Politikai menedékjogot kért Oroszországtól az adatgyűjtési botrányt kirobbantó amerikai informtikus, Edward Snowden. Ezt ő maga jelentette be a moszkvai Seremetyjevo repülőtéren, ahonnan csaknem három hete nem tud elutazni.
Már három új pénztárgép is kapott engedélyt - csaknem tizedével nőttek a mezőgazdasági árak, miközben az ipar visszaesett - 450 új munkahelyet hoz létre egy elektronikai gyár - többen is megvennék a Kapuvári húsgyárat - Nézze meg itt >>
Ébredés után az az első dolgod, hogy elcsoszogsz a kávéfőzőhöz, és már alig tudod kivárni, hogy lecsorogjon a feketéd? Vagy az energiaitalokra esküszöl? Esetleg azok táborába tartozol, akik sosem fogyasztanának koffeines üdítőket? Töltsd ki dr. Petke Zsolt pszichiáter, addiktológus, a Nyírő Gyula kórház osztályvezető főorvosának tesztjét, és megtudhatod, mennyire tart rabságban ez az élénkítő.
A második helyen kiemelt spanyol Nicolas Almagro és a harmadikként rangsorolt argentin Juan Monaco számára is a pénteki negyeddöntő jelentette a végállomást a svédországi Bastadban zajló, 433 770 euró (128 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán.
Újra magára vállalta a mókamester szerepét a Bayern München edzőtáborában. A legutóbb az erőnléti edzőt megviccelő francia most a nála több mint egy fejjel magasabb Mario Mandzukicba "kötött bele".
Rég nem látott szintekre esett 2013 első félévében az M&A-piac, ráadásul a Credit Suisse adatai szerint a jövő sem biztató. A mostani helyzet kialakulásáért sokak szerint a Fed által alkalmazott...
Már három, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes pénztárgép kapta meg az engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, így megkezdődhet a gépek gyártása és forgalmazása - közölte Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára pénteken....
Biztosítja a januári 10 százalékos rezsicsökkentés folyamatos és kiszámítható megvalósítását a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) földgáz rendszerhasználati díjakat tartalmazó rendelete - tájékoztatta a hivatal pénteken az MTI-t.
Nem tartja eleve kizártnak egy magyar többségű régió megalakítását Romániában Liviu Dragnea közigazgatásért felelős miniszterelnök-helyettes, aki pénteken egy székelyföldi fórumon a kormány régióátszervezési terveit ismertette Hargita, Kovászna és Maros megyei önkormányzati vezetők, valamint a civil szféra képviselői előtt.
A személygépkocsikra az e-útdíj bevezetése után is az e-matricás rendszerben vásárolható meg az úthasználati jogosultság. A használatarányos díjfizetés esetleges kiterjesztésére nincs kormányzati szándék vagy terv, ilyen döntésnek még csak az előkészületei sem zajlanak - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
Már három, a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal online adatkapcsolatra képes pénztárgép kapta meg az engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól, így megkezdődhet a gépek gyártása és forgalmazása - közölte Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára pénteken.
Edward Snowden, az amerikai hírszerzés titkos adatgyűjtéséről információkat kiszivárogtató, az Egyesült Államok által hazaárulással vádolt informatikus bejelentette pénteken a moszkvai Seremetyjevo nemzetközi repülőtéren, hogy politikai menedékjogot kér Oroszországtól.
Shelley Emling közel 300 oldalas műve tényekben gazdag, s történetéből feltárul előttünk, milyen volt a tudomány világának leghíresebb asszonya mint nő, anya és barát.
BUDAPEST - Már csak vasárnapig tart az egy héttel meghosszabbított Blikk Bumm nyereményjáték. Ez alatt a két nap alatt azonban még bárki mellé odaszegődhet a szerencse, és elviheti az értékes ajándékok egyikét.
A vörösiszap-katasztrófa napján a mentésben részt vevő tűzoltók tanúkénti meghallgatásával folytatódott a büntetőper tárgyalása pénteken a Veszprémi Törvényszéken.
Az Együtt-PM szövetség bocsánatkérésre szólítja fel a Fideszt és felelősségre vonást követel, mert szerintük Szigetvár fideszes polgármestere, Kolovics János csütörtökön közmunkásokat "vezényelt ki", hogy Bajnai Gordon látogatása ellen tüntessenek. Ezt a szövetség pénteken közölte az MTI-vel. A Fidesz közleménye szerint senki nem vezényelt ki sehová senkit, a szigetvári demonstrálók…
Stratégiai együttműködést kötött az FHB Jelzálogbank és a Magyar Posta, ennek keretében a két fél irányítása alá kerül a Díjbeszedő Holding (DBH), továbbá az FHB részesedést szerez a Magyar Posta Befektetési Zrt.-ben - derül ki a Magyar Posta pénteki közleményéből.
A Daimler kamatfizetés és adózás előtti eredménye az előzetes adatok szerint 5,2 milliárd euró (1 euró 292,13 forint) volt a második negyedévben az egy évvel korábbi 2,2 milliárd euróval szemben - közölte a német gépkocsiipari konszern pénteken.
Mezőkövesd - Állami pénzből épül-szépül a labdarúgó-NB I-ben újonc Mezőkövesd stadionja. A Magyar Közlöny csütörtöki kiadásában számolt be arról, hogy a rendkívüli intézkedésekre elkülönített tartalékból a kormány átcsoportosít 400 millió forintot a Mezőkövesd Zsóry Futball Club Kft. fejlesztésére.
A dél-afrikai Chanelle Scheepers után az osztrák Yvonne Meusburger jutott be másodikként a 235 ezer dollár (mintegy 53 millió forint) összdíjazású Hungarian GP női tenisztorna elődöntőjébe.
Őrizetbe vették és feljelentették azt a budapesti sofőrt, aki péntek hajnalban megpróbálta megvesztegetni az őt igazoltató rendőröket, miután kiderült, hogy ittasan vezetett, és a vezetéstől is el van tiltva - közölte honlapján a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
Edward Snowden, az amerikai hírszerzés titkos adatgyűjtéséről információkat kiszivárogtató, az Egyesült Államok által hazaárulással vádolt informatikus bejelentette pénteken a moszkvai Seremetyjevo nemzetközi repülőtéren, hogy politikai menedékjogot kér Oroszországtól.
A Magyar Posta Zrt. 2013. május 14. napján nyilatkozatot tett közzé, melyben azt a tájékoztatást adta, hogy az FHB Jelzálogbank Nyrt. és a Díjbeszedő Holding Zrt. (DBH) által 2013. április 30-án...
Reggel háromhetes csúcsra kapaszkodott a forint az euróval szemben a kiváló nemzetközi befektetõi hangulatban, majd napközben kis gyengülést szenvedett el. Mivel délután továbbra is kitartott...
Csütörtökön életbe lépett az EU 2009-ben elfogadott, új, kozmetikumokra vonatkozó irányelve, hogy a fogkrémtől a naptejeken keresztül a sminkkellékekig biztonságosabbá váljanak a kozmetikai termékek az Európai Unióban.
Három olyan pénztárgép gyártására és forgalmazására adott engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, amelyek már alkalmasak az online kapcsolatra a kereskedők és az adóhivatal között - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára. A kisebb üzletekben használható új típusú pénztárgépek ára 170-180 ezer forint lehet.
Magyarország — Több ház teteje is beszakadt a csütörtök esti viharban Tiszabercelen, amikor az északkeleti országrészen átvonuló zivatarzóna átvonult a településen. A bajt az okozta, hogy az erős szélben több hatalmas öreg fa is kifordult a földből, és rádőlt a házakra.
Budapest — Már államtitok megsértésért is felelnie kell a tescós rabló néven elhíresült Süveges Péternek. A Blikk információi szerint a férfinak nem lett volna szabad arról tudomást szereznie, hogy büntetőügyében vádalku született.
Polt Péter legfőbb ügyész szerint, amikor Gaudi-Nagy Tamás az Országgyűlésben kétségbe vonta az auschwitzi haláltábor helyén létesített emlékhelyen kiállított tárgyak és adatok hitelességét, nem követett el bűncselekményt.
A hétvégén a fővárosban és vidéken is több kiemelkedő kulturális programot rendeznek: a Cirkuszok éjszakája, lovagi torna és színházi előadások is várják a szórakozni vágyókat. Aki sportosabb kikapcsolódásra vágyik, az rangos labdarúgó- és vízilabda-mérkőzések közül válogathat.