Úszónak, hercegnőnek és politikusnak is nézték az utcán Herczegh Anitát, Áder János köztársasági elnök feleségét. A magyar first lady – bár sok eseményre jár – alig szerepel a sajtóban.
Az orosz nyomozó hatóságok bűnvádi eljárást indítottak abban az ügyben, amelynek során a volt moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületét megvásárolta az orosz régiófejlesztési minisztérium - jelentették csütörtökön orosz hírügynökségek és honlapok.
A Fehérvár női kézilabdacsapata a horvát bajnok Podravka otthonában játszotta első meccsét a horvátországi túráján, és szoros küzdelemben kétgólos vereséget szenvedett. Az FKC ma és szombaton a Lokomotiva Zagreb ellen lép pályára.
Kiss László, a magyar úszóválogatott kapitánya a Sport Tv Mai helyzet című műsorában értékelte a világbajnokságot, jellemezte az úszókat, a barcelonai nyílt vízi versenyről pedig kritikát fogalmazott meg.
Júliusban 9,7 százalékkal nőtt az ipari termelés volumene Kínában, ami február óta a legjobb teljesítménynek számít. Tekintettel arra, hogy az elemzők 9 százalékos növekedést vártak, az adatközlés...
Leégett egy takarmánytároló péntek reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Igrici külterületén, személyi sérülés nem történt - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.
Szakmailag védhetetlen, hogy a kormány megvásárolta az E.On gázüzletágát, 260 milliárd forintot fizetett érte, ami két és félszerese az üzletág tényleges értékének – ezt Jávor Benedek mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Az olasz parlament pénteken tartja utolsó nyári munkanapját, miközben Enrico Letta miniszterelnök bejelentette, hogy kormánya nem megy el vakációra a jelenlegi gazdasági és belpolitikai helyzetben.
A 2013. nyarán életbe lépő Büntető törvénykönyv jelentős módosításokat vezetett be. Ennek keretében a gazdálkodási adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása bűncselekménynek minősül. Mit jelent mindez a gyakorlatban?
A pénzmosás, a terrorizmus finanszírozása és a tömegpusztító fegyverek elterjedése ellen és ezek megelőzése érdekében Ferenc pápa csütörtökön saját kezdeményezésére (motu proprio) apostoli levelet...
Nem egészen biztos, hogy lesz előre hozott képviselőházi választás Csehországban - hívja fel a figyelmet a pénteki prágai sajtó. A kommentárok rámutatnak arra, hogy az eddigi megállapodások nem szilárdak, több pártnak és képviselőnek nem érdeke a mielőbbi voksolás.
Optimista hangulatban telt a tegnapi amerikai kereskedés miután a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma jobb lett mint amire az elemzők számítottak, sőt több kedvező vállalati gyorsjelentés is...
A délután várható heves zivatar miatt három dunántúli megyében másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A hőség miatt 17 megyében és a fővárosban továbbra is a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetés van érvényben.
A nemzeti fejlesztési miniszter koncessziós pályázati felhívást tett közzé a szénhidrogén-bányászat fejlesztésére és a geotermikus energia fokozottabb hasznosítására - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
A délután várható heves zivatar miatt három dunántúli megyében másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A hőség miatt 17 megyében és a fővárosban továbbra is a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetés van érvényben.
Napok óta folynak a találgatások, melyik lehet az a multicég, amelyről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt, és amelyik befektethet a Ferencváros labdarúgócsapatába. A már említett Sólyom Hungarian Airways mellett másik érdeklődőről is hallani.
A Pesterzsébeti Jégcsarnok – egyébként nagyobb szabású – átalakítása kissé elhúzódott, úgyhogy csütörtökre sem lett jég, következésképp a Mol Liga csapatai közül csak a Ferencváros nem csúszkálhatott még.
A nemzeti fejlesztési miniszter koncessziós pályázati felhívást tett közzé a szénhidrogén-bányászat fejlesztésére és a geotermikus energia fokozottabb hasznosítására - számol be a Nemzeti Fejlesztési...
Ismeretlen fegyveresek elrabolták a Turkish Airlines török légitársaság két pilótáját péntek hajnalban a libanoni fővárosban, a repülőtérre vezető úton - közölte a libanoni belügyminiszter.
Tőzsdére készül Kína egyik legnagyobb befektetési bankja, a China International Capital Corporation (CICC), hogy részvénykibocsátással jusson friss tőkéhez - írja a Financial Times. Levin Zhu, a...
Kínában júliusban stagnált az infláció, 2,7 százalékos mértéke megegyezett az egy hónappal korábban mérttel, s továbbra is jóval alatta van az év egészére előirányzott 3,5 százaléknak - jelentette az országos statisztikai hivatal pénteken.
A kánikula miatt a szállásközvetítők kiadó szobákat próbálnak felhajtani a Balaton-parton. A meleg mellett az alacsony árak is vonzóvá teszik a "Zimmer frei"-t - számol be róla a Napi Gazdaság. A...
Optimista hangulatban telt a tegnapi amerikai kereskedés miután a heti friss munkanélküli segélykérelmek száma jobb lett mint amire az elemzők számítottak, sőt több kedvező vállalati gyorsjelentés is...
A nemzeti fejlesztési miniszter koncessziós pályázati felhívást tett közzé a szénhidrogén-bányászat fejlesztésére és a geotermikus energia fokozottabb hasznosítására.
Két autó összeütközött péntek reggel Budapest IX. kerületében, a Soroksári út és a Kvassay Jenő út kereszteződésében, a forgalmat rendőrök irányítják - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-vel.
Terrorfenyegetés miatt kiürítették az amerikai konzulátust a pakisztáni Lahor városban. Az amerikai külügyminisztérium arra kérte az országba utazó állampolgárokat, hogy halasszák el útjukat.
Este nyolc órától a döntőbe jutásért játszik Norvégia ellen a magyar junior női kézilabda-válogatott a dániai Európa-bajnokságon. Hajdu János szövetségi kapitány együttese az első négy mérkőzését megnyerte, míg az ötödiken, a középdöntő második, szerdai meccsén 22–19-re kikapott a házigazdáktól.
Alaposan mellényúltak az időjósok, akik az idei nyarat csapadékosnak, hűvösnek ígérték. Az átlagosnál is keményebb melegek idején jókat lehet szórakozni azokon, akik a mostaninál 10-15 Celsius-fokkal hidegebbet és sok esőt jósoltak ezekre a napokra.
A Ferencváros női kézilabdacsapata javában készül az új idényre. Az NSO Tv-nek Elek Gábor, a zöld-fehérek trénere elmondta, ősszel inkább a Bajnokok Ligája rajtájára koncentrálnak.
Összesen 600 ezer hektár állami földterület adható bérbe. Ebből idén 240-250 ezret osztanak ki a gazdáknak. Most 100 ezer hektárt kapnak a nemzeti parkok vagyonkezeléséből.
– Nyugaton változékony idő, csapadék várható, keleten enyhülés jöhet – ez a mondat gyakorlatilag akármikor, akármelyik időjárás-jelentésben elhangozhat, az ember már csak a vállát vonogatja. Mondjuk én pont azon kevesek közé tartozom, akik számára az időjárás előrejelzése legalább akkora humbug, mint bármilyen más „jóslás”. Én a legbiztosabb előrejelzésben bízom: reggelente kinézek az ablakon,…
A vasárnapi angol labdarúgó Szuperkupa-mérkőzésen hivatalosan is bemutatkozik a Sasszem elnevezésű gólvonal-technológia, amelyet a 2013–2014-es idényben minden angol bajnokin bevetnek majd.
Néhány héttel ezelőtt Bitcoin befektetés köntösbe bújtatott piramisjátékra derült fény, az Amerikai Értékpapírfelügyelet (SEC) nyomozást indított ennek kivizsgálására. A texasi csaló mindvégig...
A kánikula miatt a szállásközvetítők kiadó szobákat próbálnak felhajtani a Balaton-parton. A meleg mellett az alacsony árak is vonzóvá teszik a "Zimmer frei"-t....
Az amerikai Nemzetbiztonsági Hatóság (NSA) 90 százalékkal akarja csökkenteni a rendszerelemzők számát. A döntésre azután került sor, hogy az NSA-val egykor kapcsolatban álló – jelenleg Oroszországban menekültstátuszt élvező – Edward Snowden nyilvánosságra hozta a szervezet globális megfigyelési gyakorlatát.
Fókuszban a telekommunikációs szektor: Az America Movil felvásárlási ajánlatot tett a holland KPN-re, a 2 eurós záróárhoz képest 2,4 eurón vásárolná fel a cég maradék 70 százalékát. A Deutsche Telekom tegnapi teljesítménye visszahozhatja a vevőket a Magyar Telekom piacára is.
Csütörtök reggel óta csaknem 1%-kal erősödött a forint az euróval szemben a továbbra is egyértelműen kedvező nemzetközi befektetői hangulatban és a dollár látványos gyengélkedése mellett, a jó...
Több részvény is lendületet vehet támaszáról, de a német államkötvényindex is magára találhat a napok óta tartó oldalazásból. Ma a Bund mellett az E.On és a Microsoft grafikonját vizsgáltuk meg...