2013. augusztus 9. péntek

aug. 9
13:54
Kislánya előtt vert össze egy anyát a rendőr! – VIDEÓ (Blikk)
Ruhát lopott egy amerikai asszony, mire a boltba kihívott rendőr olyan brutálisan összeverte, hogy az egyik szemére gyakorlatilag megvakult.
aug. 9
13:54
Így alakulhat át a magyar médiapiac (Kreatív Online)
Kérdéses, ki venné meg a Sanomát, a Viasat a TV2 nélkül akár ki is vonulhat.
aug. 9
13:55
Két megoldást látnak a taxisok: csőd vagy olcsó hitel (Privátbankár)
A Rádió Tele5 Taxi és a Budapest Taxi szerint kedvezményes hitelekkel kellene segíteni azokat a fuvarozókat, akik önerőből nem tudnak megfelelni a szeptembertől életbe lépő budapesti taxirendelet előírásainak.
aug. 9
13:55
Európa Liga: a rájátszás párosításai (Sport365)
Az Európa Liga rájátszásának sorsolását az UEFA a szokásokhoz híven készítette elő, a csapatok hat sorsolási csoportba kerültek be, és ezeken a „kiscsoportokon” belül sorsolták ki a párokat.
aug. 9
14:00
Kozmetikai krém miatt bírságolt a GVH (Infostart)
Megtévesztette a fogyasztókat a Telemarketing International Kft. azzal, hogy az Abexine gélnek terápiás hatásokat tulajdonított, így a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 25 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.
aug. 9
14:09
100 milliós kártérítést akart egy devizahiteles az OTP-től - elutasították (Privátbankár)
A Fővárosi Törvényszék döntést hozott abban az ügyben, amelyben Kásler Árpád és felesége személyiségi jog érvényesítése miatt indított az OTP Bank ellen.
aug. 9
14:09
Taxirendelet - Kedvezményes hitelt sürget két társaság (ProfitLine)
A Rádió Tele5 Taxi és a Budapest Taxi szerint kedvezményes hitelekkel kellene segíteni azokat a fuvarozókat, akik önerőből nem tudnak megfelelni a szeptembertől életbe lépő budapesti taxirendelet előírásainak.
aug. 9
14:13
Nem a gyenge eredmények miatt távozik a Kaposvár elnöke (Agroinform)
Horváth Miklós már korábban meghozta döntését. A somogyi együttes két vereséggel, nulla ponttal kezdte az idényt.
aug. 9
14:18
Hiába gyorsul az USA, már nem érzi annyira a világ (Portfolio)
Az Egyesült Államok gazdasága jelentős hatásokat fejt ki a kereskedelmi, likviditási és nyersanyagpiaci csatornákon keresztül az egész világgazdaságra, de a mostanában zajló változások abba az...
aug. 9
14:18
Szomorúan intünk búcsút a Renault Twingo RS-nek (Auto Pult)
A sportkompaktok egyre nagyobb teret hódítanak, a modellek jönnek-mennek, azonban van néhány olyan típus, amelynek eltűnése vaskosabb könnycseppeket csal elő belőlünk. Többek között ilyen a Twingo RS is, amely valószínűleg sportos utód nélkül távozik a francia gyártó kínálatából.
aug. 9
14:20
Komoly gondok lehetnek a lengyel áramellátással (Portfolio)
Lengyelországban 2016-tól áramhiánnyal kell számolni, mert az erőművek elöregedtek, és csúcsidőkben felszökik a fogyasztás - írja a lengyel gazdasági minisztérium tanulmánya. A lengyel erőművek 60...
aug. 9
14:22
Nem fogy a Ford Focus - Szünetel a termelés (Portfolio)
A Ford Sollers bejelentette, hogy 20 napra felfüggeszti a termelést az egyik oroszországi gyárában annak hatására, hogy visszaesett a kereslet az üzemben előállított Ford Focusok iránt. Az...
aug. 9
14:24
Talmácsi újra motoron - fotó (Sport365)
Talmácsi Gábor egy fotó kedvéért újra motorra pattant. A magyar versenyző mosolyogva ült újra Hondáján.
aug. 9
14:24
Hamarosan jelent a MOL: komoly profitcsökkenés jöhet (2.) (Portfolio)
Idehaza is javában tart már a gyorsjelentési szezon, hamarosan pedig a MOL is közzéteszi majd számait. Az általunk begyűjtött elemzői várakozások alapján az olajtársaság jelentős csökkenésről...
aug. 9
14:26
Börtönben a Liverpool 18 éves szélsője: testi sértés a vád (Sport365)
Az angol Liverpool giatal tehetségét, Raheem Sterlinget tegnap letartóztatták és testi sértéssel vádolják
aug. 9
14:27
Nemzetközi dinnyeszállítmányra csapott le a NAV (Privátbankár)
Romániából hozták, Magyarországon állomásoztatták, Szlovákiában értékesítették - volna.
aug. 9
14:30
Kivizsgálták az Axe űrhajósjelöltjeit (Kreatív Online)
A Szigeten zajlott a kiválasztás első fordulója.
aug. 9
14:30
MSZP-s javaslatok a levélben történő szavazás biztonságáért (Alternatív Energia)
A levélben történő szavazás biztonságosabbá tétele érdekében négy kezdeményezéssel fordult a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetőjéhez az MSZP - jelentette be Molnár Zsolt fővárosi sajtótájékoztatóján pénteken.
aug. 9
14:32
Így kell inspirálni a reklámosokat! (Kreatív Online)
Helikopterrel, ping-ponggal, Google Glass-szal és agyhullámokkal.
aug. 9
14:36
Óbudai gázrobbanás: mit, s kinek fizet a biztosító? (Pénzcentrum)
Az óbudai gázrobbanás kapcsán felmerül a kérdés: hasonló esetekben kihez fordulhatnak azok, akiknek lakásában, autójában kárt okoz egy ilyen esemény? A különböző helyzetekhez eltérő megoldások tartoznak: ezeket mutatja be a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) alábbi rövid összegzése....
aug. 9
14:42
Kozmetikai krém miatt bírságolt a GVH (ProfitLine)
Megtévesztette a fogyasztókat a Telemarketing International Kft. azzal, hogy az Abexine gélnek terápiás hatásokat tulajdonított, így a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 25 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.
aug. 9
14:45
Eladó a horvát postabank, az OTP-t is érdekli (Privátbankár)
Horvátország 7. legnagyobb bankja csaknem 100%-ban állami tulajdonban van és nyereséges.
aug. 9
14:48
Kenguru mentette meg a 7 éves kisfiú életét! (Blikk)
Adelaide - Egy kengurunak köszönheti az életét az kisfiú, aki eltévedt az ausztrál vadonban, az állat pedig a teste melegével óvta meg a kihűléstől.
aug. 9
14:48
Európa Liga - Kötelesék izlandi, Gulácsiék litván riválist kaptak (Infostart)
Köteles László csapata, a belga Genk az izlandi Hafnarfjördurral, a szintén kapus Gulácsi Péter gárdája, az osztrák Salzburg pedig a litván Zalgirisszal csap össze a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének utolsó, negyedik fordulójában - derült ki a pénteki, nyoni sorsoláson.
aug. 9
14:48
Egy cápatámadást is túlélt Mr. Szerencsétlen (Blikk)
aug. 9
14:48
Ózdi vízkorlátozás - MSZP: az Országgyűlésnek kell döntést hoznia (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint az ózdi vízkorlátozás ügyével kapcsolatos tanulságokat parlamenti keretek között kell levonni.
aug. 9
14:48
Egy cápatámadást is túlélt Mr. Szerencsétlen (Kripto Akadémia)
Egy cápatámadást is túlélt egy Mr. Szerencsétlennek becézett amerikai férfi, aki nem véletlenül kapta gúnynevét a sajtótól: a 40 éves Erik Norrie-t élete során megtámadták már majmok, megmarta egy csörgőkígyó, sőt egyszer még a villám is belecsapott.
aug. 9
14:48
Banális sérülés miatt marad le a vb-ről a címvédő (Agroinform)
Térdsérülése miatt nem indul az atlétikai világbajnokságon az egyik legbiztosabb orosz aranyesélyes, Julia Zsaripova.
aug. 9
14:50
Közös megemlékezésre hívja Orbánt az MSZP Tatárszentgyörgyre (Alternatív Energia)
Az MSZP közös megemlékezésre hívja Orbán Viktor miniszterelnököt Tatárszentgyörgyre, ahol a romák elleni támadássorozat legszörnyűbb gyilkossága történt - közölte a választókerület szocialista felelőse, Braun Róbert pénteken Budapesten.
aug. 9
14:52
Előzetesben a vasvillával szúró üllői férfi (Alternatív Energia)
A Budapest Környéki Törvényszék előzetes letartóztatásba helyezte azt a 62 éves férfit, aki augusztus 6-án vasvillával mellkason szúrt egy 79 éves embert Üllőn - értesült a HavariaPress.
aug. 9
14:54
Érdeklődés hiányában elmaradt a Balatoni Hajózási Zrt. közgyűlése (Infostart)
Senki nem jelent meg a Balatoni Hajózási Zrt. pénteki rendkívüli közgyűlésén, ezért a tulajdonosi fórum elmaradt - közölte Halmos Gábor, az önkormányzati tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-vel pénteken.
aug. 9
14:54
Hitelt érdemelnek a taxisok? (Portfolio)
A Rádió Tele5 Taxi és a Budapest Taxi szerint kedvezményes hitelekkel kellene segíteni azokat a fuvarozókat, akik önerőből nem tudnak megfelelni a szeptembertől életbe lépő budapesti taxirendelet...
aug. 9
14:54
Szomorúan intünk búcsút a Renault Twingo RS-nek (Auto Pult)
A sportkompaktok egyre nagyobb teret hódítanak, a modellek jönnek-mennek, azonban van néhány olyan típus, amelynek eltűnése vaskosabb könnycseppeket csal elő belőlünk. Többek között ilyen a Twingo RS is, amely valószínűleg sportos utód nélkül távozik a francia gyártó kínálatából.
aug. 9
14:57
Mourinho: utcát kapott a portugál sztáredző - kép (Sport365)
Utcát neveznek el szülővárosában, Setubalban José Mourinhóról, a Chelsea labdarúgócsapatának portugál vezetőedzőjéről.
aug. 9
15:06
Jól teljesít a 21st Century Fox (Kreatív Online)
A News Corp. szétválása óta az első pénzügyi jelentés.
aug. 9
15:06
Maradnak előzetesben a brutális izsáki rendőrök (Alternatív Energia)
Nem jogerősen október 11-ig meghosszabbította a Kecskeméti Járásbíróság annak a két, azóta leszerelt rendőrnek az előzetes letartóztatását, akik a gyanú szerint annyira megvertek egy kisebb súlyú bűncselekmény miatt előállított román állampolgárságú férfit, hogy az belehalt sérüléseibe - közölte a Kecskeméti Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.
aug. 9
15:06
Az Ozora fesztivál szervezői meghívták Mirkóczkit (Spa Trend Online)
Az O.Z.O.R.A. fesztivál szervezői azt szeretnék, ha a jobbikos Mirkóczki Ádám személyesen is meggyőződne arról, hogy "a fesztivál gazdag művészeti és kulturális programokat kínáló, nemzetközileg is elismert rendezvény". A szervezők hangsúlyozták: remélik, elmúltak azok az idők, amikor a politika határozta meg, mi számít kulturált szórakozásnak.
aug. 9
15:06
Klopp, Pep, Szalai - győztes nyitány? (Agroinform)
A nyitófordulóban a favoritok győzelme várható, de az idény eleji forma átírhatja a forgatókönyveket.
aug. 9
15:12
Dermesztő jóslat: megismétlődhet az 1987-es tőzsdekrach (Portfolio)
Megosztotta a nyilvánossággal legfrissebb véleményét a részvénypiacokkal kapcsolatban a neves befektető, Marc Faber, aki igen meglepő kijelentést tett: az év második felében az 1987-hez hasonló...
aug. 9
15:12
E14: az Orbán-Simicska rezsim a tankönyvpiac lenyúlására készül (ATV)
Az ellenzéki párt politikusa, Szelényi Zsuzsanna által jegyzett közlemény szerint eddig három kormányzati csapás érte az oktatást, a negyedik most van készülőben.
aug. 9
15:14
Ismét meghosszabbították a volt izsáki rendőrök előzetes letartóztatását (ATV)
Nem jogerősen október 11-ig meghosszabbította a Kecskeméti Járásbíróság annak a két, azóta leszerelt rendőrnek az előzetes letartóztatását, akik a gyanú szerint annyira megvertek egy kisebb súlyú bűncselekmény miatt előállított partiumi magyar férfit, hogy az belehalt sérüléseibe – közölte a Kecskeméti Törvényszék szóvivője pénteken az MTI-vel.
aug. 9
15:15
Elfáradt a magyar piac a tegnapi rally után (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 23,24 pontos nyitás után tovább emelkedett pénteken kora délutánig.
aug. 9
15:17
A jobb külső magasabb fizetést fial (ProfitLine)
A jó külső jóval magasabb fizetéssel járhat, mint a nem túl megnyerő: a különbség több mint egyharmad is lehet - áll egy ausztráliai tanulmányban.
aug. 9
15:24
Csúcsokat döntöget Hosszú Katinka (Blikk)
EINDHOVEN – Hihetetlen, ahogy szárnyalt Hosszú Katinka (24) két napon át a rövid pályás úszó-Világkupa sorozat nyitó állomásán.
aug. 9
15:24
Meghosszabbították az izsáki rendőrök előzetes letartóztatását (Blikk)
aug. 9
15:24
Kibukott a Fidesz az "ócsai kalandparkon" (Alternatív Energia)
Cinikus és felháborító, hogy éppen a devizahitelesek helyzetéért felelős "bukott baloldal" űz gúnyt a kormány szociális családiház-építési programjának keretében kialakított ócsai lakóparkból, mely az adósságaik miatt otthonaikat elvesztett embereken segít - jelentette ki a Fidesz szóvivője pénteken, Helvécián.
aug. 9
15:27
TUDOSZ: Fizesse a munkáltató a költségtérítést (HR Portál)
A Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete (TUDOSZ) nem tudja elfogadni a bankszámla használatával kapcsolatos költségtérítés meglebegtetett eltörlését, és kifejezi azon szándékát, hogy segítséget nyújt tagjainak követelésük jogi úton történő érvényesítéséhez - írják közleményükben.
aug. 9
15:30
Német OLED-céget vásárolt fel a Samsung (Portfolio)
A Samsung Electronics és egy leányvállalata teljes egészében felvásárolja az OLED-technológia (Organic Light Emitting Diodes - szerves fénykibocsátó diódák) fejlesztésével foglalkozó német Novaled...
aug. 9
15:30
Jótétlelkek – vezettük a megújult Porsche Panamerát (Auto Pult)
João André Camacho Fernandez már 40 éve halász, most mégis a fejét vakarva fordul a közeli hegyek felé. Hét ágra süt a Nap, a tenger csillapodott hullámai is derűs délutánt ígérnek, de az Arrábida Nemzeti Park hegyei felöl mégis mély mennydörgés hallatszik. Ő még csak nem is sejti, én azonban pontosan tudom ennek az okát. Hiába fest lenyűgöző panorámát az alattam húzódó tenger kék végtelensége, én…
aug. 9
15:30
Honda: "A fizetésemről is lemondok a Milan miatt!" (Sport365)
Az olasz AC Milan mindent megmozgat, hogy megszerezze a japán Keisuke Hondát.

Keresés