Budapest - Nyomot hagyott rajta az idő, a festék pedig imitt-amott a felvitt lakkréteg ellenére is pereg – mégis ez a lényege, hisz ettől is csak biztosabb: az Iskolai emlék Párizsból csakis Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) műve lehet.
A sikerrel teljesített ügyességi feladatok után Cseppentő Regő nyerte el a pünkösdi király címét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett versenyen hétfőn; Aladin nevű paripáját megülő fiatalember nyolc lovas közül bizonyult a legjobbnak.
Tamasa Nobles annyira összeveszett barátjával a lakáskulcson, hogy egy késsel próbálta megoldani a vitát. Az eredmény: egy halott barát és húsz év börtön.
Az árubemutató utazásokra is alkalmazni kell az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések szabályait - egyebek mellett ezt az előírást is tartalmazza a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló kormányrendelet, amely június 13-án, pénteken lép hatályba.
A republikánus pártkongresszuson az ilyen meleg átnevelő terápia is bekerült a programba. Hogy senkitől sem szabad elvenni a lehetőséget, hogy ilyenben részt vegyen. Mondjuk a résztvevők biztos nem tudják, hogy az úgynevezett “orvosok” szerint a homoszexualitás nem betegség, és a a … Folytatás
Haszan Róháni iráni államfő hétfőn Törökországba látogatott, ahol tárgyalópartnerével, Abdullah Gül török elnökkel arra tettek ígéretet, hogy a szíriai polgárháború lezárása érdekében fejleszteni fogják az országaik közötti együttműködést.
A csillagfejlődési végállapotokat leíró asztrofizikai elméletek egyik legfurább jóslata a Thorne-¯ytkow-objektumok létezésére vonatkozik. Egy nemzetközi kutatócsoport az eddigi legbiztosabb jelöltet fedezte fel a Kis Magellán-felhőben.
Még az idén elszállítják Magyarországról a paksi atomerőműben 2003-ban megsérült fűtőelemeket - nyilatkozta a Roszatom illetékes szakembere hétfőn a moszkvai Atomexpón.
Egy férfi és egy nő lövöldözött a hétvégén Nevadában. Egy Wallmart közelében lelőttek két rendőrt, és egy vásárlót, mielőtt saját magukkal is végeztek. Most kiderült, hogy az akció előtt Cliven Bundy, rasszista marhatenyésztő farmján időztek. (LasVegasSun)
Javul Közép-Európa gazdasági növekedésének minősége és dinamikája is - állapították meg a térség második fél évi kilátásairól hétfőn összeállított prognózisukban londoni pénzügyi elemzők, javítva a magyar és a cseh gazdaságra adott növekedési előrejelzéseiket.
Sterilizálás előtt áll egy öreg barnamedve a Pireneusokban. Az állatnak ugyanis olyan nagy a szexuális étvágya, hogy nem ad lehetőséget a többi hímnek a párzásra.
Az iraki és az afganisztáni háború befejezésével párhuzamosan fölöslegessé vált páncélozott járműveket, aknavetőket, géppisztolyokat és más katonai felszerelést kapnak az amerikai államok és városok rendőrségei, ami a bírálók szerint a 2001. szeptember 11-i terrortámadások utáni Amerikában elhomályosítja a rendőrt és a katonát elválasztó határvonalat - írta hétfői számában a The New York Times.
A hagyományos családmodell és a női szerepek megváltozásának eredményeképpen a nők egyre nagyobb szerephez jutnak a családi pénzügyek tervezésében és kezelésében – ez derül ki az Allianz egyik kutatásából, amelyben több mint kétezer 25 és 75 év közötti amerikai nőt kérdeztek pénzügyi szokásaikról. Míg 1970-ben a magyarországi házassági arány még több mint kilenc házasságot mutatott 1000…
Szeged - 15 éven át rozsdásodott a Szeged környéki tanyavilágban egy trolibusz. Az Ikarus–280-as alapra épített járművet 1980-ban gyártotta a Ganz. A gazzal benőtt roncsot biciklisek találták meg, s a Közlekedési Emléktár Alapítvány mentette meg az enyészettől.
A várható hőség miatt keddre hét megyére és Budapestre figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat, és az erős UV-sugárzásra is felhívták a figyelmet.
Újabb demonstráció vette kezdetét hétfőn este 6 órakor a Kossuth térnél. A tüntetők azért gyűltek össze, hogy kifejezzék szolidaritásukat az Origo menesztett főszerkesztőjével, Sáling Gergővel.
Veszprém — Tönkretette a kézilabda-szurkolók szórakozását az RTL Klub, amely vasárnap délután 60 helyett csak 59 percig közvetítette a mieink 25-22-es sikerével záruló Magyarország–Szlovénia világbajnoki selejtezőt.
Montreal — Százkilencvenhat napot várt a Red Bull istálló arra, hogy újra győzelmet arasson a Forma–1-ben. A négyszeres világbajnok csapatnak azonban nem a vébécímvédő Sebastian Vettel (27), hanem a gárdánál újonc Daniel Ricciardo (24) hozta meg a várt sikert a Kanadai Nagydíjon.
Adószámos magánszemély EU-tagállamokban és unión kívüli országokban is értékesít fotókat. Hol kell adóznia – tudakolta egyebek között az Adózóna olvasója. Kérdéseire Sinka Júlia szakértőnk válaszolt.
Párizs — Két trónt is megőrzött sikerével Rafael Nadal (28). A spanyolok salakkirály teniszezője a francia nemzetközi bajnokság döntőjében 3 óra 31 perc alatt, hatalmas küzdelemben 3:6, 7:5, 6:2, 6:4-re verte a szerb Novak Djokovicsot (27), s ezzel nemcsak az év második Grand Slam-viadalán védte meg címét, hanem a világranglistán is megőrizte első helyét.
A növekvő aggályok ellenére kisebb a deflációs veszély a közép-európai EU-gazdaságokban, mint az euróövezetben, elsősorban azért, mert a két térség rendkívül alacsony inflációját egymástól teljesen különböző tényezők okozzák, és a felzárkózó európai régiónak saját monetáris eszközei vannak a deflációs kockázat kivédésére - vélekedtek hétfőn ismertetett tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
A várható hőség miatt keddre hét megyére és Budapestre figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat, és az erős UV-sugárzásra is felhívták a figyelmet.
Kevin Großkreutz a Dortmund egyik legkeményebben küzdő játékosa, aki nagyon jó kapcsolatban van a csapat szurkolóival, de most egy Bayern München pólóban készítette ki a sárga-fekete drukkerhadat.