"A szívek forradalma volt" címmel jelent meg interjú Orbán Viktorral a Bild című német lap hétfői számában Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulója alkalmából. A miniszterelnök a legnagyobb példányszámú német lapnak nyilatkozva kiemelte, hogy Magyarországon tartott a leghosszabb ideig a harc a kommunisták ellen, és ennek a harcnak a végét a 2011-es alaptörvény jelentette.
Hévíz – Tiszta a lelkiismerete és áll az igazságszolgáltatás elé a Barátok közt-ből ismert Hoffer Misi, azaz Halász Gábor (42) egykori barátja; Molnár Szilárd (29) programszervezőt sikkasztással, csalással és magánokirat hamisítással vádolhatják meg.
Nem sikerült rendezni a gázárral kapcsolatos orosz-ukrán vitát: az erről szóló kijevi tárgyalások eredménytelenül értek véget hétfőre virradóra, az orosz fél pedig kitartott korábbi álláspontja...
A reklámadó parlamenti elfogadása nem csupán a Fidesz és az RTL háborúját indította el, de születtek már ötletek újságíróktól arra is, hogy hogyan tudna a „minőségi sajtó” részesülni a költségvetési bevétel elosztásából, vagy más forrásokból adófizetői pénzekhez jutni.
Nem kozmetikázott, hanem valóban új büntetőeljárási törvény (Be.) tervezetét akarja elkészíteni az ezzel foglalkozó kodifikációs bizottság - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a testület két tagja, Kónya István, a Kúria elnökhelyettese és Márki Zoltán kúriai tanácselnök.
Legendás beszédéről mesélt a Bild német lapnak. Nem félt, és megvetette a tabukat. Elismeri Horn Gyula szerepét, és azt mondja, húsz évébe került legyőzni ellenfeleit.
Az árfolyamrés mellett az egyoldalú kamatemelések jogosságáról is dönthet ma a Kúria, a szakértők szerint ugyanakkor szinte kizárt, hogy az árfolyamkockázat kezelésében megváltoztatná véleményét a bíróság.
25 éve ezen a napon tartották az `56-os forradalom mártír miniszterelnökének, Nagy Imrének, valamint társainak újratemetését. Ez volt a rendszerváltás időszakának egyik legnagyobb hatású eseménye.
A MOL csalódottsággal reagált a horvát legfelsőbb bíróság pénteken hozott ítéletére a Hypo Bank- és az INA-MOL-ügyek egyesített perében. A legfelsőbb bíróság megerősítette a zágrábi megyei bíróság...
Az egyik legvitatottabb kérdés, hogy a nagy cégek – vallási alapon – megtagadhatják-e női alkalmazottaiktól a fogamzásgátló tabletta finanszírozását a vállalati biztosításban.
Annak ellenére, hogy pénteken két rossz adatot tettek közzé az Egyesült Államokban, a vezető indexek mérsékelten erősödtek. Az ázsiai piacokon vegyesen teljesítettek az indexek, míg a határidős...
Csak egy teljes körű, egy kézben, állami tulajdonban lévő szolgáltató rendszeren keresztül valósítható meg az ország egész területére érvényes egységes vízdíj....
Egy kétemeletes ház homlokzatáról lehulló épületdísz rongált meg parkoló autókat Budapesten a IX. kerületi Lónyay utcában - közölte a katasztrófavédelem hétfő reggel az MTI-vel.
Alapvetően elégedett Magyarországgal és magyarországi befektetéseivel a Franklin Templeton befektetési szakembere. Michael Hasenstab Budapesten járt a múlt héten és ennek kapcsán adott interjút....
A San Antonio Spurs hazai pályán 104-87-re legyőzte a címvédő Miami Heatet az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének ötödik mérkőzésén, így 4-1-re megnyerte a párharcot, és ötödször lett az NBA bajnoka.
Ma reggel ül össze a Kúria jogegységi tanácsa, hogy döntést hozzon a devizahitelek tisztességtelenségével kapcsolatos egyes kérdésekről, így többek között az árfolyamrésről, az árfolyamkockázatról és az egyoldalú szerződésmódosításról. A nem nyilvános ülésen történtekről várhatóan kora délután tartanak sajtótájékoztatót a Kúrián.
Több, mint 50 rendőr és 2 páncélos kocsi fogja vigyázni a portugál válogatott, köztük Cristiano Ronaldo testi épségét, ami közben Brazíliában szállítják őket az edzőközponttól a stadionig.
A Gazprom a hatályos szerződés értelmében átállt az Ukrajna által igényelt földgáz előre fizetéses rendszerére, az ukrán Naftohaz így mostantól csak az előre kifizetett mennyiséget kapja meg, jelentette be az orosz állami energetikai cég hétfőn. Vagyis, ahogy azt előre ígérték, … Folytatás
Ma van az ingyenes Szabadságkoncert a fővárosban a Hősök terén. Az Omega együttes és a német Scorpions a Közös siker elnevezésű eseménysorozat részeként, Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetése, valamint a rendszerváltoztatás 25. évfordulója alkalmából lép fel.
Nem sikerült rendezni gázárral kapcsolatos orosz-ukrán vitát: az erről szóló kijevi tárgyalások eredménytelenül értek véget hétfőre virradóra, az orosz fél pedig kitartott korábbi álláspontja mellett, amely szerint reggeltől nem szállít gázt Ukrajnának, ha addig nem fizeti ki a csaknem kétmilliárd dolláros gázadósságát.
A világban mindenütt a részvénybefektetések felé fordultak a jegybankok, az alacsony kamatok ugyanis rontják eredményeiket - írja a Financial Times egy 400 közintézmény megkérdezésével készült...
A Gazprom a hatályos szerződés értelmében átállt az Ukrajna által igényelt földgáz előre fizetéses rendszerére, az ukrán Naftohaz így mostantól csak az előre kifizetett mennyiséget kapja meg - jelentette be az orosz állami energetikai cég hétfőn
Bár az elmúlt hetekben meglehetősen sokat lehetett hallani a Wizz Air tőzsdei bevezetéséről, Közép-Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága az IPO elhalasztása mellett döntött. A vállalat ezt a...
Mintegy 80 rendőr és Schmidt Zoltán önálló bírósági végrehajtó közreműködésével megkezdődött hétfőn reggel a budapesti Kőbányai úti józsefvárosi piac területének visszaszolgáltatása a MÁV-nak
A borongós nemzetközi befektetői hangulatban és a magyar Kúria devizahiteles döntésével kapcsolatos bizonytalanság mellett ma délre öthetes mélypontra bukott a forint. Ebben Balog Ádám MNB-alelnök...