Július első szombatján lép életbe és augusztus végéig tart a nehéz tehergépjárművek meghosszabbított forgalomkorlátozása: a nyári kamionstop szombaton este 22 óra helyett már délután 15 órakor elkezdődik.
CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. tájékoztatása szerint leányvállalata a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (továbbiakban: „EMABIT”) engedélyt kapott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletétől, hogy a már engedélyezett biztosítási ágazatok mellett a nem életbiztosítási ág Kezesség, garancia ágazatában is végezzen biztosítási tevékenységet.
A vezető nyugat-európai indexek a tegnapi záróértékeik közelében ingadoztak a kereskedés első felében. Az amerikai nyitáshoz közeledve viszont erősödés kezdődött annak köszönhetően, hogy a...
A lónya-haranglábi határállomáson két, míg a barabási-mezőkaszonyi és a beregsurány-asztélyi átkelőhelyen egy-egy órát kell várakozniuk a személyautóknak a belépésre.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál tett feljelentést a Romániai Demokrata Szövetség, mert az orvostanhallgatóknak csak románul szabad kommunikálniuk a páciensekkel.
Újdonság lesz az új, elektronikus kapcsolattartáson alapuló interaktív virtuális ügyfélszolgálat, ahol az ügyfelek úgy élvezhetik a személyes kiszolgálás előnyeit, hogy be sem kell menniük a hivatalba.
Ahogy az borítékolható volt, nem elégedettek a takarékszövetkezetek a kormány által elfogadott változtatásokkal, az elfogadott jogszabály miatt minden hazai és nemzetközi jogorvoslati lehetőséget igyekeznek majd kihasználni.
Nürburg – Kísért a múlt a Forma–1-ben. A vasárnapi Brit Nagydíjon szétrobbant Pirelli gumik miatt idegesek a pilóták, s azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a pénteki szabadedzésekkel kezdődő német versenyhétvégén megismétlődik a 2005-ös botrány.
Száznegyven frissen végzett szakmunkás kezdheti pályáját az Audi Hungariánál, illetve 150-en szakmai gyakorlaton vehetnek részt a vállalatnál - tudta meg a Napi Gazdaság.
Változtatna és pontosítana a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a médiatanács elnökével szemben támasztott követelményeken az a zárószavazás előtti módosító javaslat, amelyet a közigazgatási és igazságügyi miniszter terjesztett be a köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött egyik törvénymódosításhoz.
Az arany tavaly október óta tartó árfolyam esése sokakat nem hagy nyugodni, elvégre számos háztartás megtakarításának jelentős részét képzi arany szerte a világon, köztük hazánkban is. Az, hogy az elemzők további áresést jósolnak, csak erősíti az aggodalmakat… Hagyjak fel az arany vásárlással? Adjak el minden eddigi aranyat és alacsonyabb árfolyam szinteken vásároljak? Ebben a bejegyzésben azt…
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a UPC tavalyi szerződésmegújításához kapcsolódóan állapított meg bírságot, amit a hatóság álláspontja szerint az újraszerződtetés során felmerült eljárási hibák alapoztak meg. A határozat nem érinti az érvényben lévő előfizetéseket, az előfizetőknek semmi teendőjük nincs az üggyel kapcsolatban - olvasható a UPC szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.
Halálra gázolt egy gyalogost a 217-es busz péntek délután Budapest X. kerületében, a nő a helyszínen életét vesztette. A baleset körülményei egyelőre nem ismertek.
A rapper és az ügyvédje is tagadja, hogy bántalmazta volna a nejét 50 Cent. Mivel nem tartóztatták le, egyelőre csak azt biztos, valamiért napi kapcsolatban áll a rendőrséggel.
Kína és Oroszország az eddigi legnagyobb közös haditengerészeti gyakorlatát kezdte meg pénteken a Japán-tengerhez tartozó Nagy Péter-öbölben, ami újabb jele a két ország közötti kapcsolatok erősödésének.
A vezető nyugat-európai indexek a tegnapi záróértékeik közelében ingadoztak a kereskedés első felében. Az amerikai nyitáshoz közeledve viszont erősödés kezdődött annak köszönhetően, hogy a...
A papírmentes pályázati rendszer kialakításának legújabb állomásaként 2013 júliusától az uniós támogatásról kötött szerződések egy részét elektronikusan, és ezáltal gyorsabban kapják meg a pályázók - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pénteken....
Jelentős forgalomkorlátozásokra kell számítani szombat délután a Budapest Pride fesztivál miatt a fővárosban, ezek a közúti és a közösségi közlekedést, valamint a gyalogosforgalmat is érintik - közölte a BKK.
José Manuel García Margallo spanyol külügyminiszter közölte: országát és más európai államokat úgy tájékoztatták, hogy a kémkedéssel vádolt amerikai informatikus azon a repülőgépen tartózkodik, amely a bolíviai elnököt szállította.
A sport általában jót tesz az egészségnek, segít megőrizni erőnlétünket, ám vannak bizonyos sportágak, amelyek megterhelik az ízületeket, ezért kerülendők, különösen azok számára, akiknek már voltak térd- vagy egyéb ízületi problémáik. Melyek ezek a sportágak, és mit válasszunk, ha nem akarunk lemondani a testmozgás öröméről, és ízületeinket is kímélni szeretnénk?
A só az egyetlen ásványi eredetű táplálékunk, ugyanakkor nem csupán a szervezet ideális vízháztartásához nélkülözhetetlen: a száraz sóterápiával tucatnyi nyavalya kúrálható sikerrel. A Bors stábja egy fővárosi „barlangot” keresett föl, hogy bemutassuk, mire is jó ez a kezelés.
Szeged — Egy papírból készült jelmez segítségével majdnem kétszáz kilót fogy és hízik Nagy Ervin (36) a Leányvásár című darabban, amely az első bemutató a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadában.