Az amerikai fogyasztóvédelmi hivatal (Consumer Financial Protection Bureau) a korábbinál is nagyobb figyelmet szentel ezentúl a Bitcoinnak és más virtuális pénzeknek. Erre lapértesülések szerint a...
Minél hosszabb ideig tart egy emelkedő trend, annál többen spekulálnak annak fordulatára, holott a legkönnyebb pénzkereseti módszer a kereskedés világában a trend követése. Mai videó technikai...
Idén március-májusban 104 ezerrel kevesebb volt a munkanélküliek száma, mint egy évvel korábban és ezzel 2,5 százalékponttal, 8,0 százalékosra csökkent a munkanélküliségi ráta. A 15-74 éves korosztályban 357 ezren voltak a munkanélküliek - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kétszáz kiló jelöletlen hússzállítmányt találtak a NAV pénzügyőrei a napokban egy szlovák teherautóban. A szállítólevelek szerint a cégtől összesen négy tonna húst vásárolt egy magyar vállalkozás, de az áru után nem fizette meg a 36 millió forint áfát - tájékoztatta a NAV Közép-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága pénteken az MTI-t.
Nemzeti hősnek kijáró fogadtatás várta a Natalból hazatérő Luis Suárezt, a Giorgio Chiellini megharapása miatt a világbajnokságról kitiltott uruguayi válogatott labdarúgót
Az idei első negyedévben 40 százalékkal több vállalat vitte tőzsdére részvényét, a kibocsátási összeg pedig 75 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - idézi a német Finanzen100 hírportál a svájci EY üzleti tanácsadó vállalat kimutatását.
Csodálatos szülinapi ajándékban részesítették a mexikói válogatott tagjai a csapat szülinapos védőjét, Miguel Layunt. A jeles napra kapott egy jó adag rugdosást és ütlegelést!
A budapesti Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott barátságos mérkőzésen egygólos győzelmet aratott az Egyesült Államok csapata felett Cegléden.
Kétnapos fesztivál kezdődik pénteken Nagykőrösön a település és környéke büszkeségének számító különleges, zamatos meggy, vagy ahogy errefelé hívják: möggy tiszteletére. A hagyományteremtő céllal szervezett gasztronómiai és szórakoztató programokra közel tízezer érdeklődőt várnak - tájékoztatta az Arany János Kulturális Központ igazgatója az MTI-t.
A belgák elégedettek, hogy pontveszteség nélkül jutottak tovább, az algériaiak boldogok, hiszen történetük során először nyolcaddöntősök, míg az oroszok dühösek, a dél-koreaiak pedig könnyeikkel küszködve estek ki a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, csütörtökön.
Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület és a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége üdvözölte az Országgyűlés által, napokban elfogadott áfa-törvény 58. §-át módosító rendelkezését. Ez alapján a...
A magyar kormány levélben kérte az EY (korábban Ernst and Young) magyarországi vezetőjétől, hogy betekinthessen a norvég alapok 2008-2010 közötti forráselosztásáról készített jelentésébe - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken, sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Világ Motorsport Tanács (WMSC) jóváhagyta az ötletet, miszerint 2015-től a biztonsági autós fázisok végén álló rajttal versenyez tovább a mezőny a Forma-1-ben, azaz megszűnik a repülőrajt.
2014 júliusától Kosztolánczy György tölti be az Otthon Centrum Holding vezérigazgatói pozícióját. A szakember felügyeli az OC Holdinghoz tartozó ingatlan- és hitelközvetítéssel foglalkozó cégeket. ...
A belvárosi polgármestert a csütörtök délutáni közmeghallgatáson kérdezte egy érdeklődő, hogy mikor fog állni a szobor, mert azt követően el fogja kerülni a Szabadság térnek azt a részét.
A Fővárosi Közgyűlés turbulens időszakban, június 30-án tárgyalja Budapest új közlekedésfejlesztési stratégiáját, a Balázs Mór-terv egyeztetési változatát. Megnéztük, mit tartogat Budapest számára a...
A HELL szikszói gyárának tőszomszédságában tervezett HELL RING szórakoztató és verseny komplexum építésének megkezdését továbbra is az Örökségvédelmi Hivatal - a területet feltáró - munkálatai...
Bár a nyári szezon még javíthat a munkaerő-piaci adatokon, de a felfutás nem lesz annyira kiugró, mint a korábbi években - vélik a Buda-Cash és a Raiffeisen elemzői.
David Cameron brit miniszterelnök továbbra is úgy véli, hogy Jean-Claude Juncker volt luxemburgi kormányfő nem a megfelelő személy az Európai Bizottság elnöki tisztségére.
A Fővárosi Közgyűlés turbulens időszakban, június 30-án tárgyalja Budapest új közlekedésfejlesztési stratégiáját, a Balázs Mór-terv egyeztetési változatát. Megnéztük, mit tartogat Budapest számára a...