Annak ellenére, hogy a japán indexek erősödtek a szerdai kereskedésben, az európai piacokon óvatos eséssel indult a nap. A déli órákra azonban érezhetően javult a hangulat, mely viszont nem tartott...
A bukaresti kormány jóváhagyta szerdán azt a törvénytervezetet, amelynek alapján Románia 12 darab használt F-16-os amerikai gyártmányú harci repülőgépet vásárol 628 millió euróért Portugáliától - közölte a Mediafax hírügynökség.
A folyadékpótlás fontosságára hívja fel a figyelmet a kánikulai melegben a Magyarországi Üdítőital, Gyümölcslé és Ásványvízgyártók Szövetsége. A hőségben naponta legalább két és fél litert kell inni, a folyadékhiány ugyanis súlyos gondokat okozhat. Az ÁNTSZ azt közölte: a forró nyári napok jelentősen megterhelik a szervezetet.
Mario Balotelli gyönyörűséges barátnője, Fanny Neguesha is elkísérte az olasz válogatottat a brazíliai Konföderációs Kupára. A belga modell annyira rajong a barátjáért, hogy egy Balotelli mezes testőrrel flangál Recife utcáin.
Napra pontosan 75 évvel ezelőtt, 1938 június 19-én szerezte meg a magyar válogatott első ezüstérmét a francia rendezésű labdarúgó világbajnokságon. A fináléban a szintén klasszisokat felvonultató olaszoktól kaptunk ki 4-2-re.
Az ázsiai szigetország iránti tiszteletből nem énekli az olasz himnuszt a Konföderációs Kupán Alberto Zaccheroni, a japánok olasz szövetségi kapitánya.
Grosseto – Míg a vállalat vezetői büntetlenek maradnak, addig a Costa Concordia tragikus balesetét okozó kapitányból, Francesco Schettinóból egyedüli felelőst csinálnak.
Csak egy évig tartott Katy Perry házassága Russell Branddel, és az énekesnő most azt is elárulta, milyen megalázó módon ért véget. Férje egyszerűen sms-ben írta meg neki, hogy elválik tőle, azóta nem hallott felőle.
Sorozatgyőztes az Amarok: az előző két évhez hasonlóan 2013-ban is a Volkswagen pick-upja végzett kategóriája élén, 28,3 százalékos eredményével közel kétszer annyi voksot gyűjtve, mint a második helyezett.
A sikerpropaganda mögötti valóság lesújtó képet fest. Az Orbán-kormány miatt a Kisalföld is rosszabbul teljesít. A termelés 9, az értékesítés10%-kal esett vissza. A beruházási kedv zuhan, a befektetők elfordulnak, a munkanélküliség nő. A születések száma brutálisan csökkent, mivel a kormány családbarátsága szavakban nem ismer határokat, valójában viszont csak a fideszes családtagokra terjed ki…
A magyar kormány bízik a török demokrácia erejében, és támogatja az ankarai vezetést a belpolitikai fejleményeket illetően - mondta el szerdán az MTI-nek telefonon a Törökországban tárgyaló Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Nemzetközi sztárvendégek köszöntötték Jeruzsálemben a 90 éves Simon Peresz államelnököt. A háromnapos konferencia megnyitóján Bill Cinton volt amerikai elnök és Tony Blair közel-keleti főmegbízott szólalt fel. A gálaelőadáson fellépett Barbra Streisand és Robert de Niro is. Magyarországot a Mazsihisz küldöttsége, Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató és Frőhlich Róbert főrabbi, valamint Németh Sándor…
Nem lesz több utcaátnevezés ebben a fővárosi önkormányzati ciklusban. Tarlós István főpolgármester bejelentette, hogy nem terjeszt több közterület-elnevezési kérelmet a közgyűlés elé, és javasolja, hogy a testület hozzon olyan határozatot, miszerint az ilyen kezdeményezéseket ebben a ciklusban nem is tűzi napirendre.
Életének 81. évében meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök. 1956-os szerepe miatt 1990 után belpolitikai támadások érték. A rendszerváltás előtt dolgozott a pénzügyi és a külügyi tárcánál, valamint az MSZMP Központi Bizottságának külügyi osztályán is. Külügyminiszterként 1989-ben bejelentette, hogy a kormány Ausztriába engedi a Magyarországon összegyűlt többezer keletnémet menekültet. A…
Zajlanak az egyeztetések a kórházak és a legnagyobb hazai gyógyszerbeszállító, a Hungaropharma között, a cég a kórházak egy részével már meg is egyezett - közölte a Magyar Kórházszövetség vezetőségének megbízásából nyilatkozó Budaházy Emil szerdán az MTI-vel.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerint a forró nyári napok jelentősen megterhelik a szervezetet, ilyenkor emelkedik a szívpanaszok száma is.
Életének 81. évében meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök - tájékoztatta a kormány az MTI-t. A szocialista politikus 1994 és 1998 között volt kormányfő.
Életének 81. évében meghalt Horn Gyula volt miniszterelnök. A kormány részvétét és együttérzését fejezte ki az elhunyt családjának. Horn Gyula 1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere volt. 1989 októberében egyike volt a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alapítóinak, 1990 májusától 1998 szeptemberéig a párt elnöke volt. 1994 és 1998 között volt kormányfő. 1990-től 2010-ig volt…
Még egy év sem telt el azóta, hogy az Aston Martin leleplezte a Vanquish második generációját, a brit sportautógyártó illetékesei máris bemutatták a típus nyitható tetejű változatát, amely a márka kabrióitól megszokott módon a Volante utónevet viseli. Az már csak hab a tortán, hogy az igazán finom Aston a cég 100. évfordulója alkalmával léphet színre.
Az államtitkár háromfelé dobná a terheket, amik a most bejelentett adóemelésekből adódik. Csakhogy Varga Mihály még hétfőn még arra számított, hogy nem nőnek a lakosság terhei.
Lélegzetelállító felvételekből álló filmet készítettek brazil longboardos gördeszkások, akik egy rendkívül nehéz, kanyargós terepen gyorsultak fel egészen 80 km/h-ás sebességre.