A Gárdonyi-emlékév programjait színesíti a csütörtöktől vasárnapig tartó I. Gárdonyi Géza Irodalmi Fesztivál Egerben - mondta Berecz Mátyás, az egri Dobó István Vármúzeum megbízott igazgatója a programsorozatról tartott hétfői sajtótájékoztatón.
A Herbalife körül egyre több hedge fund tűnik fel, múlt héten már Soros György vagyonkezelőjét is hírbe hozták a céggel, mint kiderült a Soros Fund Management (SFM) 5%-os pakettet halmozott fel az...
A tesztünk tárgyát képező Audi A3 nem bír különösebb újdonságértékkel: nemrégiben még a harmadik generációs kompakt háromajtós kivitelét nyüstöltük, miközben már bemutatkozott a széria ötajtós Sportback kivitele, mi több, már megvásárolható a Győrben készülő elegáns négyajtós szedán is. Fogyasztása mégis kimondottan ajánlott.
Mindegyik szakhatóságnak megfelelt az igari jegyző által betiltott Ozora Fesztivál előkészítése, közölték a szervezők, kizárólag a rendőrségnek nem, amely azonban olyan dolgokba kötött bele, mint a beléptetés menete. Ezért a szervezők megfellebbezik a Fejér Megyei Kormányhivatalnál a jegyző döntését.
Rendkívüli hűtött üdítő- és italkészlettel, rövidital akciókkal, a grillpultban olcsó, fesztiválozók számára kialakított menükkel készül az Auchan Aquincum a Sziget fesztiválra érkezőkre. Az idei sláger termékek a sörtartós horgászszékek, üdítők, röviditalok, chipsek, sátrak, vízipisztolyok, mobiltelefonok lesznek, ezekből a termékekből az átlagos heti forgalom többszörösét értékesíti az áruház.…
A Vidékfejlesztési Minisztérium és Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat idén is kiköltözik a Sziget fesztivál Civil Szigetére, ahol minden nap más programmal várják a fiatalokat.
Úgy tűnik, a sportautózás magvát megőrző Caterham sem menekülhet a modern trendek elől, s az emissziós normáknak megfelelve hamarosan már nem a jól bevált, 1,6 literes Fordtól származó motor jelenti az alapot, hanem a Suzuki háromhengeres. Reméljük, hogy a gyártó ezúttal sem okoz csalódást és a vezetési élmény továbbra is a hamisítatlan Seven jellegzetessége marad.
Eredménytelen lett a MÁV Zrt. közbeszerzése 48 darab vezetői személygépjármű bérlésére és flottaszerű üzemeltetésére - derült ki a Közbeszerzési Értesítő hétfői számában közzétett eredményhirdetésből.
A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) támogatja a devizahitelek kivezetését a gazdaságból, szakértőik több száz devizaadós kérését és javaslatát foglalták össze, azokat adták át a kormánynak és a Bankszövetségnek - tudatta a civil szervezet vezetősége hétfőn az MTI-vel.
Egy forgalmas utcán az emberek közé hajtott egy bekattant amerikai férfi. Az autós egy nőt megölt, 11 embert megsebesített. A rendőrség őrizetbe vette az ámokfutót.
Letartóztatták azt az ámokfutót, aki a hétvégén Los Angeles egyik népszerű tengerparti sétányán a tömegbe hajtott autójával, majd elmenekült - közölték hétfőn a helyi hatóságok.
Letartóztatták azt az ámokfutót, aki a hétvégén Los Angeles egyik népszerű tengerparti sétányán a tömegbe hajtott autójával, majd elmenekült - közölték a helyi hatóságok.
Elutasítja a Muzulmán Testvériség a nyugati és arab megbízottak kérését, miszerint bele kell nyugodnia abba, hogy Mohamed Murszi nem kapja vissza az egyiptomi elnöki posztot - közölte a szervezet szóvivője.
A hitelminősítő ma kiadott friss elemzése a magyar bankrendszert veszi górcső alá, nagy változás nem történt, ugyanis 2009 júniusa óta folyamatosan negatív kilátáson van a hazai bankszektor. A Moodys...
Eddig eredménytelenül lobbizott, de Magyarország bécsi nagykövete továbbra is abban bízik, az osztrák hatóságok előbb-utóbb engedélyezik, hogy a nyugati szomszédunknál dolgozó magyarok gyermekei magyarul is tanulhassanak. Az iskolákban ugyanis egyre több a magyar diák.
Elutasítja a Muzulmán Testvériség a nyugati és arab megbízottak kérését, miszerint bele kell nyugodnia abba, hogy Mohamed Murszi nem kapja vissza az egyiptomi elnöki posztot - közölte hétfőn a szervezet szóvivője.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Egy floridai kisfiú éppen egy nagy esőzés után játszott az egyik hatalmas tócsabán, amikor hirtelen eltűnt. A folyó másik partján bukkant fel, szerencsére túlélte a csatornacsúszdát.
Ha egy festményt nem is engedhetnek meg maguknak, legalább egy ecsetet vehetnek Francis Bacontől azok a művészetbarátok, akik rész vesznek a Christie's szeptemberi különleges aukcióján.
Népszavazást javasolt a válságból való kilábaláshoz a tunéziai kormánypárt, az iszlamista en-Nahda (Újjászületés) vezetője, Rasid Gannúsi a Le Soir című belga napilapnak adott interjúban.
Elhunyt 88 éves korában a 20. század egyik meghatározó német fotóművésze, Robert Hdusser - a hírt az a mannheimi múzeum tette közzé, amely több mint tíz éve őrzi az alkotó életművét.
Az amerikai munkanélküliség júliusi nem várt mértékű csökkenése növelte annak az esélyét, hogy az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer, a Fed leállhat a mennyiségi enyhítési programmal. Erről...
A szocialista Bangóné Borbély Ildikó szerint tragikus képet mutat a születések száma Magyarországon. Erről az ellenzéki politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt.
Úgy tűnik, a sportautózás magvát megőrző Caterham sem menekülhet a modern trendek elől, s az emissziós normáknak megfelelve hamarosan már nem a jól bevált, 1,6 literes Fordtól származó motor jelenti az alapot, hanem a Suzuki háromhengeres. Reméljük, hogy a gyártó ezúttal sem okoz csalódást és a vezetési élmény továbbra is a hamisítatlan Seven jellegzetessége marad.
Átigazolási hírekkel foglalkozó rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról napi összefoglalónkban!
A helyi járat sofőrje mobilozott, emiatt nekiütközött egy lámpaoszlopnak, amely egy babakocsiban ülő kislányra dőlt. A 8 hónapos New Jersey-i gyerek életét nem tudták megmenteni.
Velence — Kinter Oszkárt (29) is meghódította a wakeboard. Olvasó-riporterünk lencsevégre kapta, ahogy az egykori műsorvezető egy ismerősét oktatja a Velencei-tavon.
A legmagasabb fokozatú hőségriadót rendelte el csütörtök éjfélig az országos tiszti főorvos. Még az idén kidolgozza a helikopter beszerzés szakmai feltételeit a honvédelmi minisztérium. Vizsgálatot indított az ombudsman az ózdi vízkorlátozás miatt.
Az adótörvények évek óta segítik az iskolakezdést, de fontos változás a korábbiakhoz képest, hogy idén csak a támogatások utalványos formájára igaz ez.