Olimpiai aranyérmes kalapácsvetőnk, Pars Krisztián szinte biztosra ígérte vb-sikerét, ám arra nem gondolt, hogy a lengyel Pawel Fajdek közbeszól. Pars 2011 után ismét ezüstérmes.
Visszafizette a Nemzetközi Valutaalaptól 2008-ban felvett hitelt Magyarország. Rendkívüli vizsgálatot rendelt el a miniszterelnök a miskolci megyei kórházban történt koraszülött-halálesetek miatt. Második világháborús aknagránátot találtak annak az óbudai háznak a belső udvarán, amelyben robbanás volt múlt szerdán. Hírösszefoglaló.
Román-magyar párbeszédet szorgalmazott Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke hétfőn este kiadott közleményében, amelyben Traian Basescu román államfő aznapi, Magyarország "rendre utasítását" kilátásba helyező kijelentésére reagált.
Az egymás elleni titkosszolgálati tevékenység tiltásáról kezd tárgyalásokat Németország és az Egyesült Államok - jelentette be hétfőn Berlinben a német szolgálatokat felügyelő kancelláriaminiszter.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban!
MÜNCHEN – Voksán Virágnak (29) halálfélelme volt! A szexi lemezlovasnak meggyűlt a baja a repüléssel, ugyanis Portugáliából csaknem 24 óra alatt ért vissza Magyarországra.
A háborús bűntettel vádolt Csatáry László szombati halála után a következők szerepelnek a Simon Wiesenthal Központ által leginkább keresett náci háborús bűnösök között az AFP francia hírügynökség ismertetése szerint.
Magyarország hétfőn visszafizette a határidő előtt a fennálló törlesztőrészletet a korábban felvett hitel után - közölte hétfő este a Nemzetközi Valutaalap. A rövid közlemény szerint Magyarország 1...
A közösségi média új kedvence az énekesnő legújabb fotója, melyen homokba forgatott hátsója látható. A híresség természetesen maga posztolta a képet Twitter oldalán.
Moszkva – Nem sikerült a bravúr Pars Krisztiánnak (30). Az olimpiai aranyérmes kalapácsvető nem tudta megszerezni a magyar atlétika első világbajnoki címét.
Az Index információja szerint hétfő délután Agárdon elhunyt Vukán György. A Kossuh- és Erkel Ferenc-díjas zongoraművész és zeneszerző Facebook-oldalán jelent meg először a halálhír. Életének 72. évében a hét végén váratlanul elhunyt agárdi nyaralójában Vukán György Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész - erősítette meg az MTI-nek pályatársa, Szakcsi Lakatos Béla kedden reggel.
Magyarország és Románia érdekei közösek a nemzeti közösségek védelmét illetően, ezért Magyarország az építő párbeszédre és az együttműködésre törekszik ebben a kérdésben is - közölte a Külügyminisztérium hétfőn az MTI-vel.
Leégett egy kétszáz hektáros terület a Hortobágyi Nemzeti Park területén a hétfőn Nagyhegyes és Nádudvar között kiütött tűzben - mondta el a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője késő este az MTI-nek, hozzátéve, hogy a tűzoltók várhatóan egész éjjel a helyszínen lesznek.
Fontosabb makrogazdasági adatok és hírek hiányában vegyesen zártak hétfőn az amerikai részvénypiacok. Egyedi társasági hírek mozgatták meg a befektetőket.Itt a vége 2013.08.12 23:21Zárásra sem...