A Financial Times értesülése szerint a Deutsche Bank akár 20%-kal is csökkentheti mérlegfőösszegét az elkövetkezendő években, ami egybeesik a bank pénzügyi igazgatójának korábbi nyilatkozatával, a non-core üzletág csökkentéséről beszélt.
A svájci UBS bank bevétele 690 millió svájci frank lett 2013 második negyedévében, az 586 millió frankos elemzői várakozást ezzel jelentősen felülmúlta a bank - közölte a bank előzetes...
A bankvezér tulajdonában lévő Bonitás 2002. Zrt. összesen 650 ezer darab papírt adott el, tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Múlt hét második felében csaknem 20 százalékot veszített ez OTP-papírok.
A román Chircești faluban szombaton történt esetről beszél mindenki. Amíg a férj elment otthonról, az apa kikezdett menyével, és sikerült is ágyba vinni a terhes asszonyt. A féltékeny fiú kegyetlenül megbüntette az apját.
A kórházba szállítást követően életét vesztette az a motoros, aki szombaton éjfélkor lesodródva az útról egy erdős területre repült, Zalaegerszegen, írja a HavariaPress.
A gyakornoki munka ma már kikerülhetetlen, hiszen mielőtt felvennék valahova dolgozni a pályakezdőt, munkatapasztalatot kell szereznie már az egyetem alatt. Enélkül ugyanis minimális az elhelyezkedés lehetősége. A Business Insider cikke nyomán a jobline fontos dolgokat gyűjtött össze, amiket a pályakezdők jó ha tudnak, mielőtt elkezdenek dolgozni.
Szép kis summát kaptak a minisztériumi dolgozók számlaköltségeikre - ma közli az NGM a féléves államháztartási adatokat - augusztusban startolhat a FUTÁR - a nemzetközi hangulat kiváló, a forint mégis gyengélkedik - Nézze meg itt >>
A vasárnap Bastadban is diadalmaskodó amerikai Serena Williams immár 2470 pontos előnnyel vezeti a női teniszezők világranglistáját az orosz Marija Sarapova előtt.
Valószínűleg kevesebb botlábú csatárduó létezik a brazil negyedosztályú Acriano párosánál, akik az Adsg elleni mérkőzésen a kapu torkában is képtelenek voltak arra, ami a dolguk: gólt lőni.
A zene és az olvasás foglalja le Somló Tamás tizenkét éves kislányát, Lilit. A zenész boldog, hogy ikerfiai után legkisebb gyermeke is érdeklődni kezdett a muzsika iránt.
Hozzávalók: 1 kg zöldborsó 2 közepes fej vöröshagyma 1 l tej 4-5 evőkanál cukor 4 púpos evőkanál liszt 1-2 teáskanál só 2 teáskanál fűszerkeverék 2 teáskanál petrezselyem (száritott) kevés olaj
Életveszélyesen megsérült egy férfi az Alsónémedit Gyállal összekötő úton, ahol három autó összeütközött hétfő reggel. Az utat lezárták, közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője és a mentők sajtóügyeletese.
Legkevesebb 25 ember életét veszítette egy katonai konvoj ellen elkövetett öngyilkos robbantásos merényletben hétfőn kora reggel az észak-iraki Moszulban - közölte a rendőrség.
Hétmillió forint értékű csempészett cigarettára bukkantak a pénzügyőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Barabásnál egy ukrán mikrobuszban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) térségi vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője.
Még az idén elkészül az a szabályozás, amely szerint 2014 nyarától minden energiatermelőnek és -elosztónak az általa eladott energiamennyiség másfél százalékát meg kell takarítania - mondta a Világgazdaságnak adott, hétfőn megjelent interjújában Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaságért és klímapolitikáért felelős államtitkára.
A bankvezér tulajdonában lévő Bonitás 2002. Zrt. újabb 650 ezer darab papírt adott el, tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Múlt hét péntek óta csaknem 20 százalékot veszítettek értékükből az OTP-papírok.
Gazdáik szerint nem voltak mindig ilyen rútak, most mégis Keyo, az idős mopsz és Neo, az őzbarna pincser állnak a döntőben, hogy megmérkőzzenek olvasóink szavazataiért, és így a legcsúnyábbnak járó elsőségért.
Hozzávalók: A palacsintához: 25 dkg liszt 1 tojás 3 dl tej 1 dl szénsavas ásványvíz só A töltelékhez: 20 dkg tehéntúró fél pohár tejföl reszelt sajt 3 szál újhagyma zöldjével 3 gerezd fokhagyma só őrölt feketebors petrezselyem A sütéshez: olaj
Egy férfi Peking egyik áruházában megszurkált négy embert, köztük egy csecsemőt, akit a hasán súlyosan megsebesített. Egy héten belül ez volt a második késeléses eset a kínai fővárosban, jelentette hétfőn a kínai média.
Jövő év március közepétől a cégek átalakulása csak a gazdasági társaság formájának a megváltozását jelenti, az egyesülés és a szétválás külön fogalmakként jelennek meg - ezt tartalmazza az a törvényjavaslat, amely az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) általános szabályait részletezi. A törvényjavaslatot a kormány a honlapján tette közzé.
Annak ellenére, hogy a hétfői kereskedés iránykereséssel indult a nyugat-európai piacokon, a déli órákhoz közeledve felfele vették az irányt az indexek. A kedvező nyugati hangulat ellenére itthon az...
Parádés gólt szerzett a Chelsea Malajzia elleni barátságos meccsén Kevin De Bruyne. A 22 éves belga támadó középpályás olyan rosszul érkezett a földre lövése után, hogy komolynak tűnő sérülést szenvedett, le is kellett cserélni.
Tragikus esemény árnyékolta be a Boca Juniors San Lorenzo elleni barátságos meccsét. A találkozó előtt a rivális szurkolótáborok között lövöldözés tört ki, melyben két drukkert agyonlőttek.