2013. szeptember 10. kedd

szept. 10
5:06
Kamumódosítások sora (Alternatív Energia)
Ötödszörre módosíthatja az Országgyűlés az alig két és fél éve elfogadott, Orbán Viktor miniszterelnök által akkor még "gránitszilárdságúnak" titulált alaptörvényt. A módosítás több pontja egyértelmű meghajlás Brüsszel akarata előtt, bár valódi jelentőségük csekély. Az Országos Bírósági Hivatal elnöki jogkörének korlátozása például a már lezajlott peráthelyezések és bírói kényszernyugdíjazások…
szept. 10
5:06
Madonna odaszólt Obamának - holott nagy támogatója (ATV)
Madonna, a világ legjobban kereső híressége állást foglalt Szíria ügyében, arra hívta fel az Egyesült Államokat, hogy ne háborúzzon Szíriában.
szept. 10
5:24
Nem kérnek a DK-ból? (Alternatív Energia)
Várhatóan nem indul közösen a parlamenti választáson az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK). Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető ma reggel, a szocialisták Jókai utcai székházában még meghallgatja Gyurcsány Ferenc kéréseit, forrásaink szerint azonban a legnagyobb ellenzéki pártban elfogadhatatlannak tartják, hogy a volt miniszterelnök az esetleges közös lista második helyén szerepeljen.
szept. 10
5:24
Állítása szerint démonok szállták meg a kulcsi családirtót (ATV)
Nem tett vallomást a bíróságon az a férfi, aki tavaly áprilisban saját családtagjait mészárolta le. Bátyját leszúrta, nagyapját először fojtogatta, majd halálra késelte, nagyanyját is késsel végezte ki, majd harmadnap az apját szurkálta agyon. Anyja, nővére és az ő barátja túlélte a támadást. A tárgyalás első napján a nagydarab férfi maga elé meredve hallgatta végig az ügyész vádindítványát, majd…
szept. 10
5:26
Orbán: a magyar egy veszélyeztetett fajta (Alternatív Energia)
Több azonnali kérdésre is válaszolt tegnap Orbán Viktor a parlamentben: szó esett a pápai húsról, a közmunkásokról és Martonyi János ügynökmúltjáról - derült ki az Index tudósításából. A húsüzem helyzetéről Gőgös Zoltán érdeklődött.
szept. 10
5:26
Portik-per – Íme egy különös fordulat (ATV)
Folytatódott a fővárosi törvényszéken a 17 évvel ezelőtti Prisztás-gyilkosság pere, amelyben a fővádlott az olajügyekben egykoron állítólag részt vett Energol Rt. egyik vezetője, P. Tamás. Akiről éppen ma azt írta a Pestisrácok.hu, hogy a gyilkosság után a rendőrség informátora volt, és magasrangú támogatói segítségével félrevezette a nyomozókat. Azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy felbujtotta…
szept. 10
5:28
Januártól indulhat a "temetkezési mutyi" (Alternatív Energia)
Jövő januártól kérhető a szociális, azaz az ingyenes temetés - jelentette be Selmeczi Gabriella. A Fidesz szóvivője az erről szóló törvénymódosítás megszavazása előtt beszélt arról, hogy ha a hozzátartozó vállalja, hogy részt vesz a temetés előkészítésében és lebonyolításában, akkor az állam átvállalja a költségeket.
szept. 10
5:30
Hoffmann gratulált, és elküldte az igazgatót (Alternatív Energia)
Tudtán kívül három napig volt iskolaigazgató az a férfi, Kaszás Zoltán, akit korábban jogerős bírósági döntéssel helyeztek vissza az egyik XVI. kerületi intézmény élére.
szept. 10
5:42
Gyilkosság volt a júliusi vonatgázolás (Alternatív Energia)
Nem a véletlen műve volt, hogy július 28-án késő este halálra gázolt a vonat egy 64 éves férfit Nagyvenyimnél, az áldozatot félholtra verték, majd hárman kerékpáron tolták a vasúthoz és rátették a sínekre, miután a nála lévő 20 ezer forintot elvették.
szept. 10
5:44
Sokat érő kapcsolatok (Alternatív Energia)
Éles fényben mutatta meg a magyarországi feudális viszonyokat Orbán Viktor lányának esküvője - értékelte Orbán Ráhel és Tiborcz István házasságkötését az osztrák Der Standard, amely egyszerűen "A magyar hercegnő lakodalma" címet adta tudósításának.
szept. 10
5:46
Beszámítható vagy sem? (Alternatív Energia)
"Lelkiismeret-furdalásom van, de nem tudok egyértelmű választ adni arra, hogy én követtem-e el" - felelte a tavaly áprilisban a Fejér megyei Kulcson négy családtagját is meggyilkoló H. Csanád Jutas a bírónő azon kérdésére, hogy bűnösnek érzi-e magát. A 24 éves férfi büntetőpere tegnap kezdődött a Székesfehérvári Törvényszéken. Nem tett vallomást, így a nyomozati vallomásait ismertette Veszeli Éva…
szept. 10
5:48
Így szolgálják a köz nyugalmát (Alternatív Energia)
A rendőrség nem tekinti "újabb körülménynek", hogy egy horogkereszt is van azon a verőcei hajón, amelyen jól láthatóan egy "Arbeit macht frei!" felirat és egy német birodalmi zászló is. A hatóság látta a képeket, mégsem akarnak tenni semmmit, holott az önkényuralmi jelképekre az új Btk. is irányadó.
szept. 10
5:50
Szélsőséges nézetek az etikatankönyvben (Alternatív Energia)
Az a Bánhegyi Ferenc írta a szeptembertől az általános iskolákban használandó három erkölcstankönyv egyikét, aki még 2004-ben kiadott tankönyvében egyebek közt arról írt, hogy "a Tanácsköztársaság kommunista vezető alakjai a zsidóságból kerültek ki, és sok ember halála szárad a lelkükön". A szerző mostani etikakönyvében több, világnézetileg erősen elfogult szövegrész is szerepel.
szept. 10
6:18
Pappá szentelésének 50. évfordulóján köszöntik Kozma Imrét (Infostart)
Kozma Imre irgalmasrendi szerzetest, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét pappá szentelésének ötvenedik évfordulója alkalmából köszönti szombaton Böjte Csaba ferences szerzetes és Reisz Pál, az eseménynek helyet adó Belvárosi (Pesti) Ferences Templom igazgatója.
szept. 10
6:36
A költségvetést és a jegybanki törvényt is módosítja az Országgyűlés (ATV)
Az Országgyűlés mai ülésnapján tárgyal az idei költségvetés azon módosításáról, amelyet az E.ON földgázipari érdekeltségeinek megvásárlása és a takarékszövetkezeti szektor átalakítása indokol.
szept. 10
6:38
"Elérkezett az idő, Berlusconit kitesszük a parlamentből" - ma szavaznak (ATV)
Kedd este nyolc órára tűzte ki újabb ülését az olasz felsőház mentelmi bizottsága, további időt adva ezzel a parlamenti pártoknak, hogy eldöntsék, vissza akarják-e vonni Silvio Berlusconi szenátori mandátumát, ami akár kormányválsághoz vezethet.
szept. 10
6:40
Felesége feljelentette, őrizetbe vették Zimmermant (ATV)
Őrizetbe vette a floridai rendőrség George Zimmermant, miután felesége feljelentette, hogy a férfi fegyverrel fenyegette meg őt és az apját.
szept. 10
6:54
Az MSZP újra részt vesz a külügyi bizottság ülésein (Infostart)
Az MSZP képviselői újra részt vesznek az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésein, ahonnan 2012 novembere óta Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő - zsidó származású képviselők és kormánytagok számbavételéről szóló - kijelentései elleni tiltakozásul maradtak távol - derül ki az ellenzéki párt kedd reggeli közleményéből.
szept. 10
6:54
Zsebtolvajok a Népligetnél: ketten megsérültek (ATV)
Megsérült egy utas és egy biztonsági őr hétfő este Budapesten a 3-as metró népligeti megállójában, amikor megpróbáltak három zsebtolvajt feltartóztatni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
szept. 10
6:56
Nagyon megverte a munkáspártot a jobboldal Norvégiában (ATV)
A várakozásoknak megfelelő, nagy arányú választási győzelmet aratott hétfőn Norvégiában a konzervatív Höyre párt vezette jobboldali ellenzék, 96 mandátumot szerezve a 169 tagú új törvényhozásban - derült ki a hivatalos részeredményekből.
szept. 10
7:12
Nadal ismét megnyerte a US Opent (ATV)
A világranglistán második Rafael Nadal (spanyol) nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjét hétfőn New Yorkban, miután négy játszmában legyőzte a ranglistán első Novak Djokovicot (szerb).
szept. 10
7:30
Drágábban lehet majd nyelvet tanulni? - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet arról ír, hogy mentorprogrammal segíti a külföldre készülő és már ott tanuló fiatalokat a Külföldön Tanuló Magyar Egyetemisták Szövetsége. A Népszabadság cikkéből kiderül: jóval kevesebb helyen sokkal drágábban lehet majd nyelvet tanulni, ha a kormány rábólint az NGM terveire.
szept. 10
7:30
Obama: Szíria elkerülheti az amerikai katonai csapást (ATV)
Az amerikai elnök szerint ez abban az esetben lehetséges, ha Damaszkusz nemzetközi felügyelet alá helyezné vegyi fegyvereit. Közben a szenátus elhalasztotta a csapásról szerdára kitűzött próbaszavazást. Magyarország is csatlakozott ahhoz a közleményhez, amely "erőteljes nemzetközi válaszlépést" sürget Szíriával szemben.
szept. 10
7:32
Józsa: Orbán a lopott holmit próbálja eladni (ATV)
Orbán Viktor nem tudja, hogy az ország milyen állapotban van. A jogrendszer durva átalakítását próbálja sikerként eladni, amit már saját képviselőtársai sem hisznek el. Ezt Józsa István az MSZP politikusa mondta az Egyenes beszédben.
szept. 10
7:48
Az MSZP újra részt vesz a külügyi bizottság ülésein (Metropol)
Az MSZP képviselői 2012 novembere óta, Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő kijelentései elleni tiltakozásul maradtak távol.
szept. 10
8:06
Az önkormányzat megvenné a Gyulai Húskombinát eszközeit (ATV)
Vételi ajánlatot tett a felszámolás alatt álló Gyulai Húskombinát vagyonelemeire a helyi önkormányzat, az egyik legrégebbi hazai élelmiszeripari társaság teljes vagyonportfóliójáért - egyben - 860 millió forintot kínált a város - írta a Népszabadság keddi számában.
szept. 10
8:08
Brazília kiakadt: Amerika ipari kémkedést végzett? (ATV)
Ha igazak azok a jelentések, hogy az Egyesült Államok meghekkelte a Petrobas brazil olajtársaság számítógépeit, az egyenértékű lenne a biztonsági érvekkel nem igazolható ipari kémkedéssel - jelentette ki hétfőn Dilma Rousseff brazil elnök.
szept. 10
8:24
Figyeljünk az árulkodó jelekre (Metropol)
Évente 25 ezer ember kísérel meg a becslések szerint öngyilkosságot Magyarországon, a kísérletek tizede pedig halállal végződik.
szept. 10
8:24
Ma szünetelhet a tévéadás Győr és Bakonyszentkirály térségében (Alternatív Energia)
Ma reggel 8 és délután 6 óra között a győri és a bakonyszentkirályi tévéadó áthangolása miatt várhatóan több órán át nem foghatják az adást a térségben azok, akik szoba- vagy tetőantennával, illetve set-top-box segítségével tévéznek.
szept. 10
8:24
Jöhetnek az afrikai kereskedőházak (ATV)
Egyelőre felesleges találgatásnak tartja a külgazdasági kapcsolatok ösztönzését támogató rendszer esetleges további módosítását a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára; Szijjártó Péter a Napi Gazdaság keddi számában megjelent interjúban azt is elmondta: a legaktuálisabb feladat a három, már működő magán-kereskedőházzal való együttműködés módjáról történő megállapodás.
szept. 10
8:26
Elkezdték használni a betiltott Facebookot az iráni miniszterek (ATV)
Az új iráni elnök, Haszan Róháni elnök Facebook-oldalát minden kormánytag lájkolta. De korai lenne az internet felszabadításáról beszélni: az internet cenzúrázását felügyelő iráni szerv vezetője hétfőn közölte: még nem jött el annak az ideje, hogy feloldják a Facebook blokkolását.
szept. 10
9:00
Kormányvédelem alatt a rasszizmus - Visszaült az MSZP a külügyi bizottságba (Alternatív Energia)
Az MSZP nem vett részt a külügyi bizottság munkájában azt követően, hogy a jobbikos Gyöngyösi Márton azt javasolta, nemzetbiztonsági kockázatok elkerülése érdekében készüljön lista a parlament és a kormány zsidó származású képviselőiről. Kovács László az országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke közleményében azt írja, nem adják fel korábbi tervüket az etikai bizottság létrehozására…
szept. 10
9:00
Az MSZP visszatér a külügyi bizottságba (ATV)
Az MSZP képviselői újra részt vesznek az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésein, ahonnan 2012 novembere óta Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő - zsidó származású képviselők és kormánytagok számbavételéről szóló - kijelentései elleni tiltakozásul maradtak távol - derül ki az ellenzéki párt kedd reggeli közleményéből.
szept. 10
9:18
MSZP: mindenki menekül Orbán "jól teljesítő" országából (Alternatív Energia)
Jelentősen megugrott a magyar felvételizők száma Nagy-Britanniában. Ezt mutatják az Egyesült Királyság Magyar Diákszövetségének friss adatai.
szept. 10
9:18
Karácsony: ma valódi munkahelyen kevesebben dolgoznak (ATV)
Az államadósság Karácsony Gergely szerint nem csökkent, sőt magasabb, mint bármikor.
szept. 10
9:20
Újabb tüntetés Törökországban: egy halott (ATV)
Meghalt egy 22 éves fiatalember a rendőrökkel való összecsapásban hétfő este egy törökországi tüntetésen - jelentette a helyi média kedden.
szept. 10
9:36
Hatalmas füst a 4-es metró kelenföldi állomásánál (Infostart)
Az utolsó füstpróbát tartják keddtől az M4-es metró Kelenföld vasútállomás megállójában.
szept. 10
9:54
Utolsó füstpróba a kelenföldi állomásánál (Metropol)
A füstpróba, amely egy valós tűzeset szimulálása, az M4-es metró Kelenföld állomásának majdani átadására való felkészülés része.
szept. 10
9:54
Két busz ütközött: 44-en meghaltak (ATV)
Súlyos buszbaleset történt Iránban, a helyi média hétfői híradásai szerint legalább 44-én meghaltak a szerencsétlenségben, és több mint harmincan megsérültek.
szept. 10
9:56
Ungvári: ordas eszmék az erkölcstan könyvben (ATV)
Ezek ijesztő eszmék. Ez a véleménye Ungvári Tamásnak arról az általános iskolásoknak szóló erkölcstan könyvről, amelyben számos vitatható, elfogadhatatlan megállapítás szerepel, a könyv az alattvalóvá nevelés eszköze”- mondta az Egyenes beszédben Ungvári.
szept. 10
9:58
A Közép-Európai Ligát kihagyják a győri kosarasok (ATV)
Várhatóan a magyar bajnokságban és az Euroligában indul, a Közép-Európai Ligát viszont kihagyja a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapata, amely szombaton szenvedett súlyos buszbalesetet soproni mérkőzésére tartva - írja keddi számában a Kisalföld.
szept. 10
10:12
„A bajok a Fidesszel kezdődtek”: külföldi lapok a román-magyarról (ATV)
A pénteki román-magyar világbajnoki selejtező híre bejárta a világsajtót. Nemzetközi hírügynökségek és világlapok számoltak be a verekedésekről, rendőri intézkedésről és sérültekről.
szept. 10
10:14
Gyurcsány Ferencet és három párttársát nem akarta listán látni az MSZP (ATV)
Nem sikerült megállapodnia a Magyar Szocialista Pártnak, valamint a Demokratikus Koalíciónak a közös választási indulásban- tudta meg az atv.hu a tárgyalás egyik résztvevőjétől.
szept. 10
10:30
Eredménytelenül zárult az MSZP és a DK egyeztetése (Infostart)
Eredménytelenül zárult az MSZP és a DK egyeztetése a szocialista párt Jókai utcai székházában.
szept. 10
10:30
„Teljesíthetetlen kéréseik voltak a kis pártoknak” (Metropol)
Eredménytelenül zárultak le kedden az MSZP és a Demokratikus Koalíció tárgyalásai. A Liberálisokkal sem köt választási megállapodást az MSZP.
szept. 10
10:30
Bocsánatot kért a Fidesz Illés Zoltán államtitkár felszólalásáért (ATV)
Szél Bernadett, az LMP képviselője kedden napirend előtti felszólalásában érdeklődött arról, hogy miért nem lép fel a kormány a verespataki és nagybányai ciános technológiájú aranybányák megnyitása ellen.
szept. 10
10:48
Kövér: Magyarország hasonlítani fog egy normális demokráciára (Infostart)
Két-három ciklus múlva Magyarország hasonlítani fog egy olyan normális demokráciára, amelyben a szemben álló felek csak ellenfelet látnak egymásban, nem pedig ellenséget -mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kövér László, az Országgyűlés elnöke.
szept. 10
10:48
Rezsicsökkentés: keresi a fogást az ellenzék (ATV)
Úgy tűnik, a kormányváltásra készülő szövetségesek között a rezsicsökkentést illetően nagy az egyetértés. Ha van nézetkülönbség, az nem az Együtt-PM és az MSZP, hanem az Együtt illetve a PM és az MSZP között húzódik.
szept. 10
11:06
Bútorok között akartak Olaszországba csempészni szíreket (Alternatív Energia)
Bútorok közé rejtve akart Görögországból Olaszországba csempészni négy szír férfit teherautójával az a román férfi, akit az M70-es autóúton fogtak el a rendőrök - közölte kedden a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
szept. 10
11:08
Lázár: átláthatósági nyilatkozat nélkül nincs uniós pénz (Alternatív Energia)
Azonnal eláll visszamenőlegesen a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) azoknak a folyamatban lévő uniós projekteknek a kifizetésétől, amelyek kedvezményezettjei nem nyújtanak be határidőre átláthatósági nyilatkozatot, vagy nem felelnek meg az alkotmányban rögzített átláthatósági követelményeknek - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden a Kossuth Rádió 180 perc című…

Keresés