2014. június 6. péntek

jún. 6
19:42
Spanyolország fizet, mint a katonatiszt (444.hu)
Idő előtt megkezdi a 2012. júniusi, 41 milliárd eurós bankmentő csomag visszafizetését az EU-nak Spanyolország. A törlesztést eredetileg 2022-ben kellene megkezdeni, de az utóbbi időben rekordalacsonyra csökkentek a spanyol kötvényhozamok, ezért már most belevágnak. (MTI)
jún. 6
19:51
Letiltotta Tarlós a BKV-főnökök prémiumát (Blikk)
Budapest - Lőttek a havi sok százezres cafeteriának, a BKV vezérigazgatója és helyettesei nem kaphatják meg a teljes titokban előkészített juttatást. Információink szerint Tarlós István főpolgármester tiltotta meg az évi mintegy 2,5 millió forint, béren kívüli összeg folyósítását.
jún. 6
19:51
Milyen borokat válasszunk a hosszú hétvégére? (Infostart)
Az InfoRádió által megkérdezett borszakértők egybehangzóan könnyű fehérborokat és rozékat, illetve az ezekből készült fröccsöket ajánlották az előttünk álló hosszú hétvégére. A Bortársaság és a Terroir Club szakemberei ugyanakkor a gyöngyöző borokra is felhívják a figyelmet.
jún. 6
19:51
Partraszállás - Hollande a Vörös Hadsereg és a Szovjetunió szerepét is méltatta (Infostart)
Francois Hollande francia államfő a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulójának nemzetközi megemlékezésén a "Vörös Hadsereg bátorságát" és "azon népek döntő hozzájárulását" méltatta a szövetségesek második világháborús győzeleméhez, amelyek akkor a Szovjetunió részei voltak.
jún. 6
19:51
Kisgyerek zuhant le egy szikláról, súlyosan megsérült (Kripto Akadémia)
jún. 6
19:51
160 milliót csaltak össze fiktív számlázással (Pénzcentrum)
Több éven át működött a bűnszervezet kizárólag valótlan gazdasági tevékenységen alapuló bevételek segítségével....
jún. 6
19:51
Tizenkét hektáron ég az avar Újfehértónál (ATV)
Mintegy tizenkét hektáron ég az avar a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértó külterületén, a tüzet több órája oltják a helyi és a nyíregyházi tűzoltók - közölte péntek délután honlapján a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
jún. 6
19:53
Több kilométeres a torlódás a Balaton felé az M7-esen! (Kripto Akadémia)
Már tíz kilométeres a kocsisor.
jún. 6
19:53
Súlyos állapotban a sóskúti szikláról lezuhanó fiú (ATV)
Súlyos sérüléseket szenvedett az a kisgyerek, aki péntek délután esett le az egyik sóskúti szikláról - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat ügyeletese az MTI-t.
jún. 6
19:55
Tűzoltók sérültek meg avartűz oltásánál (Kripto Akadémia)
A tűzoltókat a nyíregyházi kórház traumatológiáján látták el.
jún. 6
20:00
6 fiókját zárja be idén az Erste Bank (ProfitLine)
Az Erste Bank Hungary Zrt. hat kisebb bankfiókjának bezárásáról döntött, egyúttal idén további kilenc fiók fejlesztését tervezi - közölte a bank pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
jún. 6
20:00
Nem biztos jövőjében a Barcelona sztártámadója (Sport365)
Pedro Rodrígueznek, az FC Barcelona támadójátékosának a szavai alapján nem érdemes mérget vennünk arra, hogy a következő idényt is a Camp Nouban kezdi meg.
jún. 6
20:02
A forint erősödött estére (ProfitLine)
Minimálisan erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek estére a délutáni jegyzésekhez viszonyítva a bankközi piacon.
jún. 6
20:04
Londoni elemzők: zéró vagy negatív lehetett a májusi magyar infláció is (ProfitLine)
A fogyasztói árindex áprilisi csökkenése után valószínűleg májusban is negatív, vagy legfeljebb zéró lehetett az éves összevetésű infláció Magyarországon - jósolták a jövő heti adatismertetés előtti első prognózisaikban londoni pénzügyi elemzők.
jún. 6
20:09
Videó: Aurelio már első este próbálkozott Zsófinál (Blikk)
jún. 6
20:09
Új nagykövetségek nyitását tervezi Navracsics Tibor (Infostart)
Magyar-szlovén-horvát együttműködések elindítására is lát lehetőséget az új külgazdasági és külügyminiszter, például az energiapolitika és a tengeri áruszállítás területén. Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: első hivatalos külföldi útja Szlovéniába és Horvátországba vezet.
jún. 6
20:09
Magyarország fővárosa: ? (Alternatív Energia)
Orbán Viktor úgy döntött: egyszerűbb felszámolni Budapestet.
jún. 6
20:11
Lekapcsolták a Klubrádió hálózatos partnerét Debrecenben (Alternatív Energia)
Elhallgatott a debreceni Lokomotív rádió
jún. 6
20:27
Schobert szerint Depardieu elitta az eszét (Blikk)
Szentendre – Annyira felbosszantotta a fitneszgurut a Blikk csütörtöki számában megjelent Gerard Depardieu-interjú, hogy facebook oldalán szólt be a francia nemzeti érdem-, és becsületrend lovagjának.
jún. 6
20:27
Fiktív számlákra alakult cég - Mennek börtönbe, és a pénz is úszik (Kripto Akadémia)
35 milliós vagyonelkobzást rendelt el a Debreceni Járásbíróság.
jún. 6
20:27
Fiktív számlák öt százalékért. Vagyonelkobzás és börtön lehet a vége (Adózóna)
Kilenc vádlottból nyolcat bűnösnek mondott ki adócsalás és csalás bűntettében, valamint közokirat-hamisítás és magánokirat-hamisítás vétségében a Debreceni Járásbíróság pénteken - közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője az MTI-vel.
jún. 6
20:28
Tényleg vége a válságnak - Örülnek az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Nincs megállás a tengerentúlon, tovább menetelnek felfelé az amerikai részvénypiacok. A befektetők kedvezően értékelték az Egyesült Államok munkaerőpiacáról érkező biztató adatokat. Annak kiváltképp...
jún. 6
20:28
Újabb utazási iroda ment csődbe (ATV)
Csődbe ment a Sunport Travel Utazásszervező Kft. - erősítette meg az Index.hu információját Molnár Judit, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője az MTI-nek, aki azt is elmondta, az iroda biztosítéka a kalkulációk szerint bőven elég lesz az utasok kártérítésére.
jún. 6
20:29
Meglepetések és papírforma a kajak-kenu válogatón (Kripto Akadémia)
...
jún. 6
20:33
A nagyobb cégek többet hajlandók fizetni a konferenciákért (ProfitLine)
A kis cégek legfeljebb 35 ezer, míg a nagyvállalatok 54 ezer forintot hajlandók fizetni azért, hogy részt vegyenek egy egynapos konferencián - közölte a 400 üzleti döntéshozó megkérdezésével végzett felmérése eredményét a konferenciajegy.hu az MTI-vel.
jún. 6
20:33
Szinte biztos, hogy Fabregas a Chelsea-nél folytatja (Sport365)
José Mourinho megerősítette, hogy a Chelsea-t érdekli Cesc Fabregasnak, az FC Barcelona világ- és Európa-bajnok futballistájának szerződtetése.
jún. 6
20:45
Holttestek rekedtek a felrobbant erőműben (Blikk)
Felrobbant egy hidrogéntároló tartály az egyik legnagyobb koszovói erőműben. A detonációban egy (más beszámolók szerint három) munkás vesztette az életét, tizenhárman pedig súlyosan megsérültek. A hatóságos szerint félő, hogy a halálos áldozatok száma tovább fog emelkedni.
jún. 6
20:45
Több kilométeres a torlódás a Balaton felé a 7-es úton (Alternatív Energia)
Már tíz kilométeres a kocsisor.
jún. 6
20:45
Egyeztetett az orosz és ukrán elnök (Portfolio)
Oroszország kénytelen lesz intézkedéseket hozni saját gazdaságának, piacának a védelmére, ha aláírják Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási szerződést - jelentette ki pénteken Vlagyimir Putyin...
jún. 6
20:45
Felújították a Görzenált (ATV)
Világszínvonalú gördeszkapálya épült Budapesten, miután felújították a III. kerületi Görzenál területén Európa egyik legnagyobb gördeszka-, görkorcsolya- és szabadidőparkját.
jún. 6
20:45
Roland Garros: Nincs meglepetés, Nadal és Djokovics játssza a párizsi döntőt (Agroinform)
Álomdöntő lesz Párizsban, miután a pénteki játéknapon Nadal és Djokovics is sikerrel vette az elődöntős akadályt.
jún. 6
20:47
Rudolf és Dzsudzsák nem játszik Kazahsztán ellen (Alternatív Energia)
A barátságos mérkőzés szombaton 20.30-kor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.
jún. 6
20:47
Új üzemet avatott a Samsung idehaza (Portfolio)
Mintegy 25 millió dolláros beruházás révén új üzemet adott át a Samsung Electronics Magyar Zrt. jászfényszarui televíziógyárában, ezzel a világ egyik legmodernebb tévégyára 75 új munkahelyet hoz...
jún. 6
20:47
Magyar válogatott: Rudolf és Dzsudzsák sem játszik a kazahok ellen (Agroinform)
Rudolf Gergely és Dzsudzsák Balázs sem játszik szombaton a magyar válogatott Kazahsztán elleni barátságos mérkőzésén.
jún. 6
20:48
Obama és Putyin beszélgettek egy jó negyedórát (444.hu)
Nyilvánosan kerülték egymás társaságát a normandiai partraszállás évfordulós ünnepségén, de végül szakítottak időt egymásra.
jún. 6
20:49
Meglepetések és papírforma a kajak-kenu válogatón - képgaléria (Alternatív Energia)
jún. 6
20:49
Átigazolás: Lukaku pótolhatja Diego Costát Madridban (Agroinform)
A Mundo Deportivo értesülése szerint az Atlético Madrid Romelu Lukakuval helyettesítené Diego Costát.
jún. 6
20:50
Felborult egy diákokkal teli busz Nagyszombatnál, négyen meghaltak (444.hu)
Egy sporttagozatos gimnázium tanulói tartottak hazafelé egy kirándulásról, amikor a busz letért az autópályáról. Az áldozatok 15 évesek.
jún. 6
20:54
A forint erősödött estére (Infostart)
Minimálisan erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek estére a délutáni jegyzésekhez viszonyítva a bankközi piacon.
jún. 6
21:03
Meglepetések a kajak-kenu válogatón (Infostart)
Meglepő és a várakozásoknak megfelelő eredmények is születtek a kajakosok és kenusok szegedi Európa- és világbajnoki válogatójának pénteki versenynapján.
jún. 6
21:03
Kizárták a Bajnokok Ligájából a Crvena zvezdát (Blikk)
jún. 6
21:03
Megszállás (Alternatív Energia)
Pápai Gábor Karikatúrája.
jún. 6
21:03
Vascsővel támadtak külföldiekre Budapest belvárosában (ATV)
A rendőrség keresi a támadókat, két 30 év körüli férfit. A külföldieket a Ferenczy István utcában támadták meg fényes nappal.
jún. 6
21:05
Gördeszka-paradicsom épült (Alternatív Energia)
Az első gördeszkások kaliforniai szörfösök voltak.
jún. 6
21:06
Újabb rádióadót hallgattattak el (ProfitLine)
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken leállíttatta a debreceni Lokomotív Rádió adását. A hatóság tájékoztatása szerint a médiatanács díjfizetés elmulasztása miatt mondta fel a rádiót működtető cég szerződését, ennek jogszerűségét a Kúria is megállapította. A Lokomotív Rádió - amely a Klubrádió hálózatos partnere - közleményében azt írta, lett volna törvényes megoldás az adás…
jún. 6
21:06
Új edző a Videotonnál, Gera nem lesz a Fradi játékosa - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
jún. 6
21:07
Kiszállt a sorozatból a színésznő - perelik a producerek (Alternatív Energia)
jún. 6
21:08
Labdarúgás: csak két légiós van a kazah keretben (Sport365)
Mindössze két légiós szerepel a magyarok elleni, szombati barátságos mérkőzésre készülő kazah labdarúgó-válogatott keretében.
jún. 6
21:09
Fegyveres támadás egy bíróság ellen (Alternatív Energia)
A rendőrök szerint a támadó túszejtésre készült.
jún. 6
21:21
Válik Antonio Banderas és Melanie Griffith (Blikk)
Melanie Griffith válókeresetet nyújtott be Antonio Banderas ellen a TMZ amerikai celebportál értesülése szerint. Keresetében Griffith kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozik annak érdekében, hogy felbontsák 18 éve tartó házasságukat.

Keresés