A kínai kormány pénzügyminiszterének elmondása alapján, nem tervezik idén fiskális stimulussal felpörgetni a kínai gazdaság egyre lassabb ütemű növekedését. Ezzel az üzenetével újból...
Pénteken újabb két forinttal emelkedik a benzin átlagára Magyarországon, a gázolaj ára most sem változik. Mindez azt jelenti, hogy a benzint átlagosan 421-422 forintos, a gázolajat pedig 426-427 forintos literenkénti áron tankolhatjuk majd....
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság gyorsított tárgyalásos közbeszerzést írt ki - a központosított közbeszerzés keretében - mobil távközlési szolgáltatásokra, két évre, nettó 4,5 milliárd forint keretösszegben.
A Gyurcsány-Bajnai-szövetség szélsőséges gazdaságpolitikája csaknem Görögország sorsára juttatta Magyarországot - így kommentálta Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő, hogy a szocialista Tukacs István szerint Orbán Viktor kormányfő valótlanságokat állított a gazdaság állapotáról a nagyköveti értekezleten.
A kedd esti szintekre erősödött vissza a forint szerda délután a főbb devizákkal szemben, az eurót délután négy órakor 292,75 forinton jegyezték a reggeli 293,73 és az előző délutáni 292,59 forint után.
Ben Bernanke beszédétől nem lettek sokkal okosabbak a befektetők, az azonban valószínű, hogy nem kapkodják el a pénznyomda leállítását. A forint erősödött.
Egy veterán amerikai katona arra ébredt a kórházban, hogy kizárólag svédül képes beszélni, és semmire nem emlékszik addigi életéből. Egyelőre nem tudja senki, mi okozhatta bizarr balesetét.
Az első fordulón már sikerrel túljutva mintegy negyedmilliárd forintos pályázati összeget remél a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Közhasznú Nonprofit Kft. a Festetics-kastély történelmi parkjának rekonstrukciójára - tájékoztatta a múzeum szerdán az MTI-t.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium szerdán ismertetett adatai szerint júniusban 9,9 százalékkal 836 ezerre esett a megkezdett lakóingatlan-építések száma éves szinten.
Ma nagyjából egy négyéves gyerek IQ-szintjével rendelkeznek a legfejlettebb mesterségesintelligencia-rendszerek - derült ki amerikai kutatók felméréséből.
Sokfajta olvasata van annak, amit kedden este Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Hír TV-ben mondott. Navracsics a Kúria döntésével kapcsolatos kérdésre válaszolva közölte, hogy a kormány a...
Folytatódik a Mazda modellpalettájának hirtelen megújulása. Alig, hogy az új Mazda3 ötajtós és szedán változatáról lehullott a lepel, egy japán magazin hasábjain már a következő Mazda2 formáival ismerkedhetünk.
A beruházás 24 millió forint összköltségéből 10,5 millió forint volt az önkormányzati önerő, a többi vissza nem térítendő támogatás a Tanyafejlesztési Programból.
Az elmúlt időszak az autósok számára nem a jókedvről szólt, hiszen az üzemanyagok árai az utóbbi időben folyamatosan növekedtek. A múlt heti 4-4 forintos duzzadást mától dráguló benzin követi, ám mindezt tovább tetézi, hogy pénteken újabb emelés következik be. Ahogy mától csak a benzin, a hét utolsó munkanapjától ugyancsak a 95-ös fog többe kerülni, méghozzá 2 forinttal.
A Radio Monte Carlo értesülései szerint már Monacóban tartózkodik Hulk, a brazil válogatott és a Zenit Szentpétervár brazil sztárja, aki 60 millió euróért igazolhat az AS Monacóhoz.
Mind a magyar férfi, mind a női vízilabda-válogatott szakvezetője azt várja, hogy csapata bejut a legjobb négy közé a hét végén rajtoló barcelonai vizes világbajnokságon.
Oklevélre, gratulációra, és ajándékra sem számíthatott a rendőröktől az a comore-szigeteki férfi, aki 13 társával próbált meg átszökni Magyarországra, pedig ő volt a 10000. határsértő idén. “Fődíja”: egy rendőrségi eljárás.
Szekszárd — Hétköznap köztiszteletben álló kormányhivatalnokként bajba jutott embereknek segített, hétvégente haragosainak sírjait rombolta az a férfi, akit szombaton értek tetten a rendőrök a szekszárdi alsóvárosi temetőben.
Budapest – Egy egész városrészt könnyedén a levegőbe repíthetett volna az a szovjet bomba, amelyre kedden este bukkantak Budapesten az I. kerületben, egy Pala utcai lakóház udvarában.
Verőce — Rémálmok gyötrik azt a taxist, akinek autója menet közben borult lángba az M2-es autóúton. A férfinek sikerült megmenekülnie a „tűzszekérből", ami alig pár perc alatt vált hamuvá.
A közlemény szerint a karcagi rendőrség közúti baleset okozásának gyanúja miatt őrizetbe vette a 34 éves, román állampolgárságú férfit, és kezdeményezte az előzetes letartóztatását.
Az elemzői várakozásoknál jobban 6,9 millió hordóval csökkent az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 3,1 millió hordóval, fűtőolajból 3,6 millió hordóval többet tartalékolnak az...
Az elmúlt időszak az autósok számára nem a jókedvről szólt, hiszen az üzemanyagok árai az utóbbi időben folyamatosan növekedtek. A múlt heti 4-4 forintos duzzadást mától dráguló benzin követi, ám mindezt tovább tetézi, hogy pénteken újabb emelés következik be. Ahogy mától csak a benzin, a hét utolsó munkanapjától ugyancsak a 95-ös fog többe kerülni, méghozzá 2 forinttal.
A kenyai vadvédelmi szolgálat adatai szerint a Tsavo Nemzeti Park területén az elmúlt két hónapban négy elefántot öltek meg mérgezett nyilak, és naponta négy-öt állatot sebesítenek meg az orvvadászok.
Alacsonyabb hozamú kávétermés várható idén a világ legnagyobb kávétermelő és exportőr országában, Brazíliában, igen alacsony szinteken jár az arabica kávé árfolyama, a spekulatív short pozíciók fokozatos leépítése trendfordulót hozhat a kurzusban.
Első alkalommal mutatkozik be a Városok-Falvak Szövetsége Debrecen nyári kulturális nagyrendezvénye, a Cívis korzó keretében július 19-én és 20-án. Egy héttel később a 42. Debreceni Jazznapokra várják a közönséget.
Budapest – Elhatárolódnak a múlt korábbi válogatott futballistái azoktól a kései utódoktól, akik érintettek a hazai focifogadási botrányban, s szégyent hoztak a címeres mezre.
Alig szakított énekesnő kedvesével, Nicole Scherzingerrel, máris egy újabb dalos szépséggel flörtöl Lewis Hamilton. A Mercedes világbajnok pilótája a botrányairól híres Rihannával randizgat.
Lewisville – Törvényt kellett módosítani a texasi Lewisville-ben, hogy betilthassák a ruhátlanul, testfestésben felszolgáló pincérnőket az egyik helyi bárban.
Rjukan - Földtörténeti korok óta először süthet be télvíz idején a nap egy norvégiai kisvárosba egy fifikásan megszerkesztett tükörrendszer segítségével.
Forgalomba állt a négyszázadik internetezésre alkalmas vasúti jármű szerdán, így naponta már több mint negyvenezer utas használhatja ingyenesen a szolgáltatást - közölte a MÁV-Start szerdán.