Rijeka — „Magyarázkodás helyett most inkább be kell fognunk a szánkat" – kesergett tegnap Gerendás György (59), az Eger férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője.
A társasházak törvényességi felügyeletét a jegyzők látják el február elsejétől, és ekkortól kötelező kifüggeszteni a társasházakban a rezsi-megtakarítási hirdetményt is.
Santiago - Alaposan feldúlta egy chilei asszony háztartását a konyhájába betörő puma. A hívatlan vacsoravendég a bezárt ablakon ugrott be, és minden útjába eső ennivalót felfalt.
Új történelmi csúcsra repítette a negyedik negyedéves gyorsjelentés ma a Facebook részvényeit. Hihetetlen forgalom mellett zajlik a kereskedés, kevesebb mint egy óra alatt elérte a Facebook az...
A McLaren istálló dán újonca, Kevin Magnussen futotta a leggyorsabb kört csütörtökön Jerezben, a Forma-1-es szezon első hivatalos tesztelésének harmadik napján.
Tiszavárkony — Jó dolga van azoknak a gólyáknak, akik talán az elmúlt hónapok enyhe időjárása miatt döntöttek úgy, hogy nem költöznek el melegebb éghajlatra, hanem inkább itthon vészelik át a telet.
Az HSBC részvényeinek árfolyama a londoni kereskedésben délelőtt egy pillanat alatt 10 százalékot ugrott, majd a bankpapír szinte azonnal visszatért a normális értékéhez. Kövérujj szindrómára, vagyis...
Nem helytálló a Handelsblatt című üzleti napilap információja a magyarországi K&H Bank és belga anyabankja, a KBC magyarországi kivonulásáról - közölte a K&H Csoport a lap cikkére reagálva az MTI-vel csütörtökön.
Olyan nagy lett a nyomás a piacokon, hogy nem ússzuk meg kamatemelés nélkül. És ebből a szempontból mindegy mit mondott Matolcsy György a további vágásról.
Budapest - Másképpen emlékeznek a közterület-felügyelők és másképpen D. Dávid, miért rángatták meg, majd nyomták le a földre szerda délután a Ferenciek terén.
Budapest - A villamosok közötti egy méternél kisebb résekben szlalomozva örökítette meg magát két biciklis futár. Az Index által közzétett felvételen két perc alatt háromszor vágtak át az egymással szemben haladó Combinók között.
Phuket - Eltűnt szállodájából, és közel két hétig kóborolt a thaiföldi Phuket városában egy magyar férfi, Farkas Gyula (73), akit végül a helyi rendőrök húztak ki a slamasztikából.
Húsz év után újra szólólemezt készít Szinetár Dóra (37). Az énekesnő, színésznő már el is készített egy dalt, amely alighanem kissé meglepi majd a közönségét. Tervei szerint a lemeze ugyanis nem fog az eddigi munkáihoz hasonlítani.
Azért jött létre az operatív törzs, mert Magyarországnak Ukrajna szomszédjaként a legrosszabbra is fel kell készülnie - mondta a külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában.
Botrány Budaörsön: tüntetők akarták kihozni egyik társuk autóját egy lízingcég telephelyéről. Szerintük ugyanis a cég ellopta a kocsit. Póka Lászlót, a "Nem adom a házamat" mozgalom vezetőjét rendzavarás miatt előállították, mert nem engedelmeskedett a felszólításnak. Előtte egyébként kis híján beült egy rendőrautóba: azt mondta, hogy elviszi.
Lecsendesedni látszott csütörtök délután a feltörekvő piacokat sújtó eladási hullám; erősödtek a latin-amerikai devizák, valamint a török líra és az orosz rubel a dollárral szemben, miután a jegybankok jelezték, minden szükséges lépést megtesznek, hogy stabilizálják a helyzetet.
A FUNZINE Média komoly tervekkel vág neki a 2014-es évnek. Nagy hangsúlyt fektetve a médiapiaci változásokra és szem előtt tartva az olvasói igényeket a FUNZINE portfólió fő terméke, a Budapest FUNZINE új köntösben jelenik meg. Az eddig is dinamikusan fejlődő FUNZINE Média 2014-ben még további bővülésre készül, nemcsak külső, de tartalmi változások előtt is áll - olvasható a vállalat…
Az Alt Cash pénztárgépforgalmazó a kialakult helyzet ellenére is folytatja a munkát, és kitart amellett, hogy azoknál a pénztárgépeknél, amelyek forgalmazási engedélyét a hivatal visszavonta, a korábban feltárt hiányosságokat, technikai problémákat meg tudja oldani.
A havazás, és ónos eső miatt csütörtök délelőtt Szlovénia lezárta a határokat a kamionok előtt. Így Magyarország felől sem mehettek be a teherautók a szomszédos országba. A kamion-stop miatt a magyar hatóságok még a határ előtt parkolókba terelték a Szlovénia felé tartó kamionokat, így nem volt torlódás.
A Ferencváros vezetősége előzetesen tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetséget (MLSZ) arról, hogy játékosai nem tudnak részt venni a válogatott pénteken kezdődő, törökországi edzőtáborában.
Több évtizedes csökkenés után több mint negyven százalékkal nőtt az európai denevérpopuláció 1993 és 2011 között - közölte csütörtökön az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA).
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 69,88 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 18 616,68 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Budapest - Kovásza legalább 8 órán át érik, nem spórolnak a dagasztási idővel, tésztájába adalékanyag nem, jó minőségű liszt annál inkább kerül, majd 25 percig 220 fokon sül a kemencében – ilyen a jó kenyér a szakemberek szerint.
A brazil rendőrség őrizetbe vett egy testvérpárt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy elcsábítottak, majd megöltek négy homoszexuális férfit. A hatóságok nem zárják ki, hogy a gyanúsítottaknak közük volt további hat hasonló halálesethez is - közölték csütörtökön hivatalos források.
A 160 napja tartó keresgélés után jövő héten kiválaszthatja Steve Ballmer utódját a Microsoft - írja a Re/Code. Minden jel arra utal, hogy a cégen belülről érkezhet az amerikai szoftveróriás új...
A kellemes tavaszias időnek sokan örülhettek az elmúlt hetekben. Az enyhe idő azonban, legalábbis a szakemberek szerint előbb-utóbb megbosszulja magát. Például a mezőgazdaságban. Ha ugyanis már megindul a rügyezés és hirtelen érkezik egy nagy fagy, akkor a termés jelentős része veszhet oda.