A hét első fele kifejezetten jól sikerült az arany számára, hiszen a szíriai feszültségek révén 1400 dollár felé emelkedett az árfolyam, így technikai értelemben újra bika piacra lépett a sárga...
A jegybank szerint döntés meghozatalánál a Monetáris Tanács megállapította, hogy a a növekedési hitelprogram fontos közép- és hosszú távú célokat szolgál.
A kismamák munkaerő-piaci visszatérését támogató, úgynevezett "gyed extra" bevezetéséről tárgyal szeptemberi ülésén a Fidesz parlamenti frakciója - jelentette be pénteken, a TV2 Mokka című műsorában Rogán Antal.
A lakossági devizaadósok mentésével járó banki veszteségek kellemetlen mellékhatásai a vállalati hitelezésben csapódhatnak le, hangsúlyozza Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője. Számítása szerint a korábbi végtörlesztés áttételesen 0,8 százalékkal csökkentette az 2012-es GDP növekedést, egy további több száz milliárd forintos banki veszteséggel járó csomag negatív hatásai pedig bőven…
Ma délelőtt 11 órakor folytatják a holland AZ Alkmaar és a görög Atromitosz összecsapását, a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik fordulójának csütörtök este félbeszakadt visszavágóját - adta hírül az európai szövetség honlapja.
A könnyűsúlyú egypárevezősök között érdekelt Galambos Péter bronzérmet szerzett a szám pénteki döntőjében a dél-koreai Csungdzsuban zajló evezős-világbajnokságon.
Robbant a hír: Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas szünetelteti kapcsolatát. Bár még nem jelentették ki, hogy elválnának, köztük mindennek vége – már azóta, amióta a férj butaságokat pletykált kapcsolatukról.
A férfiak 81 kilogrammos kategóriájában francia, míg a nők 63 kilós küzdelmeiben izraeli siker született a Rio de Janeiróban zajló cselgáncs-világbajnokság csütörtöki versenynapján.
A jelenlegi kormány leváltásához a csütörtökön elfogadott konstrukció biztosítja a kiindulópontot, azzal, hogy minden választókörzetben csak egy demokratikus ellenzéki jelölt lesz, hiszen aki nem nyeri meg a választókerületek többségét, annak nincs esélye megnyerni a választásokat - mondta az MSZP elnöke az M1 Ma reggel című műsorában pénteken.
A jelenlegi kormány leváltásához a csütörtökön elfogadott konstrukció biztosítja a kiindulópontot, azzal, hogy minden választókörzetben csak egy demokratikus ellenzéki jelölt lesz, hiszen aki nem nyeri meg a választókerületek többségét, annak nincs esélye megnyerni a választásokat - mondta az MSZP elnöke az M1 Ma reggel című műsorában pénteken.
A kismamák munkaerő-piaci visszatérését támogató, úgynevezett "gyed extra" bevezetéséről tárgyal szeptemberi ülésén a nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselőcsoportja.
A Perkele névre keresztelt újabban feltűnt trójai vírus az asztali számítógépeket és a mobilokat is megfertőzi, és sikeresen el tudja lopni a bankok által a mobilokra küldött biztonsági kódokat is -...
A kismamák munkaerő-piaci visszatérését támogató, úgynevezett "gyed extra" bevezetéséről tárgyal szeptemberi ülésén a Fidesz parlamenti frakciója - jelentette be pénteken, a TV2 Mokka című műsorában Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője a rezsicsökkentés folytatásáról és a devizahitelesek megsegítésének módjáról is beszélt....
A 35 év feletti hölgyek többsége rendszeresen, megelőző céllal vesz részt nőgyógyászati szűréseken, bár a kontrollok jellemzően két vizsgálatra korlátozódnak.
Az OTP vezére, Csányi Sándor szerint a kormány a devizahiteles mentőcsomagnál az arányos megosztásra törekszik - olvasható a Világgazdaság Online-nak adott interjúban....
A lakossági devizaadósok mentésével járó banki veszteségek kellemetlen mellékhatásai a vállalati hitelezésben csapódhatnak le, hangsúlyozza Balatoni András, az ING Bank vezető elemzője. Számítása szerint a korábbi végtörlesztés áttételesen 0,8 százalékkal csökkentette az 2012-es GDP növekedést, egy további több száz milliárd forintos banki veszteséggel járó csomag negatív hatásai pedig bőven…
Már a baleset előtt is megpróbálta leszorítani az útról a Fiat Puntót Eva V.-R. – állította egy védett tanú a négy ember halálát okozó tavalyi, M3-ason történt baleset miatt indult perben.
A terrormadár röpképtelen élőlény volt, testmagassága elérte a két métert és óriási csőrt hordozott. Mérete és megjelenése miatt sokáig ragadozónak hitték.
Tovább erősödtek az amerikai indexek csütörtökön annak köszönhetően, hogy a vártnál kedvezőbb második negyedéves GDP-adat került publikálásra, valamint a szíriai helyzettel kapcsolatban is kedvező...
Az ENSZ Szíriában tartózkodó vegyifegyver-ellenőreinek már a kezükben lehetnek az első vizsgálati eredmények az arab országban elkövetett feltételezett gáztámadás helyszínén gyűjtött mintákból - mondták el az ellenőrök munkáját jól ismerő szakértők.
Az eurózóna inflációs mutatója az előzetes adatok szerint 1,3 százalékra mérséklődött augusztusban. A júliusi 1,6 százalékos szinthez képest ez jelentős visszaesésnek számít, ráadásul a piaci...
Fontos szerepük van a munkaerő-kölcsönző cégeknek a foglalkoztatás terén és a foglalkoztatáspolitikán belül - jelentette ki Czomba Sándor pénteken a dán Lego nyíregyházi gyárában, ahol a százezredik kölcsönzött munkatársát köszöntötte a Trenkwalder Személyzeti és Szolgáltató Kft.
A Fernandinho érkezésével kispadra szorult Gareth Barryt kölcsönvenné az Everton a Manchester Citytől, amennyiben tudnák állni a játékos heti 125 ezer fontos fizetését.
A Schalke 04 görög válogatott játékosa, Kirjakosz Papadopulosz a Liverpool legújabb kiszemeltje a sérülések sújtotta védelemük kiegészítésére. A játékost opcióval vennék kölcsön.
Peking szerint az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) nem léphet, amíg a világszervezet vegyifegyver-ellenőrei nem jutnak eredményre Szíriában. Ezt Vang Ji kínai külügyminiszter mondta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak telefonbeszélgetésük alkalmával - jelentette a Hszinhua hírügynökség pénteken.