2013. június 5. szerda

jún. 5
5:48
A román külügyminisztérium üdvözölte a trianoni békeszerződés évfordulóját (Infostart)
A román külügyminisztérium közleményben üdvözölte kedden a trianoni békeszerződés aláírásának 93. évfordulóját.
jún. 5
5:54
Negyedik kormányát alakíthatja meg Sarif (Kripto Akadémia)
Ma iktatják be pakisztáni miniszterelnöknek Navaz Sarifot, akinek pártja, a Pakisztáni Muzulmán Liga nagy fölénnyel nyerte meg a május 11-én megrendezett parlamenti választást. Az 1949-ben született Sarif már eddig is három különböző kormány élén állt, igaz egyik megbízatása alig két hónapig tartott.
jún. 5
5:56
Máig tiltott emlékezni az áldozatokra (Kripto Akadémia)
Bár Hszi Csin-ping tavaly novemberi pártfőtitkárrá választásakor akadtak olyan vélemények, melyek szerint az új vezető másként viszonyulhat majd az 1989-es Tienanmen téri eseményekhez,a jelek szerint minden maradt a régiben, a rendőrség osztagokat állított fel a tér körül, hogy senkinek eszébe se jusson megemlékezni a 24 évvel ezelőtti tragédiáról.
jún. 5
6:06
Feszültebb lett a helyzet az unióban (Infostart)
Az Európai Unióban a legmagasabb a társadalmi elégedetlenség kockázata - a többi között ez áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet éves jelentésében.
jún. 5
6:12
Szigorú szabályozást dolgoz ki az EU (Kripto Akadémia)
"Tisztább levegőt mindenkinek" - ezzel a címmel nyílt meg tegnap a Zöld Hét rendezvénysorozata Brüsszelben.
jún. 5
6:14
Cipruson, a válság nyomában (Kripto Akadémia)
Két hónap telt el azóta, hogy a trojka, az Európai Unió, az Európai Központi Bank, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hármasa megállapodtak a Ciprusnak nyújtandó 10 milliárd eurós hitelről. Első ízben fordult azonban elő, hogy a jelentős bankbetétekre is jelentős terheket róttak ki. Milyen hatással volt a sokak számára ellentmondásos lépés az országra? A helyszínen próbáltunk választ találni…
jún. 5
7:18
A megáradt Elba elöntötte Ústí nad Labem egyik külvárosát (Infostart)
Az észak-csehországi Ústí nad Labem egyik külvárosát szerdára virradóra elöntötte a megáradt Elba. A Strekov nevű városrész lakosait már korábban evakuálták - jelentette szerdán a cseh közszolgálati televízió.
jún. 5
7:24
A megáradt Elba elöntötte Ústí nad Labem egyik külvárosát (Kripto Akadémia)
Az észak-csehországi Ústí nad Labem egyik külvárosát szerdára virradóra elöntötte a megáradt Elba. A Strekov nevű városrész lakosait már korábban evakuálták - jelentette szerdán a cseh közszolgálati televízió.
jún. 5
7:42
Gyémánt-reformot vezetnek be (Metropol)
A kitermelésben világelsők közé tartozó Közép-afrikai Köztársaság ideiglenesen leállította a drágakő kitermelését.
jún. 5
8:30
Csökkent a Duna vízállása a kritikus helyeken Ausztriában (Infostart)
Csökkent a Duna vízállása szerda reggelre a kritikus helyeken Ausztriában, de a veszély még nem múlt el teljesen.
jún. 5
8:36
Árvíz - Csökkent a Duna vízállása a kritikus helyeken Ausztriában (Kripto Akadémia)
Csökkent a Duna vízállása szerda reggelre a kritikus helyeken Ausztriában, de a veszély még nem múlt el teljesen.
jún. 5
8:38
Ötvenhat autó ütközött egy kínai autópályán, halottak (Kripto Akadémia)
Ötvenhat autó ütközött egymással egy köddel borított autópályán a közép-kínai Honan tartományban, a tömeges balesetben legalább kilencen meghaltak - jelentette szerdán a helyi forrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség.
jún. 5
9:06
Így közelít az ár Budapest felé (Infostart)
A közelgő hatalmas árhullám miatt Pozsonyban kedd 14 óra óta rendkívüli állapot van érvényben. Az árvíz veszélyezteti a belváros egy részét és elzárta a dévényi városrészt a külvilágtól. A Duna tetőzését Pozsonynál csütörtökre várják. Az InfoRádió munkatársa a helyszínről tudósít.
jún. 5
9:12
Kábeltűz és füst a moszkvai metróban, kétezer embert kellett kimenekíteni (Kripto Akadémia)
Mintegy kétezer embert kellett kimenekíteni a szerda reggeli csúcsforgalomban a moszkvai metró egyik központi csomópontjában keletkezett kábeltűz és füst miatt - közölte Viktor Birjukov, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma főigazgatóságának szóvivője.
jún. 5
9:30
Árvíz - Tovább árad a Duna és a Morva Pozsonynál (Kripto Akadémia)
Tovább áradt szerda reggelre a Duna és a Morva Pozsonynál.
jún. 5
10:42
Átfogó reformprogramot hirdetett a japán kormányfő (Metropol)
Közgazdászok szerint Abe gazdaságpolitikája a harmadik nyílon, azaz a most bejelentett strukturális reformokon áll vagy bukik.
jún. 5
11:00
Brit kormányszóvivő: szaringázt vetettek be Szíriában (Kripto Akadémia)
A Szíriából származó minták tanúsága szerint szaringázt vetettek be a szíriai konfliktusban - mondta szerdán a brit kormány szóvivője, nagyon valószínűnek nevezve, hogy a vegyi fegyvereket Bassár el-Aszad elnök kormánya alkalmazta.
jún. 5
11:36
Emberi jogi válságot jeleznek az eltűnések Mexikóban (Metropol)
Nem ritka, hogy rendőrök állnak drogbandák szolgálatába. Az ügyészség pedig előszeretettel hárítja el a munkát.
jún. 5
12:12
Kábeltűz és füst a moszkvai metróban (Metropol)
A füstöt ugyanott észlelték, ahol a nagyfeszültségű kábel kigyulladt. A szakemberek rövidzárlatot feltételeznek.
jún. 5
12:24
Bécsnél tetőzött a Duna (Infostart)
Valószínűleg elérte legmagasabb vízállását az áradó Duna Bécsnél szerdán reggel a az osztrák főváros vízügyi igazgatóságának közleménye szerint.
jún. 5
12:42
Korzika fegyvert fog Franciaországgal szemben? (Infostart)
Visszatérnek a fegyveres harchoz, ha a francia kormány nem változtat a szigettel kapcsolatos politikáján, jelentették be a Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front nevű nacionalista szervezet szóvivői. Az egyik rádiónak megküldött hatoldalas nyilatkozatukban azzal vádolják Franciaországot, hogy gyarmatosítóként viselkedik a sziget lakóival szemben.
jún. 5
13:06
Árvíz - Több mint 19 ezer ember telepítettek ki Csehországban (Kripto Akadémia)
Több mint 19 ezer embernek kellett szerda délelőttig elhagynia otthonát az árvíz miatt Csehországban - közölték a cseh hatóságok.
jún. 5
13:18
Több mint 19 ezer embert telepítettek ki Csehországban (Infostart)
Több mint 19 ezer embernek kellett szerda délelőttig elhagynia otthonát az árvíz miatt Csehországban - közölték a cseh hatóságok.
jún. 5
13:20
Putyin levélben köszöntötte fel Orbán Viktort (Infostart)
Vlagyimir Putyin orosz elnök levélben köszöntötte születésnapján Orbán Viktort - erősítette meg az MTI értesülését szerdán a miniszterelnök sajtófőnöke.
jún. 5
14:00
Abbász két hét haladékot adott (Metropol)
A palesztin elnök két héttel meghosszabbította a béketárgyalások felújítására John Kerry amerikai külügyminiszternek adott időt.
jún. 5
14:36
Navaz Sarif Pakisztán új miniszterelnöke (Metropol)
Sarif a 342 fős parlament 244 képviselőjének szavazatát nyerte el.
jún. 5
15:42
"Negyven órája nem aludtunk" - drámai a helyzet Csehországban (Infostart)
Bár több helyen már levonulóban van a víz, Közép-Európa szerte egyre nő a kitelepítettek száma.
jún. 5
15:48
NATO - "Eltökélt támogatás" lesz az új afganisztáni misszió elnevezése (Kripto Akadémia)
"Eltökélt támogatás" (angolul: Resolute Support) lesz a neve annak az új, NATO-vezetésű afganisztáni nemzetközi missziónak, amely az ISAF harci erők 2014-es kivonása után kiképzést, tanácsadást, illetve egyéb támogatást nyújt majd a közép-ázsiai ország biztonsági erőinek.
jún. 5
16:06
„Eltökélt támogatás” lesz az új afgán misszió neve (Metropol)
A misszió tagjai kiképzést, tanácsadást, illetve egyéb támogatást nyújtanak majd a közép-ázsiai ország biztonsági erőinek.
jún. 5
16:18
Halasztást kérnek a görögök (Infostart)
Haladékot kér az állami alkalmazottak létszámának leépítésére a görög kormány. Antonisz Szamarasz miniszterelnök azzal indokolja a halasztást, hogy az elbocsátások miatt várható tiltakozó megmozdulások komoly zavarokat okozhatnak az idegenforgalmi főszezonban.
jún. 5
17:00
Gondolkozz, egyél, takarékoskodj (Metropol)
A környezetvédelmi világnap alkalmából hívja fel a figyelmet az ENSZ a tudatos fogyasztásra és a pazarlás csökkentésére.
jún. 5
17:00
Lemondott a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosa (Kripto Akadémia)
Benyújtotta lemondását Robert Fico kormányfőnek A. Nagy László, a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosa.
jún. 5
17:27
Bővülhet az eurózóna (Infostart)
Lettország megfelel a feltételeknek, ezért az Európai Bizottság azt javasolja az uniós pénzügyminisztereknek, tegyék lehetővé, hogy Lettország január 1-jétől, tizennyolcadikként bevezesse az eurót - jelentette be szerdán Olli Rehn, az Európai Bizottság monetáris és gazdasági ügyekért valamint az euróért felelős alelnöke.
jún. 5
17:54
Két évre ítélte Jansa volt kormányfőt a bíróság (Metropol)
Bűnösnek találta szerdán a ljubljanai bíróság a korrupcióval vádolt volt szlovén kormányfőt.
jún. 5
17:56
Török twitterezőket tartóztattak le (Metropol)
Civil tüntetők adták át követeléseiket a kormánynak.
jún. 5
18:03
Megdőlt a Duna vízszintrekordja Pozsonynál (Infostart)
A korábbinál lassabb ütemben, de tovább áradt a Duna Pozsonynál szerda délután, a folyó vízszintje négy óra után megdöntötte a 2002-ben itt mért több mint százéves rekordot.
jún. 5
18:30
Pozsonynál rekordon a vízszint (Metropol)
jún. 5
18:48
Felgyújtottak egy iszlám központot Londonban (Metropol)
Ez az utóbbi évek legsúlyosabb támadása a brit fővárosban valamely iszlám vallási intézmény ellen.
jún. 5
19:06
A hadsereg teljes ellenőrzése alá vonta Kuszeirt (Metropol)
A szíriai kormányerők teljes ellenőrzésük alá vonták a stratégiai fontosságú várost.
jún. 5
19:15
Összeomlott egy ház Philadelphiában (Infostart)
Philadelphiában összeomlott egy négyszintes épület, a helyiek szerint 10-en is lehetnek még a romok alatt.
jún. 5
19:24
Bécstől keletre tovább árad a Duna (Metropol)
A kilenc halálos áldozatot szedő közép-európai árvizek elleni küzdelem továbbra is zajlik. Az Elba is tovább árad.
jún. 5
19:42
Összedőlt egy ház Philadelphiában (Metropol)
A helyszínről 12 embert kórházba szállítottak, legkevesebb öten közülük súlyos sérüléseket szenvedtek.
jún. 5
19:51
Lemondott a szlovák kisebbségi kormánybiztos (Infostart)
Benyújtotta lemondását Robert Fico kormányfőnek A. Nagy László, a szlovák kormány kisebbségügyi kormánybiztosa szerdán - közölte a magyar politikus.
jún. 5
20:00
RMDSZ-es politikusokkal találkozott Andor László uniós biztos (Kripto Akadémia)
A Romániai Magyar Demokrata szövetség képviselőivel és európai parlamenti (EP-)képviselőivel találkozott szerdán Andor László foglalkoztatáspolitikáért és társadalmi befogadásért felelős uniós biztos.
jún. 5
20:09
Kitelepítenek 30 ezer embert Halléból (Infostart)
Továbbra is kritikus az árvízhelyzet az észak-csehországi Ústí nad Labemben és Decínben, míg Melníkben és Lovosicében már sikerült stabilizálni a gátakat, s megszűnt a gátszakadás veszélye.
jún. 5
21:21
Felgyújtottak egy iszlám központot Londonban (Infostart)
Teljesen kiégett egy londoni mecset és a hozzá kapcsolódó iszlám kulturális központ, amelyet ismeretlen tettesek felgyújtottak.

Keresés