Hozzávalók: A tésztához: 20 dkg liszt 10 dkg vaj (vagy 8 dkg sertészsír) 1 db tojás 1 mokkáskanál só 1 evőkanál hideg víz A töltelékhez: 50 dkg spárga (lehetőleg zöld) 15 dkg bacon 3 db közepes tojás 2,5 dl tejszín 10 dkg sajt só szerecsendió őrölt fehérbors
Az erőszakos bűncselekmények elkövetői állnak a tegnap hatályba lépett Btk. célkeresztjében - fogalmazott Répássy Róbert. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy egy kodifikációs bizottság már dolgozik az új büntető eljárási törvényen.
Devizában számolta fel fogyasztóival szemben a járművek forintban megállapított casco díját a Lombard Lízing Zrt., emellett egyik díjtétele többszöri emelése során elmulasztotta előzetesen időben tájékoztatni fogyasztóit. A PSZÁF ma publikált határozataiban összesen 25 millió forint bírságot szabott ki a társaságra, megtiltotta a jogsértő gyakorlat folytatását, s kötelezte a törvénysértően…
Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) június közepén szokta közölni az előző évi létminimumadatokat, ez azonban idén annak ellenére nem történt meg, hogy értésüléseik szerint a felmérés elkészült.
Libakereskedéssel foglakozó bűnszervezet 11 tagjával szemben javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Békés Megyei Főügyészségnél - tájékoztatta a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága az MTI-t.
Eredményes, sikeres évek várnak Magyarországra és Szlovákiára, a közép-európai országoknak pedig az eddigieknél is szorosabban kell együttműködniük - mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök kedden Budapesten.
Minden kétséget kizáróan a Mazda az új kompakt modelljével, a 3-assal nagyot alkotott, a CX-5, illetve a 6-os társaságában meghatározó vérfrissítést eszközölve. A tetszetős formákkal és ígéretes műszaki tartalommal bíró ötajtós után szedánként mutatkozik majd be a japánok alsó-középkategóriása, s mi tagadás, ebben a formájában még kívánatosabb lehet a jövevény.
Kiszámítható előmeneteli rendszert, teljes egzisztenciális biztonságot nyújtanak minden katonának - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a véderő-, katonai és légügyi attasék értekezletén.
A bűnözők Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében őstermelőktől felvásárlási jegy nélkül vettek libákat, majd két cég fiktív számlákat állított ki a megvásárolt állatokról.
A wolfsburgiak már korábban is kacérkodtak a régi bogárhátúkból épített buggy modell újjáélesztésén, ám a 2011-es Frankfurti Autószalonon debütált tanulmányautót végül – vélhetően a gazdasági helyzet okán – nem követte szériagyártás. Ezúttal viszont az Egyesült Államokban a formát már szabadalmaztatta a Volkswagen, így nagy valószínűséggel mégis életre kel a vidám kisautó.
Lengyelországon kívül a finn, a norvég, a német, az osztrák és a svájci hatóságok is közölték, hogy nem áll szándékukban menedékjogot biztosítani a kiszivárogtatónak.
Bővül a hazánkban gyártott Mercedes-Benz CLA és B-osztály motorválasztéka, de természetesen a közös alapokon nyugvó A-osztály is megkapja az új hajtásláncokat. A változás hatására már 90 lóerőtől elérhetővé válnak az elsőkerékhajtású modellek.
Megkezdődött a franciaországi Arles-ban a világ egyik legjelentősebb fotófesztiválja, amelynek keretében ötven kiállítást mutatnak be szeptember végéig.
Eredményes, sikeres évek várnak Magyarországra és Szlovákiára, a közép-európai országoknak pedig az eddigieknél is szorosabban kell együttműködniük - mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök kedden Budapesten.
Idén az alapszakoknál a Top4-ben szerepelt a gazdálkodási és menedzsment, a turizmus-vendéglátás és a kereskedelem és marketing. Mesterszakokon a vezetés és szervezés, valamint a kommunikáció vezet. A népszerű szakok kiválasztása azonban nem feltétlenül kulcsa a sikernek: a jelenlegi topszakmák 5 évvel ezelőtt nem is léteztek - írja a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) közleménye.
Százezer jüanig terjedő nyomravezetői díjat ajánlottak fel azoknak, akik segítenek a hszincsiangi erőszakos zavargás felelőseinek kézre kerítésében és információval rendelkeznek készülő "terrorcselekményekről".
Triplázott a HR Háló program, ugyanis a harmadik éve már, hogy a Humánia HRS Group Zrt. szervezésében elindult az eseménysorozat, mely 17 megyét körbejárva a HR szakemberek tudásának és szakmai tájékozottságának bővítését tűzte ki célul - írja a tanácsadó cég közleménye.
Gabriela Douglas körül az utóbbi hónapokban rendszeresen csődület támadt az utcán. A brit hölgy ugyanis megtévesztésig hasonlít Katalin hercegnőre. Olyannyira, hogy meg is tud élni belőle.
Magyarország és Szlovákia egymáshoz fűződő viszonya a politikai és személyes bizalmon nyugszik - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a magyar-szlovák kormányzati csúcstalálkozót követő sajtónyilatkozatában. Robert Fico szlovák kormányfő arról beszélt, hogy eredményes, sikeres évek várnak Magyarországra és Szlovákiára, a közép-európai országoknak pedig az eddigieknél is…
Darabonként 18,75 euróért ad el 660,6 millió eurónyi részvényt a magyarországi Erste Bank anyavállalata, az Erste Bank Csoport, amely a tőkeemelés révén fizetné vissza a válság elején kapott állami és magántőke-támogatást.
A JATO Dynamics legfrissebb statisztikái alapján júniusban összesen 5 009 darab új személygépkocsi került forgalomba, ami tavaly júniushoz képest mindössze 1 százalékos emelkedést jelentett. Az idei...
Magyarország és Szlovákia egymáshoz fűződő viszonya a politikai és személyes bizalmon nyugszik - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a magyar-szlovák kormányzati csúcstalálkozót követő sajtónyilatkozatában. Robert Fico szlovák kormányfő arról beszélt, hogy eredményes, sikeres évek várnak Magyarországra és Szlovákiára, a közép-európai országoknak pedig az eddigieknél is…
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságának legutóbbi ülésén elfogadták a 16 érintett klub nevezését a másodosztályú bajnokság következő idényének küzdelmeire, ezzel véglegessé vált a mezőny.
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 50 milliárd forintos kerettel meghirdetett 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióra (D131009) összesen 75,3 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett,...
Újabb magyar közalkalmazottnak ítéltek meg kártérítést kedden Strasbourgban, a végkielégítés egy részének 98 százalékos adókulccsal történő elvonásával kapcsolatos jogvitában, miután májusban és egy héttel ezelőtt egy-egy hasonló ügyben ugyanígy döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága.
A készülődő bázeli szabályok egyike rendkívül érzékenyen érintheti a dán jelzálogpiacot, amely a legnagyobb a világon - írja a Bloomberg. A javaslat szerint a pénzintézetek egy partnerrel szembeni...