2013. június 8. szombat

jún. 8
10:05
Orbán: a legfontosabb, hogy emberélet ne kerüljön veszélybe (Gondola)
A miniszterelnök szerint a következő két nap lesz a legnagyobb próbatétel az árvízi védekezésben részt vevőknek, "most jön a neheze".
jún. 8
10:06
Orbán: "a börtönből is kihoztuk az elítélteket" (ATV)
A magyar állam ma jól teljesít, ha veszélyhelyzetről van szó - mondta Orbán Viktor a katasztrófavédelem és a rendvédelmi szervek árvízvédelmi munkáját értékelve a 24 Óra Komárom-Esztergom megyei napilapnak adott, szombaton megjelent egész oldalas interjújában.
jún. 8
10:08
Leszúrta feleségét a dunapataji férfi (ATV)
Több kézszúrással ölte meg feleségét az a dunapataji férfi, akit a gyilkosság helyszíne közelében fogtak el – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
jún. 8
10:10
Kálmán Olga: hétfőn jövök vissza! (ATV)
Hétfőtől vége az aranyéletnek, jövök vissza – mondta Kálmán Olga az Egyenes Beszédben Bánó Andrásnak arra utalva, hogy hétfőtől újra ő vezeti majd a műsort.
jún. 8
10:21
Bántalmazta tanárát egy kékcsei diák (Blikk)
jún. 8
10:21
Szentendrén a Duna elérte a 2002-es szintet (Blikk)
jún. 8
10:21
Raikkönen: "soha nem leszek elégedett" (Sport365)
Kimi Raikkönen, a Lotus finn pilótája a szabadedzéseket követően osztotta meg gondolatait.
jún. 8
10:23
Videó: így törte össze Maldonado a Williamst (Sport365)
A Williams venezuelai pilótája a Kanadai Nagydíj első szabadedzésén a falhoz csapta a versenyautót. Az ütközés után az orvosi szobába is ellátogatott, de nem lett semmi baja.
jún. 8
10:30
Kezességvállalás állami támogatással, kkv-knak (ProfitLine)
A mikro-, kis- és középvállalkozások hitelezésének támogatása keretében az állam támogatást ad a kezességvállalási díjakhoz - az erről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
jún. 8
10:36
Nagyon különleges meccs volt - Rafael Nadal (Agroinform)
Rafael Nadal öt játszmában verte Novak Djokovicsot a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokság elődöntőjében.
jún. 8
10:39
Jön az új jegybanktörvény: októberben megszűnik a PSZÁF (Privátbankár)
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonásáról szóló törvényjavaslatot, így az indítvány elfogadását követően megszűnik a PSZÁF. Matolcsy jogosítványa erősebb lesz, mint Szász Károlyé.
jún. 8
10:39
Szentendrén a Duna elérte a 2006-os árvízi szintet, Budán áll a víz (Blikk)
jún. 8
10:42
Bántalmazta tanárát egy kékcsei diák (ATV)
Bántalmazta tanárát egy kékcsei diák, a fiú ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult nyomozás – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.
jún. 8
10:44
Budapesti Zsidó Filmfesztivál: Garas Dezsőről is várnak műveket (ATV)
Garas Dezső életének és munkásságának motívumait friss és személyes formában feldolgozó, valamint a zsidóságot csak érintőlegesen említő kisfilmeket is várnak október 15-ig a Kell egy csapat címmel kiírt pályázatra a Budapesti Zsidó Filmfesztivál szervezői.
jún. 8
10:51
Már 850 centin a Duna a fővárosban (Infostart)
A szombat reggel 9 órás adatok alapján Budapesten 850 centiméteres a Duna vízállása, az elmúlt 12 órában az előrejelzésnek megfelelően 25 centimétert emelkedett a vízszint - közölte a Budapest Főváros Védelmi Bizottsága, amely szerint a folyó hétfőn, várhatóan 895 centiméteren tetőzik a fővárosban.
jún. 8
10:53
Ellenőrzik a légtérzár betartását (Infostart)
Légügyi Hivatal együttműködve a HungaroControl Zrt.-vel és a Magyar Honvédséggel kiemelten fogja ellenőrizni a korlátozott légterek - ezen belül is kiemelten a "Gemenc" korlátozott légtér - területére érvényes előírások betartását - közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság.
jún. 8
10:54
Vízilabda Világliga: ellenfeleink megfiatalított kerettel érkeznek (Sport365)
A jövőhéten kezdődő cseljabinszki Világliga a kísérletezés jegyében fog telni, több válogatott is alternatív kerettel érkezik.
jún. 8
10:54
Mazzarri, az Inter új parancsnoka - lapszemle (Agroinform)
A La Gazzetta dello Sport pénteki számában Walter Mazzarri beszélt új csapata jövőjéről.
jún. 8
10:56
Coulibaly: irány Törökország? - sajtóhír (Sport365)
Török értesülések szerint Adamo Coulibaly a török másodosztályban folytatja pályafutását.
jún. 8
10:56
Sarapova egy párizsi parkban készül a döntőre - fotó (Agroinform)
Létrejött az álomdöntő a nőknél a Párizsban zajló francia nyílt teniszbajnokságon.
jún. 8
11:00
Ünnepi könyvhét - Pápai Gábor dedikál (Spa Trend Online)
A 84. Ünnepi Könyvhéten a Kossuth Kiadó és a Noran Libro Kiadó standjánál dedikál Pápai Gábor és Bolgár György.
jún. 8
11:03
Útdíj - Átcsoportosítás az elektronikus útdíj kiépítésére szánt összegből (ProfitLine)
Az idei költségvetésben 42 milliárd forint szerepel az útdíjrendszer kiépítésére, ebből 2 milliárd 137,6 millió forint átcsoportosítását rendelte el a kormány - az erről szóló határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
jún. 8
11:09
Orbán: 972 ember van kitelepítve (Infostart)
Eddig 972 embert kellett kitelepíteni otthonából, hajnalig több mint 5,8 millió homokzsákot építettek be a gátakba - közölte Orbán Viktor miniszterelnök újságírókkal szombaton délelőtt Győrújfalu határában.
jún. 8
11:11
Szivárgások a dunabogdányi gáton (Infostart)
Továbbra is szivárgások nehezítik az árvízi védekezést a Pest megyei Dunabogdányban, ahol kettes fokozatú ivóvíz-korlátozást rendeltek el, vasárnaptól pedig a község egy részében zacskós vizet osztanak - közölte a település polgármestere
jún. 8
11:15
Leszúrta feleségét egy dunapataji férfi (Blikk)
jún. 8
11:18
Tarlós: befejeződött a Margitsziget árvízvédelmi megerősítése (Alternatív Energia)
Befejeződött a Margitsziget árvízvédelmi megerősítése - közölte Tarlós István főpolgármester szombat kora délelőtt az MTI-vel.
jún. 8
11:18
Üzenet Puzsérnak: 15-ös IQ felett ilyet nem mondanak (ATV)
A holokauszttal történt otromba viccelődés ritka egyetértést generált a Havas a pályán műsorában.
jún. 8
11:20
Áradnak Dél- és Kelet-Kína folyói, halottak (ATV)
A heves esőzések és áradások következtében tizenöt ember meghalt, kettőt pedig eltűntként tartanak nyilván négy déli, illetve kelet-kínai tartományban – jelentette be pekingi közleményében szombaton a katasztrófa-elhárítás országos központja.
jún. 8
11:27
Mandela ismét kórházban (Infostart)
Ismét kórházba került Nelson Mandela. A 94 éves dél-afrikai vezető tüdőfertőzése kiújult, állapota hajnalra súlyosbodott, de stabil.
jún. 8
11:27
Már nem Bielsa az Athletic Bilbao vezeteőedzője (Sport365)
Menesztették az Athletic Bilbao labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról Marcelo Bielsát, a klub vezetősége úgy döntött, nem kínál szerződéshosszabbítási lehetőséget a szakembernek.
jún. 8
11:29
Videó: piros lapot ért a technikás mozdulat (Sport365)
Barátságos mérkőzésen találkozott egymással az ukrán és az osztrák U21-es válogatott szerdán. Az ukránok csapatkapitánya, Alekszandr Nojok fél percen belül összeszedett két sárgát és mehetett zuhanyozni.
jún. 8
11:30
Di María szomorúan fogadta Mourinho távozását (Agroinform)
Angel Di María csalódott volt, amikor José Mourinho elhagyta a Real Madridot és visszatért a Chelsea-hez.
jún. 8
11:33
Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító (Blikk)
jún. 8
11:36
Ketten haltak meg a törökszentmiklósi balesetben (ATV)
Ketten vesztették életüket, egy gyerek és egy felnőtt férfi, abban a balesetben, amely Törökszentmiklós határában történt szombat reggel a 46-os úton – pontosította korábbi közlését a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
jún. 8
11:45
Ép a gát Vácott - képek (Infostart)
Vízügyi szakemberek szerint ép a gát Vácott, de a homokzsákok között helyenként utat talál magának a víz. Az áradás lakóépületeket nem veszélyeztet,
jún. 8
11:48
Coulibaly a Lokinak és a Denizlispornak is igent mondott? (Agroinform)
Török sajtóhírek szerint Adamo Coulibaly a török másodosztályban szereplő Denizlisporhoz tart.
jún. 8
11:51
Mezőgazdasági vontatóval ütközött egy autó, ketten meghaltak (Blikk)
jún. 8
11:54
Mégsem drágul a menza? Megszólalt a minisztérium is (Pénzcentrum)
Nem lesz áremelés az iskolai közétkeztetésben - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága....
jún. 8
12:00
Videó: Neymar bukfencén kacagtak a brazilok, suta lett a capoeira utánzás (Sport365)
Vasárnap Brazília barátságos mérkőzést játszik Franciaország ellen. A brazilok egyik tréningjén Marcelo és Hernanes mutatta meg capoeira tudását, majd mindenki Neymar iskolás bukfencén nevetett.
jún. 8
12:02
Benczés Miklós: "a teljes siker az lenne, ha a 2014-es őszi szezonban is az NB I-ben szerepelnénk" (Sport365)
A másodosztály nyugati bajnoka, a Puskás Akadémia vezetőedzője beszélt az NB I-es célokról, a bajnoki győzelemről és az Akadémia filozófiájáról.
jún. 8
12:04
Átalakított kerettel érkeznek a magyar csapat ellenfelei a vízilabda Világligára - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jún. 8
12:06
Ravanelli lesz az Ajaccio edzője (Agroinform)
A Juventus és az olasz labdarúgó-válogatott korábbi csatárát nevezték ki a francia együttesnél.
jún. 8
12:09
Helikopter és kisrepülő zuhant le Mexikóban, halottak (Blikk)
jún. 8
12:09
A Wizz Air hivatalos állásfoglalása a ma reggeli kényszerleszállásról (ProfitLine)
A Wizz Air június 8-i Bukarestből a római Ciampino reptérre tartó járata a futómű meghibásodása miatt 165 utassal és 6 fős személyzettel a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre a római Fiumicino reptéren - tájékoztatta a társaság a ProfitLine.hu-t.
jún. 8
12:12
Orbán: nem lesz baj, ha a gát bírja a nyomást (ATV)
Nincs olyan pontja Győr-Moson-Sopron megyének, ahol a gát ne lenne olyan magas, ahogyan azt meghatároztuk – mondta Orbán Viktor az Egyenes Beszédben.
jún. 8
12:12
Michelisz Oroszországban: A fenébe! (Auto Pult)
Az első kör 8. helye után a második szabadedzésen a 22. helyen végzett Norbi! A lassabb kanyarokban küzd, pont ott, ahol az egyenesben elszenvedett hátrány kiegyenlíthető lenne.
jún. 8
12:14
Kényszerleszállást hajtott végre Rómában a Wizz Air egyik járata (ATV)
Kényszerleszállást hajtott végre Rómában a Wizz Air egyik járata szombat reggel, a landolás során sérülés nem történt – közölte a légitársaság az MTI-nek küldött közleményében.
jún. 8
12:21
Vége lehet a céges mobiloknak? (Infostart)
Egyre kevésbé fűlik a foguk a cégeknek, hogy informatikai eszközöket adjanak a dolgozóknak - derült ki a Gartner piackutató felméréséből. Az elemzés szerint pár év alatt megszűnik ez a most még elterjedt gyakorlat.
jún. 8
12:24
Árvízi körkép: dőlnek a rekordok, 972 embert evakuáltak (Privátbankár)
Bősnél már apad a Duna, közben egyre több helyen dőlnek meg a rekordok, Szentendrénél még sosem volt ilyen magas a vízállás. Budapesten 850 centi a vízállás, 10 centivel kevesebb, mint 2006-ban. Dunabogdányban ivóvízkorlátozás van érvényben a gát szivárgása miatt, Komáromnál vonatokat kellett leállítani, Esztergomnál lezárták a Mária Valéria hidat. A legfrissebb hírek az árvízhelyzetről.
jún. 8
12:24
Kanta csúszott-mászott a lehetőségért a válogatottban (Agroinform)
A magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában kapott lehetőséget az MTK játékosa, Kanta József Kuvait ellen.

Keresés