2013. június 11. kedd

jún. 11
5:54
Kínos a vállalkozóknak Erdogan stílusa (Kripto Akadémia)
Aligha várható a török válság csillapodása. Megmerevedtek az álláspontok Recep Tayyip Erdogan kormányfő és a tüntetők között. A miniszterelnöknek ráadásul újabb nehézségekkel kell megküzdenie. Nő az elégedetlenség a török rendőrség soraiban.
jún. 11
5:56
Baloldali győzelem az olasz fővárosban (Kripto Akadémia)
Ignazio Marinót választották meg Róma új polgármesterének. A balközép Demokrata Párt politikusa a voksok mintegy 65 százalékát szerezte meg. Gianni Alemanno, a főváros eddigi városvezetője beismerte vereségét, amely szerinte összefüggésbe hozható a rendkívül alacsony részvételi aránnyal. Egyben önkritikusan kijelentette: válságba került a jobbközép.
jún. 11
6:03
A kudarc ellenére nem mond le a német miniszter (Infostart)
Elismeri, hogy hibázott, de az ellenzék követelésével szemben nem mond le a német védelmi miniszter egy pilóta nélküli katonai repülőgép (drón) kifejlesztésére irányuló több százmillió eurós projekt kudarca miatt.
jún. 11
6:12
Kíberviharok árnyékában (Kripto Akadémia)
Barack Obama és Hszi Csin-ping kínai elnök kétnapos informális találkozóján az amerikai elnök a kínai kíberkémkedés ügyét is felhozta. A kaliforniai csúcsot azonban beárnyékolta a friss washingtoni botrány, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési programjának leleplezése.
jún. 11
6:14
Hölgyek párharca Párizsért (Kripto Akadémia)
Női főpolgármestere lesz Párizsnak a jövő esztendőtől minden bizonnyal. Így vélik sokan, mert a két legesélyesebb jelölt már ismert: a szocialista Anne Hidalgo, aki évtizednél is régebben helyettese a távozó Delanoe-nak, ő a várható győztes. Jobboldali ellenfele, közismert névrövidítéssel csak NKM, aki múlt hétfőn 58 százalékos biztos többséggel nyerte el előválasztással pártjának, az UMP-nek a…
jún. 11
10:15
Árvíz - Felhőszakadás okozott újabb elöntéseket Ausztriában (Infostart)
Több száz tűzoltó vonult bevetésre keddre virradó éjszaka elöntött házakhoz és pincékhez egy felhőszakadás után Ausztria északkeleti részén és Stájerországban - jelentette az osztrák rádió.
jún. 11
10:42
Árvíz - Felhőszakadás okozott újabb elöntéseket Ausztriában (Kripto Akadémia)
Több száz tűzoltó vonult bevetésre keddre virradó éjszaka elöntött házakhoz és pincékhez egy felhőszakadás után Ausztria északkeleti részén és Stájerországban - jelentette az osztrák rádió.
jún. 11
12:48
Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen (Kripto Akadémia)
Úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldött május végén az Európai Bizottság Magyarországra, vagyis formálisan kötelezettségszegési eljárás indult, mert Brüsszel szerint a jövedéki termékekre vonatkozó magyar szabályozás egy részlete ellentétes lehet az uniós irányelvvel - derül ki az Európai Bizottság főtitkárságának honlapjáról.
jún. 11
13:06
Elstartolt Kínából a Sencsou-10 űrhajó (Kripto Akadémia)
Sikeresen elstartolt kedden a Sencsou-10, s ezzel Kína ötödik olyan űrhajóját küldte a világűrbe, amelyen emberek tartózkodnak. Az űrhajó az északnyugat-kínai Csiucsuan űrközpontból közép-európai idő szerint 11 óra 38 perckor indult, majd sikeresen pályára állt, fellövését a kínai központi televízió élőben közvetítette.
jún. 11
14:18
Az oroszok többsége nem akarja, hogy Putyin népfrontja párttá szerveződjön (Kripto Akadémia)
Az oroszok többsége nem akarja, hogy Vlagyimir Putyin népfrontja párttá szerveződjön - közölte kedden a Kommerszant című orosz napilap a szervezet kongresszusára időzített közvélemény-kutatás eredményét.
jún. 11
14:54
Külföldi sajtó Magyarországról - az árvízvédelemről és az alkotmánymódosításról (Kripto Akadémia)
A magyarországi árvízi védekezésről közölt írást kedden a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap, míg a jobboldali Romania Libera a magyar és a román alkotmánymódosítást hasonlította össze.
jún. 11
16:33
Elvitte az ár a német krumplit (Infostart)
Németországban továbbra is a legnagyobb problémát az árvíz jelenti. Noha a Duna és az Elba mentén már apadást emlegetnek, a katonaság és az önkéntes mentő alakulatok változatlanul megfeszített erővel küzdenek az újabb gátszakadások ellen. Drezda után Szász-Anhalt fővárosából, Magdeburgból is biztató hírek érkeztek, mert - eddig legalábbis az Elba megkönyörült rajtuk.
jún. 11
16:42
Hatalmas robbanás Kabulban (Kripto Akadémia)
Kabulban erős robbanás volt kedd délután az amerikai nagykövetségnek és több külföldi katonai létesítménynek helyet adó kormányzati negyedben.
jún. 11
19:15
Felfüggesztik a görög közszolgálati média működését (Infostart)
Takarékossági okokból átmenetileg felfüggesztik a görög közszolgálati rádió és televízió működését - jelentette be kedden délután az athéni kormány szóvivője.
jún. 11
20:45
Belső vizsgálatot indított az amerikai kormány (Infostart)
Belső vizsgálatot indított az amerikai kormány annak felmérésére, hogy milyen károkat okozott a nemzetbiztonságra nézve a titkos adatgyűjtésekkel kapcsolatos múlt heti kiszivárogtatás - mondta kedden egy amerikai hírszerzési tisztségviselő.
jún. 11
21:12
Ejtenék a Strauss-Kahn elleni vádak egy részét (Kripto Akadémia)
A vádak ejtését kéri az észak-franciaországi Lille főügyésze Dominique Strauss-Kahnnal, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezérigazgatójával szemben egy prostitúciós hálózat ügyében indított eljárásban - közölte kedden a vádhatóság.
jún. 11
21:39
Megint kiűzték a török tüntetőket (Infostart)
A török rendőrség kedd este másodszor is kiűzte a tüntetőket az isztambuli Taksim térről, ismételten könnygázt vetve be a kormány politikája ellen tiltakozókkal szemben.

Keresés