2013. június 19. szerda

jún. 19
5:54
Zeman kezében a döntés kulcsa (Kripto Akadémia)
Tegnap az esti órákban benyújtotta lemondását Petr Necas miniszterelnök, aki a kormányzó Polgári Demokrata Párt (ODS) éléről is távozott. Pozíciója tarthatatlanná vált, miután hétvégén előzetes letartóztatásba helyezték kabinetfőnökét, s legfőbb bizalmasát, Jana Nagyovát.
jún. 19
6:12
G8: Putyin alig engedett (Kripto Akadémia)
A szíriai válság tárgyalásos rendezését sürgették a Nyolcak tegnap zárult találkozójukon, az észak-írországi Enninskillenben. A kétnapos G8-csúcsértekezlet záróközleményében valamelyest sikerült csökkenteni a különbséget a nyugati hatalmak és Oroszország között. A közleményben nem tesznek említést arról, milyen jövőt szánnak a szíriai elnöknek, Bassár al-Aszadnak. Vlagyimir Putyin orosz elnök…
jún. 19
6:14
Nemzetközi fórumokon keresnek jogorvoslatot (Kripto Akadémia)
Egy éve történt Szlovákiában az ógyallai (Hurbanovo) szörnyű gyilkosság, amikor a helyi önkormányzat alkalmazásában álló, szolgálaton kívüli rendőr az asszony szeme láttára, családi házuk udvarán, meggyilkolta annak 44 éves férjét, 19 éves fiát és 22 éves vejét, és súlyosan megsebesített másik két személyt.
jún. 19
6:16
Átvették az afgánok a biztonsági ellenőrzést (Kripto Akadémia)
Történelmi ceremóniára került sor tegnap Kabulban, az afgán biztonsági erők Afganisztán egész területén átvették a hatalmat a nemzetközi stabilizációs erőtől. Az ISAF kedden az utolsó 95 terület biztonsági ellenőrzését átadta az afgán katonáknak, s ezzel lezárult az átmenet 2011-ben kezdett folyamata. Jelenleg még 94 ezer ISAF-katona, köztük mintegy 60 ezer amerikai állomásozik az ázsiai…
jún. 19
6:21
Ezért időzítették az újabb kémbotrányt (Infostart)
Törökország és Oroszország dühösen reagált arra a hírre, hogy a brit és az amerikai titkosszolgálat magas rangú illetékeseket hallgatott le a 2009-es londoni G20-as csúcstalálkozó idején. Ankara "botrányosnak" nevezte az ügyet és magyarázatot követelt a törökországi brit nagykövettől.
jún. 19
6:39
II. János Pált már az idén szentté avathatják (Infostart)
A vatikáni Szentté Avatási Kongregáció elismerte kedden II. János Pál második csodatételét, így nem kizárt, hogy már az idén szentté avatják a 2005-ben elhunyt katolikus egyházfőt - értesült az ANSA olasz hírügynökség.
jún. 19
6:57
Sao Paulóban újra tüntettek (Infostart)
Kedd este újra ezrek tüntettek a brazíliai Sao Paulóban a jövő évi labdarúgó vb túlzottan magas költségei és más társadalmi igazságtalanságok ellen.
jún. 19
7:24
A foci vb miatt tüntettek (Metropol)
Kedd este újra ezrek tüntettek a brazíliai Sao Paulóban a jövő évi labdarúgó világbajnokság túlzottan magas költségei és más társadalmi igazságtalanságok ellen.
jún. 19
8:00
NSA: ötven terrortámadást sikerült megakadályozni (Metropol)
Az átfogó titkos adatmegfigyelésnek köszönhetően például a New York-i tőzsde ellen irányuló támadás is meghiúsult.
jún. 19
8:18
Titkos adatgyűjtés: az NSA hírszerzésének struktúrája (Metropol)
Az amerikai ügyvezető igazságügyi miniszter és a Szövetségi Nyomozó iroda (FBI) igazgatója 2004. május 12-én kilátásba helyezte lemondását, ami arra késztett George W. Bush elnököt, hogy leállíttassa az általuk törvénytelennek vélt, az Egyesült Államok területére is kiterjedő STELLARWIND (Csillagszél) fedőnevű titkos információgyűjtést.
jún. 19
8:54
Necas megvádolása csak idő kérdése a cseh sajtó szerint (Metropol)
A Právo című napilap birtokába került Jana Nagyová, a kormányfő kabinetfőnöke elleni ügyészségi vádirat.
jún. 19
9:48
Rendkívül nagy sugárszennyezés Fukusima alatt (Metropol)
A szennyezett talajvíz a tengerbe szivároghat.
jún. 19
9:57
Rendkívüli sugárszennyezést mértek Fukusimában (Infostart)
Rendkívül nagy sugárszennyezést észleltek Japánban, a fukusimai atomerőmű alatti talajvízben, és a helyi hatóságok emiatt arra utasították a tavalyelőtt földrengésben és szökőárban megrongálódott erőművet üzemeltetető vállalatot (TEPCO), hogy akadályozza meg a sugárszennyezett anyag tengerbe szivárgását.
jún. 19
10:51
Berlinbe látogatott Barack Obama (Infostart)
Megkezdte hivatalos berlini programját szerda délelőtt Barack Obama, aki első alkalommal látogatott el amerikai elnökként a német fővárosba.
jún. 19
11:00
Már az 1,35 milliárdot is meghaladja a kínaiak száma (Metropol)
A lakosságon belül a nemi arányok továbbra is jelentős torzulást mutatnak.
jún. 19
12:03
Mit akarnak a csehek? (Infostart)
Előre hozott képviselőházi választás kiírását tartja a jelenlegi kormányválság legjobb megoldásának a csehek fele - derült ki abból a felméréséből, amelyet a Median közvélemény-kutató intézet készített a közszolgálati Cseh Televízió számára.
jún. 19
13:42
Rekordszámú menekültet regisztráltak tavaly (Metropol)
Két olyan új ország szerepel az ENSZ menekültügyi jelentésében, ahol a lakosság egyes csoportjai tömegesen kezdték elhagyni otthonaikat tavaly.
jún. 19
13:44
A Rosenberg házaspárt 60 éve végezték ki (Metropol)
Ethel és Julius Rothenberget azzal vádolták, hogy elárulták az amerikai atomtitkot a Szovjetuniónak.
jún. 19
14:27
Fidesz: a Tavares-jelentés az európai baloldal pártdiktátuma (Infostart)
Továbbra is elfogultnak tartja a Tavares-jelentést a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja. A frakció közleményében hangsúlyozza, hogy ha a dokumentumot a július eleji plenáris ülésen elfogadják, annak Magyarországra nézve nincs semmilyen jogi, költségvetési következménye.
jún. 19
16:06
Elfogadták a Tavares-jelentést (Metropol)
Az Európai Parlament szakbizottságai elfogadták az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló jelentéstervezetet.
jún. 19
16:24
Kihalás fenyegeti Európa tokhalait (Metropol)
A WWF és a TRAFFIC természetvédő szervezet azonnali beavatkozást sürget a Duna egyes szakaszain.
jún. 19
16:24
Obama Berlinben - Európa továbbra is fontos (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió és az Egyesült Államok között kötendő szabadkereskedelmi megállapodás fontosságát hangsúlyozta az amerikai elnök és a német kancellár szerdán berlini megbeszélésük után.
jún. 19
17:00
Obama Berlinben tárgyalt Merkellel (Metropol)
A két kormányfő az EU és az USA között kötendő szabadkereskedelmi megállapodás fontosságát hangsúlyozta.
jún. 19
17:00
Tavares-jelentés - Az MSZP EP-képviselői üdvözlik a döntést (Kripto Akadémia)
Az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselői nyilatkozatban üdvözölték, hogy az EP állampolgári jogi, bel- és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) által az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szerdán elfogadott Tavares-jelentés nem tartalmaz olyan kitételeket, amelyek a magyar állampolgárokat érintő szankciókat javasolnának.
jún. 19
17:02
Meggyilkolták az olimpikont (Metropol)
Gyilkosság áldozata lett Csecsen-Ool Mongus orosz birkózó, aki Atlantában 4. helyezett lett.
jún. 19
17:36
Fegyveresek gyilkoltak egy észak-nigériai faluban (Metropol)
Negyvennyolc embert ölt meg egy fegyveres banda, feltehetően bosszúból, mert a helyiek felléptek az állatrablók ellen.
jún. 19
18:03
Obama atomfegyver-leszerelési javaslata (Infostart)
A hadászati atomfegyverek további csökkentésére tett javaslatot az amerikai elnök szerdán Berlinben a Brandenburgi kapunál elmondott beszédében.
jún. 19
18:48
Tavares: az alapvető jogoknak a valóságban is érvényesülniük kell (Kripto Akadémia)
Az európai alapvető jogok nem csak papíron léteznek, hanem a valóságban is érvényesülniük kell - ekként értékelte Rui Tavares portugál zöldpárti európai parlamenti (EP-) képviselő magyar újságíróknak szerdán azt, hogy az EP állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága (LIBE) elfogadta az általa készített jelentés módosított változatát az alapjogok…
jún. 19
19:51
Már az 1,35 milliárdot is meghaladja a kínaiak száma (Infostart)
Az 1,35 milliárdot is meghaladta a kínai népesség száma 2012 végén, a lakosságon belül pedig a nemi arányok továbbra is jelentős torzulást mutatnak - derül ki a friss statisztikákból.
jún. 19
19:53
Nemcová lehet az új cseh kormányfő (Infostart)
Miroslava Nemcová, a cseh parlament alsóházának elnöke a legerősebb kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) kormányfőjelöltje - jelentette be Martin Kuba, az ODS ügyvezető elnöke a párt szűkebb vezetésének szerdai ülése után.
jún. 19
20:00
Obama atomfegyver-leszerelési javaslatot tett (Metropol)
Megtartotta beszédét az amerikai elnök Berlinben a Brandenburgi kapunál.
jún. 19
20:54
Elutasították Berlusconi fellebbezését (Metropol)
A volt kormányfőt másodfokon is elítélték adócsalásért. A fellebbezését is elutasították.
jún. 19
22:24
Szokatlanul meleg van Alaszkában (Metropol)
A legészakibb amerikai állam fővárosában, Anchorage-ben a hőmérséklet meghaladta a 27 fokot.

Keresés