2013. szeptember 17. kedd

szept. 17
5:06
Nem lesz nyugdíjkorrekció (Alternatív Energia)
Biztosan nem lesz novemberi nyugdíjkorrekció - derül ki a szaktárca lapunknak adott válaszából. Mint írták, a januári emelés mértéke 5,2 százalék volt, és ez lényegesen magasabb a tényleges inflációnál, azaz - mint fogalmaztak - "értékmegőrzésen felüli emelésben részesültek a nyugdíjasok".
szept. 17
5:06
Az ATV-ben mondta el féltve őrzött családi titkát Nagy Bandó (ATV)
Hétfőn este 22.20-kor folytatódott Rónai Egon Húzós című műsora, immár a harmadik évaddal. Az első adás vendége Nagy Bandó András volt.
szept. 17
5:08
Magukra hagyott diákok (Alternatív Energia)
Szakembereken spórolnak a tankerületek, emiatt egyes fővárosi iskolákban még rendszergazda sincs. A tartós tankönyvek bevezetése miatt több könyvtárosra, az egésznapos iskola miatt pedig több speciális tudású napközis pedagógusra lenne szükség, utóbbi munkakört azonban megszüntette a köznevelési törvény. Lapunknak nyilatkozó pedagógusok szerint a 16 óráig tanterembe kényszerített, unott, fáradt…
szept. 17
5:24
Kezdődik a rendőrtábornokok büntetőpere (Infostart)
Kedden kezdődik Bene László nyugállományú rendőr altábornagy, volt országos rendőrfőkapitány és Gergényi Péter nyugállományú rendőr vezérőrnagy, volt budapesti rendőrfőkapitány, továbbá 12 társuk 2006 őszi fővárosi zavargásokkal összefüggő büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken.
szept. 17
5:24
Új műsorokkal indul az őszi évad az ATV-n (Alternatív Energia)
Friderikusz Sándor beszélgetős műsora is része az ATV ma induló őszi évadának - tájékoztatta lapunkat Németh Szilárd. A csatorna hírigazgatója elmondta, hogy a "Friderikusz" minden kedden, szerdán és csütörtökön este, a tíz órás híradó után, 22 óra 20 perckor kezdődik. Időszakos, de nem politikai aktualitása lesz a beszélgetéseknek - fogalmazott.
szept. 17
5:24
„A fülemből vettem ki a csótányt…” Patkányinvázió Pécsett (ATV)
Elszaporodtak a vándorpatkányok Pécs keleti városrészében. A rágcsálók már a szobákba is befúrták magukat. A lakók arra panaszkodnak, hogy évek óta kilátástalan harcot vívnak a kártevőkkel, ugyanis a romos házak és a szemétkupacok vonzzák a patkányokat.
szept. 17
5:26
A tavalyi zárszámadást kezdi tárgyalni a parlament (Infostart)
Az Országgyűlés keddi ülésén kezd tárgyalni a kormány tavalyi költségvetés végrehajtásáról készített zárszámadásáról, majd egy a korrupció elleni fellépést segítő indítványról is vita kezdődik.
szept. 17
5:26
A Fideszhez kötődik az új ombudsman (Alternatív Energia)
Ombudsmanná választotta tegnap az Országgyűlés Székely Lászlót. Az Áder János államfő által jelölt alapjogi biztos 266 igen, 40 nem és 1 tartózkodó voksot kapott a titkos szavazáson. Az ellenzéki pártok egyike sem támogatta tehát, többen egyáltalán nem is vették fel a szavazólapot. Az ombudsman megválasztásához egyébként az összes képviselő kétharmadának szavazata szükséges.
szept. 17
5:28
Sukoró: feljelentés a feljelentő Schiffer ellen (Alternatív Energia)
Feljelentést tett hamis vád gyanújával Schiffer András ellen a Sukoró-ügyben vádlott Császy Zsolt, amiért az LMP-s politikus még 2009-ben feljelentette Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, akit az ügyészség később - más miatt - meg is gyanúsított, de vádat nem emelt ellene a kaszinóberuházás előkészítésével összefüggésben.
szept. 17
5:30
Lépfene pusztítja a birkákat (Alternatív Energia)
Anthrax baktériumot, azaz lépfenét mutatott ki a laboratóriumi vizsgálat egy jászladányi állattartónál, akinél helyi zárlatot, forgalmi korlátozást rendeltek el és a fagyasztójában talált húsokat elkobozták. A baktérium gyulladást okoz, ami antibiotikummal gyógyítható, de súlyos esetben halálhoz is vezethet. Tünetei állatoknál és embereknél egyaránt bőrelváltozás, láz és hasmenés.
szept. 17
5:32
Ismét cigányoztak a parlamentben (Alternatív Energia)
Nem avatkozott közbe az Országgyűlés elnöke tegnap, amikor interpellációjában a jobbikos Apáti István arról beszélt, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő iskolai erőszak elkövetőinek "nagy része a cigány kisebbséghez tartozik", a jelenség pedig "a mértékét tekintve nyugodtan nevezhető terrornak".
szept. 17
5:42
A gyógyszerészi kamara egységes gyógyszerárakat szeretne (Infostart)
A gyógyszerészi kamara egységes gyógyszerárakat szeretne, az egészségügyi államtitkárság szerint nincs napirenden a nem támogatott patikaszerek egységes árának bevezetése. A gyógyszerpiac többi szereplője egyelőre kivár, hivatalosan még nem kapták meg a kamara javaslatát.
szept. 17
6:00
„Cenzúra, szexizmus” Diákok bírálták a hazai helyzetet Berlinben (ATV)
Mándoki László, „cenzúra és szexizmus” Magyarországon – külföldi lapok írták rólunk.
szept. 17
6:36
Zárszámadás és korrupció elleni fellépés az Országgyűlésben (ATV)
Az Országgyűlés mai ülésén kezd tárgyalni a kormány tavalyi költségvetés végrehajtásáról készített zárszámadásáról, majd egy a korrupció elleni fellépést segítő indítványról is vita kezdődik.
szept. 17
6:38
Rendőrök szállták meg az Oktogont (ATV)
A rendőrség elfogott egy bankkirakat betörésével fenyegetőző 44 éves férfit, akit terrorcselekménnyel való fenyegetés bűntettének elkövetésével gyanúsítanak.
szept. 17
6:54
Nyáron halnak meg legtöbben az utakon (Infostart)
Bár idén az első nyolc hónapban némileg emelkedett a sérüléssel végződő közúti balesetek száma, augusztus végéig kevesebben haltak meg az ország közútjain, és csökkent az ittasan okozott balesetek száma - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
szept. 17
6:54
Hallucinált és paranoiával is kezelték washingtoni ámokfutót (ATV)
Az amerikai haditengerészet washingtoni logisztikai parancsnokságán lövöldöző Aaron Alexist agyonlőtték a rendőrök, egy 40-50 év körüli férfit még keresnek. A hírek szerint Alexis hallucinált és ezért elmeorvosi kezelés alatt állt.
szept. 17
6:56
Snowden utazhat és utazik is (ATV)
Edward Snowden, az Oroszországban ideiglenes menedékjogi engedéllyel tartózkodó amerikai informatikus kísérettel már kimerészkedik az utcára - derült ki a férfi orosz ügyvédjének a Russia Today angol nyelvű televízió számára hétfő este adott nyilatkozatából.
szept. 17
7:12
Elengedhetik a diákhitel egy részét annak, aki egyetem alatt szül (ATV)
A hallgatói jogviszony alatt gyermeket vállaló fiataloknak elengednék a diákhitel egy részét - írta a Magyar Nemzet.
szept. 17
7:14
Sukoró-ügy: Császy feljelentette Schiffer Andrást (ATV)
Hamis vád gyanújával feljelentést tett Schiffer András ellen a Sukoró-ügyben vádlott Császy Zsolt, amiért az LMP-s politikus még 2009-ben feljelentette Gyurcsány Ferenc volt kormányfőt, akit az ügyészség később – más miatt – meg is gyanúsított, de vádat nem emelt ellene a kaszinóberuházás előkészítésével összefüggésben - írta a Népszava.
szept. 17
7:30
500-an dolgoztak hónapok óta a Costa Concordia felállításán (ATV)
Tizenkilenc órás munka után kedd hajnalra felállították az oldalára dőlt Costa Concordia óceánjárót az olaszországi Giglio szigeténél - közölték a munkát irányító műszaki szakemberek.
szept. 17
7:32
Ban Ki Mun: háborús bűncselekmény Szíriában, az ENSZ BT-nek cselekedni kell (ATV)
A Szíriában elkövetett gáztámadások dimenziója elérte a háborús bűncselekmény szintjét, ezért az ENSZ Biztonsági Tanácsának haladéktalanul cselekednie kell - jelentette ki hétfőn a világszervezet főtitkára.
szept. 17
7:34
Őrizetbe vették a kollegáját megerőszakoló NAV-ost (ATV)
Szexuális erőszak miatt őrizetbe vett a rendőrség egy salgótarjáni férfit - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel. Lapinformáció szerint egy adóhivatali dolgozó erőszakolta meg kolléganőjét.
szept. 17
7:48
Tízen sérültek meg egy kötélhúzó versenyen (Metropol)
A budapesti Szabadság hídon megrendezett kötélhúzó versenyen a kötél elszakadt, emiatt sérültek meg többen.
szept. 17
7:48
Gyurcsányt leköpték a bíróság előtt (ATV)
Napra pontosan az őszödi beszéd kiszivárogtatásának hetedik évfordulóján kezdődik Bene László nyugállományú rendőr altábornagy, volt országos rendőrfőkapitány és Gergényi Péter nyugállományú rendőr vezérőrnagy, volt budapesti rendőrfőkapitány, továbbá 12 társuk 2006 őszi fővárosi zavargásokkal összefüggő büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken.
szept. 17
7:50
Kötelet húztak az egyetemisták: tíz sérült a Szabadság hídon (ATV)
Tízen sérültek meg keddre virradó éjszaka Budapesten, a Szabadság hídon egy kötélhúzó versenyen.
szept. 17
7:52
Varga: idén és jövőre is 3 százalék alatt lesz a hiány (ATV)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt lesz az államháztartás hiánya az idén és jövőre is.
szept. 17
8:24
Újra autó nélkül (Metropol)
Mindenki tehet azért, hogy tisztább legyen a levegő – ez az üzenetük az idei európai mobilitási hét szervezőinek.
szept. 17
8:42
Nem lesz idén kiegészítő nyugdíjemelés (ATV)
Nem lesz idén kiegészítő nyugdíjemelés- írja a Népszava.
szept. 17
9:00
Menesztették a Hamburger SV edzőjét (ATV)
A rossz bajnoki rajt miatt menesztették Thorsten Finket, a Hamburger SV labdarúgócsapatának vezetőedzőjét a Bild című német lap értesülése szerint.
szept. 17
9:02
Amnesztia Bolíviában: 2000 rab szabadulhat (ATV)
Az elnök rendeletére mindenki kiszabadulhat a börtönökből, akit 8 évnél rövidebb időre ítéltek. A rendelkezés nem terjed ki azokra az elítéltekre, akiket gyilkosság, kiskorúak elleni erőszak, hazaárulás, kémkedés, emberkereskedelem, terrorizmus, szeparatizmus, sikkasztás, korrupció vagy kábítószer-csempészet miatt vontak büntetőjogi felelősségre.
szept. 17
9:18
KSH: lassult a népességfogyás üteme az év első hét hónapjában (Infostart)
Kevesebb gyermek született az év első hét hónapjában, mint egy évvel korábban, ám a halálozások száma nagyobb mértékben csökkent ugyanebben az időszakban, így valamelyest lassult a népességfogyás üteme - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb tájékoztatójából, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
szept. 17
9:18
„A rezsicsökkentés egy kommunikációs trükk” (ATV)
Egy kormánypárti és egy ellenzéki szakpolitikust, Németh Szilárdot és Veres Jánost kérdeztünk a közműcégekről a rezsicsökkentésről és az államosításról, illetve ezek összefüggéseiről. Az is kiderült, hogy egy esetleges harmadik rezsicsökkentés akár differenciált is lehet.
szept. 17
9:20
Kezdődik az ENSZ-közgyűlés (ATV)
Kedden megkezdődik az ENSZ-közgyűlés 68. ülésszaka.
szept. 17
9:22
Tárgyalások kezdődnek az INA, a Mol és a horvát kormány között (ATV)
Tárgyalások lesznek a héten a horvát INA olajipari konszern főrészvényesei, a magyar Mol Nyrt. és a horvát kormány között.
szept. 17
9:36
Győri kosarasok balesete: emlékmérkőzéseket rendeznek a héten (ATV)
A szeptember 7-én közúti balesetben elhunyt Tapodi Péter klubigazgató és Fűzy Ákos vezetőedző emlékére rendez mérkőzéseket csütörtökön és pénteken a Hat Agro-UNI Győr női kosárlabdacsapata.
szept. 17
9:38
KSH: lassult a népességfogyás üteme (ATV)
Kevesebb gyermek született az év első hét hónapjában, mint egy évvel korábban, ám a halálozások száma nagyobb mértékben csökkent ugyanebben az időszakban, így valamelyest lassult a népességfogyás üteme - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb tájékoztatójából, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
szept. 17
9:54
Orbán Viktor: Magyarország eurorealista (Infostart)
Magyarország nem euroszkeptikus, hanem eurorealista szemléletet képvisel - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Magyarország tiszteletbeli konzuljainak V. konferenciáján, az Országházban.
szept. 17
9:54
Orbán: Magyarország nem euroszkeptikus, hanem eurorealista (ATV)
2013-14-re Magyarország ismét a régió éllovasa lehet - mondta Orbán Viktor kedden Magyarország tiszteletbeli konzuljainak V. konferenciáján, az Országházban. A miniszterelnök kifejtette azt a véleményét is, amely szerint Magyarország nem euroszkeptikus, hanem eurorealista szemléletű. A résztvevők kérdéseire egyebek mellett arról beszélt, hogy marad az európai átlagot meghaladó bankadó…
szept. 17
10:12
Ismét teljes vonalon közlekedik a 2-es metró (Metropol)
Korábban a metró a Blaha Lujza térnél elgázolt egy embert.
szept. 17
10:12
23 éve nem adtak el ilyen kevés autót Európában (ATV)
Európában huszonhárom éve a legalacsonyabb szintre csökkent az autóeladás az idei első nyolc hónapban, az európai autógyártók szakmai szövetségének (ACEA) kedden közzétett adatai szerint.
szept. 17
10:30
Tüntetők várták a vádlottakat (Metropol)
Ma kezdődött a rendőrtábornokok 2006 őszi fővárosi zavargásokkal összefüggő büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken.
szept. 17
10:30
Gázolt a 2-es metró a Blahánál (ATV)
Ismét teljes vonalon közlekedik a 2-es metró, amely kedden délelőtt a Blaha Lujza térnél elgázolt egy embert- közölték 11 óra után.
szept. 17
10:48
Schäuble: Európa a gyógyulás útján van (ATV)
A világnak "örömmel kell nyugtáznia", hogy az euróövezetből most már folyamatosan kedvező gazdasági jelek érkeznek, és bár a válság még mindig érezteti hatását, a valutaunió egyértelműen a gyógyulás felé tart, szerkezetileg és ciklikusan egyaránt - írta a keddi Financial Timeban közölt cikkében a német pénzügyminiszter.
szept. 17
10:50
Érvénytelen bérlet: fegyvert fogtak a 98-as busz sofőrjére (ATV)
Fegyvert fogott a buszsofőrre egy érvénytelen bérlettel utazó férfi Budapesten. A munkáltató az incidensről értesülve arra kérte a sofőrt, írja a menetlapra a történteket.
szept. 17
11:06
Vádat emeltek Mali Zoltán ellen (ATV)
Rendőröket bíráló kijelentése miatt emelt vádat egy baranyai polgármester ellen a Kaposvári Járási Ügyészség.
szept. 17
11:24
A Kúria felmentette Joav Blumot a közokirat-hamisítás vádja alól (Infostart)
A Kúria a korábbi felmentő ítéleteket megerősítve felmentette Joav Blum izraeli-magyar üzletembert a közokirat-hamisítás vádja alól kedden.
szept. 17
11:24
Afrikaiak ültek a magyar embercsempész autójában (Metropol)
Az utasok mindegyike Olaszországba, Triesztbe szeretett volna eljutni, a fuvarért 150 eurót fizettek volna.
szept. 17
11:24
Fellebbezett az életfogytiglan miatt: halálra ítélték (ATV)
Abdul Kader Mullahot, a bangladesi iszlamista párt, a Jamaat e-Islami főtitkár-helyettesét februárban életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték az 1971-es függetlenségi háborúban elkövetett bűntettek miatt.
szept. 17
11:42
Felmentették Joav Blumot (Metropol)
Azzal vádolták meg, hogy közokirat-hamisítást követett el, amikor 2008-ban csak névlegesen létesített lakóhelyet Sukorón.

Keresés