A nyitás óta minimális elmozdulások figyelhetők meg az amerikai részvénypiacon, a tőzsdék a korábbi napokban mutatott sorozatos emelkedések után láthatóan megpihentek. A Fed legutóbbi kamatdöntéséről...
A kormányfő szerint az Európai Unió irányvonala sem a magyarok, sem az európai civilizáció érdekét nem szolgálja. Fizetésemelést kapnak a pedagógusok szeptembertől, részben elindul az életpályamodell. Pontosabban szabályoznák a dohányboltok éjszakai alkoholárusítását a kereszténydemokraták.
A pedagógus bértábla részleges bevezetésének idén 40-45 milliárd, jövőre 170-180 milliárd forint bruttó hatása van a költségvetésre, amelyre rendelkezésre áll a szükséges fedezet - mondta a nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek szerdán adott, részleteiben csütörtökön megjelenő interjúban.
Korábbi kórházi felvétele sem menthette volna meg a gyerek életét - ez áll többek között abban a most elkészült szakértői jelentésben, amely egy féléves tarnabodi kislány januári halála ügyében készült. A szülők vitatják a szakvéleményt.
Mark Cavendish, világbajnok brit biciklis nem éppen legkönnyebb napjain van túl a most futó Tour de France-on. A rajongók valószínűleg egy szerencsétlen ütközés miatt haragudtak meg rá ennyire.
Vonattal ütközött egy személyautó Poroszló és Füzesabony között egy sorompó nélküli vasúti átjáróban, a balesetben a gépkocsi vezetője megsérült - közölte a Mávinform sajtóügyeletese szerda este az MTI-vel.
A takarékszövetkezeti integráció kialakítása hosszú folyamat, de év végére már létrejöhet a közös tőkemegfelelés a takarékszövetkezeti rendszer egészének szintjén - mondta Vojnits Tamás kormánybiztos...
Noha Brazília határozottan elutasítja az adatgyűjtési gyakorlatot, az Amerikával fenntartott jó kapcsolatok nem szakadnak meg - mondta egy brazil képviselő.
A takarékszövetkezeti integráció kialakítása hosszú folyamat, de év végére már létrejöhet a közös tőkemegfelelés a takarékszövetkezeti rendszer egészének szintjén - mondta a kormánybiztos szerdán este az Inforádió Aréna című műsorában.
Nem fél és nem bánt meg semmit Edward Snowden, az amerikai hírszerzés titkos adatgyűjtéséről információkat kiszivárogtató, az Egyesült Államok által hazaárulással vádolt informatikus.
Radamel Falcao, a francia élvonalba visszajutott AS Monaco frissen igazolt kolumbiai labdarúgója meg van győződve arról, hogy jól döntött, amikor a Ligue 1 újoncához szerződött.
A tavalyi költségvetési maradványok egy részének, összesen csaknem 1,9 milliárd forintnak a felhasználásáról rendelkezett a kabinet a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányhatározat szerint.
Világos, őszinte és részletes válaszokat vár a Vatikántól a katolikus papok által elkövetett gyermekmolesztálások ügyében az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága.
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy lemond tisztségéről, miután ismeretessé vált, hogy az általa felügyelt titkosszolgálatnál törvénytelenségeket követtek el.
A Curiosity marsjáró bebizonyította, hogy volt lakható övezete a vörös bolygónak, ahol a NASA 2020-ban újabb programot indít az esetleges hajdanvolt élet nyomainak felkutatására.
A takarékszövetkezeti integráció kialakítása hosszú folyamat, de év végére már létrejöhet a közös tőkemegfelelés a takarékszövetkezeti rendszer egészének szintjén - mondta Vojnits Tamás kormánybiztos szerdán este az Inforádió Aréna című műsorában.
A kettős masztektómia után sem fél mélyen dekoltált ruhát felvenni a színésznő. Ha nem tudnánk, senki észre sem venné, hogy milyen beavatkozáson esett át.
Egy nyilvános strandfürdő medencéjében végzett önkielégítést egy férfi Csongrádon. A perverz alak korábban már a település főutcáján is megbotránkoztatta a járókelőket.
A Tatai Járásbíróság első fokon elítélte azt a négy embert, akinek köze volt Dunaalmáson egy áramfejlesztő ellopásához, amely az árvízi védekezés helyszínének megvilágítását segítette - tájékoztatta a Tatabányai Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy lemond tisztségéről, miután ismeretessé vált, hogy az általa felügyelt titkosszolgálatnál törvénytelenségeket követtek el.
A nyitás óta minimális elmozdulások voltak megfigyelhetők az amerikai részvénypiacon, a tőzsdék a korábbi napokban mutatott sorozatos emelkedések után láthatóan megpihentek. A Fed legutóbbi...
A londoni Sotheby's Aukciósház árverésén 962 ezer 500 fontért (csaknem 330 millió forintért) kelt el Samuel Beckett ír író Murphy című regényének kézirata szerdán.
Jean-Claude Juncker szerdán bejelentette, hogy lemond tisztségéről, miután ismeretessé vált, hogy az általa felügyelt titkosszolgálatnál törvénytelenségeket követtek el.
Ártatlannak vallotta magát szerdán a bíróságon Dzsohar Carnajev, aki a vád szerint az április 15-i bostoni maraton finisében végrehajtott terrortámadás egyik elkövetője volt.
Az elektronikus könyvek árának felverése érdekében öt vezető kiadóvállalattal kartellbe szövetkezett és ezzel törvényt sértett az Apple - mondta ki egy manhattani szövetségi bíró szerdán meghozott ítéletében.