Nagyon kevésen múlott, hogy szeptemberben a Fed elhalasztotta az eszközvásárlások visszafogásával (tapering) kapcsolatos döntést, ami a következő hónapokban jelentős bizonytalanság forrása lehet -...
Az al-Shabaab iszlamista fegyveres szervezet vezetője is megerősítette, hogy emberei követték el Nairobiban a Westgate bevásárlóközpont elleni támadást, és újabb merényletekkel fenyegetőzött.
Az utóbbi hónapokat többnyire kórházakban töltöttem, így szükségem volt mobil internetre. A családom a Vonafone-t választotta. Nem túl drága - igaz, kicsit pitiáner, hogy amit a befizetett egy hónap alatt nem használunk el, az odavész. Bár az eleganciára keveset adó társadalmakban ez így természetes.
Bejutott a Bors a mélykúti horrorházba, amelyben G. József egy kalapáccsal szétverte élettársa fejét, hogy kiűzze asszonyából a Gonoszt. Amikor a család jó barátját a gyilkosság okairól kérdeztük, csak rámutatott a véráztatta ágy mellett fekvő Bibliára.
A Vígszínház ügyvezetőjéről, a Budapesti Operettszínház főigazgatójáról és a Margitszigettel összefüggő adórendeletekről dönthet csütörtöki rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
7300 milliárd forint uniós forrásra számíthat Magyarország a következő hat évben – ezt Cséfalvay Zoltán jelentette be egy budapesti konferencián. Az államtitkár azt mondta: a keretből 1100 milliárdot a kkv szektor fejlesztésére, további 1100 milliárdot pedig a foglalkoztatás ösztönzésére fordít majd a kormány.
A tavaszi választási kampány várható témáiról és a pártok esélyeiről tartottak kerekasztal-beszélgetést politológusok szerda este Budapesten. A Reuters brit hírügynökség Mesterházy Attilával és Bajnai Gordonnal közösen készített interjút.
Amerikai, brit és izraeli biztonsági szakértők segítik a kenyai hatóságokat az iszlámista támadók utáni nyomozásban. A szélsőségesek a hétvégén rohanták le Nairobi egyik bevásárlóközpontját és a vérengzésben 72 ember halt meg. Az épület egy része összedőlt.
Orbán Viktor avatja fel a Grundfos negyedik magyarországi gyárát Székesfehérváron. A vállalat 17 milliárd forintos beruházásával második székesfehérvári gyárát építette, ahol 2015-ig 350 új munkahely jön létre.
A fenntartható életmód népszerűsítése, a jelnyelv széles körű megismertetése és a mélyszegénységben élő gyermekek tanulásának támogatása a három új főállású angyal missziója.
A dohánytermékek internetes kereskedelmének uniós szintű betiltását javasolja Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője, aki az EP mezőgazdasági bizottsága részéről véleményezte az európai dohánytermék-irányelv felülvizsgálatát.
Szabó Balázst bízta meg az emberi erőforrások minisztere a köznevelési intézmények informatikai fejlesztésével - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán.
A Százhalombattai Kommunális Szolgáltató Kft. (Szákom) fellebbezést nyújtott be a céget 130 millió forintos kötbér megfizetésére kötelező határozat ellen - tájékoztatta Nyilas Hajnalka városházi szóvivő szerda este az MTI-t.
Berki Krisztián szeret a tükör előtt tollászkodni, de ettől még igazi férfinak tartja magát. Nemrég egy feladat kedvéért nőnek öltözött, ám az életben nehezen viseli, ha egy férfi közeledni próbál hozzá.
Kedd este a magyar futsallválogatott Gyöngyösön 5-4-re felülmúlta az ukrán csapatot, de mivel az odavágón 2-1-es vereséget szenvedett, idegenben szerzett több góllal a rivális jutott ki az Európa-bajnokságra. Kozma Mihály, az MLSZ sportági szakágvezetője szerint a történtek nem szabhatnak gátat a futsal töretlen fejlődésének.
Augusztus közepe óta működik a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (TSZSZ), amelynek nagy szerep jut az építőipari lánctartozások felszámolásában, a szervezetnek azonban vezetője még nincs - mondta Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) főtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Nekünk is van jetink, legalábbis szemtanúk az interneten az ország különböző pontjain előforduló erdei lényről számolnak be. A fanyűvőnek is hívott fehér szőrű, 2–3 méter magas, majomszerű ember létezését ugyanakkor sokan kétségbe vonják.
Mérséklődött a regisztrált álláskeresők száma Vas megyében, augusztusban 8009 álláskereső szerepelt a kirendeltségek nyilvántartásában, 1,2 százalékkal kevesebb, mint egy hónappal korábban - közölte a megyei kormányhivatal munkaügyi központja szerdán.
A cselekmény nem minősül bűncselekménynek, ezért a zuglói kapitányságon elutasították a Csatáry Lászlóra emlékező molinó kifeszítését nehezményező feljelentést - számolt be a Magyar Hírlap.
Az a bajuk az embereknek, hogy foggal-körömmel ragaszkodnak a valósághoz, a realitáshoz, és közben képtelenek elfogadni, hogy nem tudják azt irányítani. Pedig nagyon sokan szeretnék.
Kitűnően sikerült a budapesti rendezésű birkózó világbajnokság, és a magyar versenyzők is hozták azokat az eredményeket, amelyeket vártunk tőlük - mondta a Népszavának adott interjújában Kovács István, a mindmáig egyetlen szabadfogású világbajnokunk, a moszkvai olimpia bronzérmese.
Már 368-ra emelkedett a pakisztáni földrengés áldozatainak száma. A 7,8-es erősségű földrengést Dél-Ázsia-szerte lehetett érezni. Több száz ház összeomlott, rengeteg ember rekedt a romok alatt.
A természetes szerves anyagokról, a színtévesztésről, repülésbiztonsági rendszerekről, a legkorszerűbb elektrotechnikai fejlesztésekről is hallhatnak előadásokat és láthatnak bemutatókat, akik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem programjait választják pénteken, a kutatók éjszakáján.
A Santos hazai pályán csak 1–1-es döntetlenre volt képes a sereghajtó Náutico ellen a brazil labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. A Sao Pauló-i gárda a 85. percben válaszolt Cícero szabadrúgásgóljával a két perccel korábban született vendégtalálatra, amelyet Maikon Leite szerzett.
Áll a bál a Kabát családban, miután Péter, az Újpest játékosa megtudta, hogy nyolcéves fiát, Kevint exe a Ferencvárosba vitte focizni. A csatár fél, hogy megutálja a játékot a gyerek.
A Vígszínház ügyvezetőjéről, a Budapesti Operettszínház főigazgatójáról és a Margitszigettel összefüggő adórendeletekről dönthet csütörtöki rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Azt, hogy milyen férfi, hogy van-e felesége, azt hagyjuk rá, mondta a Kreml szóvivője. Az elnök 2018-as politikai terveiről szóló találgatásokat pedig korainak nevezte.
A nyomtatott sajtó „luxustermékké” fog válni - jósolta szerdán a The Washington Post amerikai napilapot nemrégiben megvásárló Jeff Bezos, az Amazon webáruház amerikai alapítója.
Négy magyar korcsolyázó, a férfiak között Markó Márton, a nőknél Chiappa Chelsea Rose, míg jégtáncban a Turoczi Dóra, Major Balázs kettős lép jégre az oberstdorfi pótkvalifikációs viadalon csütörtöktől vasárnapig.
Az Egis szerdán közel 31 százalékot erősödött annak köszönhetően, hogy a vállalat legnagyobb részvényese, a Servier vételi ajánlatott tett az általa nem birtokolt részvényekre. A cég árfolyama...