Victor Piturcának, a román válogatott szövetségi kapitányának 1,4 millió eurót (442 millió forintot) kellene fizetnie, ha most akarná felbontani a román szövetséggel (FRF) kötött, 2016 decemberéig érvényes szerződését a román Mediafax hírügynökség szerint.
Ma postázott levélben, mai határidővel kért be a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal újabb iratokat az Ökotárs Alapítványtól. Most azonban nem a norvég civil pénzekre kíváncsiak, hanem a Svájci Alapban kezelt pályázatokat kérték be. Ezt az Ökotárs egykori igazgatójától, Foltányi Zsuzsától tudtuk … Folytatás
New Yorkban már büntetik azokat az autósokat és motorosokat, akiknek a gépe direkt hangosabb az átlagnál. A kilyukasztott kipufogóval száguldozóknak ott befellegzett, itthon viszont tart az őrület. A Bors szerint itt az idő, hogy a hazai rendőröket is ellássák decibelmérővel.
Az oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó biztosnak javasolja kinevezni Navracsics Tibort Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke - derül ki a brüsszeli testület által szerdán délben közzétett közleményből, amelyben részleteket is ismertettek a biztosjelölt leendő szerepköréről.
Minden előzetes találgatást megcáfolva Navracsics Tibor az oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó biztosi posztot kaphatja az újonnan felálló Juncker-féle Európai...
Az oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó biztosnak javasolja kinevezni Navracsics Tibort Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke - derül ki a brüsszeli testület által szerdán délben közzétett közleményből.
A balástyai tanya szomszédságában épp akkor volt disznóvágás, amikor az anyakoca eltűnt. A rendőrök gyorsan összerakták a dolgokat, és már intézkedtek is.
Engedély nélküli pénzkölcsönnyújtási és bejelentés nélküli pénzügyi szolgáltatás közvetítésére irányuló függő ügynöki tevékenységet végzett a Meritum Hungary Zrt. - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely megtiltotta a jogsértő tevékenységek folytatását, s összesen 56 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a társaságot.
Engedély nélküli adott kölcsönt és bejelentés nélkül más pénzügyi szolgáltatást is nyújtott a Meritum Hungary Zrt. Az MNB megbírságolta a céget, és egyéb bűncselekmény gyanúja miatt átadta az ügyet a rendőrségnek.
Gland – Sokat segíthet a gyógyulásban Michael Schumachernek (45), hogy otthon folytatódik a rehabilitációja. A Forma-1 hétszeres világbajnokát december 29-én történt síbalesete után 254 nappal, hétfőn engedték haza a kórházból.
A szerda reggeli adatok szerint 545 nemzetiségi választás maradhat el októberben - mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Európát is minden bizonnyal megfertőzi majd a skót függetlenedési kór, amennyiben a jövő csütörtöki, Skócia függetlenedéséről szóló referendum sikerrel jár, és a válás valóban bekövetkezik. Katalónia...
Engedély nélküli pénzkölcsönnyújtási és bejelentés nélküli pénzügyi szolgáltatás közvetítésére irányuló függő ügynöki tevékenységet végzett a Meritum Hungary Zrt. – állapította meg az MNB, amely megtiltotta a jogsértő tevékenységek folytatását, s összesen 56 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a társaságot.
Érdekes szabálymódosítási javaslatot vetett fel Michel D'Hooghe, a FIFA orvosi bizottságának elnöke. A sportvezető lehetőséget adna a bíróknak arra, hogy három percre megállítsák az órát, ha agyrázkódás-gyanú merül fel.
Juncker csak most jelenti be, hogy ki mit kap, de a bizottság a Twitterre már kirakta, hogy kinek mi jut. Eszerint a magyar biztos az oktatás, ifjúságpolitika, kultúra és állampolgárság portfóliót kapja.
Martin Schulz erről Twitterén írt a norvég pénzeket kezelő civil szervezeteknél tartott házkutatások után. A szociáldemokrata politikus szerint a másként vélekedő hangok tesznek egy társadalmat elevenné, ez a fellépés viszont az ellenkező irányba mutat.
Erről Falus Ferenc, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje és Béres András az Együtt-PM III. kerületi polgármesterjelöltje beszélt az épület előtt tartott szerdai sajtótájékoztatójukon.
Az ellenzéki párt szerint minden kampány idején előbukkannak olyan esetek, amelyek a rendvédelmi és igazságszolgáltatási szervek kézi vezérlését példázzák.
Engedély nélküli pénzkölcsönnyújtási és bejelentés nélküli pénzügyi szolgáltatás közvetítésére irányuló függő ügynöki tevékenység miatt fizet a Meritum Hungary Zrt.
Az mfor azt írta, a Schobert-házaspár szentendrei házát árverezik, de azóta kiderült: a telken két ingatlan van, és nem Schobert Norbertékkel, hanem a szomszéddal van.