2013. szeptember 26. csütörtök

szept. 26
5:00
Hatszor is ettem naponta - képtelen leállni az énekesnő (ATV)
Britney Spears egy kétéves szerződés miatt nagyon szeretne formába jönni, de egyszerűen képtelen lemondani arról, hogy tömje a fejét.
szept. 26
5:18
Alakul a top 10 az MSZP-nél (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezetőt Botka László, az országos választmány elnöke követheti az MSZP országos listáján - értesült lapunk. Az első 10 helyre már megvannak az esélyesek, a névsor azonban még nem végleges, a megyei szervezetek ugyanis szeptember 30-ig javasolhatnak jelölteket, az elnökség csak ezt követően állítja össze a listát, amit október 12-én a választmány, egy héttel…
szept. 26
5:18
„Így működik a maffiapárt” Kemény bírálatot kaptak Orbánék (ATV)
Papcsák Ferenc (Fidesz-KDNP) XIV. kerületi polgármester feljelentést tett a kerületi rendőrkapitányságon Ferdinandy István (Fidesz-KDNP) alpolgármester ellen vesztegetés feljelentésének elmulasztása miatt a zuglói hangfelvétel ügyében. Erről a zuglói önkormányzat tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
szept. 26
5:20
"Százmillió forint lett elhordva zsebbe" (Alternatív Energia)
Rágalmazás és hamis vád gyanújával tett feljelentést Papcsák Ferenc fideszes zuglói polgármester, noha egy, az internetre felkerült hangfelvételen szereplő vállalkozó nem is róla, hanem a kerületi vagyonkezelő vezetőjéről állította, hogy egy 500 milliós önkormányzati megbízásból 100 milliót "osztottak vissza". Papcsák szerint a vállalkozó és a felvételen szereplő fideszes alpolgármestere is a…
szept. 26
5:22
Homályos a jövő évi választás az NVI számára (Alternatív Energia)
Egyedüli ajánlattevőként a tavaly év végén államosított IdomSoft Zrt. kapta meg a jövő évi választások lebonyolításához szükséges informatikai rendszer fejlesztésére szóló megbízást - tudta meg a Napi Gazdaság.
szept. 26
5:24
Vérüket adnák egy jobb egészségügyért (Alternatív Energia)
Összefogott egy hosszú távon is kiszámítható, fenntartható, hálapénz nélküli egészségügyért az ágazat szinte valamennyi nagy érdekvédelmi szövetsége. A rezidensek által kezdeményezett véradásos akción minden orvosszakmai képviselő a finanszírozás elégtelenségét jelölte meg fő okként, ellenben az ágazatért felelős államtitkár ma már etikai kérdésként kezeli a paraszolvencia ügyét.
szept. 26
5:36
Miért száradnak ki a fővárosi fák? (Alternatív Energia)
Tömegesen pusztulnak a fenyőfák és a tuják a fővárosban, amit a szélsőségesen száraz nyarak, a kórokozók elszaporodása, de a légszennyezettség és a járművek okozta rezonancia is magyaráz. A legveszélyeztetettebb helyzetben a lucfenyők és a feketefenyők vannak, az előbbit egy szúfaj, az utóbbit egy gombabetegség fenyegeti.
szept. 26
5:38
Lezárták a telephelyet (Alternatív Energia)
Nem maradt hatástalan az illegális szennyvíztárolásról írt tegnapi cikkünk: úgy tudjuk, a fővárosi tulajdonban lévő szennyvízszállító telephelyéről szerda reggeltől ideiglenesen kitiltották a szippantós kocsikat, míg a hivatalos vizsgálatok le nem zárulnak. A XVIII. kerületi ellenzék a helyi fúrt kutak vízének minőségvizsgálatát is sürgeti a polgármesternél.
szept. 26
5:40
Jövő héttől jönnek a csúcsdugók (Alternatív Energia)
Bár már most is csak lépésben lehet haladni a Róbert Károly és a Hungária körúton, a helyzet a jövő héttől jelentősen romlani fog, ugyanis, mint megtudtuk, szombaton megkezdődik az 1-es villamos felújítása. A nem kevesebb mint 14,2 milliárdos beruházás első ütemében a Bécsi út és a Lehel utca közti pályarész átalakításához fognak hozzá.
szept. 26
6:30
Mesterházy: 2014-ben népszavazás lesz Orbán Viktorról (ATV)
A 2014-es választás népszavazás lesz Orbán Viktorról - mondta a Reutersnek adott páros interjúban Mesterházy Attila. Bajnai Gordon ugyanitt arról beszélt, hogy a pénzügyi és távközlési szektort, illetve az energiaipart érintő különadókat fokozatosan kell csökkenteni, mert az alacsony költségvetési hiány veszélyeztetése nélkül kell megteremteni a növekedést.
szept. 26
6:48
Hosszan tartó háborúval fenyegetik Kenyát a terroristák (ATV)
Az al-Shabaab iszlamista fegyveres szervezet vezetője is megerősítette, hogy emberei követték el Nairobiban a Westgate bevásárlóközpont elleni támadást, és újabb merényletekkel fenyegetőzött.
szept. 26
6:50
GYIA: az ország túljutott a recessziós perióduson (ATV)
A Világgazdaság mutatószáma, a Gyorsulási Irányadó szerint gyorsult a gazdaság kilábalása a recesszióból.
szept. 26
6:52
Ma eldőlhet, ki lesz a Vígszínház vezetője (ATV)
A Vígszínház ügyvezetőjéről, a Budapesti Operettszínház főigazgatójáról és a Margitszigettel összefüggő adórendeletekről dönthet csütörtöki rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
szept. 26
6:54
7300 milliárdot oszthatnak szét Magyarországon (ATV)
7300 milliárd forint uniós forrásra számíthat Magyarország a következő hat évben – ezt Cséfalvay Zoltán jelentette be egy budapesti konferencián. Az államtitkár azt mondta: a keretből 1100 milliárdot a kkv szektor fejlesztésére, további 1100 milliárdot pedig a foglalkoztatás ösztönzésére fordít majd a kormány.
szept. 26
6:57
Bajnai Gordon esélyei: "a vonat már elment" (Infostart)
A tavaszi választási kampány várható témáiról és a pártok esélyeiről tartottak kerekasztal-beszélgetést politológusok szerda este Budapesten. A Reuters brit hírügynökség Mesterházy Attilával és Bajnai Gordonnal közösen készített interjút.
szept. 26
6:59
Gyáravató Orbán Viktorral (Infostart)
Orbán Viktor avatja fel a Grundfos negyedik magyarországi gyárát Székesfehérváron. A vállalat 17 milliárd forintos beruházásával második székesfehérvári gyárát építette, ahol 2015-ig 350 új munkahely jön létre.
szept. 26
7:06
Bajnait miniszterelnöknek? „Ez a vonat már elment” (ATV)
A tavaszi választási kampány várható témáiról és a pártok esélyeiről tartottak kerekasztal-beszélgetést politológusok szerda este Budapesten.
szept. 26
7:08
Nem bűncselekmény: a rendőrség nem foglalkozik a Csatáry-molinóval (ATV)
A cselekmény nem minősül bűncselekménynek, ezért a zuglói kapitányságon elutasították a Csatáry Lászlóra emlékező molinó kifeszítését nehezményező feljelentést - számolt be a Magyar Hírlap.
szept. 26
7:10
Földrengés: 368-ra emelkedett az áldozatok száma (ATV)
Már 368-ra emelkedett a pakisztáni földrengés áldozatainak száma. A 7,8-es erősségű földrengést Dél-Ázsia-szerte lehetett érezni. Több száz ház összeomlott, rengeteg ember rekedt a romok alatt.
szept. 26
7:12
Fordulat jöhet a Rezesová-perben (ATV)
Fordulat jöhet a Rezesova-perben: elmarad a péntekre várt ítélet-hirdetés, a következő tárgyalást pedig október 29-ére tűzte ki a bíró.
szept. 26
7:24
Eszenyi Enikő vagy Balázs Péter? - Ma döntenek (Alternatív Energia)
A Vígszínház ügyvezetőjéről, a Budapesti Operettszínház főigazgatójáról és a Margitszigettel összefüggő adórendeletekről dönthet csütörtöki rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
szept. 26
7:24
Tagadják Putyin titkos esküvőjét (ATV)
Azt, hogy milyen férfi, hogy van-e felesége, azt hagyjuk rá, mondta a Kreml szóvivője. Az elnök 2018-as politikai terveiről szóló találgatásokat pedig korainak nevezte.
szept. 26
7:26
Letartóztatták volna: mégsem megy az ENSZ Közgyűlésére a szudáni elnök (ATV)
A népirtás miatt körözött szudáni elnök lemondta részvételét az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán.
szept. 26
8:00
Visszaütött Papcsáknak az alpolgármester (Alternatív Energia)
Ferdinandy István zuglói alpolgármester közleményt adott ki, ebben kereken visszautasítja a Papcsák Ferenc által felhozott vádakat - előre egyeztetett hangfelvétel, személyes érdek - sőt, azt írja Papcsák saját magát buktatta le akkor, amikor azt állította, tudott a "visszásságokról".
szept. 26
8:00
Vígszínház: érvénytelen az igazgatói pályázat (ATV)
Korábban arról volt szó, hogy csütörtökön dönthet a Fővárosi Közgyűlés a Vígszínház igazgatói posztjára beadott pályázatokról, a teátrum vezetésére Eszenyi Enikő és Balázs Péter adott be pályázatot. Tüttő Kata, szocialista képviselő szerint Balázs Péter anyaga érvénytelen, a 2009 óta igazgató Eszenyiért viszont rajongói még petíciót is megfogalmaztak.
szept. 26
8:02
Nyolcan megsérültek egy balesetben Baktalórántházánál (Alternatív Energia)
Két személyautó összeütközött a 41-es főúton Baktalórántházánál csütörtök reggel, nyolcan megsérültek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.
szept. 26
8:02
Tarlós szerint korai még arról beszélni, indul-e jövőre (ATV)
"Ma valószínűbben igent mondanék egy felkérésre, mint nemet" - így reagált Tarlós István a Napi Gazdaságnak adott interjújában arra a kérdésre, elindul-e jövőre a választáson. A főpolgármester szerint erről még korai beszélni.
szept. 26
8:18
Súlyos baleset Baktalórántházánál (Metropol)
Két személyautó összeütközött a 41-es főúton Baktalórántházánál csütörtök reggel, nyolcan megsérültek.
szept. 26
8:18
Róháni: 3-6 hónapon belül megállapodhatunk az atomprogramról (ATV)
Az iráni elnök 3-6 hónapon belül nyélbe akarja ütni a megállapodást a nagyhatalmakkal a teheráni atomprogramról. Haszan Róháni a The Washington Postnak adott interjúban beszélt erről. Közölte, hogy csak úgy lehet előrelépni ebben a kérdésben, ha rövidre szabják a tárgyalások menetrendjét.
szept. 26
8:20
Vegyifegyver-támadás: Oroszország átadta a bizonyítékokat Amerikának (ATV)
Az orosz külügyminiszter átadta amerikai kollégájának a bizonyítékokat arról, hogy a szíriai ellenzék áll az augusztus 21-i damaszkuszi vegyifegyver-támadás mögött – Szergej Lavrov a The Washington Postnak mondta ezt, az interjú csütörtökön jelent meg.
szept. 26
8:27
Miért kért menekültstátust Kanadában Mohácsi Viktória? - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet Mohácsi Viktória volt európai parlamenti képviselőt arról kérdezte, hogy miért kért menekültstátust Kanadában.
szept. 26
8:36
Tűcsereprogram: vita a kerületi döntésről (Metropol)
Az önkormányzat nem akar tűcserét a kerületben, pedig az új drogellenes stratégia is elismeri az ilyen programok jelentőségét.
szept. 26
8:45
Primera División - Ronaldo két góljával nyert a Real Madrid (Infostart)
A végletekig izgalmas mérkőzésen a Real Madrid 2-1-re nyert az újonc Elche vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának szerdai játéknapján.
szept. 26
8:54
Sztárok az iskolai zaklatás ellen (Metropol)
Minden tizedik magyar fiatal szenved a hozzá közeli emberek és az iskolai erőszak valamilyen formájától az UNICEF szerint.
szept. 26
8:54
Az M5-ös autópályán rollerezett egy férfi (Alternatív Energia)
Az M5-ös autópályán a leállósávban, a forgalommal szemben rollerezett egy bolgár férfi Lajosmizse közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
szept. 26
8:54
Az M5-ösön indult Bulgáriába - rollerrel (ATV)
Az M5-ös autópályán a leállósávban, a forgalommal szemben rollerezett egy bolgár férfi Lajosmizse közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.
szept. 26
8:56
Oszkó: Magyarország nagyon rossz pályára került (ATV)
Oszkó Péter továbbra sem akar pártpolitikai szerepet vállalni - erről a volt pénzügyminiszter beszélt az Egyenes beszédben, szakértőként azonban továbbra is hajlandó szerepet vállalni.
szept. 26
9:12
Első fokon 14 év fegyház a gyermekét tóba ölő asszonynak (Alternatív Energia)
Első fokon 14 év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Törvényszék csütörtökön azt a szlovák nőt, aki egy mosonmagyaróvári tóba ölte kisfiát tavaly decemberben.
szept. 26
9:30
ENSZ Közgyűlés: Maduro félti testi épségét, nem megy New Yorkba (ATV)
Nicolás Maduro csak akkor utazik el New Yorkba, ha szavatolni tudják a biztonságát. A venezuelai elnök szerint provokáció készült ellene, erről tudott a Fehér Ház is, és Barack Obama elnök gyöngeségét jelzi, hogy nem tett ellene.
szept. 26
9:48
MSZP: három hibát készül elkövetni Budapest vezetősége (Alternatív Energia)
Az MSZP fővárosi frakciója szerint Budapest vezetősége három hibát készül elkövetni: a Vidám Park bezárását, a Vígszínház jelenlegi vezetőjének esetleges cseréjét, valamint a rövidesen a közgyűlés elé kerülő hajléktalanellátási koncepció elfogadását.
szept. 26
9:48
Fukusima: újabb léket találtak (ATV)
Újabb léket talált a két és fél évvel ezelőtt balesetet szenvedett Fukusima-1 erőműben a létesítményt üzemeltető TEPCO energiavállalat. A cég csütörtökön azt közölte, hogy ezúttal az 5-ös és 6-os reaktor közelében lévő tengeralatti védőgát sérült meg, amely a radioaktív anyagok vízbe jutását hivatott megakadályozni.
szept. 26
10:06
Kigyulladt egy autó a pápai elkerülő úton (Alternatív Energia)
Kigyulladt egy autó a 83-as főút pápai elkerülő szakaszán, senki nem sérült meg - tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján csütörtökön.
szept. 26
10:06
MSZP: három hibára készül a főváros (ATV)
Az MSZP fővárosi frakciója szerint Budapest vezetősége három hibát készül elkövetni: a Vidám Park bezárását, a Vígszínház jelenlegi vezetőjének esetleges cseréjét, valamint a rövidesen a közgyűlés elé kerülő hajléktalanellátási koncepció elfogadását.
szept. 26
10:24
Építmény- és idegenforgalmi adó: 155 millióra számít a főváros a Margitszigettől (ATV)
A fővárosi önkormányzat él az építményadó és az idegenforgalmi adó beszedésének lehetőségével 2014. január 1-jétől az általa közvetlenül irányított Margitszigeten.
szept. 26
10:33
Navracsics: Írország köteles lenne végrehajtani a magyar bíróság ítéletét (Infostart)
Írország köteles lenne végrehajtani a magyar bíróság ítéletét a Tobin-ügyben, Viviane Reding uniós biztos válaszleve egyértelműen azt mutatja, hogy Magyarországnak igaza van - jelentette be a közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten.
szept. 26
10:42
14 év fegyházra télték a gyermekét tóba ölő asszonyt (Metropol)
A szlovák nő egy mosonmagyaróvári tóba ölte kisfiát tavaly decemberben.
szept. 26
10:42
Ír kettős gázoló ügye: az EB osztja a magyar álláspontot (ATV)
Írország köteles lenne végrehajtani a magyar bíróság ítéletét a Tobin-ügyben, Viviane Reding uniós alapjogi biztos válaszleve egyértelműen azt mutatja, hogy Magyarországnak igaza van - jelentette be a közigazgatási és igazságügyi miniszter csütörtökön Budapesten.
szept. 26
10:44
Szívinfarktust kapott az FTC labdarúgója (ATV)
Szívinfarktust kapott Akeem Adams, a Ferencváros labdarúgója.
szept. 26
10:46
2,6 százalékos hiánnyal számol az MNB (ATV)
Az MNB 0,1 százalékponttal mérsékelte hiányprognózisát korábbi előrejelzéséhez képest, legfrissebb, csütörtökön közzétett inflációs jelentése szerint az idén a GDP 2,6 százaléka lehet az államháztartás uniós módszertan szerinti hiánya.
szept. 26
11:00
Orbán focisuliját támogatná a legatyásodott főváros (Alternatív Energia)
Helyszíni kiosztással kerül a mai közgyűlési ülésen a fővárosi képviselők elé a városvezetés azon javaslata, miszerint Budapest 8 millió forinttal támogatná a Felcsúti Utánpótlás-nevelésért Alapítványt.

Keresés