2014. október 20. hétfő

okt. 20
9:36
Kötelező nyelvvizsga: így változna a felsőoktatási felvételi rendszer (Pénzcentrum)
De az emelt szintű érettségi is kötelezővé válhat....
okt. 20
9:36
Újabb lemondás a japán kormányban (ATV)
A botrányba keveredett Obucsi Juko japán gazdasági, ipari és a nukleáris baleset kezeléséért felelős miniszter után hétfőn benyújtotta lemondását Macusima Midori japán igazságügy-miniszter is.
okt. 20
9:38
Vaszary látképéért fizettek a legtöbbet (Gondola)
Vaszary János egyik utolsó itáliai látképe, a San Remo című festmény kelt el a legmagasabb áron, 48 millió forintért a Virág Judit Galéria őszi aukcióján, amelyen 19
okt. 20
9:38
Egy vacsi New Yorkban? - Leleplezné a kitiltottakat a Polgári Platform (Alternatív Energia)
A civil szerveződés tagjai úgy döntöttek, lehetőséget adnak a korrupció gyanújába keveredetteknek maguk tisztázására.
okt. 20
9:40
Elhaladt a Mars mellett a Siding Spring üstökös (Gondola)
Egy nemrégiben felfedezett üstökös vasárnap elhaladt a Mars mellett, egyedülálló lehetőséget nyújtva a kutatóknak egy, a Naprendszer legtávolabbi szegletéből származó objektum vizsgálatára
okt. 20
9:42
Ismét teltházas a hosszú hétvége Hévízen (ProfitLine)
Majdnem 100 százalékos lesz a kihasználtság az október 23-i hétvégén Hévíz egyik vezető gyógy- és wellness szállodájában. A hévízi NaturMed Hotel Carbonában a négy napos ünnepre jelenleg 97 százalékos a foglaltság, azaz szinte az összes szoba gazdára talált már. A Carbona adatai szerint idén eddig az október végi hosszú hétvége a legnépszerűbb a pihenni vágyók körében.
okt. 20
9:42
Hétfő este focizik a MU, kezdődik az évzáró tenisz vb - Ezt látod élőben (Sport365)
A hétfő élő sportközvetítések a magyar televíziós csatornák kínálatában.
okt. 20
9:44
Az egyik legnépszerűbb pankrátortól lopták a gólörömöt - videó (Sport365)
A skót Premier League vasárnapi mérkőzésén 3-1-re nyert a Dundee United a Motherwell ellen. A csapat egyik gólját követően különleges ünneplést mutatott be a gólszerző Gary Hawkins és csapattársa, Jim McAlister.
okt. 20
9:45
Tetten érték a lomizót, durva büntetésre számíthat (Adózóna)
A NAV pénzügyőrei épp tetten érték azt a fémfelvásárlót, aki már 45 tonna engedélyköteles anyagot adott el – közölte facebook oldalán a NAV.
okt. 20
9:51
Orbán vétójogot ígért Tarlósnak - mi lesz, ha nem tartja be? (Privátbankár)
Tarlós István szerint a vétőjog nem csak a főpolgármestert, hanem a többi polgálrmestert is védené. Orbán megígérte neki - mi lesz, ha nem tartja be?
okt. 20
9:51
Gyilkos pókot szállítottak házhoz (BorsOnline)
Életveszélyes vendég érkezett a házhoz szállított gyümölcsökkel egy londoni családhoz. A gyilkos pók már a selyemzsákját is be­ágyazta az egyik banánba, s csak azért nem lendült támadásba,mert beszorult a lába.
okt. 20
9:51
A szerelem mentheti meg Gascoigne életét (Blikk)
Dorset – A szerelem ereje felülkerekedhet az alkoholizmuson? Paul Gascoigne (47) egykori angol labdarúgót ezúttal nem részegen, piásüveggel a kezében fotózták le, hanem egy nővel kéz a kézben sétálva. A fenegyerek és Mandy Thomas (44) néhány hete elválaszthatatlanok.
okt. 20
9:51
Recept: Málnás-csokoládés sajttorta (Mindmegette)
Hozzávalók: A kekszes alaphoz: 18 dkg omlós keksz 10 dkg vaj A töltelékhez: 25 dkg mascarpone 15 dkg málnadzsem 3 evőkanál étkezési keményítő 15 dkg porcukor 2 csomag vaníliás cukor 3 db tojás (nagy) csipet só 2 dl habtejszín A csokoládés ganache bevonóhoz: 12,5 dkg csokoládé (60 %-os) 1,5 dl habtejszín
okt. 20
9:53
Indul az év végi vásárlási láz (BorsOnline)
Csúcsra járatják pénztárcájukat a magyarok novemberben: a felmérések szerint ebben a hónapban költünk a legtöbbet. Egyre inkább nô az interneten vásárlók száma.
okt. 20
9:54
Férfi vízilabda Bajnokok Ligája - Csoportelsőként jutott tovább az OSC (Infostart)
Csoportelsőként jutott be az OSC a férfi vízilabda Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe, miután vasárnap, a budapesti kvalifikációs torna befejező napján nyert a német Duisburg ellen.
okt. 20
9:54
Rekordnevezés a LolliPOPon (Kreatív Online)
151 nevezés érkezett a Kreatív versenyére.
okt. 20
9:54
Víz alatt Sopron (Blikk)
okt. 20
9:54
Manning megdöntötte Brett Favre rekordját (Metropol)
Peyton Manning lett az NFL legeredményesebb irányítója a touchdown-passzok tekintetében.
okt. 20
9:54
Távolodó amerikai-török álláspontok (Alternatív Energia)
A szíriai válság megoldása ügyében élesednek az ellentétek.
okt. 20
9:54
Ki gondolta volna? - Ez az új kitörési pont Magyarországon (Portfolio)
Újabb hatalmas projektbe kezdenek...
okt. 20
9:56
Barcelona - Ajax csata a Bajnokok Ligája keddi programjában (Infostart)
Kedden nyolc mérkőzéssel megkezdődik a harmadik forduló a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében.
okt. 20
9:56
Pénzt zsarolt osztálytársaitól egy 15 éves fiú (Blikk)
okt. 20
9:56
Barroso: csökkenhet London befolyása (Alternatív Energia)
Cameron miniszterelnök a héten mutatja be a bevándorlás visszaszorítására vonatkozó javaslatait.
okt. 20
9:56
Mongolok mentik meg a szabolcsi almatermelőket? (Portfolio)
Erre is kiterjedne a "keleti nyitás"...
okt. 20
9:58
Berlin közbenjár Párizs érdekében (Alternatív Energia)
A 2015-ös francia költségvetés nagy vitát váltott ki Brüsszelben.
okt. 20
10:09
Borban fiatalodik az NBA sztárja (BorsOnline)
Stoudemire még a kádban is a vörösborra esküszik.
okt. 20
10:09
Béla, mi ez a hang? Csak nem egy fémfelvásárló? - Abonyi lomizót fogtak a NAV-osok (képek) (Privátbankár)
Már 45 tonna engedélyköteles anyag adott el az a férfi, akit most elcsíptek a pénzügyőrök. 10 milliós bírságra számíthat.
okt. 20
10:09
Recept: Májjal töltött csirkecomb bacon alatt sütve (Mindmegette)
Hozzávalók: 4 db csirkecomb 4 db csirkemáj 8 szelet császárszalonna (vgy bacon) só őrölt fehérbors majoránna bazsalikom szerecsendió 5 dkg margarin 1,5-2 dl fehérbor
okt. 20
10:11
Szuper cuki: itt az első kép Hujber kislányáról (BorsOnline)
Még csak 10 napja született, de máris remekül pózol a kamerának Hujber Ferenc második gyermeke, Noa.
okt. 20
10:12
Újabb japán miniszter mondott le (Gondola)
A botrányba keveredett Obucsi Juko japán gazdasági, ipari és a nukleáris balesetek kezeléséért felelős miniszter után hétfőn benyújtotta lemondását Macusima Midori japán igazságügy-miniszter is
okt. 20
10:12
Luxuskocsit akadt fenn a határon (Blikk)
okt. 20
10:12
Japán miniszterek mondtak le (Metropol)
Az egyikük legyezőket osztogatott a kampány alatt, a másikuk színházi előadásokat szervezett politikai pénzekből.
okt. 20
10:12
Egyre nagyobb bajban Berki (Alternatív Energia)
Újabb vállalkozását törölték.
okt. 20
10:12
Átalakítja a kormány az egészségügyet (Portfolio)
A kormány elfogadta az egészségügyi rendszer átalakítására vonatkozó terveket, az ágazat jövőre több pénzhez jut majd - mondta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár hétfőn a Kossuth Rádió...
okt. 20
10:12
Versenypályára lép a győri Audi TT – márkakupát indít az Audi (Auto Pult)
Az Audi a vadonatúj, immár harmadik generációs TT népszerűsítése érdekében egy vadonatúj márkakupát indít, amely a Német Túraautó Bajnokság, ismertebb nevén a DTM egy-egy betétfutamaként kerül megrendezésre a következő szezonban.
okt. 20
10:12
Zombor: elfogadta a kormány az egészségügy átalakításának tervét (ATV)
A kormány elfogadta az egészségügyi rendszer átalakítására vonatkozó terveket, az ágazat jövőre több pénzhez jut majd - mondta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
okt. 20
10:12
Tipp: Kihasználjuk Goffin szédületes formáját (Agroinform)
A bombaformában lévő David Goffin idei negyedik győzelmére készül Bázelben az osztrák Dominic Thiem ellen.
okt. 20
10:14
Hongkongban a tömeg radikalizálódásától tartanak (Gondola)
A város első embere szerint a fejleményeket már senki sem képes kontrollálni, s megjegyezte, "külső erők" is jelen vannak a Foglald el a központot! mozgalomban
okt. 20
10:14
Menekülés közben szórta a pénzt a rabló (Blikk)
okt. 20
10:14
Hamarosan a Microsoft okosóráját is megvehetjük (Portfolio)
Saját okosórát dobhat piacra heteken belül a Microsoft - tudta meg a Forbes. A hírek szerint a készülék több mobil platformon is működne, nem csak a Windows operációs rendszerrel felszerelt...
okt. 20
10:14
Sztrájkolnak a Lufthansa pilótái: budapesti járatokat is töröltek (ATV)
Kiterjesztik hétfőn délután kezdődő 35 órás sztrájkjukat a Lufthansa pilótái, a munkabeszüntetés miatt a német légitársaság budapesti járatokat is törölt.
okt. 20
10:15
Kiterjesztik a sztrájkot a Lufthansa pilótái, budapesti járatokat is töröltek (Infostart)
Kiterjesztik hétfőn délután kezdődő 35 órás sztrájkjukat a Lufthansa pilótái, a munkabeszüntetés miatt a német légitársaság budapesti járatokat is törölt.
okt. 20
10:15
Stagnáltak a német termelői árak (ProfitLine)
A német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) ma közzétett adatai alapján havi szinten stagnáltak, éves összevetésben pedig 1 százalékkal csökkentek szeptemberben a német termelői árak.
okt. 20
10:15
La Liga: meglepő Valencia-bukta, a Sevilla tapad a Barcára - videó! (Sport365)
A Valencia hatalmas meglepetésre 3-0-ra kikapott az eddig sereghajtó Deportivo La Coruna otthonában a spanyol labdarúgó bajnokság 8. fordulójában.
okt. 20
10:16
Görögország nem akar "elválni" az IMF-től (Gondola)
Nincs szó válásról, csak megváltozik a kapcsolat - közölte a görög pénzügyminiszter vasárnap
okt. 20
10:16
A profit ABC-je, bevezető tőzsdei előadás MA (Portfolio)
Soron következő díjmentes előadásunkon áttekintjük milyen tényezők mozgatják az árfolyamokat, hol érdemes beszállási pontok után kutatni, valamint a kockázatkezelés fogásaiba is beavatjuk a...
okt. 20
10:17
Egyszeri tétel rontotta a Philips eredményét (ProfitLine)
Veszteséggel zárta a szeptember végével záródott negyedévet a holland Philips, ami elsősorban egy egyszeri tételnek volt köszönhető.
okt. 20
10:27
Hajnal: szembenézett brutális exével (BorsOnline)
Szakításuk óta először találkozott egykori szerelmével Takács Hajnal. A nő állítja: volt párja úgy megverte, hogy kiszakadt a mellimplantátuma. Most a levéltitok megsértése miatt indult magánvádas ügyben volt tárgyalás, ott nézett a szemébe.
okt. 20
10:27
Mielőtt kimenne a reptérre: két tucat budapesti járatot töröltek (Privátbankár)
Kiterjesztik hétfőn délután kezdődő 35 órás sztrájkjukat a Lufthansa pilótái, a munkabeszüntetés miatt budapesti járatokat is töröltek.
okt. 20
10:27
Recept: Gyúrt néger kocka (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 45 dkg liszt 15 dkg zsír 2 dkg szalalkáli 15 dkg porcukor 1 db tojás 2 evőkanál kakaópor kevés tej A krémhez: 4 dl tej 2 evőkanál kakaópor 5 evőkanál liszt 10 dkg porcukor fél fiola rumaroma 10 dkg csokoládé 25 dkg vaj 20 dkg porcukor A csokimázhoz: 20 dkg porcukor 3 evőkanál kakaópor 3 evőkanál forró víz 5 dkg vaj

Keresés