2013. augusztus 2. péntek

aug. 2
10:21
Tenisz: mindkét Radwanska negyeddöntős Carlsbadban (Sport365)
A lengyel Agnieszka Radwanska és húga, Urszula is bejutott csütörtökön a negyeddöntőbe a kaliforniai Carlsbadban zajló, 795 ezer euró (178 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
aug. 2
10:22
Szilvás túrófelfújt (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg szilva 4 tojás 50 dkg tehéntúró 3 evőkanál cukor 1 evőkanál étkezési keményítő 1 mokkáskanál őrölt fahéj vaj a sütőformához
aug. 2
10:23
KSH: 246 millió euróval nőtt az öthavi külkereskedelmi mérleg többlete (ProfitLine)
Január-májusban az euróban számolt export 1,8 százalékkal, az import 1,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az első öthavi kereskedelmi többlet 3,098 milliárd euró volt, 246 millióval több, mint az elmúlt év azonos időszakában - közölte a részletes adatok alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 2
10:24
Újra 1300 dollár alatt az arany (Portfolio)
A szerdai és a csütörtöki amerikai makroadatok is felülteljesítették az elemzők prognózisát. A kedvező statisztikák pedig fokozzák azokat a várakozásokat, hogy a Fed rövidesen csökkenti az...
aug. 2
10:24
A romagyilkosságok áldozataira emlékeznek ma (ATV)
A romagyilkosságok áldozatairól emlékeznek meg a kislétai gyilkosság negyedik évfordulóján, egyben a roma holokauszt emléknapján.
aug. 2
10:24
Halfilé zsenge káposztaágyon (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 evőkanál vaj 2 evőkanál liszt 3 dl tej 1 zsenge fejes káposzta 1 nagyobb paradicsom 1,5 dl zöldségleves, kockából 4 szelet halfilé 4 evőkanál zsemlemorzsa 3 dkg reszelt parmezán sajt
aug. 2
10:33
Nem biztos a forintosítás, de biztos a jó külkereskedelem (Privátbankár)
Tovább ötletel a kormány, hogy mi legyen a devizahitelekkel, nem a forintosítás az egyetlen megoldás - nőtt a külkereskedelmi forgalom az első 5 hónapban - az e-útdíj is jól teljesített, 14 milliárd volt a bevétel - Nézze meg itt >>
aug. 2
10:36
Tálcányi arannyal futottak a rablók (BorsOnline)
Egy nap alatt lecsukták azt a három jómadarat, akik egy tálcányi aranygyűrűt loptak el egy csongrádi ékszerboltból.
aug. 2
10:36
Videó: Negyven szúrást kapott Gyurcsík Tibi (Blikk)
aug. 2
10:36
Recept: Coleslaw káposztasaláta (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 fej káposzta 3 db nagyobb sárgarépa 1 fej vöröshagyma 1 nagy pohár tejföl vagy joghurt 6 evőkanál majonéz 1 evőkanál méz 1 citrom leve 2 evőkanál mustár só bors
aug. 2
10:36
MSZP Együtt-PM - nincs megállapodás (Alternatív Energia)
Elkezdődött a tárgyalás az MSZP és az Együtt-Párbeszéd Magyarországért szövetség között arról, hogy kiket indítsanak a 106 egyéni választókerületben a jövő évi parlamenti választáson. A négytagú munkacsoport célja, hogy augusztus végéig egyezségre jussanak, az utolsó szó azonban a listaállításról is döntő pártvezetőké lesz. Nem született megállapodás.
aug. 2
10:36
Halott karjával fotózkodott- kirúgták (HR Portál)
A zürichi anatómiai intézet munkatársa töltötte fel a netre a hátborzongató képet: egy fiatal, fehér köpenyes szőke nő mosolyog boldogan a kamerába - kezében egy halott levágott keze - írja a Bors. A közösségi oldalakra felkerülő tartalmak miatt egyre többen veszítik el munkájukat.
aug. 2
10:36
Szeressük, könyörgöm! (Agroinform)
Cseh Laci egy évtiezede a világ egyik legnépszerűbb sportjának állócsillaga, talán megérdemel egy kis tiszteletet.
aug. 2
10:38
Videó: Így emeli a súlyokat Benkő Dániel (Blikk)
aug. 2
10:38
Recept: Szilvás túrófelfújt (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg szilva 4 tojás 50 dkg tehéntúró 3 evőkanál cukor 1 evőkanál étkezési keményítő 1 mokkáskanál őrölt fahéj vaj a sütőformához
aug. 2
10:40
Recept: Halfilé zsenge káposztaágyon (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 evőkanál vaj 2 evőkanál liszt 3 dl tej 1 zsenge fejes káposzta 1 nagyobb paradicsom 1,5 dl zöldségleves, kockából 4 szelet halfilé 4 evőkanál zsemlemorzsa 3 dkg reszelt parmezán sajt
aug. 2
10:42
Recept: Indiai lencse (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 csokor zöldhagyma 30 dkg szárzeller 30 dkg paradicsom 2 gerezd fokhagyma 25 dkg vörös lencse 2 evőkanál olaj currypor 6 dl zöldségleves, kockából 1 mokkáskanál kurkuma 1 csokor koriander
aug. 2
10:42
A budapesti börze nem ismer lehetetlent: duplázódott a forgalom (Portfolio)
Bár a nemzetközi piacokon alapvetően optimista hangulatban telt a kereskedés júliusban, a BUX mintegy 2,5 százalékot esett. A gyenge BUX valamint a szokásos nyári pangás ellenére a BÉT azonnali...
aug. 2
10:42
Egyéni választókerületek: elkezdte a tárgyalást az MSZP és az Együtt-PM (ATV)
Mind a 106 egyéni választókerület lehetséges jelöltjeiről szó volt, de megállapodás még nem született az MSZP és az Együtt-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség pénteki egyeztetésén.
aug. 2
10:44
Recept: Szilvás tortácskák (Mindmegette)
Hozzávalók 12 darabhoz: A tésztához 25 dkg liszt 10 dkg cukor 1 tojás 12,5 dkg vaj + a formához A töltelékhez: 12 szépnagy szilva 2 evőkanál aprított natúr pisztácia 2,5 dl tejszín 1 pohár (150 g) natúr joghurt 5 dkg cukor 1 csomag vaníliás cukor mentalevelek
aug. 2
10:44
Nincs új a nap alatt a lakáspiacon (Portfolio)
A Duna House ismét közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2013. júliusában, országosan 7 560 ingatlan adásvétel történt. Szinte pontosan a májusi forgalommal megegyező...
aug. 2
10:44
Zimbabwe: pártja szerint több mint kétharmaddal nyert Mugabe (ATV)
Robert Mugabe zimbabwei államfő a voksok 70-75 százalékát szerezte meg az elnökválasztáson, pártja, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió-Hazafias Front (ZANU-PF) pedig a parlamenti képviselői helyek kétharmadának elnyerésére számíthat - közölte pénteken a párt szóvivője.
aug. 2
10:46
Hiába a strandidő, jó hónapot zárt a határidős piac (Portfolio)
Júliusban tovább emelkedett a BÉT határidős részvénypiaci forgalma, mely így immár egymást követő hatodik hónapja növekszik év/év alapon. A forgalom emelkedése elsősorban a korábbi hónapokhoz...
aug. 2
10:48
Videó: Terry-t szétrúgták egy pirosért, fetrengett, aztán kakaskodott (Sport365)
Barátságos mérkőzés ide vagy oda, Hugo Campagnaro, az Internazionale védője brutális módon megtaposta John Terry-t a Chelsea elleni találkozón.
aug. 2
10:50
Világjátékok: kajak-kenus aranyak és ezüstök (Sport365)
A maratoni kajak-kenusok közül Csay Renáta és Petrovics Máté arany-, Kiszli Vanda és Kiss Tamás pedig ezüstérmet szerzett csütörtökön a Caliban zajló Világjátékokon.
aug. 2
10:54
Kautzkynak nem csak a hangja James Bond (BorsOnline)
Kautzky Armand olyannyira átéli James Bond szinkronszerepét, hogy a tévében is így pózol.
aug. 2
10:54
Halálra verték gyereküket, mert bepisilt (Blikk)
Az amerikai Alabamában élő India Kimble-t (28) és vőlegényét Vonta McClellant (26) pár napja tartóztatták le: azzal vádolják őket, hogy megölték a nő kisfiát.
aug. 2
10:54
Tovább tartanak nyitva a fővárosi strandok (Infostart)
A budapesti strandok péntektől a szokásosnál egy órával tovább lesznek nyitva - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) pénteken az MTI-vel.
aug. 2
10:54
Rossi befejezi a motorsportot (Infostart)
A 2016-os szezon után négy kerékre vált Valentino Rossi, az olaszok kilencszeres világbajnok motorossztárja.
aug. 2
10:54
Megújult az Activity csapata (Kreatív Online)
Emellett új honlapot is kapott az ügynökség.
aug. 2
10:54
Eni fejlesztések az iraki és orosz piacon (ProfitLine)
Az iraki Zubair olajmező fejlesztését célozta meg az Eni a South Oil Company-vel és az Iraki Olajminisztériummal korábban megkötött szolgáltatói szerződés kiegészítésével, emellett a Rosneft-tel közösen szeizmikus méréseket indít a Barents-tenger Oroszországhoz tartozó részén. Cipruson és Togóban a jövőbeni lehetőségekről tárgyalt Paolo Scaroni, az olasz cégcsoport elnöke.
aug. 2
10:54
Bale a Real Madridot akarja - Redknapp (Agroinform)
Mint ismert, a walesi szélsőért világrekordot jelentő 120 millió eurót ajánlott a királyi gárda.
aug. 2
10:56
A GE lezárta az Avio repüléstechnikai üzletágának felvásárlását (ProfitLine)
A GE lezárta az Avio S.p.A., az olaszországi székhelyű, polgári és hadi repülőgépekhez meghajtórendszereket és alkatrészeket gyártó piacvezető vállalat repüléstechnikai üzletágának felvásárlását - tájékoztatta a társaság a ProfitLine.hu gazdasági, tőzsdei portált.
aug. 2
10:57
Kezdődik a parlagfűszezon (WebBeteg)
A parlagfű pollenszemei az idén július elején jelentek meg először a pollencsapdákban az Országos Környezetegészségügyi Intézet Aerobiológiai Monitorozási Hálózatának adatai szerint.
aug. 2
11:00
Mit mond az Egis a negyedévről? (Portfolio)
Összességében vegyesen értékelte az Egis negyedéves eredményeit a nai elemzői tájékoztatón a társaság gazdasági igazgatója, Poroszlai Csaba, komoly fejleményként emelte ki ugyanakkor, hogy az első...
aug. 2
11:09
1600 ember vár az OMV (HR Portál)
1600 új munkahelyet kínál 2016-ig az OMV. A Kutatás és Termelés üzletág növekedése indokolja a bővítést, főleg műszaki végzettségű szakemberek, pályakezdők jelentkezését várja az osztrák cég, írja a jobline.
aug. 2
11:09
Görögországon tényleg csak ez segíthet? (Privátbankár)
Vezető német közgazdászok elkerülhetetlennek tartják a görög adósság egy jelentős részének elengedését annak érdekében, hogy a krízissel sújtott euróövezeti ország ismét saját lábára állhasson.
aug. 2
11:11
Foglalkoztatás a kánikulában: kockázatok és mellékhatások (HR Portál)
A nyári kánikulában az egyszeri munkaadó már nem is tudja, hogyan lehet a munkavállalói védelmét szolgáló előírásokat betartani úgy, hogy közben azért a munka se álljon meg. Sőt, nagyon sok esetben még azt sem tudják, hogy egyáltalán milyen előírások vonatkoznak a munkavégzésre, vagy vonatkoznak-e rá egyáltalán bármilyenek?
aug. 2
11:11
Nem elég rapid a Panadol Rapid? Jól megbüntették a gyógyszer céget (Privátbankár)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Panadol Rapid reklámjában azt kifogásolta, hogy annak fő üzenet az, hogy az 5 percen hat, valójában hatás kezdete változó lehet. A GVH a vállalkozást a jogsértés elkövetéséért 2,3 millió forint bírságolta.
aug. 2
11:12
Magyar politikus ölelgette a rab Timosenkót (BorsOnline)
Az MSZP EP-képviselője is meglátogatta a több mint egy éve kórházban raboskodó Julija Timosenko volt ukrán kormányfőt. Gurmai Zita a Borsnak számolt be tapasztalatairól.
aug. 2
11:12
2,3 millióra büntette a GSK-t a GVH (Kreatív Online)
Fájdalomcsillapító reklámja miatt jött a bírság.
aug. 2
11:12
Mesterházy: Emlékezzünk tisztelettel a roma holokauszt áldozataira! (Alternatív Energia)
Olyan napra emlékezünk ma, amely mindaddig kitörölhetetlen a nemzet és mindannyiunk emlékezetéből, amíg tisztességes roma honfitársaink a minden állampolgárt megillető megbecsülésben és elbánásban nem részesülnek Magyarországon - írja megemlékezésében Mesterházy Attila.
aug. 2
11:12
Kiélezett amerikai csata és újabb Lochte-siker a láthatáron! (Agroinform)
Ryan Lochte és Tyler Clary párharcát hozhatja a férfi 200 méteres hátúszók száma, de lesz magyar is a döntőben.
aug. 2
11:18
Német közgazdászok: elkerülhetetlen a görög adósság elengedése (ATV)
Vezető német közgazdászok elkerülhetetlennek tartják a görög adósság egy jelentős hányadának elengedését annak érdekében, hogy a krízissel sújtott euróövezeti ország ismét saját lábára állhasson - írja a német Focus Online hírportál.
aug. 2
11:21
Videó: Isco káprázatos gólpasszt adott jobb küllővel a Real meccsén (Sport365)
A Real Madrid együttese 3-1-re legyőzte a Los Angeles Galaxy-t felkészülési mérkőzésen. Karim Benzema duplázott, egyik gólja előtt Isco adott zseniális gólpasszt.
aug. 2
11:23
Hisztériát váltott ki az év leghülyébb átigazolása Angliában (Sport365)
Szigetországi vélemények szerint is az év legröhejesebb átigazolását hajtotta végre a Doncaster Rovers, amely a tinik körében igen népszerű One Direction zenekar egyik tagját, Louis Tomlinsont szerződtette.
aug. 2
11:24
Győrben mernek nagyot álmodni: ott építik az első olimpiai stadiont (Privátbankár)
Ősszel kezdik a munkát, 2017-re végeznek. A kormány is beszáll a bizniszbe.
aug. 2
11:27
300 fölött ragadhat az EURÓ jegyzése (ProfitLine)
Tegnap áttörte a 300-as szintet az árfolyam, és egyelőre úgy tűnik, hogy ott is marad egy darabig. A forint teljesítménye mögött a régió gyengélkedése mellett a deviza hitelekkel kapcsolatos, nem túl kedvező hírek is nagy szerepet játszanak. (Commerzbank)
aug. 2
11:29
Jelentett az AXA - emelkedik az árfolyam (ProfitLine)
Európa második legnagyobb biztosítója, az Axa ma reggel publikálta első féléves számait.
aug. 2
11:30
Életveszélyben a hokis Vargyas (BorsOnline)
Nagyon súlyos kerékpáros balesetet szenvedett tegnap Vargyas László, az utóbbi évtizedek nagyszerű magyar jégkorongozója.

Keresés