2013. június 22. szombat

jún. 22
15:12
Többen rosszul lettek egy budapesti élményfürdőben (hirado.hu)
Két felnőttet és egy gyereket kórházba kellett szállítani kivizsgálásra, a tűzoltók nem találtak rendellenességet a vizsgált medencénél.
jún. 22
15:12
Csak ősszel beszél közös jelöltről az MSZP és az Együtt-PM (ATV)
A következő hetekben programegyeztetéseket folytat az MSZP és az Együtt-PM szövetség, ezután tárgyal közös jelöltekről, listáról, stratégiáról és a miniszterelnök-jelölt személyéről - állapodott meg a két párt vezetősége szombaton.
jún. 22
15:14
Hárman rosszul lettek egy budapesti élményfürdőben (BorsOnline)
Két felnőttet és egy gyereket kórházba kellett szállítani kivizsgálásra az Aquaworld Budapest élményfürdőből - tájékoztatta az MTI-t az Országos Mentőszolgálat sajtóügyelete.
jún. 22
15:14
Bánkitó Fesztivál ötödször (hirado.hu)
Ötödször rendezik meg a Bánkitó Fesztivált. Július 19. és 21. között koncertet ad mások mellett a Rotfront, a ColorStar, a Nemjuci és a Wattican Punk Ballet is a Nógrád megyei Bánkon.
jún. 22
15:21
MSZP-Együtt-PM - Átfogó megállapodás a tárgyalók célja (Infostart)
A következő hetekben programegyeztetéseket folytat az MSZP és az Együtt-PM szövetség, ezután tárgyal közös jelöltekről, listáról, stratégiáról és a miniszterelnök-jelölt személyéről - állapodott meg a két párt vezetősége szombaton.
jún. 22
15:24
Nem törődött a halál fenyegető árnyékával a horvát focista, az életébe került (Agroinform)
Egy kispályás mérkőzésén életét vesztette a horvát Istra 1961 együttesének 24 éves játékosa, Alen Pamic.
jún. 22
15:26
Jan Ullrich bevallotta, hogy doppingolt (Agroinform)
A már visszavonult sportoló azt korábban elismerte, hogy kapcsolatban volt a doppingdoktorként elhíresült Fuentesszel.
jún. 22
15:27
Többen rosszul lettek egy pesti élményfürdőben (Blikk)
jún. 22
15:30
Brazília elveszti a vb-rendezést? (BorsOnline)
A heves tüntetéssorozat és a rossz közbiztonság miatt a jövő évi világbajnokság elvesztésétől tart a brazil futballszövetség. Új helyszínként többen már az Egyesült Államokat emlegetik.
jún. 22
15:30
Exe könyörög a sármos színésznek (hirado.hu)
Vanessa Paradis szerint volt párja nagy hibát követne el azzal, ha feleségül venné Amber Heardöt.
jún. 22
15:30
Nagyobbat ugrik a világ népessége, mint korábban gondolták (Portfolio)
A jelenlegi 7,2 milliárdról 9,6 milliárdra növekedhet a Föld népessége 2050-re az ENSZ új számításai szerint. Az új előrejelzés 300 millióval magasabb a korábbinál. Azt azonban ne gondoljuk, hogy...
jún. 22
15:30
Weöres Sándor századik születésnapját ünnepelték Csöngén (Metropol)
Weöres Sándort köszöntötte szülőföldje a költő századik születésnapjának évfordulóján Szombathelyen és gyermekéveinek színhelyén, Csöngén.
jún. 22
15:30
Szabó Rebeka: nemcsak rossz a földtörvény, szabálytalanul is fogadták el (ATV)
A törvény nem egyenlíti ki a mostani egyenlőtlenségeket és a jelenlegi helyzetet betonozza be.
jún. 22
15:32
Másodfokú riasztást adtak ki: itt csaphat le a heves vihar (hirado.hu)
Holnapra már csaknem az egész országra kiterjesztették.
jún. 22
15:34
Átfogó megállapodásról tárgyal az MSZP és az Együtt-PM (hirado.hu)
Lépcsőzetesen haladnak a tárgyalásokkal, de céljuk egy átfogó, győzelemre vezető, új korszakot nyitó megállapodás - közölte Bajnai Gordon.
jún. 22
15:36
Atlétika: Powell lemaradt a vb-ről (Sport365)
A hatszoros olimpiai bajnok Usain Bolt megnyerte a 100 métert a világbajnoki válogatónak számító jamaicai atlétikai bajnokságon, korábbi világcsúcstartó honfitársa, Asafa Powell viszont csak negyedik lett, így lemarad a moszkvai vb-ről.
jún. 22
15:36
Elmerült egy 12 éves fiú a Balatonban (hirado.hu)
A fiúra fürdőzők találtak rá, a vízimentő, egy ott strandoló orvos és a mentők élesztették újra, állapota stabil.
jún. 22
15:39
Alakul a rezsicsökkentés-ellenes koalíció (ProfitLine)
A Fidesz szerint az MSZP és az Együtt 2014 szövetség szombati tárgyalásaival alakulni kezdett a rezsicsökkentés-ellenes koalíció.
jún. 22
15:42
Pars Krisztián győzelmével indult a csapat Eb (Agroinform)
Pars Krisztián megnyerte a férfi kalapácsvetést az atlétikai csapat Európa-bajnokság első osztályának dublini versenyén.
jún. 22
15:44
Zárt kapuk mögött térhet vissza az élvonalba a Monaco (Agroinform)
A hercegségbeli gárdát egy május 17-i eset miatt büntetheti meg a Professzionális Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága.
jún. 22
15:45
Elmerült a Balatonban egy fiú, sikerült újraéleszteni (Blikk)
jún. 22
15:48
Ciki: totál bedrogozva próbált kamerázta magát a sztár (BorsOnline)
Egyre nagyobb harag zúdul a tiniceleb Justin Bibeberre. A híresség teljesen betépve állt a kamera elé és egyetlen mondatot sem tudott kinyögni. Rajongói egyre többször csalódnak benne.
jún. 22
15:48
Fidesz: alakul a rezsicsökkentés-ellenes koalíció (hirado.hu)
Azok a politikusok, akik egyszer már csökkentették a fizetéseket, családtámogatásokat, arra készülnek, hogy újra paktumot kössenek - közölte Zsigó Róbert az ellenzéki pártok tárgyalásaira reagálva.
jún. 22
15:48
Áradás Indiában: eddig 560 áldozat (ATV)
Katonák is mentik az embereket, akiket körbe zárt az áradás India északi részén. Szombaton már 560 volt a katasztrófában bizonyosan meghaltak száma, több mint 13 ezer embert eltűntként tartanak nyilván - közölték tisztségviselők.
jún. 22
15:57
Jan Ullrich bevallotta, hogy doppingolt (Infostart)
Hosszú évek kitartó tagadása után Jan Ullrich, a francia kerékpáros körverseny 1997-es bajnoka bevallotta, hogy a spanyol orvos, Eufemiano Fuentes segítségével vérdoppingot használt pályafutása során.
jún. 22
16:00
Di Natale elismerte, hogy a Milan akarta, de marad Udinében (Agroinform)
Bár a Milan szerette volna megszerezni, Antonio Di Natale szerződést hosszabbít jelenlegi klubjával, az Udinesével.
jún. 22
16:02
Már csak a QPR-ral kell megegyeznie a Montpellier-nek Cissé-ügyben (Agroinform)
A L'Équipe információi szerint a francia válogatott támadó eredményes tárgyalásokat folytatott a Hérault vezetőivel.
jún. 22
16:03
Dupla öröm a Blikk Bumm-mal (Blikk)
ALBERTIRSA – Végre velem is törődik a sors – kiáltott fel Vajda László (58), aki eddig nem volt szerencsés, ám most a Blikk Bumm nyereményjátékával duplán jól járt: övé lett egy 25 ezer forintos Müller-vásárlási utalvány és egy C&A 20 ezer forintos ajándékkártya.
jún. 22
16:03
Megütötte a pénzügyőrt a vámvizsgálatnál (Blikk)
jún. 22
16:04
Rögtön balesettel indult a Le Mans-i 24 órás verseny - videó (Agroinform)
Tíz perccel a rajt után máris pályára kellett küldeni a biztonsági autót a Le Mans-i 24 órás autóversenyen.
jún. 22
16:06
Újraélesztették a Balatonban elmerült fiút (Metropol)
A 12 éves fiút az ott szolgálatot teljesítő vízimentő, egy ott strandoló orvos és a mentők élesztették újra.
jún. 22
16:06
Kitiltották falujából a nyomor vámszedőjét (Pénzcentrum)
Kamatostól kell visszafizetnie a kölcsönbe adott pénz után kért, aránytalanul magas kamatokat az idén januárban jogerősen egy év nyolc hónap börtönbüntetésre és 709 ezer forintos vagyonelkobzásra ítélt csökölyi uzsorásnak, akit mellékbüntetésként a bíróság két évre a falujából is kitiltott....
jún. 22
16:06
Elmerült a Balatonban egy fiú - újraélesztették (ATV)
Mentőhelikopterrel szállítottak kórházba egy 12 éves fiút, aki szombaton kora délután merült el a Balatonban Fonyódnál. A fiút az ott szolgálatot teljesítő vízimentő, egy ott strandoló orvos és a mentők élesztették újra.
jún. 22
16:08
Horváth Csaba: a Margitsziget de facto a főváros XXIV. kerülete lett (ATV)
Kell valamilyen panamának lennie a háttérben, mert a kormány nem nyilatkozik arról, mint szeretne építeni a Margitszigetre.
jún. 22
16:09
Tragédia: negyedik szívrohamába már belehalt a pályán a 24 éves focista - videó! (Sport365)
Mindössze 24 évesen, szívroham következtében elhunyt Alen Pamic, a horvát élvonalbeli Istra Pula játékosa.
jún. 22
16:11
Pars győzelmével indult az atlétikai csapat Eb (Sport365)
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián megnyerte a férfi kalapácsvetést szombaton az atlétikai csapat Európa-bajnokság első osztályának dublini versenyén, s ezzel a maximális 12 pontot szerezte meg a magyar válogatott számára.
jún. 22
16:13
Videó: thrillerbe illő izgalmak után lett bajnok a Barca futsalcsapata zsinórban harmadszor (Sport365)
Elképesztő izgalmakat hozott a spanyol futsal bajnokság döntője a Barcelona és az El Pozo csapatai között. A rendes játékidő 3-3-as eredménye után egy idegölő, thrillerbe illő büntetőpárbajban nyert a Barca.
jún. 22
16:15
Tízezrek tüntettek Rómában (Infostart)
Tízezrek tüntettek szombaton Rómában a munkanélküliség ellen, igazságos adórendszert követelve.
jún. 22
16:18
Egymás közti játékkal zárta a hetet a Loki (Agroinform)
Két próbajátékos is pályára lépett a debreceni házi meccsen.
jún. 22
16:24
12 éves gyerek életét mentették meg Fonyódon (BorsOnline)
12 óra 45 perckor kért segítséget rádión a Fonyód-Sándortelepen szolgálatot teljesítő vízimentő azzal, hogy egy fiatal fiú újraélesztésébe kezdett. Janoch Orsolya, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vízimentője volt szolgálatban a strandon. Elmondta, hogy egy nevelő otthonos csoport fürdőzött. A fiú eltűnt, de eleinte a csoportot kísérő nevelők maguk próbálták keresni, s nem szóltak az…
jún. 22
16:24
Több mint százezren tüntettek Rómában (Metropol)
Közel tíz éve ez volt az első eset, hogy a három nagy érdekvédelmi szövetség közösen hirdetett tiltakozó megmozdulást.
jún. 22
16:24
Történelmi kalandparkot avattak Garaboncon (hirado.hu)
A kalandparkkal egy már működő farmot egészítettek ki, a beruházás mintegy 150 millió forintba került.
jún. 22
16:24
Fák dőltek autókra, házakra Borsod több településén (ATV)
Személyautókra, házakra dőltek fák a szombat délutáni viharban Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén, személyi sérülés nem történt - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t.
jún. 22
16:26
Kisebb torlódás alakult ki a záhonyi határállomáson (hirado.hu)
Az Ukrajnába tartó kamionoknak két, a Magyarországra belépő autósoknak egy órát kell várakozniuk.
jún. 22
16:33
Most már lehet büntetlenül tesztelni a Formula-1-ben? (Infostart)
A Mercedes Formula-1-es csapatát eltiltották a júliusi fiatalok tesztjétől. A tiltott tesztelés miatt a német istálló ezen kívül megrovásban, a gumiszállító Pirelli figyelmeztetésben részesült. Az ítéletről Wéber Gábor szakkommentátor beszélt az InfoRádiónak.
jún. 22
16:36
Az első napokban nem okoz gondokat a brit nyár Wimbledonban (Agroinform)
Jó időre számítanak a meteorológusok a hétfőn kezdődő wimbledoni tenisztorna első napjaiban.
jún. 22
16:39
Risztov Éva győzött a balatonfüredi nyíltvízi Európa Kupán (Gondola)
A 10 kilométeres nyíltvízi úszás londoni olimpiai bajnoka, Risztov Éva diadalmaskodott a balatonfüredi Európa Kupa-fordulóban.
jún. 22
16:42
Nahát: Vásáry Andé már három nyelven beszél (BorsOnline)
Az aranytorkú énekes egy szerződés miatt kezdett el franciául tanulni, de végül “csak” a nyelvvizsga bizonyítványt kapta meg. Adré így sem bánkódik sőt, annyira megtáltosodott, hogy még egy harmadik nyelvet is kiszemelt magának.
jún. 22
16:42
Viharkárok Borsod több településén (Metropol)
Személyautókra, házakra dőltek fák a szombat délutáni viharban Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén, személyi sérülés nem történt.
jún. 22
16:42
Kövér László a kitelepítésekről: magyar fordult magyar ellen (Alternatív Energia)
A 20. század mély sebeket ütött Magyarországon, az első és a második világháború maradandó károkat okozott, és ennél csak egy rosszabb volt: az, amikor magyar fordult magyar ellen - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a hortobágyi ökumenikus templomban, ahol az egykori kitelepítettekre emlékeztek.

Keresés