Mintegy 10 millió forintjába és jó sok szolgálati autójába kerül az országnak, hogy a jelenlegi ciklusban úgy sokasodnak a miniszteri biztosok, mint eső után a gomba.
Várakozásainknak megfelelően nem változott az MSCI Magyarország index összetétele az augusztusi felülvizsgálat során, melynek eredményeit tegnap késő este publikálta az MSCI. A Magyar Telekom tehát...
Több jármű összeütközött az M1-es autópályán Budapest felé a 62-es kilométernél. A forgalom csak a leállósávon halad, nagy a torlódás - közölte Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel.
Az amerikai börzék eséssel zárták a szerdai kereskedést, fontos makroadatok nem kerültek nyilvánosságra és James Bullard, a Fed St. Louis-i elnöke sem mondott új információkat a kötvényvásárlási...
Az amerikai és az ázsiai piacok irányát követve csökkenéssel indulhatnak a vezető nyugat-európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, miután a befektetők egyre inkább attól tartanak, hogy a Fed már szeptemberben megkezdi az eszközvásárlási programjának lassítását.
A BUX 23,02 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 18 632,31 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma alacsony volt (7,9 milliárd forint), a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az OTP-vel kapcsolatban a befektetők azt várják, hogy az újabb devizamentő csomag pontosan miket tartalmaz majd, s annak alapján milyen hatással lesz a bankpapírra.
A díjbevétel ugyan kissé csökkent, a veszteség azonban így is bő 2 milliárddal kisebb lett egy év alatt. Mostoha körülmények között ez nem rossz eredmény, jövőre már nyereséget termelnének.
Sokan irigylik a Bahama-szigeteken dolgozó férfi képességeit. A csak Tomként ismert búvároktató úgy játszik a cápákkal, mintha háziállatok lennének: az óceánok rémei vakon engedelmeskednek a férfinak.
Több jármű összeütközött az M1-es autópályán Budapest felé a 62-es kilométernél. A forgalom csak a leállósávon halad, nagy a torlódás - közölte Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az amerikai börzék eséssel zárták a szerdai kereskedést, fontos makroadatok nem kerültek nyilvánosságra és James Bullard, a Fed St. Louis-i elnöke sem mondott új információkat a kötvényvásárlási...
A kormány döntése értelmében, aki augusztus 1. előtt nyitott tbsz számlát, az az eho alól mentesült, ennek megfelelően nagyon sokan keresték fel a bankokat a múlt hónapban. Volt olyan nagyobb bank,...
Sorozatban már a harmadik reggel kezd magasabban a forint euróval szembeni árfolyama. Ezúttal a külföldi befektetői hangulat sem támogató. Délután akár az is eldőlhet, hogy 300 fölé rántják-e a...
A magyar válogatott szerdán 1-1-es döntetlent játszott Csehországgal felkészülési mérkőzésen. A mieink borzasztó védekezési hibákat vétettek, Bogdán Ádám kapus bravúrjai is kellettek az ikszhez.
Hien, amikor csak lehet, masszázsszalonba viszi párját, hogy Karmatronic minél előbb felépüljön sérüléséből. Ezen kívül főz neki, e napi gondoskodás is közrejátszik abban, hogy az eddiginél több időt tölt együtt a sztárpár.
Balczó András háromszoros olimpiai, tízszeres világbajnok öttusázó, a Nemzet Sportolója pénteken lesz hetvenöt éves. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja:
Hat ember életét vesztette, egy pedig életveszélyesen megsebesült a Kambodzsa északnyugati részében található Preah Vihear tartományban, amikor traktoruk egy háborúból hátramaradt harckocsiaknára futott - közölte a helyi rendőrség.
Titokban látogatott hazánkba a világszépségverseny nagy hatalmú tulajdonosa, Julia Morley. A Miss World örökös elnöknőjét Hajdú Péter és Sarka Kata fogadta Budapest egyik nívós éttermében.
2013 júniusában az építőipar termelése a kiigazítatlan adatok szerint 12,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 12,4%-kal emelkedett a termelés 2012 júniusához képest. Szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva a termelés stagnált havi szinten a májusban mért 0,3%-os bővülés után. Az év első hat hónapjában 7,2%-kal nőtt az építőipar termelése…
A pénzintézetek napja a mai: az OTP után ma reggel 7 órakor a CIG Pannónia jelentett, a kora esti piaczárás után pedig majd az FHB fogja közzétenni második negyedéves gyorsjelentését. Ami a...
Ősszel a kormány beterjeszti az Országgyűlésnek a családi csődvédelemről, más néven a magáncsődről szóló jogszabályjavaslatot, amelynek nyomán 2014 januárjától működhet ez az intézmény - közölte Pálffy István, a KDNP frakcióvezető-helyettese csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A Közúti Közlekedésbiztonság Biztosítási Intézete (IIHS) legutóbbi töréstesztjén a Honda Civic különböző karosszéria-változatai érték el a legjobb minősítést – az új modellek közül az amerikai kettő- és négyajtós is tökéletesen vizsgázott.
A napilap cikke szerint rendkívül készséges a "Fradi-város" létrehozásában érintett Kőbánya is. A Ferencvárosi Torna Club (FTC) jelenleg is több sportlétesítményt használ az Üllői úti stadion...
Heteken belül bemutathatja a Samsung legújabb innovatív termékét, az okosóráját - tudta meg a SamMobile.com. A hírek szerint a dél-koreai óriás szeptember 4-re tervez egy eseményt, amelyen...
Júniusban az építőipari termelés volumene megegyezett az előző havi értékkel - jelentette a KSH. Ez az eredmény önmagában még nem adna okot az örömre, de az ágazat életében ez volt az ötödik egymást...
Az amerikai börzék eséssel zárták a szerdai kereskedést, fontos makroadatok nem kerültek nyilvánosságra és James Bullard, a Fed St. Louis-i elnöke sem mondott új információkat a kötvényvásárlási...
Júniusban az építőipar termelése 12,4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Ha kinéz az ablakon, mégsem lát daru-erdőket - a növekedés ugyanis leginkább az alacsony bázisnak, az útépítéseknek és az ipari építkezéseknek köszönhető.
Olyan sok a kérdőjel az angol topfociban, hogy nem is hinnénk, szombaton rajtol az új idény. Az átigazolási piac élharcosa, a Manchester City ismét két kézzel szórta a pénzt, mégsem rózsás a helyzet.
Sikeresen lezárta a Synergon a NAVIGATOR Informatika Zrt. és annak 100 százalékos tulajdonú leányvállalatának, a Vilati Zrt-nek a felvásárlását. A Synergon ezzel mintegy egy milliárd forint...
A Közúti Közlekedésbiztonság Biztosítási Intézete (IIHS) legutóbbi töréstesztjén a Honda Civic különböző karosszéria-változatai érték el a legjobb minősítést – az új modellek közül az amerikai kettő- és négyajtós is tökéletesen vizsgázott.
Az ország több részén elérte az elsőfokú riasztási szintet a parlagfű pollenkoncentrációja - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön a Facebook-oldalán.
A Jeremy Grantham nevével fémjelzett GMO közzétette legfrissebb várakozásait az egyes eszközosztályok hosszabb távú hozamára vonatkozóan: ezek alapján az amerikai részvényeknél (magas és alacsony...
Az építőipar termelése 2013 júniusban a kiigazítatlan, és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 12,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Bérezésük miatt alakított sztrájkbizottságot a Spar élelmiszerlánc dolgozóinak egy része. A panaszok között hosszú munkaidő, ki nem fizetett túlóra, kötelező munkaruha-vásárlás és alacsony bérek szerepelnek, írja a hvg.hu.
Közel 10%-ot zuhantak tegnap, az amerikai tőzsdék zárását követően a Cisco Systems részvényei azután, hogy a társaság publikálta második negyedéves számait. A bevétel és a profit szintjén is...
Megbukott a kormány "rendpárti" szociálpolitikája, nem normalizálódik a helyzet, hanem rosszabb lett, az embereknek nincs pénzük, nem kapnak segélyt, elmennek lopni, mert a gyerekeknek enni kell adni – ezt Szűcs Erika mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.