Ma délután Párizsban leleplezte 2014-es Forma–1-es turbómotorját a Renault. A francia gyártó 2014-ben a hírek szerint vélhetően több csapatot lát majd el erőforrásokkal.
Az államadósság devizaszerkezetének javítására szolgáló számlanyitási lehetőséget hozott létre pénteken az Országgyűlés a legalább ötmillió forintot befektetni szándékozó magánszemélyeknek.
A nyári szünidőben sok diák vállalkozik arra, hogy rövidebb-hosszabb ideig munkát vállaljon. A nyári munkavégzés rövidebb időtartama és az élettapasztalat hiánya miatt azonban a diák munkavállalók jobban ki vannak téve ama veszélynek, hogy munkáltatójuk ilyen vagy olyan formában megrövidíti őket.
Nem változott lényegesen a forint árfolyama pénteken: a nap folyamán a hét eleje óta elszenvedett veszteségeket tartva, a 300-as eurójegyzés közelében ingadozott.
A második világháborúban Jugoszlávia német lerohanása után, 1941 áprilisában a Délvidék magyar fennhatóság alá került. 1942 január-februárjában Újvidéken és környékén a magyar honvéd- és csendőralakulatok által végrehajtott partizánvadász rajtaütésekben közel 3-4 ezer, főként szerb és zsidó nemzetiségű ember vesztette életét. Az 1942-es "hideg napok" után két és fél évvel, az 1944. október 17-től…
London — Négy év tologatás után utoljára nyíltak meg tegnap hivatalosan az angliai X-akták. A lakossági és katonai ufo észleléseket összesítő jelentéseket 2009-ig vezették, akkor a kormány úgy döntött, fontosabb célokra is felhasználhatja az ufo-aktákra szánt forrásait.
Az amerikai zenész, Bret Michaels éppen egy 2009-es alkotásba, a “Melles zsaruk 3”-ba feledkezett bele, amikor agyvérzést kapott. A filmben játszó pornószínésznő büszke, hogy ennyire izgalmas volt az alakítása.
Megpróbálta magát rávetni Francois Hollande francia elnökre a Femen nőjogi szervezet két félmeztelen aktivistája pénteken a párizsi légiszalonon. A két fiatal nőt azonnal lefogták az államfő biztonsági szolgálatának a tagjai.
Bronzérmet nyert a Szász Emese, Révész Julianna, Antal Edina, Budai Dorina összeállítású magyar női párbajtőrcsapat a zágrábi vívó Európa-bajnokság pénteki zárónapján.
A péntek reggeli Mokkában Vujity Tvrtko és Demcsák Zsuzsa az ölelgetésről beszélgetett a vendégeikkel, amikor vágóképnek három férfit adtak be a kollégáik. Az egyik férfi teljesen meztelenül értekezett a barátaival.
Nemzet Művésze díj elnevezéssel új, életjáradékkal járó művészeti csúcsdíj jön létre 2014-ben, ennek koncepcióját az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Művészeti Akadémiával (MMA) együtt dolgozta ki.
Felügyeleti díj bevezetését tette lehetővé az önkormányzatoknak a parlament augusztus 1-jével: a díjat a Budapest belvárosában, világörökségi területen éjszaka is működő, szeszes italt árusító szórakozóhelyektől szedhetik be.
A 2008-as amerikai Lehmann-csődöt követően az amerikai bankközi kereskedelemben kialakult helyzethez hasonló jelenetek játszódtak le csütörtökön és pénteken Kínában: a bankközi pénzforgalom gyakorlatilag befagyott, a piaci szereplők kölcsönösen tartózkodtak attól, hogy pénzt hitelezzenek egymásnak.
Nemzet Művésze díj elnevezéssel új, életjáradékkal járó művészeti csúcsdíj jön létre 2014-ben, ennek koncepcióját az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Művészeti Akadémiával (MMA) együtt dolgozta ki.
Ezüstérmet nyert a Szilágyi Áron, Iliász Nikolász, Gáll Csaba, Gémesi Csanád összeállítású magyar férfi kardválogatott a zágrábi vívó Európa-bajnokság pénteki zárónapján.
Így kezdődött... címmel nyílt kiállítás a Telep galériában Tajthy Renátó grafikus munkáiból. A művek a mai társadalmi problémákra reflektálnak egyéni módon. Az egyik plakáton például maga Orbán Viktor néz vissza a látogatóra Kölcsey Ferencként.
Egy férfi holttestét találták meg az Ózd közigazgatási területéhez tartozó Szentsimon horgásztavában - tette közzé Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség pénteken a honlapján.
The Hungarian economy is headed in the right direction, as acknowledged by Ecofin's decision to lift the excessive deficit procedure (EDP) against Hungary, Prime Minister Viktor Orban said on Friday.
A csütörtöki nagy esést követően sincsen megnyugvás a részvénypiacokon, az európai tőzsdék 1,5-2 százalékos mínuszban fejezték be a pénteki kereskedést, az amerikai indexek a nyitás után nem sokkal 0...
A szerb parlament pénteki rendkívüli ülésén hatalmas többséggel elfogadta a délvidéki magyarok ellen 1944-45-ben elkövetett vérengzéseket elítélő nyilatkozatot.
Az ortodox egyház tiltakozása és a belügyminisztérium közbelépése nyomán a hatóságok betiltották a szombatra tervezett szófiai melegfelvonulást. Az évek óta immár hagyományosan megrendezésre kerülő, Sofia Pride nevű rendezvényt ezúttal első alkalommal törölték.
Nem változott lényegesen a forint árfolyama pénteken: a nap folyamán a hét eleje óta elszenvedett veszteségeket tartva, a 300-as eurójegyzés közelében ingadozott.
Az amerikai jegybankelnök szerdai sajtótájékoztatója után jelentős eladói hullám söpört végig a tőkepiacokon, mely a világ legnagyobb kötvényalapjának teljesítményére is rányomta a bélyegét. A...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 403,37 pontos, 2,15 százalékos csökkenéssel, 18 336,03 ponton zárt pénteken.Az InfoRádióban Beke Károly, a NapiGazdaság munkatársa értékelte a kereskedési napot.
A 2008-as amerikai Lehmann-csődöt követően az amerikai bankközi kereskedelemben kialakult helyzethez hasonló jelenetek játszódtak le csütörtökön és pénteken Kínában: a bankközi pénzforgalom gyakorlatilag befagyott, a piaci szereplők kölcsönösen tartózkodtak attól, hogy pénzt hitelezzenek egymásnak.
Országgyűlési képviselők hivatalának elhelyezése érdekében is kezdeményezhető nem lakóépületnek számító ingatlanok kisajátítása az Országgyűlés pénteki döntése értelmében.
Budapest — „Hát ez meg micsoda?" – kérdezik a Király utcába betérők, amikor megpillantják az új falfestményt, amelyen egyenesen Krúdy Gyula üzen nekik a múltból.
Rio de Janeiro — Kövek, gumilövedékek, riasztógránátok repkednek a brazil éjszakában: a békés demonstrációk mellett utcai csaták is folynak a tüntetők és a rendőrök közt.
A Kossuth Lajos tér átépítése miatt vasárnaptól több hónapon keresztül rövidített útvonalon közlekednek a 70-es és a 78-as trolibuszok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
A kínai bankközi piac pénzszűkébe került, ezért a jegybank támogatására volt szükség ma hajnalban, be kellett indítani a pénzpumpát. A bankközi kamatlábak rekord magasságba szöktek, nőtt az ország kockázata is, nem árt az óvatosság.
A Porsche háza táján a legnagyobb húzás üzleti szempontból kétségtelenül az új, Macan névre hallgató kompakt terepjáró rövid időn belül esedékes bemutatása, amely a paletta legolcsóbb és kétségtelenül legsikeresebb típusa lesz, ám a stuttgartiak akkor sem alszanak, ha a többi modellről van szó. A sportautó-paletta teljes megújítását és a frissített Panamera piacra lépését követően hamarosan…
"Egymillióan az erőszak ellen" jelszó alatt több tízezren gyűltek össze pénteken Kairóban az elnöki palota közelében, hogy támogatásukról biztosítsák Mohamed Murszi államfőt.
A Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) egyeztetést kezdeményez a kormányzattal, hogy "az egész gyógyszerész társadalom érdekében" vonja vissza azon javaslatát, amely szerint az állam válhatna a gyógyszertár tulajdonosává, ha abban gyógyszerész nem akar vagy nem tud tulajdont szerezni - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.