A magyar női vízilabda-válogatott az Egyesült Államok és Ausztrália legyőzése után a franciákkal döntetlent játszott, de ez is elegendő volt a csoport megnyeréséhez a kazanyi Universiadén.
Az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) minden cégformára előírja azt, hogy a tagoknak a továbbműködésről dönteniük kell, ennek átvezetése a cégjegyzéken illeték-, illetve közzétételi költségmentes. Az utóbbi szabályt a Ptk.-t hatályba léptető törvény tervezete tartalmazza, amely a kormány honlapján jelent meg.
Egy róka ment be a mosdóba, miközben az angol férfi éppen a dolgát végezte. Nemcsak őt, hanem a barátnőjét és a macskájukat is megtámadta az állat, a kaland végére vérben úszott minden.
Érd - Kifosztották a szépségkirálynőt. Kárpáti Rebekának (18) fuccsba mehet a hét végére tervezett pihenése, hiszen a lányt a napokban komolyan megkárosították.
Közokirat-hamisítás miatt indult eljárás az ellen a győri férfi ellen, aki testvére irataival próbálta igazolni magát - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
Felsőtárkány — Keresztes Ildikó (48) Afrikába utazott. Az énekesnő fél szemét folyamatosan mentoráltján, Király L. Norbin (24) tartja, akivel az X-Faktor idején alakult ki a barátságuk, és azóta Ildikó családtag is lett, hiszen ő lett Norbi kisfiának a keresztanyja.
Bűncselekmény hiányában elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség a Gaudi-Nagy Tamás jobbikos parlamenti képviselő ellen a nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt tett feljelentéseket.
BUDAPEST - Kés, pontosabban lézer alá fekszik Kembe Sorel (37). A Jóban Rosszban Kalem doktorát jövő héten veszik kezelésbe, hogy eldobhassa a szemüvegét. A vizsgálatokon már túl is esett, a színész szerint ezek nagyon szokatlanok voltak.
Főként a termelő és munkahelyteremtő külföldi cégek fektetnek be Magyarországon - mondta a Boros Imre közgazdász. Az NGM szerint tavaly rekordott döntött a befektetések összege.
Az illegális autószerelés visszaszorítása érdekében kötött megállapodást a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége.
Új vezetőket választott a Kurd Munkáspárt (PKK) a párt politikai szárnyának élére; ez a későbbiekben gondot okozhat a török kormánnyal kezdett megbékélési folyamatban.
A Magyar Orvosi Kamara a leghatározottabban visszautasítja és tiltakozik az ellen a népi kezdeményezés ellen, amely az aktív eutanázia lehetőségére tett javaslatot.
Prága - Radics Gigi (16) Prágában készül a milánói koncertjére. Az énekesnő menedzserével utazott a nagyvárosba, hogy egy hatalmas zenekarral megkezdjék a kemény munkát az augusztusi koncertre.
Orosháza — A TV2 műsorvezetője kollégáival együtt járja az országot a Mokka című reggeli műsorral, és szerencsére most pont Gyopárosfürdőn forgat, Zsuzsi nagyszülei pedig mellette, Orosházán élnek.
A bértábla részleges bevezetésének idén 40-45 milliárd, jövőre 170-180 milliárd forint bruttó hatása van a költségvetésre, amelyre rendelkezésre áll a szükséges fedezet - mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Búcsúzik Batman karakterétől a sötét lovag történeteit évekig szövő skót képregényíró, Grant Morrison, aki a jövőben más szuperhősök személyiségét, megjelenését és életét szeretné alakítani tollával.
Balatonalmádi — Hatalmas árat fizetett felelőtlenségéért az a 26 éves gyulai fiatalember, aki a balatonalmádi strand stégjéről ugrott fejest a sötétben az alig egyméteres vízbe.
Tűz keletkezett Budapest VII. kerületében egy Rákóczi úti régi bérház padlásterében szerda délután, a tűzoltók munkájának idejére a Rákóczi út egy-egy sávját lezárta a rendőrség.
Szolnok — Hét évtizede látták utoljára bajtársai, amikor vadászgépe kivált a többi közül, és lezuhant Szolnok mellett. Viktor Nyikolájevics Gaponovot azóta várják otthon szerettei, és reménykednek abban, hogy egyszer újra hallanak a fiatalon eltűnt pilóta felől.
Budapest - Jó tanuló, jó sportoló. Kovács Ágnes (31) a 2000-es olimpián 200 méter mellen győztes úszó rászolgált a címre: az aktív versenyzéstől visszavonult bajnoknő számára mindig fontos volt, hogy képezze magát, az érettségi után diplomákat szerzett, most pedig szeretne a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (TF) doktorálni.
Hivatalosan is kezdeté vette a második negyedéves gyorsjelentési szezon a tengerentúlon, így Mark Hulbert, a Marketwatch publicistája szerint ideje lehet megválaszolni a kérdést, hogy vajon az...
Nem erről a béremelésről volt szó, az életpályamodellt előíró törvényben foglaltakhoz képest csak a pénz egy részét kapják meg szeptembertől a pedagógusok - közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerdán budapesti sajtótájékoztatóján.
Néhány hete volt szerencsém egy kicsit hosszabb időre elmenni horgászni, melyet hosszú előkészítő munka előzött meg. A legnagyobb kérdés az volt számomra, hogy melyik „szaki” tanácsát fogadjam meg. Ezen töprengve egy gondolat futott át a fejemen. Az ember élete során folyamatosan döntési helyzetbe kerül bizonyos személyekkel kapcsolatban. Ki legyen az iskolai padtársam, az egyetemi lakótársam, a…
A Concorde Columbus abszolút hozamú alap, az infláció felett minél magasabb reálhozamot igyekszik elérni hosszú távon. Az alapkezelőt egy egész csapat segíti elemzéseivel. A kockázatos eszközök aránya magas, ezért legalább 4-5 évre ajánlják.
Harmadfokú égési sérüléseket szenvedett és állítása szerint úgy bűzlött, mint egy „pörzsölt disznó” az a 18 éves tinilány, aki az okostelefonja miatt gyulladt meg. A készülék kigyulladt a zsebében, és össze-vissza égette a combját, szerencse, hogy nem lett nagyobb baj.