London – Vigyázat, csúszik! A wimbledoni nemzetközi teniszbajnokságon szereplő sztároknak alaposan meggyűlt a bajuk a legendás füves borítású pályával.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos raktárakból megkezdte Jordániába szállítani azokat a kézifegyvereket, amelyekkel egy hónapon belül fel fogja szerelni az általa kiválasztott szíriai felkelőket - írta csütörtökön hivatalos forrásokra hivatkozva a The Wall Street Journal.
A tegnapi Brazília - Uruguay Konföderációs Kupa elődöntőjében Neymar ismét nagyot alakított, de mesés gól helyett ezúttal színészi tehetségét mutatta meg.
Földes László Hobo (68) feszített tempóban dolgozik, alig bírt időt szakítani egy moszkvai vendégszereplésre, amelyen a legendás orosz költő, Viszockij dalaival lépett színpadra.
BUDAPEST — Rájár a rúd a Babos Gyula (63), Katona Klári (59) házaspárra. A világhírű dzsesszzenész és felesége öt évvel ezelőtt egyszer már pórul járt, 2008 októberében ugyanis egy robbanás miatt lángok martalékává vált budai otthonuk.
Azt kéri a kormánytól a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa, hogy szülessen olyan jogszabály, amely rögzíti, hogy a szolgáltatóknak kell állniuk a gázvezeték-felújítási költségeket.
Megoldjuk máshogy - reagált Orbán Viktor az Európai Tanács ülésére érkeztében a TV2 kérdésére a devizahitel-nyújtás korlátozása miatt indított kötelezettségszegési eljárás ügyében. A szerdán...
Nincs még egy ország Európában, ahol ilyen szigorú földtörvényt fogadtak volna el, mint Magyarországon – ezt Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke mondta az ATV Start című műsorában.
Mark Webber az év végén távozik a Forma-1-ből, miután visszatér a hosszú távú versenyzéshez a Porsche színeiben. Az ausztrál versenyző aláírt a a német gyártóval, és természetesen Le Mansban is indul.
A motor csupán egy aprócska része az autó egészének, ám olyannyira nagy jelentőséggel bír, hogy csupán az ő jó vagy épp rossz szereplése képes felemelni vagy romba dönteni az adott modellt. A Chevrolet az Opel erőforrásainak átvételével fontos pillanatot él meg, hiszen az idős szívó 1,8-as leváltása az 1.4 Turbo által már roppant időszerű volt.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos raktárakból megkezdte Jordániába szállítani azokat a kézifegyvereket, amelyekkel egy hónapon belül fel fogja szerelni az általa kiválasztott szíriai felkelőket - írta csütörtökön hivatalos forrásokra hivatkozva a The Wall Street Journal.
Képzeljen el egy alkalmazást a mobiltelefonján, amely tartalmazza az összes Önnel kapcsolatos egészségügyi információt és képes azt megosztani más szoftverekkel.
Budapest — Miközben egyre nagyobb földkupacok emelkednek ki a földből az épülő Kossuth téren, addig gigantikus munkagépek szlalomoznak nemzetünk nagyjainak bronzszobrai , így József Attila szobra körül.
Videón jelent meg először az angol Everton csapatának hazai mezei, amiben liverpooli kék-fehérek hazai pályán fognak szerepelni. Egyszerűen elegáns a dressz!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,90 pontos, 0,37 százalékos emelkedéssel, 18 633,55 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Kezdik kiheverni a tőzsdék a múlt heti esést, ma már zsinórban harmadik napja emelkednek az amerikai tőzsdék. A mai emelkedés részben annak köszönhető, hogy több amerikai jegybankár is igyekezett...
Nacionalista tüntetők tiltakoztak csütörtökön Koszovóban a pristinai parlamentnél, megpróbálták megakadályozni a Szerbiával való viszonyt rendező megállapodás ratifikálását.
Az Európai Parlament, az uniós államok agrárminisztereinek tanácsa, illetve az Európai Bizottság politikai megállapodásra jutott a közös uniós agrárpolitika 2013 utáni fő irányvonalairól - közölte...
Az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) üdvözli a ciprusi hatóságok bejelentését, amely szerint 1 milliárd euró értékű, három éven belül lejáró államkötvényt a befektetőkkel...
A kormányváltás óta megtett lépéseknek köszönhetően 25 év múlva is fenntartható lesz a nyugdíjrendszer - mondta Soltész Miklós a Fidesz Magyarország jobban teljesít - Oltalom alatt az idősek című rendezvényén csütörtökön Egerben.
Megnyílt a francia és magyar impresszionista és posztimpresszionista alkotók remekműveit felvonultató kiállítás és a kapcsolódó grafikai kamaratárlat csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában (MNG) Budapesten.
A kormányváltás óta lényegében változatlan a munkanélküliek száma, a foglalkoztatottság pedig nem nőtt érdemben - reagált az MSZP-s Gúr Nándor csütörtökön sajtótájékoztatón Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő kijelentéseire.
Heisler Andrást választotta elnökévé a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a szervezet rendkívüli, zárt ajtók mögötti közgyűlésén csütörtökön Budapesten. Az 58 éves mérnök-közgazdász, aki 2003 és 2005 között már volt a Mazsihisz elnöke, a 107 szavazatból 59-et szerzett meg az első fordulóban, így nem volt szükség a második kör megtartására.
Várhatóan pénteken hozza meg döntését a köztársasági elnök az Országgyűlés által múlt pénteken elfogadott földtörvény aláírásával kapcsolatban. Áder János erről csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
Miközben újabb sarcokat vet ki a nagybankokra több mint 100 milliárdot forgat vissza az állam a pénzügyi szektorba, hogy a magyar tulajdonhányadot növelje. De miből futja bankvásárlásra, amikor újabb adókat kell kivetni, hogy tartani tudjuk a hiánycélt?
Egyes pletykák szerint Carlos Tevez nem bír magával, ha csinos topmodelleket lát. Ez már csak így van és így is marad. Olaszországban ebből biztos nem fog hiányt szenvedni.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Megemelték a MOL 480 millió dollár összegű rulírozó hitelszerződésének hitelösszegét, áll a társaság közleményében. A MOL 2013. június 26‐án a 2013. március 27‐én aláírt 480 millió...
Harminc pontban, köztük négyrendbeli emberölés és tömeges emberáldozatot okozó fegyver használata miatt emelt vádat a nagyesküdtszék Dzsohar Carnajev, a bostoni maratonon elkövetett robbantás feltételezett elkövetője ellen.
Szabadlábon védekezhet az a jegyvizsgáló, aki a megalapozott gyanú szerint június 6-án a Szihalom és Füzesabony között közlekedő személyvonaton molesztált egy 14 éves lányt – mondta a megyei főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI érdeklődésére.
Külföldi gazdasági érdekcsoportok, kampánymenedzserek állnak a Négy Mancs Alapítvány mögött - hangsúlyozza a Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Heisler Andrást választotta elnökévé a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a szervezet rendkívüli, zárt ajtók mögötti közgyűlésén csütörtökön Budapesten. Az 58 éves mérnök-közgazdász, aki 2003 és 2005 között már volt a Mazsihisz elnöke, a 107 szavazatból 59-et szerzett meg az első fordulóban, így nem volt szükség a második kör megtartására.