2013. június 8. szombat

jún. 8
12:30
Kitelepítik Pilismaróton az üdülőövezetet (hirado.hu)
Pilismaróton elrendelték az üdülőövezet kitelepítését, 83 embernek kell elhagynia a területet, a kiürítést haladéktalanul meg kell kezdeni. A helyszínre várják Orbán Viktor miniszterelnököt - tájékoztatta szombaton délben az MTI-t a polgármester.
jún. 8
12:30
Michelisz Oroszországban: A fenébe! (Auto Pult)
Az első kör 8. helye után a második szabadedzésen a 22. helyen végzett Norbi! A lassabb kanyarokban küzd, pont ott, ahol az egyenesben elszenvedett hátrány kiegyenlíthető lenne.
jún. 8
12:32
Kormánymegbízott: tartósan 800-an dolgoznak Győrújfalunál (hirado.hu)
Tartósan nyolcszázan dolgoznak a Mosoni-Duna-part legveszélyeztetettebb települése, Győrújfalu gátjain.
jún. 8
12:32
Raikkönen távozik, Maldonado érkezik a Lotus-hoz? (Auto Pult)
Spanyol lapértesülések szerint Pastor Maldonado 2014-től a Lotus versenyzője lehet, miután Kimi Räikkönen minden valószínűség szerint elhagyja a gárdát.
jún. 8
12:33
F1: a Ferrari Rosberg és Vettel megszerzésén gondolkodik (Sport365)
Stefano Domenicali, a Ferrari csapatfőnöke a német Bildnek nyilatkozott, ahol elárulta, hogy német versenyzőt akar szerződtetni az olasz istálló.
jún. 8
12:34
Figyelmeztetést adtak ki - ekkor csaphat le a jégeső (hirado.hu)
Erre lehet számítani.
jún. 8
12:35
Sznúker: Vantara Pál remek teljesítményt nyújtott (Sport365)
Vantara Pál az ötödik helyen végzett a European Snooker and Billiard Association szervezésében megrendezett 2013. évi snooker Európa-bajnokság Masters kategóriájában.
jún. 8
12:36
Hat koncertet ad Amerikában Bíró Eszter (hirado.hu)
Az énekesnő miniturnéját a Balassi Intézet szervezte, Bíró Eszter fellép a Smithsonian Folklife Festivalon is.
jún. 8
12:38
Kényszerleszállást hajtott végre Rómában a Wizz Air egyik járata (hirado.hu)
Kényszerleszállást hajtott végre Rómában a Wizz Air egyik járata szombat reggel, a landolás során sérülés nem történt - közölte a légitársaság az MTI-nek küldött közleményében.
jún. 8
12:39
Kitelepítik az üdülőövezetet Pilismaróton (Infostart)
Pilismaróton elrendelték az üdülőövezet kitelepítését, 83 embernek kell elhagynia a területet, a kiürítést haladéktalanul meg kell kezdeni. A helyszínre várják Orbán Viktor miniszterelnököt - közölte a polgármester.
jún. 8
12:40
Bántalmazta tanárát egy kékcsei diák (hirado.hu)
Bántalmazta tanárát egy kékcsei diák, a fiú ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indult nyomozás.
jún. 8
12:41
Ennyien bízták a munkáltatóra az adóbevallást (Infostart)
Több mint 780 ezer munkavállaló bízta meg a munkáltatóját bevallása elkészítésével. A munkáltatói adómegállapítást 2013. június 10-ig kell elektronikus úton benyújtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.
jún. 8
12:42
Sokkal könnyebbé tehettük volna a dolgunkat - Róth Antal (Agroinform)
A magyar U-21-es labdarúgó-válogatott 2-1-re verte Albániát.
jún. 8
12:45
Elfogták a vajai gyilkosság gyanúsítottját (Blikk)
jún. 8
12:48
Telefonos alkalmazás segíti a védekezést (Metropol)
A telefonos GPS segítségével az alkalmazás térképen rögzíti a bejelentett esemény helyét, és fényképeket, leírásokat, adatokat is tartalmaz.
jún. 8
12:48
Forgalomkorlátozás a 6-os úton Ercsi és Adony között (hirado.hu)
A 6-os számú út Ercsi és Adony közötti szakaszán, szombat 17 órától forgalomkorlátozást vezetnek be a 3,5 tonna össztömeget meghaladó járművek számára közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-vel.
jún. 8
12:50
Árvízhelyzet-jelentő alkalmazással segíti a védekezést az ESRI Magyarország (hirado.hu)
Árvízhelyzet-jelentő program alkalmazással segíti a védekezést az ESRI Magyarország. A térinformatikai megoldások vezető rendszerfejlesztője az Országos Vízügyi Főigazgatósággal (OVF) együttműködve az árvízi védekezést és a lakosság hivatalos tájékoztatását támogató alkalmazást fejlesztett ki.
jún. 8
12:52
Kábítószergyanús anyagot találtak egy autóban Szabolcsban (hirado.hu)
Kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök egy gépkocsiban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
jún. 8
12:54
Veszprém megyéből terepjárók és önkéntesek indultak a dunai védekezéshez (hirado.hu)
A HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt., a veszprémi önkormányzat és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai indultak szombaton a dunai árvíz védekezéshez segíteni.
jún. 8
12:57
"Le a kalappal a katasztrófavédelem előtt" (Infostart)
A Dunakanyarban található ötezer fős Nagymaros polgármestere az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta: egész éjszaka dolgoztak a gátak magasításán és erősítésén, de az előrejelzések szerint még 15 centiméter van a tetőzésig.
jún. 8
13:00
Árvíz: már 49 útszakaszon van útlezárás (frissítve) (Privátbankár)
A dunai árvíz kapcsán az országos közúthálózaton már öt megyében vannak lezárások. Táblázatunkból megtudhatja, hol.
jún. 8
13:00
Dzunics lesz az Atomerőmű SE edzője (Agroinform)
Dzunics Braniszlav lett az Atomerőmű SE NB I-es férfi kosárcsapatának vezetőedzője.
jún. 8
13:02
A svájciak eltemethetik a lenullázott ciprusi focit (Agroinform)
Ha Svájc legyőzi a gyengécske Ciprust, akkor karnyújtásnyira kerülhet a vb-től, többgólos hazai sikerből profitálnánk.
jún. 8
13:03
Kosaras és edző is távozott a férfi kosárbajnoktól (Index)
Dzunics Braniszlav a fehérvári bajnoktól a paksi kosárcsapathoz szerződött.
jún. 8
13:05
Budapest Noir – Filmre vele! (Index)
Fotó: Valuska Gábor Mennyire működik a Budapest Noir egy romkocsma falai között?
jún. 8
13:06
Dzunics az Atomerőmű edzője lett (Metropol)
A Fehérvárt bajnoki címhez és a Magyar Kupához hozzásegítő szakember lett az Atomerőmű SE NB I-es vezetőedzője.
jún. 8
13:06
Motor és kerékpár ütközött (Metropol)
Egy kijelölt gyalogos átkelőhelyen kerékpáros hajtott a motoros elé.
jún. 8
13:06
Lezárják a Szentendréről a Dunakanyarba vezető utat (hirado.hu)
Szombaton 14 órakor lezárják a Szentendréről a Dunakanyarba vezető 11-es utat.
jún. 8
13:06
Így költöznek felhőbe a cégek (Portfolio)
Egyre több kis- és közepes vállalat használ felhő alapú szolgáltatásokat, azonban legtöbbször csak a legalapvetőbb folyamatoknál alkalmazzák ezeket. A vállalkozások gyakran felhő alapon emaileznek...
jún. 8
13:06
Bécsi magyar nagykövet: Európában felesleges Magyarország-vita folyik (ATV)
Európában egy „teljesen felesleges” Magyarország-vita folyik, amely kontraproduktív, mindenekelőtt Európa számára – mondta Magyarország bécsi nagykövete a Wiener Zeitung osztrák lap szombati számában közölt interjúban.
jún. 8
13:06
Férfi kosárlabda NB I: Dzunics a bajnok Fehérvárt hagyta ott az Atomerőműért (Sport365)
Dzunics Braniszlav lett az Atomerőmű SE NB I-es férfi kosárcsapatának vezetőedzője.
jún. 8
13:08
Több mint 800 kilométer töltésen van árvízvédelmi készültség (hirado.hu)
Mintegy 150 kilométeren harmad-, csaknem 240 kilométeren másodfokú a védekezés.
jún. 8
13:08
Gareth Bale 90 millió euróért a Realba igazol - sajtóhír (Sport365)
Egy spanyol rádiónak nyilatkozva Francois Gallardo játékosügynök szerint a Real Madrid megegyezett a Tottenham csapatával Gareth Bale átigazolásáról.
jún. 8
13:10
Kerékpárost gázolt egy motoros Gárdonyban (hirado.hu)
Egy kijelölt gyalogos átkelőhelyen kerékpáros hajtott a 7-es úton közlekedő motorkerékpár elé Gárdony és Velence határában. A balesetben ketten sérültek meg.
jún. 8
13:12
Még három településen magasítják a gátakat Fejérben (hirado.hu)
Fejér megye hét, árvízzel érintett településéből négynél a várható legmagasabb vízállás szintje fölött elkészültek a védművek, Kisapostagon, Kulcson és Ercsiben tart még a védekezés tájékoztatta a Fejér Megyei Védelmi Bizottság szombaton az MTI-t.
jún. 8
13:14
Bécsi magyar nagykövet: felesleges Magyarország-vita folyik Európában (hirado.hu)
Szalay-Bobrovniczky Vince szerint a magyar kormány a kétharmados többsége miatt "általános gyanú" alatt áll külföldön.
jún. 8
13:15
Iparági kémhálózatot azonosított a Kaspersky Lab (ProfitLine)
A Kaspersky Lab közzétette legújabb jelentését az APT (Advanced Persistent Threat) iparági kémek hálózatába tartozó kiberbűnözői csoportról, a NetTraveler-ről, amely több mint 350 magas profilú áldozatot célzott, 40 országban. A NetTraveler csoport több köz- és magánszféra szereplőt, intézményeket, nagykövetségeket, olaj-és gázipari egységeket, kutatási és katonai központokat célzott.
jún. 8
13:18
Wenger Higuaínnal tárgyalt, csapatot vált a Real csatára (Agroinform)
Az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger 20 millió fontot ajánlana a Real Madridnak Gonzalo Higuaínért.
jún. 8
13:21
Felvették, ahogy Taylor Swift viccesen táncol (Index)
Pont úgy nyomja, mint bárki otthon a tükör előtt, amikor azt hiszi, nem nézik. Videó.
jún. 8
13:23
Leszúrta feleségét egy dunapataji férfi (Index)
Az 51 éves áldozatot már nem tudták megmenteni a mentők, a férfi beismerte tettét.
jún. 8
13:24
24 órás ügyfélszolgálatot működtet a vízügyi főfelügyelőség (hirado.hu)
A rendkívüli árvízi helyzet miatt 24 órás telefonos ügyfélszolgálat működik az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőségen.
jún. 8
13:26
Újabb telefonszámok az árvízi felajánlások fogadásához (hirado.hu)
Újabb telefonvonalakat állítottak szolgálatba az árvízi helyzettel kapcsolatos tájékoztatásra, az önkéntesek és a felajánlások koordinálására a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon - közölték szombaton az MTI-vel.
jún. 8
13:33
Lezárják a 11-es főutat (Infostart)
Lezárják délután 2 órakor a Szentendréről a Dunakanyarba vezető 11-es főutat - közölte Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott.
jún. 8
13:39
Görögországig repít a Blikk (Blikk)
Debrecen - Egészen Görögországig szeretne repülni Csonka András (29), aki a Blikk Bumm nyereményjátékán egy 90 ezer forint értékű Wizzair-repülőjegyet nyert. A biztonsági őrként dolgozó fiatalember bevallotta, eddig kételkedett abban, hogy az újságban valódi nyertesek vannak.
jún. 8
13:39
Kábítószergyanús anyagot találtak egy autóban (Blikk)
jún. 8
13:39
NB III: az Eger játékosai nem akarják a csapatot a harmadosztályba követni (Sport365)
Albert Ádám, Horváth Zoltán, Németh Norbert, Zvara Dávid és Koós Gábor is megszokta már az élvonal levegőjét és megragadna valamelyik elsőosztályú csapatban.
jún. 8
13:41
Ligue 1: Korzikára libegett a "Fehér Toll" (Sport365)
Az Ajaccio bejelentése szerint Fabrizio Ravanelli lesz a Ligue 1-ben szereplő csapat vezetőedzője.
jún. 8
13:42
Lezárták a Dunakanyarba vezető utat (Alternatív Energia)
Lezárták 14.00 órakor a Szentendréről a Dunakanyarba vezető 11-es utat - közölte Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott szombaton Dunakeszin, sajtótájékoztatón.
jún. 8
13:42
Külföldi sajtó Magyarországról - az árvízi védekezésről, a nemzetbiztonsági törvényről (Kripto Akadémia)
A Le Monde című francia lap és a France 24 hírtévé a magyarországi árvízi védekezésről közölt írást szombaton, az amerikai Huffington Post hírportál Magyarország jobbra történő kilendüléséről, a Süddeutsche Zeitung című liberális német lap az új magyar nemzetbiztonsági törvényről írt.
jún. 8
13:42
Hollande: véget ért az eurózóna válsága (hirado.hu)
Az eurózóna válságának vége, most már a versenyképesség javításán és a növekedés megindításán van a sor - közölte a francia államfő szombaton Tokióban japán üzletemberek előtt.

Keresés