A kormánypárti sajtó ugyan - a szeptemberi pedagógusbér-rendezésen felül - újabb közalkalmazotti béremeléseket harangozott be a kabinet múlt szombati ülésére hivatkozva, az ominózus egyeztetés után Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter - Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek ellentmondva - azt mondta, hogy még a tanárokról sem született döntés.
A magyarországi K&H Bank belga anyabankja, a KBC 1,75 milliárd eurónyi, a flandriai tartományi kormánytól kapott kölcsönt fizet vissza, határidő előtt - közölte a társaság szerdán.
Forgalomba álltak az első, Genfből használtan érkezett csuklós Volvo buszok a fővárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán az MTI-vel....
A trafikok ideiglenes működéssel nem árusíthatnak dohánytermékeket a nyári fesztiválokon - erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. vezetője beszélt szerdán az M1 reggeli műsorában.
A paraguayi Olimpia hazai pályán 2-0-ra legyőzte a kolumbiai Independentie Santa Fe együttesét a legrangosabb dél-amerikai labdarúgó kupasorozat, a Libertadores Kupa elődöntőjének odavágóján.
Az európai adósságválság és a váratlanul gyenge ázsiai konjunktúra a vállalati ranglistán is nyomot hagyott, a világ száz legnagyobb tőzsdén jegyzett cége közül jelenleg 47 amerikai, míg az év elején csak 39 volt a számuk.
A trafikok ideiglenes működéssel nem árusíthatnak dohánytermékeket a nyári fesztiválokon - erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. vezetője beszélt szerdán az M1 reggeli műsorában.
Elfogadta az Európai Parlament (EP) plenáris ülése szerdán az alapjogok magyarországi helyzetéről szóló jelentést, állásfoglalást. Súlyosan sérti és korlátozza Magyarország függetlenségét a Tavares-jelentés, melyre a Fidesz-frakció kezdeményezésére csütörtökön várhatóan határozatot szavaz meg az Országgyűlés, válaszul az Európai Parlamentnek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán.
Több uniós vezető politikus is aggodalmának adott hangot a kialakult portugál kormányválság miatt, s egyben felelősségteljes megoldás kialakítására sürgették a lisszaboni politikusokat.
Áder János visszaküldte a takarékszövetkezeti törvényt - a kormányszóvivő szerint vizsgálják egy nagyobb béremelés lehetőségét a közszférában - a lakástulajdonosok nem nagyon költöttek felújításokra - megújulhat a Városliget - Nézze meg itt >>
A "komondoros" Balogh József exfideszes parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt Polt Péter legfőbb ügyész. A Legfőbb Ügyészség közlése szerint a politikus a nyomozás adatai szerint idén április 28-án a hajnali órákban a fülöpházi lakóhelyén bántalmazta az élettársát, aki súlyos sérüléseket szenvedett, a beszerzett bizonyítékok alapján pedig "a súlyos testi sértés…
Az Európai Parlament (EP) szerdán úgy döntött Strasbourgban, hogy támogatja az EU-tagállamok kormányait képviselő Tanáccsal létrejött megállapodást a 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetéséről.
Újabb 25 bázispontos kamatcsökkentés mellett döntött a lengyel jegybank, így az alapkamat 2,5%-ra csökkent. Bár a piac számított a kamatcsökkentésre, a lengyel monetáris politikával kapcsolatban...
Balogh József független országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a házelnöknél a legfőbb ügyész - közölte a Legfőbb Ügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.
A kormány döntött a korábban elfogadott Kincsem Nemzeti Lovasprogram végrehajtásáról és annak legfontosabb elemeiről, aminek következtében felgyorsul a program végrehajtása - tette közzé a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a kormányzati hírportálon.
Hat most készülő új magyar filmből láthattak részleteket a Karlovy Vary-i fesztiválhoz kapcsolódó, A magyar film visszatér mottójú fogadáson, amelyen több mint kétszáz fontos szakmabeli vett részt.
Budapest — Győzelemért repült Montenegróba a Budapest Honvéd focicsapata. Az NB I legutóbbi bronzérmese csütörtökön (m1, 17.30) kezdi meg szereplését a nemzetközi kupaporondon, az Európa-liga első selejtezőkörében a Cselik Niksics otthonában lép pályára.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. és további 59 állami tulajdonú társaság megközelítőleg 300 millió forintot takarít meg a gázszámláján, miután közös gázbeszerzési kiírásukon a nagyobb mennyiség miatt kedvezőbb árajánlatot kaptak.
Lionel Messi és barátai gálamérkőzés keretében találkoztak a Neymar vezette "világválogatottal". A jótékonysági találkozót 8-5-re nyerte az argentin csillag csapata.
A Wizz Air Budapesten és Varsóban ma bemutatta a Wizz Tours-t, az új online utazási platformot, amelyet arra terveztek, hogy az utazók kényelmesebben és még kedvezőbb áron foglalhassák le utazásukat.
A Daily Mail értesülései szerint José Mourinho Wayne Rooney-t és Robert Lewandowskit szeretné a Chelsea-hez csábítani, miután Edinson Cavani túl drága lehet a Stamford Bridge-ieknek.
A fővárosban nem jelzik egyértelműen, hogy adott terület melyik parkolási társasághoz tartozik, emiatt Szabó Máté ombudsman ismételten egy egységes budapesti parkolási rendszer létrehozását sürgette a főpolgármesternél.
Kételkedik a szerdai pozsonyi sajtó abban, hogy tartósan jó viszonyt jelez-e a magyar és szlovák kormány keddi, budapesti tárgyalása, ugyanakkor kedvezően értékeli annak gyakorlati hozadékát.
A trafikok ideiglenes működéssel nem árusíthatnak dohánytermékeket a nyári fesztiválokon - erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt. vezetője beszélt szerdán az M1 reggeli műsorában....
A kispénzű magyar családok hazai kikapcsolódását segítő természetjáró mozgalomnak felújított turistaházakra, korszerű létesítményekre és jelrendszerre van szüksége, hogy a természetjárás ugyanolyan színvonalú lehessen, mint Ausztriában - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Dobogókőn, miután megállapodást írt alá a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) elnökével.
Júniusban 188 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma az Amerikai Egyesült Államokban az előző havi 135 ezres érték után - jelentette az ADP. Az aktuális adat a piac által várt 160 ezres értéknél...
Újabb járattal bővíti útvonalhálózatát a Wizz Air, a légitársaság ma bejelentette, hogy novembertől már Egyiptomba is lehet repülni Budapestről menetrendszerinti járatokkal. A társaság továbbá új...
A múlt héten 5 ezer fővel csökkent a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma az Amerikai Egyesült Államokban. A múltkori (felülvizsgált) 348 ezres értékhez képest így 343 ezer főre csökkent a...
A vártnál több új munkahelyet teremtettek júniusban a magánszektor vállalkozásai az Egyesült Államokban - derül ki az ADP munkaügyi szolgáltató szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.