2013. augusztus 30. péntek

aug. 30
19:54
Készül a világ legnagyobb képeslapja (Infostart)
Szombaton kezdődik a Millenáris Parkban a reumabetegek Ragadj ecsetet című országjáró kampánya, amely során egy rekordméretű, hatvan négyzetméteres képeslapot készítenek el. Az akciót nyolc városban rendezik meg.
aug. 30
19:54
Halálos gázolás miatt késnek a vonatok a szegedi vonalon (Alternatív Energia)
Halálos gázolás történt a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon Szatymaz és Kiskundorozsma között péntek este, a MÁV pótlóbuszokat állított be, emiatt átlagosan 35-40 perces késésre kell számítani - közölte a Mávinform az MTI-vel.
aug. 30
19:54
Halálos gázolás a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon (hirado.hu)
Szatymaz és Kiskundorozsma között a Dankó Pista InterCity gázolt el egy embert.
aug. 30
19:56
Befejezték munkájukat az ENSZ vegyifegyver-szakértői (hirado.hu)
Az ENSZ vegyifegyver-szakértői hamarosan elhagyják az országot - közölte a világszervezet szóvivője.
aug. 30
19:57
„Kizsákmányoltatok, mocskok? És most sírtok?” – devizahitelesek tüntettek (ATV)
Pénteki tüntetésükön igen erőteljes szavakkal bírálták a devizahitelesek a bankokat és a bankszövetséget. Ezt megelőzően a bankszövetség javaslatcsomagot dolgozott ki a devizahitelesek megsegítésére. Az ING pénteken megjelent elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy „az elmúlt időszakban a lakosság túlvállalta magát”.
aug. 30
19:57
Új szakasz miatt változik meg a forgalmi rend az M0 déli szakaszán (Auto Pult)
Új szakasszal bővül az M0 autóút déli része, mégpedig a hétvégén átadásra kerülő, az 51. sz. főút és az M5-ös autópálya közötti pályával. Épp emiatt az arra közlekedőknek megváltozott forgalmi renddel kell szembesülniük.
aug. 30
20:09
Last minute: Törökország! (ProfitLine)
Az angol származású Rothschild család egyik 18-ik századi tagja Baron Rothschild mondása szerint akkor kell befektetni, amikor az utcán már vér folyik. Egy biztos: Ilyen környezetben az árak általában igen nyomottak.
aug. 30
20:09
Ihász aranyérmes lett a darts Európa-bajnokságon (Sport365)
Ihász Veronika aranyérmes lett a Szlovéniában zajló, úgynevezett Soft Darts Európa Bajnokságon, a cricket egyéni versenyszámban.
aug. 30
20:11
Videó: megőrültek a kommentátorok, EL-főtáblára jutott a csapatuk (Sport365)
A horvát NK Rijeka csapata 2-2-es döntetlent játszott Stuttgartban, így a horvát csapat EL-főtáblára jutott. A 90. percben szerzett EL-t érő gólt fantasztikus hangulatban ünnepelték a kommentátorok.
aug. 30
20:12
Ideális feleséget műtött magának a plasztikai sebész (BorsOnline)
Egy amerikai plasztikai sebész, dr. David Matlock 2007-ben találkozott a túlsúlyos Veronicával, akin vaginaplasztikát hajtott végre. Matlock eldöntötte, hogy átalakítja a nő testét, így megalkotva magának a nagy őt.
aug. 30
20:12
Tömegbaleset: őrizetbe veszik a balesetet okozó bolgár sofőrt (Infostart)
Őrizetbe veszik azt a bolgár sofőrt, aki megalapozottan gyanúsítható a péntek hajnali tömegbaleset okozásával. A balesetben hárman meghaltak, hatan pedig életveszélyesen megsérültek - közölte a Belügyminisztérium.
aug. 30
20:12
Gázolt a vonat a szegedi vonalon (Metropol)
A Dankó Pista InterCity Szatymaz és Kiskundorozsma között gázolt el egy embert.
aug. 30
20:12
Tömegbaleset az M5-ösön: egy bolgár kamionos lehet a vétkes (hirado.hu)
Hárman meghaltak, harminchárman megsérültek a hajnali tömegbalesetben.
aug. 30
20:12
Pontot mentett a Szolnok Siófokon (Agroinform)
Döntetlen az NB II 3. fordulójának nyitómeccsén, a Siófok-Szolnok találkozón. A vendégek a 90. percben egyenlítettek.
aug. 30
20:13
Anglia: 700 ezerért rendelt pornós csajt a focista az Instagramon (Sport365)
Armand Traore az Instagramon keresztül üzent egy pornószínésznőnek, hogy szívesen venné, ha szabadidejében Ő szórakoztatná.
aug. 30
20:14
Kínai brókercég: rekordbüntetést róttak ki egy súlyos hiba miatt (hirado.hu)
Kína egyik legnagyobb brókercégét, a sanghaji Everbright Securities-t 523 millió jüanra (19,5 milliárd forint) büntették pénteken, volt vezérigazgatóját pedig egy életre eltiltották az szakmától.
aug. 30
20:15
A tavalyinál is nagyobb veszteség az MKB-nál (Portfolio)
Az év első felében is folytatódott az MKB Bankcsoport üzleti átstrukturálása a tavaly jóváhagyott stratégia mentén. Az első hat hónap negatív hatásai - különösen a banki különadók - azonban erősen...
aug. 30
20:24
Eutanázia a gyakorlatban - Interjú dr. Kovácsy Zsomborral (WebBeteg)
Szitokszónak számít hazánkban az eutanázia, irtózik tőle a szakma – mondja dr. Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász, ügyvéd. Véleménye szerint elérhetővé kellene tenni az aktív eutanáziát hazánkban is, de szigorú feltételek mellett.
aug. 30
20:30
Kutyákat vetnek be csigák ellen (Infostart)
Kutyákat akar bevetni csigák ellen Floridában az amerikai tagállam mezőgazdasági hatósága.
aug. 30
20:30
Szélsőségesek zavarták meg Alföldi bemutatóját (Alternatív Energia)
Mintegy kétszáz szélsőséges "mocskos buzik", "mocskos zsidók" bekiabálásokkal próbálják megzavarni a Papp László Sportaréna bejárata előtt az Alföldi Róbert-féle István, a király bemutatóját. Útjukat rendőrsorfal állja el.
aug. 30
20:30
Eladják a világ egyik legrégibb kaszinóját Velencében (hirado.hu)
A velencei önkormányzat a költségvetési lyukak betömésére kényszerül a gazdasági válságot megsínylő országban.
aug. 30
20:30
Robben, Mandzukic és Ribéry vagy Schürrle, Torres és Hazard dönthet - kezdőcsapatok (Agroinform)
Kijelölték kezdőcsapataikat az edzők a Bayern München-Chelsea Európai Szuperkupa döntője előtt.
aug. 30
20:42
Nő a munkára használt táblagépek részaránya (ProfitLine)
A nagyobb méretű okostelefonok által támasztott konkurencia és az új készülék kategóriák, például a viselhető eszközök megjelenésének lehetősége miatt csökkentette a táblagépek világpiaci forgalmára vonatkozó előrejelzését az IDC amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat.
aug. 30
20:42
Fogathajtás: Lázár harmadik, a magyar csapat második a díjhatás után (Sport365)
Legjobb magyarként Lázár Zoltán harmadik a díjhajtás után a szlovákiai Kistapolcsányban zajló kettesfogathajtó-vb-n, míg a magyar csapat minimális hátránnyal második a németek mögött.
aug. 30
20:44
Cselgáncs vb: Joó Abigél kiesett Rióban (Sport365)
A 78 kilogrammban kétszeres Európa-bajnok Joó Abigél egy vereséggel befejezte szereplését pénteken a Rio de Janeiróban zajló cselgáncs-világbajnokságon.
aug. 30
20:46
Vuelta: cseh győzelem 7. szakaszon (Sport365)
A cseh Zdenek Stybar nyerte a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny pénteki, hetedik szakaszát.
aug. 30
20:48
Halálra kínozták a vérszívó kannibált (BorsOnline)
A kultvezérnek számító férfi Fekete Jézusnak nevezte magát, fiatal lányokat erőszakolt és gyilkolt, hármat pedig meg is evett. Megszökött a börtönből, és újra gyilkolt, ám ezúttal az áldozat falujának lakói elkapták és kegyetlenül végeztek vele.
aug. 30
20:48
Kajak-kenu vb: egyelőre két magyar hajó a fináléban 200 méteren (Sport365)
A péntek délutáni előfutamokból két magyar hajó tudta biztosítani a helyét a 200 méteres döntőkben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, a többiek a szombat délelőtti középfutamok során javíthatnak.
aug. 30
20:48
US Open: Babosék kiestek (Metropol)
Babos Tímea, oldalán a 2010-ben Roland Garros-győztes olasz Francesca Schiavonéval 6:4, 6:4-re kikapott a hatodik helyen kiemelt Anna-Lena Grönefeld, Kveta Peschke német, cseh kettőstől.
aug. 30
20:48
Szíria - Kerry: az elnök korlátozott katonai csapás mellett dönthet (Kripto Akadémia)
Barack Obama elnök az ENSZ felhatalmazása nélkül is a Szíriára mérendő korlátozott katonai csapás mellett dönthet - adta értésre pénteken Washingtonban az amerikai külügyminiszter.
aug. 30
20:48
Exportpiacokra tör az Év Pincészete, a balatonlellei Ikon (hirado.hu)
A három magyar család tulajdonában álló, évi 350 ezer palack bort előállító balatonlellei Ikon Pincészet a piac stabilizálása mellett főként az exportot szeretné növelni.
aug. 30
20:48
Az évtized meccsén győzte le a Bayern a Chelsea-t (Agroinform)
Óriási taktika harc, remek gólok, nagy tempó, drámai hosszabbítás, kiélezett tizenegyespárbaj után a Bayern győzött.
aug. 30
20:50
Cselgáncs vb: Tóth a vigaszágon folytatja (Sport365)
A 90 kilogrammos Tóth Krisztián kikapott a negyeddöntőben pénteken, így a vigaszágon folytathatja a Rio de Janeiróban zajló cselgáncs-világbajnokságon.
aug. 30
20:50
Kerry: Obama korlátozott katonai csapás mellett dönthet (hirado.hu)
aug. 30
20:51
Az Egyesült Államok az ENSZ felhatalmazása nélkül is támad (Portfolio)
Barack Obama elnök az ENSZ felhatalmazása nélkül is a Szíriára mérendő korlátozott katonai csapás mellett dönthet - adta értésre pénteken Washingtonban az amerikai külügyminiszter. John Kerry...
aug. 30
20:52
Lázár: "Életem legjobb díjhajtása volt!" (Sport365)
Élete legjobb díjhajtásaként értékelte produkcióját Lázár Zoltán, aki az első szám után harmadik helyen áll a szlovákiai Kistapolcsányban zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon.
aug. 30
20:54
Ritmikus Gimnasztika vb: orosz siker egyéniben (Sport365)
A mindössze 15 éves Jana Kudrjavcova nyerte az egyéni összetett versenyt a ritmikus gimnasztikázók Kijevben zajló világbajnokságának pénteki napján.
aug. 30
20:56
Kézilabda NB I: a Debrecen nyert a nyitányon (Sport365)
A Debrecen legyőzte a vendég Békéscsabát a női kézilabda NB I 2013/14-es idényének első mérkőzésén.
aug. 30
20:58
Műugró ob: Bóta és Kormos nyert a a műugró ob-n (Sport365)
Bóta Botond és Kormos Villő győzelmével zárultak az 1 méteres döntők a műugrók országos bajnokságának első napján, a Margitszigeten.
aug. 30
21:06
Az Egyesült Államok felhívása Magyarországhoz (Blikk)
aug. 30
21:06
Szíria - Az Egyesült Államok felhívása Magyarországhoz (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok arra kéri a magyar kormányt, hogy ítélje el a szír kormányt a vegyi fegyverek használata miatt - közölte az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége pénteken az MTI-vel. A magyar Külügyminisztérium ezzel kapcsolatban azt közölte: Magyarország szövetségeseivel szorosan egyeztetve alakítja ki és képviseli álláspontját Szíria ügyében.
aug. 30
21:06
Gyurcsány elégedetlen az ellenzéki összefogással (hirado.hu)
Csak egy picivel jobb a semminél a tegnapi ellenzéki megállapodás – mondta pénteken Gyurcsány Ferenc a közmédia reggeli műsoraiban.
aug. 30
21:06
A hajráig tartó jó játék után kifulladva is megőrizte előnyét a Haladás a Pápa ellen (Agroinform)
A Haladás hazai környezetben 3-2-re nyert a Pápa ellen az OTP Bank Liga 6. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
aug. 30
21:15
Az RWE nem kommentálja a Főgáz-részesedése eladásáról szóló hírt (ProfitLine)
A RWE német energiaipari társaság nem kommentálja a Főgáz Zrt.-ben birtokolt kisebbségi tulajdonrészének értékesítéséről szóló hírt.
aug. 30
21:15
Räikkönen a Ferrarinál? Magyar siker az evezős vb-n - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
aug. 30
21:17
A legfrissebb átigazolási hírek: újabb két játékost adott el az Anzsi (Sport365)
A sport365.hu népszerű átigazolási hírek rovatát felturbózva immár élőben jelentkezik a legfrissebb átigazolási hírekkel. Magyar és nemzetközi transzferdömping egész nap élőben a sport365.hu-n!
aug. 30
21:24
Sorsára hagyták az orvosok a 4 gyerekes anyát (BorsOnline)
Nyolc héttel a kislánya születése után szörnyű fájdalmak között halt meg egy édesanya, mert az orvosok nem vették komolyan a panaszait, és többszörös kérésre sem vizsgálták ki rendesen.
aug. 30
21:24
Őrizetbe vették a tömegbaleset okozóját - a nap hírei (Infostart)
Őrizetbe vették az M5-ös autópályán halálos tömegbalesetet okozó bolgár sofőrt. Beterjesztette a kormány az ötödik alaptörvény-módosítás új változatát a parlamentnek. A belügyminiszterhez fordult Esztergom közvilágítása érdekében a város polgármestere.
aug. 30
21:26
Boatenggel erősít a Schalke (BorsOnline)
Boateng játszott a Milan BL-selejtezőjén, de pályára léphet a Schalke kupameccsein is.
aug. 30
21:27
Dr. Mailáth Mónika: a test és a lélek kezelése nem választható külön (WebBeteg)
Pszichológus-orvos családban nevelkedett fel, édesanyja után dr. Mailáth Mónika és ikertestvére, Nóra is ezt a pályát választotta. 2004-ben került a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Onkológiai Intézetébe, mint onkopszichiáter, mellette pedig gyermekpszichiáterként is dolgozik.

Keresés