Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hozzá szeretne járulni az államadósság mérsékléséhez és a versenyképesség növeléséhez - mondta az ÁSZ hírportáljának beszámolója szerint Domokos László, a szervezet elnöke.
Budapesten üléseztek a visegrádi országcsoport (V4) nemzetbiztonsági bizottságainak vezetői, akik a közelgő NATO-csúcstalálkozóról, valamint az európai és regionális biztonságról folytattak eszmecserét - közölte a lengyel nemzetbiztonsági hivatal (BBN).
A testvériség és a csapatszellem jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa abban a videóüzenetben, amelyet csütörtökön küldött a Vatikánból a brazíliai labdarúgó-világbajnokságra.
Nyári hangulatban telt a csütörtöki kereskedés első fele a nyugat-európai börzéken, és bár délután két várttól elmaradó amerikai adatot is közzétettek, ezek sem tudták felrázni a befektetőket. A...
Pénteken néhol még 30 Celsius-fokig is melegedhet a levegő, de a hétvégén fokozatosan enyhül a meleg, vasárnap néhol már csak maximum 22 fok lehet, többfelé záporok, zivatarok is előfordulhatnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Egy chicagói dada élete során több, mint 150 ezer fotót készített. Dokumentumfilmet forgattak róla. Vivian Maier a 20. század egyik legismertebb fotósa – és a története sem mindennapi. Vivian gyerekfelvigyázóként dolgozott Chicagóban 40 éven át, és ezalatt fotózott, bármit, ami szembejött vele az utcán. A felvételei csak 2007-ben kerültek elő, amikor egy John Maloof nevű történész és gyűjtő egy…
Miért baj, hogy Al Amin 10 évesen egy műhelyben dolgozik? Al Amin 10 éves, egy műhelyben dolgozik. Miért baj, hogy Al Amin 10 évesen egy műhelyben dolgozik? - teszi fel a jogos kérdést az UNICEF, és válaszokat is ad rá: - mert nem jár iskolába és így jövőjét veszélyezteti, - mert az egészségére ártalmas környezetben tölti napjait, - mert sok esetben kényszerítik, kihasználják és nem tudja…
Nem jelent kettős tagságot, ha valaki egyszerre tagja a hivatásrendi kamarának, illetve a kereskedelmi és iparkamarának, mert eltérő jogviszonyról van szó - nyilatkozta Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára csütörtökön az MTI-nek.
A magyar kereskedelem érdekeinek képviseletére megalakult a Magyar Kereskedelmi Szövetség (MKSZ) - közölte Szatmáry-Jähl Angéla, a szövetség elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Politikai megállapodás jött létre csütörtökön a tagállamok környezetvédelmi miniszterei között arról a jogszabály-tervezetről, amely jogi alapot biztosítana a tagországok számára, hogy saját területükön megtiltsák génmódosított organizmusok (GMO) termesztését.
Már öt hónap eltelt az idei költségvetésből és a legutóbbi adatok alapján úgy tűnik, a büdzsé lefutása visszatért a megszokott mederbe. Vannak azonban olyan veszélyforrások, amelyek felboríthatják az...
Újabb fiatal lány holttestét találták meg egy fán Indiában, a család szerint a tizenhat éves lányt a támadók megerőszakolták, majd felakasztották - közölte csütörtökön az IANS indiai hírügynökség.
Kezdjük unalmasnak érezni korábban jól működő kapcsolatunkat? Elhidegültünk a párunktól, nem kívánjuk az együttlétet, s talán már rendszeressé váltak a veszekedések is? Nem árt tudni: az, hogy egy kapcsolat olykor hullámvölgybe kerül, szinte természetes.
Az államadósság "elkoptatható", középtávon levihető egy, a GDP-hez mérten elviselhető arányig - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke az Állami Számvevőszék által "Az államadósság-mutató mérséklésének középtávú perspektívái" címmel rendezett csütörtöki konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Hamarosan több olyan döntést is hozhat a Kúria, amely alapján pénzvisszatérítés illetheti meg a devizahiteleseket. De vajon a már lezárt hitelszerződésekre és a nagyon régi pénzmozgásokra is...
A Fidesz új önkormányzati választási rendszerével a fővárosban két probléma volt, hogy túl későn nyújtották be a módosítást, és hogy aránytalan. Utóbbira meg is próbált válaszolni a kormánypárt, módosították a saját törvénymódosításukat. Így talán még aránytalanabb lett.
A tavalyi évben hihetetlen mélységbe süllyedt a magyar lakásépítés: az egész országban összesen 7300 lakás épült - a 100 éves megújulási ciklushoz 40 ezernél több új lakás kellene évente.
A KDNP-s EP-képviselő, akinek most jár le a mandátuma, méltó választ adott Schmuck Andornak, rohanó világunk öltönyös Charlton Hestonjának. Itt van minden, amit Surján László az elmúlt egy évben alkotott.
A magyar társadalomból lényegében hiányzik a középosztály, a társadalom szerkezete az ideális rombusz helyett körtére hasonlít, az alsó rétegek a legnépesebbek - hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja (MTA TK) és a GfK piackutató intézet közös kutatásának eredményeit bemutató budapesti sajtótájékoztatón, csütörtökön.
Az oroszokkal közös beruházás szerintük az EU több szabályát is megsérti. Ezekre most felhívták az Európai Bizottság figyelmét. A Greenpeace és az Energiaklub, hogy Brüsszel állítsa le az egészet.
A Freedom House nemzetközi jogvédő szervezet legújabb, Nations in Transit 2014 (Nemzetek átalakulóban 2014) című, a közép-európai és a balkáni országokat, valamint a volt szovjet tagállamokat vizsgáló jelentése szerint a demokrácia helyzete Szlovéniában a legjobb. A sor végén Türkmenisztán és Üzbegisztán áll. A jelentés leszögezi, hogy Oroszország vezető szerepet játszik a posztszovjet…
A pénzügyi válság előtti évek túlfűtöttsége a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok külső versenyképességének eróziójához vezetett, az utóbbi öt év gyenge bérnövekménye és a helyi valuták leértékelődése nyomán azonban a térség már visszaszerezte elveszített versenyképességét - állapítják meg csütörtöki tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők
Három harckocsi lépte át a határt Oroszország felől - jelentette a BBC honlapján csütörtök délután az ukrán belügyminisztérium közlésére hivatkozva. A brit hírcsatorna részleteket nem közölt, és...
Az európai parlament (EP) legfőbb politikai csoportjainak vezetői csütörtökön támogatásukat fejezték ki Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökké választásához.
Eltűnt kétezer devizahitel szerződés – a devizahiteles határozatra várunk – lerántották az OTP-t és Magyarországon több mint 9500 Toyotát hívnak vissza
A CEU Business School nappali MBA programjának hallgatói közül került ki az a három csapat, amely New Yorkban, a Times Square-en található NASDAQ OMX piacterén prezentálhatta ötletét a NASDAQ OMX, a Prezi és a CEU Business School szakértőiből álló zsűri előtt. Mindhárom csapat egyedülálló vállalkozásötlettel állt elő, a győztes koncepciót azonban a Wymeria csapata prezentálta, amely a Mississippi…
Makszim Taraszov személyében olimpiai és világbajnok sztárvendége lesz az idei Hopp-Parádénak, melynek fő számában, férfi rúdugrásban nemzetközi szinten is erős mezőny gyűlik össze pénteken a MOM Kulturális Központ előtti Sirály sétányon.
A magyar kormány szerint a teljes civil szférának szüksége van a Norvég Alap forrásaira - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel. Hangsúlyozták, a kabinet minden "értelmes kompromisszumra" kész annak érdekében, hogy ezek a pénzek el is jussanak "az arra érdemeseknek", de kategorikusan elzárkózik attól, hogy az eddigi alapkezelőket a továbbiakban elfogadja partnerként.
Csaknem harminc határon túli és mintegy negyven hazai zsidó hitközség képviselőinek részvételével kezdődött meg a debreceni hitközség és határon túli testvérhitközségei 15