Születésnapját ünnepli szerdán az észak-koreai vezető, aki apjánál jobban szereti a nyilvánosságot, és általában a hadsereg egyik vezetőjével mutatkozik.
Még mindig nem nevezték ki a menesztett Steve Clarke utódját a West Bromwich Albion kispadjára, azonban a Times szerint a Werder Bremen korábbi edzője, a német Thomas Schaaf ülhet le a rigók kispadjára.
A Vodafone Magyarország nyerte a közbeszerzést, amely keretében több száz állami intézmény számára biztosíthatja a mobilszolgáltatást 2 éven keresztül.
Ma összehívták a Raiffeisen Bank dolgozóit, hogy arról tájékoztassák őket, mégsem jött létre a bank eladása - írta a 444.hu. A Portfolio.hu azonban cikkünk első megjelenése után úgy értesült, ilyenre...
Egymilliárd forintot meghaladó áfahiányt halmozott fel egy tejjel üzletelő, körbeszámlázó bűnszervezet, amelynek négy tagját decemberben elfogták a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói.
A Monetáris Tanács december 17-i ülésén heten szavaztak a 20 bázispontos kamatcsökkentésre, míg Cinkotai János és Pleschinger Gyula csak 10 bázispontos vágást támogatott. Ők ketten a forinteszközök...
Egy gyorsulási versenyekre használt aszfaltútba csapódott be a feltehetően műszaki hibás magánrepülő, amelynek pilótája valószínűleg kényszerleszállást akart végrehajtani, hogy megszakítsa útját.
A Vodafone Magyarország nyert a "Mobil távközlési szolgáltatás beszerzés biztosítása - 2013" elnevezésű közbeszerzési eljáráson, így több száz intézmény számára biztosíthatja a mobilszolgáltatást 2...
Decemberben a várt 203 ezer helyett 238 ezerrel nőtt a magánszektorbeli foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban. Az ADP legutóbb 2012 novemberében közölt hasonlóan kedvező foglalkoztatottsági...
A fűtési költségek csökkentése mellett legalább százezer új munkahelyet teremtene az építőiparban az MSZP által javasolt széles körű épületfelújítási, energiahatékonysági program. Erről Szabó Imre volt környezetvédelmi miniszter, a szocialista párt fenntartható fejlődés kabinetjének vezetője beszélt a Táncsics Alapítvány Megújuló energiapolitika című konferenciáján.
Decemberben szintén a várakozásokat messze meghaladó mértékben növelték a foglalkoztatottjaik számát a magánszektor vállalkozásai az Egyesült Államokban - derül ki az ADP munkaügyi szolgáltató szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.
Az uniós tagországokból érkező bevándorlásnak a szociális ellátórendszerre gyakorolt hatását vizsgáló tárcaközi bizottság összeállításáról döntött szerdai ülésén a német kormány, amelyet Angela...
A BRFK eljárást indított egy rendőr ellen, aki nem ment be a munkahelyére, mert élettársának fogyatékos öccsére kellett vigyáznia. Parancsmegtagadás miatt a rendőr századost gyanúsítottként hallgatták ki, ugyanis a fiú nem számít közvetlen hozzátartozónak, írja a hvg.
Állami intézmények számára nyújthat mobil távközlési szolgáltatást a Vodafone 2014-15-ben, a társaság közbeszerzésen nyerte el a megbízást - közölte a társaság szerdán.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) felállította azt a háromtagú, független bizottságot, amely a sportág doppingos múltját hívatott feltárni, többek között azt, hogy az UCI-nak volt-e köze a hét Tour de France-elsőségétől megfosztott Lance Armstrong csalásaihoz.
Egy sarkköri légörvény miatt napok óta embertelen hideg tombol az Egyesült Államokban, nap közben nem ritka, hogy főként az ország északi részén fekvő városokban akár mínusz 30 foknál is hidegebb van...
A szolnoki adónyomozók buktatták le az évek óta jól működő bűnszervezetet, amely néhány év alatt több százmilliót csalt el az államtól - írja a Szoljon.hu....
Közös lista állításában állapodott meg az MSZP és az Együtt-PM szövetség – jelentette be Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője szerdán, és közölték: erre tesznek javaslatot a Demokratikus Koalíciónak (DK) is. Az Együtt-PM elfogadja az MSZP-nek a miniszterelnök-jelölt személyére teendő javaslatát.
Jó volt a befektetői hangulat a legtöbb ázsiai piacon szerdán, az európai indexek azonban óvatosan nyitottak, a kivételt ma is az osztrák parkett jelenti, ahol a banki részvények remekelnek. Érdemi...
Egészen különleges szolgáltatást nyújt látogatóinak egy argentin állatkert, a Lujan Zoo. A parkban simogatni és ölelgetni is lehet a világ legveszélyesebb ragadozóit.
Íme a sminkművészet legmagasabb foka. Minket – akiknek néha még a mindennapi szempillaspirálozás is nehézséget okoz – teljesen elképesztett Tal Peleg izraeli sminkmester ügyessége. Véletlenül bukkantunk rá Facebook oldalára, amelyet nektek is ajánlunk figyelmetekbe – érdemes azonnal követni őt, ha szeretnétek nap mint nap csodákat látni. Peleg munkája teljesen más értelmet ad a sminkelés…
Varga Mihály szerint 2013-ban trendforduló volt a gazdaságban, a folyamatok az elemzői várakozásoknál is kedvezőbben alakultak, és a kiskereskedelmi forgalmi adatok alapján kijelenthető, hogy a mostani volt az első "nem válság karácsony" a válság 2008-as kitörése óta.
A vártnál lényegesen jobb adat érkezett az amerikai munkaerőpiacról; a dollár erősödik, a forint szűk sávban mozog, a 300-as szintet próbálgatja az euró.
A demokratikus ellenzék teljes körű, feltétel nélküli választási összefogását tartja szükségesnek Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) elnöke, aki arról is beszámolt: ennek elmaradása esetén pártja nem indul az idei választáson.
A Monetáris Tanács december 17-i ülésén heten szavaztak a 20 bázispontos kamatcsökkentésre, míg Cinkotai János és Pleschinger Gyula csak 10 bázispontos vágást támogatott. Ők ketten a forinteszközök...
Az Audi modelljei eddig is letisztult és egyszerűséget sugárzó, ugyanakkor magas minőségű belső kialakításukról voltak híresek, ami a legkisebb modellektől a legnagyobbakig elmondható. Most azonban egy nagyobbat kívánnak ugrani a technológiai megoldások terén a németek, és az első képek alapján azt kell mondanunk, hogy jól teszik.
Ma összehívták a Raiffeisen Bank dolgozóit, hogy arról tájékoztassák őket, mégsem jött létre a bank eladása - írta a 444.hu. A Portfolio.hu azonban cikkünk első megjelenése után úgy értesült,...
Mintegy 75 milliárd forintnak megfelelő, 250 millió euró kedvezményes hitellel segíti a magyarországi vasúti infrastruktúra korszerűsítését az Európai Befektetési Bank (EBB) - közölte szerdán az uniós pénzintézet.
Az alacsony infláció segítette a kiskereskedelmi forgalom tavaly novemberi, a vártnál nagyobb mértékű növekedését az Erste és a TakarékBank szakértői szerint, akik úgy vélik, lassan talpra állhat a kiskereskedelem.
Közös lista állításában állapodott meg az MSZP és az Együtt-PM szövetség - jelentette be Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője szerdán. Erre tesznek javaslatot a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak is. A miniszterelnök-jelöltet az MSZP nevezheti meg, és minden bizonnyal Mesterházy Attila lesz az.
Az M1 és a Kossuth Rádió is élőben közvetíti a vasárnap kezdődő és január 26-áig tartó dániai férfi kézilabda Európa-bajnokság magyar vonatkozású mérkőzéseit, valamint a döntőt.
Továbbra is edzőváltás szélén az AC Milan labdarúgócsapata, amelynél még mindig keresik a jelenlegi edző, Massimiliano Allegri esetleges utódját: ezúttal Luciano Spalletti került a rossonero célkeresztjébe.