2013. június 6. csütörtök

jún. 6
5:54
Háború a vörös vonalon túl (Kripto Akadémia)
Genfben tárgyaltak tegnap az amerikai és orosz diplomácia képviselői az ENSZ illetékeseivel a tervezett genfi Szíria- békekonferencia előkészületeiről. A nemzetközi szereplők reménykednek, hogy a felek tárgyalóasztalhoz ültetésével sikerül megoldást találni a több mint két éve húzódó, egyre véresebb konfliktusra. Már nem kétséges, hogy Szíriában valóban bevetettek vegyifegyvereket, de hogy kik az…
jún. 6
6:12
Átkerül a Fehér Házba Susan Rice (Kripto Akadémia)
Barack Obama tegnap hivatalosan is bejelentette, Susan Rice, a volt amerikai ENSZ-nagykövet lesz az új nemzetbiztonsági tanácsadója. Jövő hónap elejével távozik az 58 éves Thomas Donilon, aki a posztot eddig betöltötte.
jún. 6
6:14
Franciaország: volt kémfőnök rejtélyes halála (Kripto Akadémia)
Holtan találták lakásában a korábbi francia titkosszolgálati vezetőt, a 69 éves Yves Bertrand-t, aki számos kényes feljegyzést készített ismert francia politikusoktól. A halál oka egyelőre nem ismert.
jún. 6
9:03
Katasztrófával fenyeget az árvíz Németországban (Infostart)
Az Elba és a Duna alsó-ausztriai szakasza követeli a legnagyobb árvízvédelmi figyelmet Nyugat-Európában.
jún. 6
9:57
Újabb szivárgás Fukusimában (Infostart)
Ismét sugárszennyezett víz szivárgott ki a Fukusima-1 atomerőmű egyik tartályából.
jún. 6
14:18
A Fidesz törölné a Tavares-jelentés egy részét (Kripto Akadémia)
Az alapjogok magyarországi helyzetéről szóló, a portugál, zöldpárti európai parlamenti (EP-)képviselő, Rui Tavares által készített jelentéstervezethez benyújtott több mint 550 módosító indítványról vitázott csütörtökön az EP alapjogokkal, valamint bel- és igazságügyekkel foglalkozó szakbizottsága.
jún. 6
15:21
Tavares: a tervezetben nincs szó Magyarország szavazati jogának elvonásáról (Infostart)
Az Európai Parlament (EP) által kezdeményezett, az alapvető jogok magyarországi helyzetéről készített jelentéstervezetben nincs szó arról, hogy meg kellene vonni Magyarország szavazati jogát az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikke alapján - közölte csütörtökön az EP szabadságjogi bizottságának jelentéstevője válaszul a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány korábban neki írt levelére.
jún. 6
15:48
Tavares: a tervezetben nincs szó Magyarország szavazati jogának elvonásáról (Kripto Akadémia)
Az Európai Parlament (EP) által kezdeményezett, az alapvető jogok magyarországi helyzetéről készített jelentéstervezetben nincs szó arról, hogy meg kellene vonni Magyarország szavazati jogát az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikke alapján - közölte csütörtökön az EP szabadságjogi bizottságának jelentéstevője válaszul a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány korábban neki írt levelére.
jún. 6
16:15
A vártnál magasabb szinten tetőzhet a Duna Pozsonynál (Infostart)
Előreláthatóan a vártnál később és magasabb szinten tetőzhet a Duna Pozsonynál, a folyó szintje csütörtök délután háromkor már megközelítette a 10,4 métert, amit korábban a tetőzés szintjének jelöltek.
jún. 6
16:24
A Tavares-jelentésről tárgyalt az EP illetékes bizottsága (Kripto Akadémia)
Az alapjogok magyarországi helyzetéről szóló, a portugál, zöldpárti európai parlamenti (EP-)képviselő, Rui Tavares által készített jelentéstervezethez benyújtott több mint 550 módosító indítványról vitázott csütörtökön az EP alapjogokkal, valamint bel- és igazságügyekkel foglalkozó szakbizottsága.
jún. 6
16:51
Őrizetbe vették a szélsőjobboldali támadás feltételezett elkövetőit Párizsban (Infostart)
Négy, 20 és 30 év közötti embert - három férfit és egy nőt - vett őrizetbe csütörtökön a francia rendőrség az előző nap Párizsban elkövetett szélsőjobboldali támadással kapcsolatban. Köztük van az, aki feltételezhetően a végzetes ütést mérte a 19 éves szélsőbaloldali aktivistára, aki továbbra is az agyhalál állapotában fekszik kórházban - közölte Manuel Valls belügyminiszter.
jún. 6
17:27
Ausztriában mindenhol apad a Duna (Infostart)
Javult az árvízi helyzet Ausztriában csütörtökön, Bécstől keletre is apadás kezdődött a Dunán. Az árvíz ismert halálos áldozatainak száma ugyanakkor kettőről négyre nőtt.
jún. 6
18:03
Tavarest nem ingatta meg a magyar kormány érvelése (Infostart)
A Magyarországról szóló parlamenti jelentés szerzője eddig nem találkozott olyan érvvel, ami megkérdőjelezné az általa készített dokumentum magyar kormánypárti- és más jobbközép képviselők által továbbra is kategorikusan elutasított következtetéseit. Rui Tavares jelentéséről várhatóan június 19-i ülésén szavaz az állampolgári jogi szakbizottság, a plenáris szavazás pedig július elején lehet.
jún. 6
20:45
Válik a Putyin házaspár (Infostart)
Vlagyimir Putyin és felesége, Ljudmila csütörtökön a televízióban bejelentette: különváltan élnek és vége a házasságuknak.
jún. 6
21:03
Elhagyta a kórházat az Ausztriában egyik alkarját elvesztő magyar férfi (Infostart)
Elhagyhatta a kórházat csütörtökön az a magyar férfi, akinek májusban a burgenlandi Feketevárosban (Purbach) egy gép levágta az egyik alkarját, s aki a baleset után egyedül autózott be a közeli város kórházába.
jún. 6
21:12
Elhagyta a kórházat az Ausztriában egyik alkarját elvesztő magyar férfi (Kripto Akadémia)
Elhagyhatta a kórházat csütörtökön az a magyar férfi, akinek májusban a burgenlandi Feketevárosban (Purbach) egy gép levágta az egyik alkarját, s aki a baleset után egyedül autózott be a közeli város kórházába.
jún. 6
21:57
Kórházban a brit uralkodó férje (Infostart)
Kórházba szállították csütörtök este Fülöp edinburghi herceget, II. Erzsébet királynő férjét.
jún. 6
22:06
Bemutatkozik Berlinben az első magyar roma divatstúdió (Kripto Akadémia)
Bemutatkozik Berlinben Magyarország első roma divatstúdiója, a Romani Design. Az első estén, csütörtökön a magyar nagykövetségen rendeztek divatbemutatót, amelyet szombaton a Textile Art Berlin nevű nemzetközi vásáron egy újabb bemutató, vasárnap pedig egy szakmai prezentáció követ.
jún. 6
22:24
Felbomlott Putyin házassága (Kripto Akadémia)
Vlagyimir Putyin és felesége, Ljudmila csütörtökön a televízióban bejelentette, hogy házasságuk felbomlott.

Keresés