18
12:03
54 évesen 60. győzelmére készül a női kerékpár-ikon - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jún. 18
12:06
Kérdéses Hossa játéka Bostonban (Agroinform)
Sérülés miatt kérdéses a chicagói Marian Hossa szereplése az NHL döntőjének következő, bostoni mérkőzésén.
jún. 18
12:12
Iszapömlés - Újra megismétlik az eljárást (Alternatív Energia)
Újra megismétlik a vörösiszap-katasztrófa miatt indult büntetőper tárgyalását a háromtagú büntetőtanács összetételében történt változás miatt a Veszprémi Törvényszéken.
jún. 18
12:12
Csökkent a 3 hónapos DKJ hozama (Portfolio)
2,4-szeres kereslet mellett az eredetileg tervezett 50 milliárd forint összegben értékesített ma 3 hónapos diszkontkincstárjegyeket az Államadósság Kezelő Központ. Az átlaghozam kicsit csökkent, 4,26...
jún. 18
12:12
Cseh lap: csak idő kérdése, hogy vádat emeljenek Necas ellen (ATV)
Valószínűleg csak idő kérdése, hogy Petr Necas ügyvezető miniszterelnök ellen is vádat emeljenek a három volt polgári demokrata képviselő korrupciós ügyében - állítja a Právo című független napilap kedden.
jún. 18
12:14
Orbán Gábor: A bankok is jól járnak a csomaggal (Portfolio)
Jogilag és időben is kettéválik az önkormányzati adósság átvállalása, illetve a bankok díjfizetési kötelezettsége - mondta el a Portfolio.hu-nak Orbán Gábor. A Nemzetgazdasági Minisztérium...
jún. 18
12:14
Hajdu: többször hittük, hogy elvesztettük a túszokat (ATV)
„A két túszul ejtett magyart egy helyi bíróság halálra ítélte” - mondta Hajdu János, a TEK főigazgatója az Egyenes Beszédben.
jún. 18
12:15
Elszökött 15 éves szeretőjével a tanár (Blikk)
Jeremy Forest (30) tavaly a nyári szünet előtt kezdett viszonyt diákjával.
jún. 18
12:16
"Vitázni kell a homoszexualitás színházi tematizálásáról" (ATV)
„Buzizásnak a magyar közéletben helye nincs, arról viszont vitázni kell, hogy egy államilag fenntartott színházban mennyire tematizálható a homoszexualitás” - mondta L. Simon László az Egyenes Beszédben.
jún. 18
12:18
Államkötvények kamatjövedelme után nem kellene ehót fizetni (Infostart)
Az államkötvényekből származó kamatjövedelem mentesül a 6 százalékos egészségügyi hozzájárulás (eho) fizetési kötelezettség alól; a mentesítés pedig nemcsak a magyar állam, hanem bármely EGT-állam által kibocsátott államkötvényre vonatkozik, ha a parlament elfogadja a gazdasági bizottság erre vonatkozó, kedden benyújtott módosító javaslatát.
jún. 18
12:21
A prémiumok dobták meg a béreket (Privátbankár)
Megugrott a bónuszok kifizetése az év első négy hónapjában. Elemzők szerint idén gyorsulhat a reálbérek növekedése.
jún. 18
12:21
Az Ipsos szerint így dől majd el a választási verseny (Infostart)
Nem változott a pártok erősorrendje az Ipsos június első felében végzett közvélemény-kutatása szerint. A biztos pártválasztók közül minden második Fidesz-szavazó, minden negyedik szocialista párti, a teljes népességben az MSZP tíz százalékponttal van lemaradva a kormánypárt mögött, míg a baloldali ellenzék együttes támogatottsága öt százalékkal kevesebb a Fideszénél. Az Ipsos 800 ezerre teszi azok…
jún. 18
12:24
Az ország legprofibb labdarúgócsapatához tartozom - Kleinheisler (Agroinform)
Hétfőn megkezdte felkészülését a következő idényre a nemzetközi porondon is érdekelt Videoton.

Keresés