A magyar csapat valamennyi tagja, így a legfőbb éremesélyesek is jó hangulatban és komoly várakozásokkal készülnek a hétfőn kezdődő budapesti birkózó-világbajnokságra, amelyen az új szabályok nekik kedveznek.
Magyar származású lányt vezet oltár elé a holland királyi család egyik tagja. A 40 éves Jaime Bernardo, Willem-Alexander holland király unokatestvére, a Bourbon-Párma ház tagja idén ősszel veszi feleségül menyasszonyát, Viktoria Cservenyákot.
Jövőre is folytatódik a Nemzeti Erdőtelepítési Program megvalósítása, miután az EU megfelelő összegű forrást és kedvezőbb támogatási feltételeket teremt ehhez a tevékenységhez.
A világpiaci folyamatok alapján mindkét üzemanyag ára csökkenhet a héten, legalábbis az elemző várakozások szerint. Igaz a dízeleseknek csak kisebb mértékben mérséklődhetnek az árak. A Mol szerdától módosítja árait, amelyet várhatóan hétfőn jelentenek be.
Még egy ilyen ígérgetős választási kampányt nem bír ki Magyarország – mondogattuk a legutóbbi választások idején, pedig már most látszik, hogy az kismiska volt ahhoz képest, ami most jön!
A szexfüggőség nálunk családi betegség férfi- ágon – vallja az ifjabbik Robert F. Kennedy, a negyvenöt éve meggyilkolt volt amerikai igazságügyi miniszter és elnökjelölt legidősebb fia.
Nem szabályozzák a hazai vállalkozások a privát mobileszközök céges környezetben való használatát, pedig nemcsak milliós kártérítést és pénzbüntetést kockáztatnak, hanem azt is, hogy jogvita esetén teljesen kiszolgáltatottá válnak munkavállalóikkal szemben – mutat rá a BALÁZS & Holló Ügyvédi Iroda. Az adatvédelmi terület jogi specialistája szerint egyedi szabályozás nélkül még adatlopás gyanúja…
Legkevesebb 27 ember vesztette életét egy Észak-Afganisztánban beomlott bányában. A katasztrófavédelem négy munkatársa a mentés során súlyosan megsérült.
Hozzávalók: 1 db közepes méretű konyhakész csirke 5 dkg vaj 5 gerezd fokhagyma 1 ág rozmaring vagy szárított rozmaring 1 db chilipaprika só őrölt feketebors szárnyas fűszerkeverék
Isiguro Hirosi feje kézipoggyászként érkezett meg, amikor vendég-előadóként Amerikában kellett előadást tartania. Hihetetlen? Pedig – félig – igaz. A japán tudós egy olyan eljáráson dolgozik, amellyel képesek lehetünk agyunk teljes tartalmának tárolására.
A színésznő nemrég még azt mondta, a nyitott kapcsolat a siker titka 14 év házasság után véget ért Monica Bellucci és Vincent Cassel házassága. Kósza hírek már hónapok óta sejtették, hogy a szerelem egy ideje kihunyt a hosszú kapcsolatból. Bár a hamarosan 49. életévébe lépő színésznő nemrég még úgy nyilatkozott, hogy párjával annyira erős az összetartozásuk, hogy kapcsolatuk azt is kibírja, ha…
Bene László nyugállományú rendőr altábornagy, volt országos rendőrfőkapitány és Gergényi Péter nyugállományú rendőr vezérőrnagy, volt budapesti rendőrfőkapitány, továbbá 12 társuk 2006 őszi fővárosi zavargásokkal összefüggő büntetőpere kedden kezdődik a Fővárosi Törvényszéken.
Már két halálos áldozatot követelt az Ukrajna déli részén, Odessza megyében pusztító árvíz, amelyet a napok óta tartó, szűnni nem akaró esőzések okoztak.
A feltörekvő piaci részvényalapokba 2,6 milliárd dollár friss pénz érkezett a szeptember 11-én zárult hét során az EPFR Global legfrissebb statisztikái szerint, ami egyben azt is jelentette, hogy egy...
Az adórendszer és az adminisztráció egyszerűsítését szorgalmazza az uniós vállalkozók döntő többsége a versenyképesség érdekében. Az üzletemberek 72 százaléka szerint túl bonyolult a papírmunka, kétharmaduk pedig az adórendszert is egyszerűbbé tenné. Sokan panaszkodnak a szűkös pénzügyi forrásokra is – derül ki az EY legfrissebb nemzetközi vállalkozói felméréséből.
Már két halálos áldozatot követelt az Ukrajna déli részén, Odessza megyében pusztító árvíz, amelyet a napok óta tartó, szűnni nem akaró esőzések okoztak.
Matthias Sammer, a Bayern München labdarúgócsapatának sportigazgatója a Hannover ellen elért 2–0-s siker ellenére nem volt elégedett csapata teljesítményével, és elmondta: együttesének nem lenne szabad az új vezetőedzőre, Pep Guardiolára hárítani minden felelősséget.
India nagy hatótávolságú, nukleáris robbanófej hordozására alkalmas ballisztikus rakétával hajtott végre sikeres kísérletet vasárnap - közölte a helyi sajtó.
A magyar csapat valamennyi tagja, így a legfőbb éremesélyesek is jó hangulatban és komoly várakozásokkal készülnek a hétfőn kezdődő budapesti birkózó-világbajnokságra, amelyen az új szabályok nekik kedveznek.
Az év első öt hónapjában harmincöt százalékkal többen igényeltek magyar állampolgárságot, mint az előző év hasonló időszakában. Répás Zsuzsanna a választási regisztrációnál is hasonló érdeklődésre számít.
A brit rendőrség 12 gyanúsítottat tartóztatott le, akik a Santander egyik fiókjába betörve akartak csatlakozni a bank rendszeréhez, hogy fontmilliókat lopjanak el - írja a finextra.com. Beépített...
Vlagyimir Putyin előhúzta a cilinderből azt a nyulat, amiről Barack Obama titokban álmodott. Az orosz javaslat a szíriai vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzés alá helyezéséről mentesíti az amerikai elnököt az ígérete alól, hogy katonai akcióval bünteti meg Bassár el-Asszadot az augusztusi mészárlásért, miközben garanciát kínál arra, hogy ilyen támadás a jövőben nem ismétlődik meg. Tekintve, hogy…
A Real Madrid labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub és Cristiano Ronaldo között megszületett az egyezség, így a portugál klasszis meghosszabbítja 2015-ben lejáró jelenlegi szerződését.
Mustafa Özil, a német válogatott focista, Mesut édesapja, egyszersmind menedzsere elmondta, perre mennek Florentino Pérez ellen. Nem tetszik nekik, hogy a Real Madrid elnöke sportszerűtlen életmóddal vádolta 24 éves focistát.
Az internet felgyorsította a kapcsolatok kialakulását Az első randevú ma már mindössze néhány órával a megismerkedés után összejön, a szakítás pedig sokszor telefonon vagy e-mailben történik. Harmadára rövidült a szerelembe esés ideje pár évtized alatt egy brit tanulmány szerint: míg a most 55 évnél idősebb korosztályból egy nő és egy férfi 78 napi ismeretség után nyilvánította magát párnak,…
Az előzetes várakozásokkal szemben a mexikói Saúl Álvareznek (42–1–1, 30) még csak megszorítania sem sikerült az amerikai Floyd Mayweathert (45–0–0, 26 K. O.–T. K. O.) a Las Vegas-i profi bokszgála főmérkőzésén. Az egyik pontozó ugyan nagy meglepetésre döntetlenre adta a meccset, a másik két döntnöknél viszont, a látottaknak megfelelően fölényesen győzött Mayweather.
Országszerte több mint 13 ezer polgárőr vett részt a Teszedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért elnevezésű szemétgyűjtési akcióban, közölte az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ).