Az El Confidencial című spanyol lap legfrissebb híre szerint Carlo Ancelotti rábólintott, hogy Florentino Pérez megszerezze Gareth Bale-t a Tottenhamtől, Gonzalo Higuaínra pedig nincs szüksége a trénernek.
Pilisvörösvár — Szentesi Józsefné Erzsikénél (61) csak az ikerunokái örülnek jobban a 15 ezer forintos Alexandra-könyvutalványnak, amit a Blikk Bumm-mal nyert.
Budapest – Liptai Claudia (39) vakondirtásba fogott! A TV2 műsorvezetője teljesen ledöbbent, amikor kilépett a kertjébe, hogy elfogyassza szokásos reggeli kávéját.
Vegyesen alakulnak a vezető amerikai részvényindexek a pénteki kereskedés első óráiban. A piacnak ugyanakkor sikerült megemésztenie a Fed eszközvásárlási programjának fokozatos megszüntetéséről szóló...
A magyar kormánynak többet kellene tennie az antiszemitizmus ellen – írta Ira Forman, az amerikai külügyminisztérium antiszemitizmus-ügyi különmegbízottja amerikai zsidó szervezetekhez intézett válaszlevelében, amelyet pénteken ismertetett honlapján a Zsidó Világkongresszus.
Az autók és az autózás megszállottja vagy? Szeretnél a színfalak mögé látni? Mindig is tesztelőként képzelted el magad? Most itt a lehetőség: az Autó Pult hírszerkesztő-tesztelő munkatársat keres!
Bűnszövetkezetben elkövetett csalás gyanújával vád alá helyezték pénteken Bernard Tapie üzletembert, annak a gyanú szerint a francia államot megkárosító kártérítési ügynek a haszonélvezőjét, amelyben Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap (IMF) vezérigazgatója is érintett.
A következő szezonban büntetőpontokat kapnak azok a Forma-1-es pilóták, akik szabálytalanságot követnek el egy versenyhétvégén, 12 pont után pedig egy futamot ki kell hagyniuk.
Az MSZP szerint Áder János köztársasági elnök bebizonyította, hogy képtelen felülemelkedni a fideszes pártérdekeken. Gőgös Zoltán, a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke így kommentálta, hogy az államfő aláírta a földtörvényt.
Magyarország — Jelenleg a szír frontvonalakon harcolnak, ám később komoly veszélyt jelenthetnek hazájukra azok a magyarok, akik Szíriában fogtak fegyvert zsoldosként.
A lengyel pénzügyminisztérium a rossz piaci körülmények miatt nem tart államkötvény-aukciót júliusban és augusztusban, kivéve, ha javulnának a feltételek - közölte a tárca pénteken. A...
Bemutatták a Diósgyőr együttesének jövő évi mezeit. A hazai dressz a miskolciak 1977-es, KEK-szerepléssel megspékelt szezonját idézi, de az idegenbeli garnitúra is igen mutatósra sikerült.
Szombathely–Söpte – Skizofrén őrületében akarta lángba borítani a szombathelyi pszichiátria épületét az a programozó, akit három lövéssel terítettek le a rendőrök péntek reggel. V. Gergely (36) évek óta kezelés alatt áll, betegségét folyamatos gyógyszerezéssel tartották kordában.
Magyarország – „Az jó, ha nagy, az jó, ha dundi!" – szól a Madagaszkár 2. slágerdala, és úgy tűnik, ezzel a kijelentéssel mindenki egyetért, legalábbis ha macskáról van szó.
Bár a világszerte közzétett feldolgozóipari adatok nem lettek mindenhol jók, a tőzsdéken és a nyersanyagpiacokon szinte automatikus pozitív korrekció kezdődött, erősödött a forint is.
Közveszélyokozás bűntette miatt indítanak eljárást azzal a férfival szemben, aki péntek reggel a szombathelyi Markusovszky Kórház pszichiátriai osztályának udvarán égésgyorsító folyadékot locsolt szét, tüzet gyújtott, az épület lángra lobbantásával fenyegetőzött, majd a kiérkező rendőrökre lőtt – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Az Alfa Romeo 4C hosszú várakozás után érkezett meg, s mi tagadás, immáron köztünk jár. Noha még csak szűk körök ráncigálhatják a bajszát, érdemes belepillantani a róla készült videóba, hiszen nagyjából képet kaphatunk a turbómotorral hajtott középmotoros olasz sportautó képességeiről.
Eltérő módon ítélik meg az amerikai intézményi befektetők azt a hatást, amelyet a Federal Reserve mennyiségi enyhítési programjának várható kifutása gyakorolhat az európai felzárkózó gazdaságokra, a térség piacain végigsöpört eladási hullám azonban valószínűleg nem rontja e gazdaságok növekedési kilátásait - vélekedtek pénteki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Kabát Péter, az Újpest rutinos támadója múlt szezon végi sérülése után teljesen egészségesen kezdte meg a lila-fehérek nyári felkészülését, ami komoly fizikai terheléssel kezdődött.
A regisztráció kezdete óta már több mint 10 500 felhasználó összesen közel 50 000 tehergépjárművet regisztrált a HU-GO elektronikus útdijfizetési rendszerbe pénteken 14 óráig - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) e-útdíjszóvivője az MTI-vel.
Tendert írt ki a brit kormány a befektetési bankok számára a Royal Bank of Scotland és a Lloyds bankokban meglévő állami részesedése értékesítésének előkészítésére - írja a Financial Times. A brit...
Nemzetközi matematikai konferencia kezdődik hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián Erdős Pál születésének századik évfordulója alkalmából, közel hétszáz résztvevővel a világ ötvenhárom országából.
A nők mezőnyében született újabb váratlan eredmény a wimbledoni teniszbajnokságon: a hetedik helyen kiemelt német Angelique Kerber pénteken három játszmában alulmaradt az észt Kaia Kanepivel szemben a második fordulóban.
Farkasszemet néznek egymással a menekültek csoportjai a debreceni befogadóállomáson péntek este, a két tábort rendőrségi kommandósok választották el egymástól.
Korlátozott szuverén nem törlesztői - vagyis részleges államcsődöt jelző - szintre sorolta vissza Ciprus hosszú lejáratú hazai államadós-kötelezettségeinek osztályzatát pénteken a Fitch Ratings, a Cipruson végrehajtott kötvénycserével indokolva a lépést.
Korlátozott szuverén nem törlesztői – vagyis részleges államcsődöt jelző – szintre sorolta vissza Ciprus hosszú lejáratú hazai államadós-kötelezettségeinek osztályzatát pénteken a Fitch Ratings, a Cipruson végrehajtott kötvénycserével indokolva a lépést.
A mértéktelen napozás, a dohányzás és az alkohol tíz év alatt negyven százalékkal emelte az életmóddal kapcsolatos rákos megbetegedések számát Nagy-Britanniában.