A módosított egyházügyi törvény augusztus elsején hatályba lépő új szabályozása szerint minden vallási közösség használhatja majd az egyház megnevezést.
A Fidesz nem fogad el foglalkoztatási tanácsokat a bukott baloldaltól - reagált Selmeczi Gabriella a szocialista Gúr Nándor vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
Augusztus elsején a nem magánszemélyek esetében az eddigi 2 forintról 3 forintra nő a szöveges üzenetenként, illetve hívások esetén percenként fizetendő távközlési adó mértéke.
Nem sokáig búsult Vastag Tamás után Mármarosi Tünde. A Szombat esti láz gyôztese lezárta a múltat, és amikor megismerte Kocsis Dénest, utat engedett érzéseinek. Olyan szerelmes, mint még soha.
Forrásokat csoportosított át a kormány - olvasható a Portfolión. A Népszabadság arról ír, hogy hétfőn tárgyal a szaktárca az asztmás gyerekek szüleivel.
Dzsudzsák Balázs pénteken még Moszkvában focizott, vasárnap már a Hungaroringen szurkolt a Magyar Nagydíjon. A Dinamo Moszkva sztárja Felipe Massával pózolt.
Többen megúszták, hogy a romagyilkosságok miatt a vádlottak padjára ültessék őket. A merényletek ügyét jól ismerő jogász forrásaink és Gulyás József az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága volt SZDSZ-es tagjának a Magyar Nemzetben megjelent nyilatkozata is ezt támasztja alá.
Kereskedjen böngészőjén keresztül! Valós idejű árjegyzés mellett használja ki a bővített grafikonelemző modul lehetőségeit, válogasson széleskörű eszközkínálatunkból, és kereskedjen a világ bármely pontjáról.
Akinek már lopták el, vagy próbálták ellopni az autóját, jól tudja milyen fontos egy jó lopásgátló rendszer.Ha már megtörtént az autólopás,sok esetben az autóval együtt eltűnt személyes tárgyak, vagy céges autó esetén akár a kocsiban levő termékek nagyobb - akár csak eszmei - értéket képviselnek, mint maga a gépjármű. Ezek általában akkor sem kerülnek vissza gazdájukhoz, ha a rendőrség valami…
Júliusban megtorpant a GKI-Erste konjunktúra-index, szezonális hatásoktól megtisztított értékének májusban és júniusban tapasztalt emelkedése. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint a minimális korrekció az üzleti várakozások némi romlásának következménye, a fogyasztói várakozások ugyanis kissé javultak.
A hétvégén három közúti közlekedési balesetben öten vesztették életüket - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata hétfő reggel a police.hu honlapon.
Az egészségpénztári tagok száma és a befizetések összege is nőtt ugyan a munkáltatói hozzájárulások adó- és járulékmentessé tétele nyomán, igazi áttörést azonban nem hozott az intézkedés.
Júliusban megtorpant a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értékének májusban és júniusban tapasztalt emelkedése. A minimális korrekció az üzleti várakozások némi...
Helyrehozhatatlan, jóvátehetetlen sérüléseket az elmúlt esztendőben sem szenvedett el a magyar-román kapcsolatrendszer, és ebben komoly szerepe van a két külügyminisztérium munkájának - mutatott rá Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a román Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva.
A strasbourgi bíróság fogja tárgyalni azoknak az LMP-s képviselőknek a beadványát, akiket a földtörvény elleni tiltakozásul büntetett meg Kövér László.
A tartós hőség miatt hétfőre is tizenöt megyére a legmagasabb fokú, piros, a többi megyére pedig másodfokú, narancssárga figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Ezzel együtt több megyére a viharos széllökések és heves zivatarok miatt ugyancsak másodfokú figyelmeztetést adtak ki.
A jubileumokra, rendezvényekre készült vállalati indulókkal könnyű nagyot égni, ha kikerülnek a netre. A színvonaluk miatt ez érthető. Nehezebb megérteni a megrendelőket, milyen indokkal tesznek pénzt ezekbe. Úgy tűnik, tévednek, ha arra gondolnak, hogy ezzel a szervezet fejlesztését támogatják.
A kánikulai nyár ellenére az elmúlt hét izgalomban tartotta az OTP befektetőit, hiszen mindenki a várva várt devizahiteles mentőcsomag részleteit és annak kommentárjait kémlelte. Szerdán két fontos hír befolyásolta a bankrészvény kereskedését, egyrészt a devizahitelezéssel kapcsolatos kormányzati elképzelések bejelentése, másrészt az OTP elnök-vezérigazgatójának tájékoztatója. A befektetők számára…
Gesztesi Károly állítása szerint még egyetlen asszonytól sem kapott pofont, és ő sem ütötte meg egyik feleségét sem. Ez persze nem azt jelenti, hogy konfliktuskerülő, de ha felzaklatják, inkább kondizni megy.
Kétszer annyit keres Áder János, mint bolgár kollégája. A kelet-európai államfők fizetési rangsorát Ivan Gasparovic szlovák elnök vezeti, a sor végén a szerény javadalmazást kapó román Traian Basescu kullog, aki 408 ezer forintot vihet haza.
A mozdonyvezetőre mutogat a Renfe spanyol vasúttársaság azzal, hogy kizárja a műszaki hibát a 78 halálos áldozatot követelő vonatkatasztrófa esetében. Ha vád alá helyezik emberölés miatt a harminc éve megbízhatóan dolgozó masinisztát akár tizenkét évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.
Olaszország kongói származású társadalmi integrációs minisztere, Cécile Kyenge fárasztónak tartja az egymást követő sértéseket, amelyek fekete bőrszíne miatt érik, de azt mondta egy vasárnap megjelent interjúban, hogy a támadásokkal nem fogják elriasztani feladatától.
A kínai napelemgyártók a jövőben is megtarthatják meghatározó részesedésüket az európai piacon, miközben Európában új piaci egyensúly alakul ki fenntartható árakon - így értékelik Pekingben és...
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) értékelése szerint eredményesek voltak a szervezetnek a felvételi keretszámok megváltoztatásáért tett erőfeszítései, amelyekkel a következő generációk érdekeit szem előtt tartva léptek fel.
A múlt heti nyáriasra sikeredett kereskedésben a Magyar Telekom részvényei stagnáltak: a távközlési papírok értéke 0,32 százalékkal, 315 forintra emelkedett. Nézzük mit mutat az elemzői várakozás!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 220,59 ponttal, 1,21 százalékkal emelkedett az elmúlt héten, és 18 467,76 ponton zárt pénteken. A BÉT részvénypiaci forgalma 62,84 milliárd forintot tett ki az előző hét 93,36 milliárd forintos forgalma után. A gyógyszergyártók közül a Richter 4,86 százalékkal 3520 forintra esett, az Egisnek pedig 5,52 százalékkal 20 705 forintra csökkent az árfolyama.…
Közszolgálati szakszervezetek szerint törvénytelen és méltánytalan a kormány döntése, amely szerint megszüntetik a minisztériumokban és háttérintézményeikben dolgozók folyószámla-költségtérítését, ezért a hatályos törvény végrehajtását követelik a kormánytól.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság lezárta a nyomozást, azonban a megyei rendőrfőkapitányság a vizsgálat folytatását rendelte el a császármetszés után elhunyt tímári családanya, Mónika ügyében.
Hétfőre virradóra több mint 1 fokkal megdőlt a legmagasabb napi minimumhőmérsékleti rekord, azaz még sosem volt ilyen forró hajnalunk, mióta mérik és feljegyzik a hőmérsékleteket. Tatán a leghidegebb órában is 26,2 Celsius-fok volt - közölte az Országos Meteorológia Szolgálat munkatársa. Török László elmondása szerint 1921 óta mostanáig 25 fok volt a legmagasabb hajnali hőmérséklet, amelyet…
Hétfőre virradóra több mint 1 fokkal megdőlt a legmagasabb napi minimumhőmérsékleti rekord. Tatán a leghidegebb órában is 26,2 Celsius-fok volt - közölte az Országos Meteorológia Szolgálat munkatársa az MTI-vel.
Ezen a héten újabb két amerikai nagyvállalat jelent be magyarországi bővítést - tájékoztatta a külügyi és külgazdasági államtitkár sajtófőnöke hétfőn az MTI-t.
Az E-Star bejelentette, hogy április 12-i közzétételében ismertetett tranzakció keretében megvalósuló beolvadást a lengyel Fogyasztóvédelmi és Versenyhivatal jóváhagyta. A tranzakció során az...
Nyugodt kereskedés jellemezte a múlt pénteki kereskedést Amerikában, a vezető indexek kivétel nélkül erősödéssel zárták a napot. Az ázsiai régió vezető indexei ennek ellenére a japán börzék...
Megindult a gázszállítás vasárnap a Mianmar-Kína gázvezetéken, amelynek építését a mianmari lakosság erőteljes ellenállása kísérte - jelentette a kínai állami média. Az észak-mianmari Mandalaj...
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!