2013. július 17. szerda

júl. 17
18:36
Rekordot döntött Klinsmannal az amerikai válogatott (Sport365)
Sorozatban nyolcadik győzelmével nemzeti rekordot döntött a házigazda Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja az Arany Kupán, a CONCACAF régió kétévente sorra kerülő tornáján.
júl. 17
18:39
Navracsics lenyúlta a show-t a Fedtől (Privátbankár)
Míg a világ Ben Bernanke meghallgatásával van elfoglalva, addig mi azzal, hogy a kormány olyan gondot akar megoldani, amit évekkel ezelőtt még meg tudott volna.
júl. 17
18:42
Elképesztő: egy éjszakára falba szorult az asszony (BorsOnline)
Hét órán keresztül várta egy nő, hogy kiszabadítsák két fal közül, ahová beszorult - írja a news.yahoo.com. Le kellett bontani a téglaépítményt, hogy kihúzhassák.
júl. 17
18:42
Megszúrta kollégáját a Harry Potter-filmek sztája (Blikk)
Manchester – Egy vívójelenetben véletlenül megszúrta színészkollégáját Kenneth Branagh (51), az akciójelenet után az illetőt kórházba is kellett szállítani.
júl. 17
18:42
Bomba Székesfehérváron - Több mint tízezer embert érint a kitelepítés (Infostart)
Több mint tízezer embert érint Székesfehérváron a csütörtöki kitelepítés, amelyet a szerda délelőtt a Rákóczi úti Mancz János óvodában talált 100 kilogrammos tüzérségi lövedék miatt kellett elrendelni - hangzott el a témában tartott szerdai rendkívüli sajtótájékoztatón.
júl. 17
18:42
A friss U20-as világbajnok hátvéd is a PSG-t választja (Agroinform)
A párizsiak a transzferpiacon már megelőzték riválisukat, a Monacót, amely lecsúszott Lucas Digne szerződtetéséről.
júl. 17
18:44
260 milliót ajánlottak a Concordia hőséért (Blikk)
Grosetto — Információink szerint több mint negyedmilliárd forinttal kárpótolná a Costa Concordia fedélzetén hősi halált halt Fehér Sándor (†38) családját a luxushajót üzemeltető cég.
júl. 17
18:44
A Vojvodina Budapesten harcolná ki a továbbjutást (Agroinform)
A bajnoki harmadik Honvéd a szerb Vojvodina vendégeként folytatja az Európa Liga selejtezőjének 2. fordulójában.
júl. 17
18:45
Kitörhet a Fudzsi (Infostart)
Japán legmagasabb hegye, a szent helyként tisztelt és nemrég az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított Fudzsi vulkán ismét kitörhet egy jelentős földrengés esetén - állapították meg kutatók.
júl. 17
18:46
Bőrfeszesítő maszkban vezetett a szexi színésznő (Blikk)
London – Bőrfeszesítő arcmaszkban vezetett munkába Kelly Brook (33), akit eddig egészen más külsővel láthattak rajongói.
júl. 17
18:48
Így röhögött a markába a tolvaj (Blikk)
Nyíregyháza — Óvodásokat lopott meg, majd szó szerint röhögött a markába az a férfi, akiről a rendőrség adott közre körözési fotót, miután harmadik hónapja hiába keresik.
júl. 17
18:48
Görög cégeknek nyújtana hitelt a német kormány (hirado.hu)
Az 500 millió eurós program a kis- és középvállalkozások fellendítését célozza.
júl. 17
18:50
Halálos baleset a 6-os úton Baracsnál (hirado.hu)
Halálos baleset történt a 6-os úton, Baracsnál, személyautó és kamion ütközött össze frontálisan tájékoztatta a Fejér Megyei Rendõr-fõkapitányság szóvivõje szerdán az MTI-t.
júl. 17
18:52
Snowden állítja: a kínzások sem törnék meg (hirado.hu)
Akkor sem adna ki olyan információkat, amelyekkel ártana a saját nemzetének, ha megkínoznák - írta egy volt amerikai szenátornak levelében Edward Snowden.
júl. 17
18:54
MINDJÁRT PÉNTEK: a legkúlabb nyári programok a héten (Éva Magazin)
Ülj fel még gyorsan a Sziget Eye-ra vagy látogass el egy ingyenes fesztiválra. Friss programajánló. Fesztivál #1 Bánki-tó fesztivál forrás 2013. július 19–21. Bringás rendezvényből vált környezettudatos fesztivállá. Mottója: „Nem kell a szlogen." Nincs VIP-páholy, termékminta, főszponzor, bankszínpad. Lesznek gyerekek, kutyák, deszkastég, kacsák a tavon. tekerjatora.hu Korhatár: nincs…
júl. 17
18:54
Ez lenne az eredmény, ha most lennének a választások (hirado.hu)
Megmérték: így állnak most.
júl. 17
18:56
Eláruljuk, ki keres a legjobban (hirado.hu)
A filmszínész egész évi keresete talán még az unokáinak is elég lenne.
júl. 17
18:58
Életbe lépett az azonos neműek házasságát engedélyező brit törvény (hirado.hu)
A törvénymódosítást a Konzervatív Párt, a vele koalícióban kormányzó Liberális Demokraták és az ellenzéki Munkáspárt hivatalosan egyaránt támogatta, az alsóházi konzervatív frakción belül azonban sokan ellenezték.
júl. 17
19:00
Az Ótestamentum művészetbeli szerepéről mutat be kiállítást München (hirado.hu)
Az Ótestamentum, illetve annak a késő középkor és a barokk kor művészetében játszott szerepét állította új kiállítása középpontjába a müncheni Alte Pinakothek.
júl. 17
19:00
Bernanke: nincs meghatározott menetrendje a QE3 leépítésének (ProfitLine)
A Fednek nincs meghatározott menetrendje a kötvényvásárlási program leépítésére, a bank a gazdaság teljesítményétől függően bővítheti vagy szűkítheti a programot - hangsúlyozta Ben Bernanke szerdán.
júl. 17
19:00
A teljes magyar élmezőny elindul a velencei-tavi ob-n (Agroinform)
A megszokott szegedi helyszín helyett idén a Velencei-tavi pályán rendezik meg az evezős országos bajnokságot.
júl. 17
19:02
Elkészült a Figyelő Top 100-as listája (hirado.hu)
A száz legnagyobb magyarországi vállalat árbevétele nem egészen egy százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest.
júl. 17
19:02
Újabb segítséget kaphatnak a devizahitelesek (ProfitLine)
A Magyar Bankszövetséggel folyamatos az egyeztetés, és a tárgyalások érintik a deviza alapú jelzáloghitellel rendelkezők körét is - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter újságírói kérdésre válaszolva szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
júl. 17
19:03
A fogyasztóvédelmi hatóság fokozottan ellenőrzi a trafikokat (Infostart)
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kiemelt ellenőrzések keretében vizsgálja azt, hogy kiszolgálják-e a 18 éven aluliakat a július 1-jét követően megnyitott nemzeti dohányboltokban.
júl. 17
19:03
A világ egyik legextrémebb sportfesztiválja Siófokon (Sport365)
Húsz ország versenyzői csapnak össze a világ egyik legextrémebb sportfesztiválján augusztus 2. és 11. között a Siófok-Kiliti repülőtéren, a VII. Wingsuit Boogie Szárnyasruha Nemzetközi Fesztiválon és Magyar Bajnokságon.
júl. 17
19:04
Kuvait: börtönbüntetés Twitter-üzenetek miatt (hirado.hu)
Megerősítette a kuvaiti fellebbviteli bíróság szerdán annak az ellenzéki aktivistának a 20 hónapos börtönbüntetését, akit az emírre tett sértő Twitter-megjegyzései miatt ítéltek el.
júl. 17
19:06
Mélyül a recesszió Olaszországban (hirado.hu)
A GDP idén 1,9 százalékkal zsugorodik a korábban jelzett 1 százalékkal szemben.
júl. 17
19:06
Uniós kifizetési rekord az első félévben (Portfolio)
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetésével az uniós intézményrendszer a beérkezett pályázatokat megfelelő ütemben tudja feldolgozni, a friss adatok szerint a kifizetések a tervek szerint haladnak....
júl. 17
19:06
"Miért pont a sárga?": New York-szerelem Tarlóséknál? (ATV)
Az előzetes közlések ellenére Budapesti Közlekedési Központ képviselője nem jelent meg a fővárosi taxik szeptembertől kötelező besárgítását demonstráló eseményen.
júl. 17
19:08
Esélyegyenlőséget sürget a székelyföldi főtanfelügyelő (hirado.hu)
Keresztély Irma szerint a jelenlegi érettségi vizsgarendszer nem biztosítja az esélyegyenlőséget a román és a magyar tagozatos diákok számára, ezért változtatni kell azon.
júl. 17
19:10
George Cukorról is megemlékeznek a Locarnói Filmfesztiválon (hirado.hu)
Hollywood aranykorának magyar származású Oscar-díjas rendezőjéről is megemlékeznek az augusztus 7-én kezdődő 66. Locarnói Filmfesztiválon.
júl. 17
19:12
Elnapolták Sanader tárgyalását (hirado.hu)
Elnapolta Ivo Sanader korrupciós perének tárgyalását szerdán a zágrábi megyei bíróság, mert a volt horvát kormányfő védőügyvédeit lefoglalja a Hypo Bank és az INA-Mol ügyek egyesített perében hozott nem jogerős ítélet elleni fellebbezés megírása - adta hírül a helyi média.
júl. 17
19:14
Fürdőző gyermekeket ölt meg egy pokolgép Irakban (hirado.hu)
Legkevesebb három gyermek meghalt, amikor egy folyóparton, amikor felrobbant egy pokolgép Bagdadtól északkeletre - közölték iraki rendőrségi és orvosi források szerdán.
júl. 17
19:18
Kukába dobták a 6 éves kislány testét (BorsOnline)
Ahlittia North-ot szülei akkor látták utoljára, amikor pénteken lefektették aludni. Kedden a szemetesből került elő az élettelen teste. A FBI is keresi az elkövetőt.
júl. 17
19:18
Társat keres? Elő az okostelefont! (Blikk)
Hányszor fordult elő, hogy egy szórakozóhelyen nem ment oda álmai nőjéhez vagy pasijához, mert inába szállt a bátorsága? Szeretné elkerülni a visszautasítást? Akkor az okostelefonos társkeresést önnek találták ki! A társkereső alkalmazások segítségével könnyedén átlendülhet az ismerkedés legizzasztóbb pillanatain. Így a hódításhoz nem kell a szempilláit rebegtetnie, vagy épp behúzott hassal j…
júl. 17
19:18
A Pick Szeged nem utazik a doboji tornára (Agroinform)
A Bajnokok Ligája előrehozott selejtezős párharca miatt a Pick Szeged nem vesz részt a boszniai nemzetközi tornán.
júl. 17
19:20
Őrületbe kergette Villa a szurkolókat (BorsOnline)
Biztonsági embereknek kellett kimenekíteniük a Vicente Calderon Stadionból David Villát, az Atletico Madrid új igazolását.
júl. 17
19:20
Testőrökkel mentek oviba Cameronék (Blikk)
London — Az ország ügyeit félretéve apai teendőket látott el hivatali időben David Cameron (46). A brit miniszterelnököt a Daily Mail fotóriportere kapta lencsevégre, amint kétéves kislányával, Florence-szel az oldalán, kezében a gyerek lila rollerjével és rózsaszín játék babakocsijával sétált a londoni utcán.
júl. 17
19:20
Szerencséje volt a Partizannak, a 93. percben szerzett gólt vendégként - videó (Agroinform)
A szerbek az első félidőben megúszták a Shirak rohamait, a mérkőzés legvégén pedig közelebb kerültek a továbbjutáshoz.
júl. 17
19:21
Földrengéskor kitörhet a Fudzsi (Blikk)
júl. 17
19:21
Fürdőző gyermekek haltak meg Irakban (Metropol)
Legkevesebb három fürdőző gyermek életét oltotta ki egy folyóparton elrejtett pokolgép robbanása.
júl. 17
19:21
Aprópénzzel segítenék a devizahiteleseket? (Blikk)
Budapest – Visszafizettetné a kormány a bankokkal azt a pénzt, amit évek alatt a devizahitelesektől pluszban szedtek be az árfolyamrésen.
júl. 17
19:24
Télen lehet a katari világbajnokság (Metropol)
Ezt Joseph Blatter FIFA elnök ötlete volt, mivel nyáron 50 Celsius-fok körüli, vagy magasabb a hőmérséklet.
júl. 17
19:24
Őssejtből állítottak elő mesterséges vérereket (Metropol)
A erek kilenc hónapon át működőképesek maradtak.
júl. 17
19:24
Ellenőrzik a dohányboltokat (Metropol)
Fokozottan figyelik, hogy kiszolgálják-e a 18 éven aluliakat a július 1-jét követően megnyitott nemzeti dohányboltokban.
júl. 17
19:24
BUX: -1,51 százalék záráskor (hirado.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 296,90 pontos, 1,51 százalékos csökkenéssel, 19 420,50 ponton zárt szerdán.
júl. 17
19:24
Párttagkönyvek az MSZP-székházban: Péterfalvi vizsgálatot indít (ATV)
Az atlatszo.hu munkatársai még februárban jutottak be az 5 évvel korábban eladott MSZP-székházba. Minden gond nélkül bejutottak, kétszer is. Senki sem szólt hozzájuk, ellenben találtak egy rakat bizalmasnak minősített dokumentumot. Az adatvédelmi hatóságnál vizsgálatot indítanak.
júl. 17
19:26
Bírálatot fogalmazott meg az izraeli számvevőszék (hirado.hu)
A legfontosabb állami ellenőrző hatóság elsősorban a hadsereg működését vizsgálta.
júl. 17
19:26
Snowden: kínzással sem szedhetnének ki belőlem hazámnak ártó információkat (ATV)
Még ha megkínoznák sem adna ki olyan információkat Edward Snowden, amelyekkel ártana a saját nemzetének - olvasható az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egykori alkalmazottja és egy volt amerikai szenátor közötti levelezésben, amelyet a The Guardian című brit napilap tett közzé honlapján.
júl. 17
19:27
Télen rendezik a 2022-es labdarúgó világbajnokságot? (Infostart)
Azt kéri a végrehajtó bizottságtól Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke, hogy a 2022-es katari világbajnokságot nyár helyett télen rendezzék meg.

Keresés