Megkezdődött az Ördögkatlan Fesztivál, amely több mint háromszáz programot kínál a látogatóknak, és amelynek egyik díszvendége idén Jirí Menzel cseh filmrendező.
Egyeztetésre hívta a frakcióvezetőket az államfő, a téma az ombudsmanjelölt személye lesz. Civil szervezettel egyeztetett a nemzetgazdasági miniszter a lakáscélú devizahitelekről. Egyre kevesebb pénzt kapnak a közép-, kelet-, és dél-európai bankok a nyugati tulajdonos pénzintézetektől.
Tökéletes állapotban találtak rá Nagy-Britanniában egy csaknem másfél millió euró (mintegy 420 millió forint) értékű Stradivarius hegedűre - közölte a rendőrség kedden. A hangszert 2010 novemberében lopták el Londonban, miközben a tulajdonosa éppen szendvicset vett egy pályaudvari kávézóban.
A jó lokációjú B kategóriás irodaházak ár-érték arányuk miatt vonzók a bérlők számára. Ezen épületek energetikai hatékonyságának javításával akár harminc százalékos energia megtakarítás is elérhető. A fővárosi B kategóriás irodapiacon jelentős pozíciókkal rendelkező Appeninn Nyrt. megkezdte ingatlanportfóliójának energiahatékonysági átvilágítását, hogy épületeinek hatékonyságát, s így a társaság…
Victoria mostanában nem bír magával, állandóan mosolygáson vagy akár nevetésen kapják. Ezt megfejelte azzal, hogy egy lapostalpú szandit húzott nyilvánosság előtt. Nagy lehet a baj.
A BMW ígéretének megfelelően tegnap este lerántotta a leplet vadonatúj, és egyben első szériagyártású elektromos autójáról, az i3-ról. A városi kisautó egyszerre három helyszínen, Londonban, New York-ban és Pekingben mutatkozott be, ám a hivatalos világpremierig a szeptemberi Frankfurti Autószalonig várnunk kell, s a hírek szerint az első példányok még az év végén megérkeznek leendő…
Magyar rendőrök fogtak el Horvátországban magyar betörőket. A tettes a horvát rendőröknek nem engedelmeskedett, csupán magyar szóra volt hajlandó előjönni rejtekhelyéről. A három elkövető szabadlábon van, a magyar hatóságok kezelik majd az ügyet.
Nyolc-kilencszáz versenyzőre számítanak szombaton délután Tatán a 30. Minimarathon futóversenyen, melynek útvonala a város legszebb részein, az Öreg-tó és a Cseke-tó partján vezet - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A kkv cégvezetők megkérdezésével végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adatai szerint a vállalkozások beruházási szándéka egyértelműen túljutott a mélyponton, ugyanis egy éve töretlenül növekszik folyamatosan. Jelenleg a vállalkozások 59%-a tervez fejlesztést. A beruházási célok közül továbbra is az informatikai fejlesztések állnak az élen.
Az európai és ázsiai piacokhoz hasonlóan az amerikai indexek is kivétel nélkül erősödtek a keddi kereskedés első szakaszában annak ellenére, hogy vegyes makrogazdasági adatok kerültek publikálásra....
A BMW ígéretének megfelelően tegnap este lerántotta a leplet vadonatúj, és egyben első szériagyártású elektromos autójáról, az i3-ról. A városi kisautó egyszerre három helyszínen, Londonban, New York-ban és Pekingben mutatkozott be, ám a hivatalos világpremierig a szeptemberi Frankfurti Autószalonig várnunk kell, s a hírek szerint az első példányok még az év végén megérkeznek leendő…
Sanjeev Chada miután balesetet szenvedett a kocsijával a rendőrök két meggyilkolt gyermekét is megtalálták a csomagtartóban. A 10 és 5 éves fiúkat már mindenki kereste Írországban.
A legutóbbi adatok tanúsága szerint a nyugat-európai tulajdonos bankok az idei év elején is folytatták közép-, kelet- és délkelet-európai érdekeltségeik finanszírozásának szűkítését - közölte kedden Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
Jól teljesített a Volkswagen a második negyedévben. Az árbevétel és az üzemi eredmény is meghaladta az előző év azonos időszakában elért számokat, ráadásul minden fontosabb soron sikerült a cégnek...