Az államadósság "elkoptatható", középtávon levihető egy, a GDP-hez mérten elviselhető arányig - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke az Állami Számvevőszék által "Az államadósság-mutató mérséklésének középtávú perspektívái" címmel rendezett csütörtöki konferencia szünetében tartott sajtótájékoztatón.
Hamarosan több olyan döntést is hozhat a Kúria, amely alapján pénzvisszatérítés illetheti meg a devizahiteleseket. De vajon a már lezárt hitelszerződésekre és a nagyon régi pénzmozgásokra is...
A Fidesz új önkormányzati választási rendszerével a fővárosban két probléma volt, hogy túl későn nyújtották be a módosítást, és hogy aránytalan. Utóbbira meg is próbált válaszolni a kormánypárt, módosították a saját törvénymódosításukat. Így talán még aránytalanabb lett.
A tavalyi évben hihetetlen mélységbe süllyedt a magyar lakásépítés: az egész országban összesen 7300 lakás épült - a 100 éves megújulási ciklushoz 40 ezernél több új lakás kellene évente.
A KDNP-s EP-képviselő, akinek most jár le a mandátuma, méltó választ adott Schmuck Andornak, rohanó világunk öltönyös Charlton Hestonjának. Itt van minden, amit Surján László az elmúlt egy évben alkotott.
A magyar társadalomból lényegében hiányzik a középosztály, a társadalom szerkezete az ideális rombusz helyett körtére hasonlít, az alsó rétegek a legnépesebbek - hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja (MTA TK) és a GfK piackutató intézet közös kutatásának eredményeit bemutató budapesti sajtótájékoztatón, csütörtökön.
Az oroszokkal közös beruházás szerintük az EU több szabályát is megsérti. Ezekre most felhívták az Európai Bizottság figyelmét. A Greenpeace és az Energiaklub, hogy Brüsszel állítsa le az egészet.
9 éves kislánya holttestét tette az anya, amelyről a többi gyermeke is tudott, hiszen ők is kerestek ételt a lakásban. Az apa azt hitte, lánya él, hiszen az anyja a telefonban még énekelt is neki és úgy beszélt róla, mintha mintha minden renden volna.
A Freedom House nemzetközi jogvédő szervezet legújabb, Nations in Transit 2014 (Nemzetek átalakulóban 2014) című, a közép-európai és a balkáni országokat, valamint a volt szovjet tagállamokat vizsgáló jelentése szerint a demokrácia helyzete Szlovéniában a legjobb. A sor végén Türkmenisztán és Üzbegisztán áll. A jelentés leszögezi, hogy Oroszország vezető szerepet játszik a posztszovjet…
A pénzügyi válság előtti évek túlfűtöttsége a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok külső versenyképességének eróziójához vezetett, az utóbbi öt év gyenge bérnövekménye és a helyi valuták leértékelődése nyomán azonban a térség már visszaszerezte elveszített versenyképességét - állapítják meg csütörtöki tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők
Három harckocsi lépte át a határt Oroszország felől - jelentette a BBC honlapján csütörtök délután az ukrán belügyminisztérium közlésére hivatkozva. A brit hírcsatorna részleteket nem közölt, és...
Az európai parlament (EP) legfőbb politikai csoportjainak vezetői csütörtökön támogatásukat fejezték ki Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökké választásához.
Pénteken néhol még 30 Celsius-fokig is melegedhet a levegő, de a hétvégén fokozatosan enyhül a meleg, vasárnap néhol már csak maximum 22 fok lehet, többfelé záporok, zivatarok is előfordulhatnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Eltűnt kétezer devizahitel szerződés – a devizahiteles határozatra várunk – lerántották az OTP-t és Magyarországon több mint 9500 Toyotát hívnak vissza
A CEU Business School nappali MBA programjának hallgatói közül került ki az a három csapat, amely New Yorkban, a Times Square-en található NASDAQ OMX piacterén prezentálhatta ötletét a NASDAQ OMX, a Prezi és a CEU Business School szakértőiből álló zsűri előtt. Mindhárom csapat egyedülálló vállalkozásötlettel állt elő, a győztes koncepciót azonban a Wymeria csapata prezentálta, amely a Mississippi…
Makszim Taraszov személyében olimpiai és világbajnok sztárvendége lesz az idei Hopp-Parádénak, melynek fő számában, férfi rúdugrásban nemzetközi szinten is erős mezőny gyűlik össze pénteken a MOM Kulturális Központ előtti Sirály sétányon.
A magyar kormány szerint a teljes civil szférának szüksége van a Norvég Alap forrásaira - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel. Hangsúlyozták, a kabinet minden "értelmes kompromisszumra" kész annak érdekében, hogy ezek a pénzek el is jussanak "az arra érdemeseknek", de kategorikusan elzárkózik attól, hogy az eddigi alapkezelőket a továbbiakban elfogadja partnerként.
Csaknem harminc határon túli és mintegy negyven hazai zsidó hitközség képviselőinek részvételével kezdődött meg a debreceni hitközség és határon túli testvérhitközségei 15
Az ukrán belügyminiszter beszélt a harckocsik és egy katonai járműoszlop bevonulásáról. Az ukrán államfő felhívta telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnököt.
Az ukrán belügyminiszter tájékoztatása szerint három tank lépte át az orosz-ukrán határt Oroszország felől a harcokkal sújtott kelet-ukrán területen - számol be rendkívüli híradásában a BBC...
A következő év elejére összesen háromszáz új jegyautomatát helyez üzembe a BKK, amivel az árusító helyeket váltják ki. A társaság más területen adna munkát a pénztárakban dolgozó több mint 200 kollégának....
A Land Rover Discovery – mint tudjuk – idén ünnepli 25. születésnapját, amit már több ízben is megünnepelt a gyártó, többek között az XXV különkiadással és a következő generációt előrevetítő Discovery Vision tanulmányautó képében. Ugyan nem volt még olyan rég, amikor utoljára frissítették a nagy terepest, most az előbb említett XXV különleges tulajdonságait mégis megkapják a normál verziók is.
Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön jogerősen Bajnai Gordonnak, az Együtt-PM vezetőjének a Hoppál Péter Fidesz-szóvivő ellen benyújtott keresetét elutasító elsőfokú bírósági határozatot.
Dorin Cioaba, a romániai nemzetközi romakirály jelentette be, hogy saját virtuális pénze lenne a nemzetközi cigányságnak. A terv szerint: 1 lov = 1 euro.
Arszen Avakov ukrán belügyminiszter szerint 3 orosz tank lépte át az ukrán határt, és a lázadók által ellenőrzött Luhanszkba mentek. Az ukránok harcolnak velük. (BBC)
Rendőrök mentették meg az életét egy 16 éves miskolci lánynak, aki az avasi kilátónál próbált öngyilkos lenni. Az egyenruhások lebeszélték az ugrásról, majd a karjánál fogva visszahúzták a korlát mögé.
A magyar társadalomból lényegében hiányzik a középosztály, a társadalom szerkezete az ideális rombusz helyett körtére hasonlít, az alsó rétegek a legnépesebbek - hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontja (MTA TK) és a GfK piackutató intézet közös kutatásának eredményeit bemutató budapesti sajtótájékoztatón, csütörtökön.