2013. június 21. péntek

jún. 21
14:11
Hivatalos! Felállhatunk a szégyenpadról (Privátbankár)
Az uniós pénzügyminiszterei megszüntették a Magyarország ellen a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt 2004 óta folyó eljárást - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
jún. 21
14:11
Kövér: Nem értek célt a rendzavarók (Infostart)
Kövér László szerint az Országgyűlés plenáris ülésén obstruáló képviselők nem értek célt, a parlament elvégezte a péntekre eltervezett munkáját.
jún. 21
14:12
Döntős a férfi kardcsapat, bronzért küzdhetnek a női párbajtőrözők (Agroinform)
A férfi kardcsapat bejutott a döntőbe, míg a női párbajtőr-válogatott kikapott a négy között, a bronzért léphet pástra.
jún. 21
14:13
Olcsóbb, gyorsabb, biztonságosabb: megéri kártyával fizetni (Privátbankár)
Olcsóbb, kényelmesebb, gyorsabb és biztonságosabb bankkártyával fizetni. Ezt nyaraláskor jobban figyelembe veszik az emberek.
jún. 21
14:15
Megszűntették a túlzottdeficit-eljárást (Gondola)
Megszüntették a Magyarország ellen a túlzott mértékű költségvetési hiány miatt 2004 óta folyó eljárást - közölte Luxembourgban Varga Mihály.
jún. 21
14:15
Márkaüzenetekkel tüntetnek Brazíliában (Kreatív Online)
A Fiat és a Johnnie Walker szlogenjét is használják.
jún. 21
14:18
Hűsítő kortyok gyerekeknek (Blikk)
Nap mint nap hallhatjuk, hogy mennyire fontos a megfelelő folyadékfogyasztás, de a kánikulában még nagyobb a jelentősége. A nyári melegben ­különösen a kicsik a kiszáradás miatt fokozott veszélynek vannak kitéve, és még akkor is fontos adni inni nekik, amikor nem érzik, hogy szomjasak.
jún. 21
14:18
Magyarország lekerül az uniós szégyenpadról - Varga értékel! (Portfolio)
Az Európai Unió pénzügyminiszteri pénteki ülésükön úgy döntöttek, hogy Magyarország ellen is megszűnik a 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárás. Az Ecofin által közzétett hivatalos dokumentum szerint...
jún. 21
14:18
Ángyán József kilépett a Fidesz-frakcióból (ATV)
Ángyán József kilépett a Fidesz parlamenti frakciójából. Ezt a politikus jelentette be pénteken, a földtörvény elfogadása utáni sajtótájékoztatóján.
jún. 21
14:18
Már hátulját is mutogatja a sportos Mazda3 (Auto Pult)
Noha a bemutatóig még néhány hónapot várni kell, s a japán gyártó egyelőre nem közölt hivatalos információkat kompakt modelljének legújabb generációjával kapcsolatosan, természetesen a kiszivárgó hírekből már sejteni a tényeket, s immáron képet is kaptunk a 3-as lehetséges külleméről.
jún. 21
14:18
Férfi kézilabda BL: indulhat a selejtezőben a Szeged (Sport365)
Megkapta a szabadkártyát, így a magyar bajnoki ezüstérmes Pick Szeged is indulhat a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2013/14-es idényének selejtezőjében.
jún. 21
14:20
Vívó Eb: döntős a férfi kardcsapat, bronzért küzdhetnek a női párbajtőrözők (Sport365)
A férfi kardcsapat bejutott a döntőbe, míg a női párbajtőr-válogatott kikapott a négy között, s így a bronzéremért léphet pástra a zágrábi vívó Európa-bajnokság pénteki zárónapján.
jún. 21
14:22
Vb 2014: Queiroz a vb végéig iráni kapitány marad (Sport365)
A jövő évi brazíliai labdarúgó-világbajnokság végéig a portugál Carlos Queiroz irányítja majd az iráni válogatottat, amely kedden biztosította helyét a tornán.
jún. 21
14:24
Az előléptetés titkai (HR Portál)
Ha valaki fel akar mászni a munkahelyi ranglétrán, nem kell mást tennie, mint azonosulnia a munkahelye filozófiájával - állítja egy friss kutatás nyomán a Men's Health. A kutatás szerint azok kapják a magas pozíciókat, akik elkötelezik magukat a munkahelyük mellett és átveszik az ottani irányelveket.
jún. 21
14:26
Bérgarancia Alapból rendezték az elmaradt béreket a baromfifeldolgozóban (HR Portál)
Átutalták a pacsai baromfifeldolgozó 133 volt alkalmazottjának elmaradt bérét - a fizetések Bérgarancia Alapból fedezhető részei a felszámolás elrendelését követő 22 napon belül kerültek kifizetésre.
jún. 21
14:27
Orbán Viktor: "Magyarország megnyerte ezt a csatát" (Infostart)
A Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetésével az EU-országok pénzügyminisztereinek (Ecofin) tanácsa is elismerte, jó irányba tart a magyar gazdaság - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a testület luxembourgi döntésére reagálva.
jún. 21
14:27
Ángyán József kilépett, új politikai mozgalmat szervez (Infostart)
Ángyán József kilépett a Fidesz parlamenti frakciójából, függetlenként folytatja a parlamenti munkát. Ezt a politikus jelentette be pénteken, a földtörvény elfogadása után, azon a demonstráción, amelyet a Váralja Szövetség, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom és a Gazdálkodó Családok Egyesülete rendezett az Alkotmány utcában, a jogszabály parlamenti végszavazásával egy időben. Ezt megelőzően…
jún. 21
14:28
Kedvezményes hitelprogram az e-útdíjra (HR Portál)
A hamarosan induló Útdíj Hitelprogram az elektronikus útdíjfizetésre kamiononként 1 millió forint keretet biztosít. A fuvarozó kkv-k a pénzt egy évre, kétszeres hosszabbítási lehetőséggel, kártyán, Bubor plusz 1,5 százalékos kamattal vehetik igénybe.
jún. 21
14:30
Most tárgyalnak a túlzottdeficit -eljárásról (HR Portál)
Péntek délelőtt Luxembourgban megkezdődött az EU-országok pénzügyminisztereinek tanácskozása (Ecofin), amelynek egyik napirendi pontja a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése Magyarország és további négy tagállam vonatkozásában.
jún. 21
14:30
Budapesten versenyeznek a világ legerősebb emberei (Agroinform)
Szombaton rendezik meg a Giants Live Budapest elnevezésű világbajnoki kvalifikációs erősember-versenyt.
jún. 21
14:33
Húszéves a Csillagszemű (Gondola)
Itthon 46 városban, 4160 előadás, Európa 22 országában 160 előadás és Európán kívül 110 előadás a Csillagszemű Táncegyüttes mérlege.
jún. 21
14:33
Az új címlapot ünnepelte az Origo (Kreatív Online)
A megújult Origo partiján jártunk.
jún. 21
14:36
A Demokratikus Koalíció Horn Gyula emléke előtt tiszteleg (Alternatív Energia)
A Demokratikus Koalíció parlamenti képviselőcsoportja őszinte, mély tisztelettel hajtja meg fejét Horn Gyula, korábbi miniszterelnök, külügyminiszter, a Magyar Szocialista Párt elnöke emléke előtt.
jún. 21
14:36
Magyarország lekerül az uniós szégyenpadról - Varga értékel! (2.) (Portfolio)
Az Európai Unió pénzügyminiszteri pénteki ülésükön úgy döntöttek, hogy Magyarország ellen is megszűnik a 2004 óta folyó túlzottdeficit-eljárás. Az Ecofin által közzétett hivatalos dokumentum szerint...
jún. 21
14:36
Diákhitel: sosem volt még ilyen alacsony a kamat (Pénzcentrum)
A Diákhitel1 kamata a hazai hallgatói hitelezés történetének eddigi legalacsonyabb szintjén, 7,50%-on került megállapításra a 2013. július 1-je és december 31-e közötti időszakra vonatkozóan....
jún. 21
14:36
Új szintre emelné az automata parkolórendszert a Volvo (Auto Pult)
Az önállóan beparkoló autó csodája egy ideje már inkább közeli valóság, mintsem földöntúli álomkép, hiszen csupán a gáz és a fék adagolását (sőt, az új 5-ös BMW-knél már ezt sem) igénylő, számos márka kínálatában megtalálható eszközök már nagy biztonsággal működnek, s szinte kiáltanak a még okosabb, következő generációs rendszerekért. A Volvo ezen a területen is fejlődni kíván.
jún. 21
14:38
7%-os kedvezményt harcoltak ki az olaszok a Gazpromnál (Portfolio)
Oroszország a jelenleginél 7 százalékkal alacsonyabb áron szállítja a földgázt a jövőben az olasz ENI energiaipari cégnek - számol be az MTI. Ezt Alekszandr Medvegyev, a Gazprom állami gázipari cég...
jún. 21
14:39
Olcsóbb lesz a szennyvízszippantás is (ProfitLine)
Az Országgyűlés pénteki döntése értelmében július 1-jével csökken a szennyvízszippantás ára. A rezsicsökkentés folytatását a fideszes Németh Szilárd javaslatára 316 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 13 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.
jún. 21
14:40
Állami céghez szabadon igazolhatnak a közműhivatal vezetői (Portfolio)
Fideszes képviselők indítványára a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságokat kivették azon cégek közül, amelyeknél a hivatal elnöke és elnökhelyettese jogviszonyának megszűnése után egy évig...
jún. 21
14:45
Már a futóműveket is gyártják az új Audihoz (Privátbankár)
A termelés is elkezdődött a német ThyssenKrupp konszern 1,2 milliárd forintból kialakított új győri üzemében. Naponta több száz futóművet gyártanak az új üzemben.
jún. 21
14:45
Vívó Eb - Döntős a férfi kardcsapat (Infostart)
A férfi kardcsapat bejutott a döntőbe, míg a női párbajtőr-válogatott kikapott a négy között, s így a bronzéremért léphet pástra a zágrábi vívó Európa-bajnokság pénteki zárónapján.
jún. 21
14:48
Pirlo nem játszhat a brazilok ellen (Agroinform)
Az olaszoktól Daniele de Rossi is hiányozni fog, ő két sárga lapja miatt kénytelen kihagyni a mérkőzést.
jún. 21
14:50
A Pirellit megrótták, a Mercedes csekély büntetést kapott (Agroinform)
A FIA kizárta a Mercedest a háromnapos júliusi tesztről, amikor fiatal pilótáknak biztosítanak gyakorlási lehetőséget.
jún. 21
14:51
Átment a földtörvény (Gondola)
Elfogadta az Országgyűlés az új földtörvényt, miközben a Jobbik-frakció tagjai az elnöki pulpituson állva azt skandálták: „hazaárulók!”
jún. 21
14:51
Budapesten versenyeznek a világ legerősebb emberei (Sport365)
Szombaton rendezik meg a Giants Live Budapest elnevezésű világbajnoki kvalifikációs erősember-versenyt, amelyen tizen küzdenek majd a három továbbjutó helyért.
jún. 21
14:53
Sokat köszönhet Coulibalynak és a Győrnek a Debrecen - évértékelő (Sport365)
A sport365.hu OTP Bank Liga-értékelő sorozatában ezúttal a DVSC szezonját vizsgáljuk.
jún. 21
14:54
Az MSZP a köztársasági elnökhöz fordul a földtörvény miatt (Alternatív Energia)
Az MSZP nyílt levélben fordult a köztársasági elnökhöz, kérve, hogy Áder János ne írja alá az új földtörvényt, hanem megfontolásra küldje azt vissza az Országgyűlésnek.
jún. 21
14:54
Jóváhagyta az E-Star közgyűlés a fizetési moratórium meghosszabbítását (Portfolio)
Az E-Star bejelentette, hogy a társaság mai napon megtartott csődtárgyalásán a hitelezők több mint kétharmada hozzájárult a fizetési moratórium meghosszabbításához 365 napra, annak érdekében, hogy a...
jún. 21
14:54
Romhányi Balázs: mind az államkincstár, mind a bankok a vártnál kevesebb adót fizettek (ATV)
Ha a kormány nem intézkedne, akkor 2014-ben saját számításaik szerint is mintegy 3,8 százalék körüli államháztartási hiánnyal kellene számolnunk – mondta Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet vezetője az ATV Start című műsorában.
jún. 21
14:56
A forint nem ünnepel (Portfolio)
A szerda esti és csütörtöki egész napos pánik után megnyugodtak a befektetők. Délután megérkezett a vártnak megfelelő pozitív döntés a túlzottdeficit-eljárás ügyében, erre nem reagált érdemben a...
jún. 21
14:56
Képviselők és közjogi méltóságok elhelyezésére is indulhat kisajátítás? (ATV)
Országgyűlési képviselők és közjogi méltóságok hivatalának elhelyezése érdekében is kezdeményezhető lesz ingatlanok állami kisajátítása a parlament pénteki döntése értelmében.
jún. 21
14:57
Van rá esély, hogy megoldódjon több tízezer dolgozni akaró diák problémája (HR Portál)
Az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetsége intenzív kampányba kezdett, hogy megoldást találjon a diákok foglalkoztatási problémájára, és minden diák számára egyaránt biztosított legyen az öngondoskodás, és a munkatapasztalat megszerzésének lehetősége. "„Most látszik némi esély arra, hogy megoldjuk több tízezer diák nyári és évközbeni rendezetlen státuszát, és megnyugtatóan rendezzük jogi…
jún. 21
15:03
Ilyen fejleményekre számíthat most Magyarország (Infostart)
Megszüntette az uniós pénzügyminiszterek tanácsa (ECOFIN) június 21-én a Magyarországgal szemben folytatott túlzottdeficit-eljárást. A Nézőpont Intézet Gazdaságkutató Műhely megvizsgálta, hogy a döntésnek milyen gazdasági következményei lehetnek.
jún. 21
15:03
Orbán: a Fidesz-KDNP nem ült fel a provokációnak (Infostart)
Felesleges provokálni a parlamenti többséget, mert ezzel nem lehet eredményt elérni - így kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök a parlamenti ülésteremben zajlott pénteki jobbikos tiltakozást.
jún. 21
15:06
A Ljubljana mellett a svájci Ambri-Piotta érkezik az Ocskay-emléktornára (Agroinform)
A Volán mellett az Olimpija és a Ambri-Piotta csapatai lépnek jégre, a negyedik résztvevő kiléte később derül ki.
jún. 21
15:08
Milyen hatással van a fű a teniszezőkre? (Agroinform)
A következő cikkünkből megtudhatod, hogy milyen hatással van a wimbledoni borítás a teniszezők játékára.
jún. 21
15:09
Boros újraindítaná a Bumerángot (Kreatív Online)
Erről Szily Nórának beszélt a LifeNetworkön.
jún. 21
15:09
A tartós fáradság vérszegénységre utalhat (Gondola)
Az emberek a rohanó életmód miatt sokszor fáradtak. De amikor ez tartósan fennáll, más is állhat a háttérben, mint a rengeteg munka.
jún. 21
15:12
Ángyán József kilépett a Fidesz-frakcióból (Alternatív Energia)
Ángyán József kilépett a Fidesz parlamenti frakciójából, függetlenként folytatja a parlamenti munkát. Ezt a politikus jelentette be pénteken, a földtörvény elfogadása után, azon a demonstráción, amelyet a Váralja Szövetség, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom és a Gazdálkodó Családok Egyesülete rendezett az Alkotmány utcában, a jogszabály parlamenti végszavazásával egy időben. Ezt megelőzően…
jún. 21
15:12
Kína lehet a legnagyobb aranyfogyasztó (ProfitLine)
Kína leszoríthatja a dobogó legfelső fokáról Indiát, hiszen aranykereslete év végéig elérheti a mérföldkőnek számító ezer tonnát

Keresés