Átlagosan 20-30, de esetenként 40-50 perccel hosszabb menetidővel közlekedik minden a Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló vonat a felsővezeték-hálózat zárlata miatt - közölte a Mávinform szombaton délben
A dél-afrikai elnöki hivatal szombaton cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint hazaengedték volna a kórházból a 95 éves Nelson Mandelát, az ország korábbi elnökét.
Feldúlták és kirabolták a kilenc évvel ezelőtt egy portugál bajnoki mérkőzésen, a pályán elhunyt Fehér Miklós labdarúgó sírhelyét Győrben – írja a Kisalföld.
Ma lenne 104 éves Fejtő Ferenc, a Népszava egykori újságírója és tiszteletbeli főszerkesztője, aki élete jelentős részét emigrációban töltötte, és csak a rendszerváltás után térhetett haza szülőföldjére. A méltósággal zajló megemlékezésen félszázan jelentek meg, a szocialista politikusok mellett számos közéleti személyiség, művész is.
Tizenöt munkás halt meg szombaton egy sanghaji mélyhűtő üzemben, mivel a fagyasztórendszerben használt folyékony ammónia kipárolgása kijutott a szabadba.
Befejeződött Szekszárd történelmi főterének, a Béla király térnek a megújítása, a belvárosi rehabilitáció programja a piactér átalakításával folytatódik - közölte a szekszárdi városháza az MTI-vel.
Nincs olyan szakasza a határon túli állampolgárok választási részvételének, amely ne lenne aggályos. Noha a levélben történő regisztráció és szavazás új magyar szabályai semmiféle garanciát nem nyújtanak a visszaélésekkel szemben, a kormánypárt egyáltalán nem aggódik.
Stojan Ivkovicot, a magyar férfi kosárlabda-válogatott kapitányát elkérte a montenegrói szövetség, hogy edzőként segítse a csapatot a szerdán kezdődő szlovéniai férfi Európa-bajnokságon.
A Simon Béla, Juhász Adrián duó a 12. helyen végzett a kormányos nélküli kettesek között a dél-koreai Csungdzsuban zajló evezős-világbajnokságon, miután utolsó pályájukon, a szombati B fináléban utolsóként értek célba.
Az anya szinte sokkot kapott, amikor megkapta a temetkezési vállalat küldeményét, akik csak annyit fűztek hozzá az egészhez: nem volt mibe csomagolniuk a hamvakat, ezért választották a szürke bevásárlószatyrot.
Egy harmadik baleset is történt az M5-ösön Budapest felé a 35-ös kilométernél szombaton, négy autó ütközött össze, lépésben halad a forgalom - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Az MSZP és az Együtt-PM szövetség egyezsége alapján a szocialisták feladata, hogy tárgyaljanak Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával (DK) - mondta Bajnai Gordon, hozzátéve: ha megállapodnak, pártja támogatja az egyéni választókerületekben közös jelöltként induló DK-s politikusokat.
Az MSZP és az Együtt-PM szövetség egyezsége alapján a szocialisták feladata, hogy tárgyaljanak Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával (DK) - mondta Bajnai Gordon szombaton Budapesten, hozzátéve: ha megállapodnak, pártja támogatja az egyéni választókerületekben közös jelöltként induló DK-s politikusokat.
Hazafelé tartott egy fiatalember Szentesen 2013. augusztus 31-én hajnalban, amikor egy férfi az utcán megállította. Támadója több alkalommal megütötte és az orrát is eltörte. A rabló ezután átkutatta a sértett zsebeit, majd a nála lévő mobiltelefonnal és készpénzzel elmenekült.
Újabb baleset történt vasárnap az M5-ösön, Budapest felé. A 35-ös kilométernél szombaton, négy autó ütközött össze, lépésben halad a forgalom. Szombaton ezzel összesen három baleset történt már, szinte ugyanazon a helyen, ahol pénteken hajnalban a három halottat és 33 sérültet követelő tragédia történt.
A szombat délelőtti középfutamokból újabb két magyar hajó verekedte be magát a döntőbe 200 méteren a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, a férfi kajakpárosnak ugyanakkor nem sikerült a legjobbak közé kerülnie.
Két ember sérült meg egy balesetben az M1-es autópályán, Mosonmagyaróvár közelében szombat délután - közölte a katasztrófavédelem Győr-Moson-Sopron megyei szóvivője.
A dél-afrikai elnöki hivatal szombaton cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint hazaengedték volna a kórházból a 95 éves Nelson Mandelát, az ország korábbi elnökét.
Péntek éjjel hazarepült a román légierőnek az a gépe, amely az M5-ös autópályán hajnalban történt tömegbaleset sérültjei közül 11 román állampolgárt szállított haza. A Magyarországon maradt különböző nemzetiségű sérültek mindegyikének stabil az állapota - közölte a Honvédelmi Minisztérium és a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI)
A Fidesz szerint az elmúlt napok "végképp bebizonyították", hogy Gyurcsány Ferencet, Mesterházy Attilát, Bajnai Gordont, ahogy régen, úgy ma is egyedül a személyes hatalmi érdekek hajtják - így reagált a nagyobbik kormánypárt közleményben Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM szövetség vezetőjének szombati budapesti sajtótájékoztatójára.
Az orosz államfő szerint elképesztő ostobaság lett volna a szíriai kormány részéről, hogy akkor vessen be vegyi fegyvert, amikor a hadserege ellentámadásban van és bekeríti az ellenzéki erőket.
A Süddeutsche Zeitung című német liberális lap és a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) az MSZP és az Együtt-PM szövetség választási megállapodásával foglalkozott szombati számában.
Beterjesztette a kormány az ötödik alaptörvény-módosítás új változatát a parlamentnek pénteken. A javaslat kiegészült a vallási közösségekre és a kampányhirdetésekre vonatkozó szabályokkal
Az MSZP és az Együtt-PM szövetség egyezsége alapján a szocialisták feladata, hogy tárgyaljanak Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával (DK) - mondta Bajnai Gordon szombaton Budapesten, hozzátéve: ha megállapodnak, pártja támogatja az egyéni választókerületekben közös jelöltként induló DK-s politikusokat.